PokerStars Blog főcímek
RPT Moszkva: Vitaly Lunkin győzelme

Ha valaki igazi, hazafias orosz pókeresnek tartotta magát, akkor tegnap ott volt a helye a moszkvai döntőben. Kilenc játékos foglalt helyet a PokerStars Russian Poker Tour döntő asztalánál. A döntő kilenc résztvevőjéből, ketten -Ivan Demidov és Alex Kravchenko- a Team PokerStars Pro csapatot képviselték. Hiába jutottak már mindketten a World Series of Poker Main Event döntő asztaláig, ezúttal egyikőjük sem tudta megnyerni ezt a nagy presztízzsel rendelkező versenyt. A korábbi backgammon játékos, Vitaly Lunkin viszont győzni tudott.
A bajnok 14,323,000 rubelt nyert, ami nagyjából $445,000-nak megfelelő összeg, amivel megdöntötte korábbi legnagyobb nyereményét (tavaly nyáron ugyanis megynerte az $1,500-os No Limit Hold'em eseményt).
A finálé elején mindenki feszesen kezdetett, majd fény derült az első távozó kilétére: a PokerStarsról bejutó Evgeny Onishuknak kellett elsőként búcsút intenie a mezőnynek, miután 7s-6s lapjaival nem tudta legyőzni Demidov osztott királyait a 9-7-4-4-6 boardon.
Kravchenko zárt a nyolcadik helyen, amikor preflop all-in ment 7s-4h-gyel, Vitaly Lunkin pedig Jc-Jh-val tartotta az emelést. A bubi pár kitartott Kravchenko élő lapjaival szemben.
Dmitry Vitkind volt a következő búcsúzó. Vitkind Ac-7h lapjaival tolta az asztal közepére a zsetonjait, Lunkin As-9c-cel tartott. A Td-5d-6d-9d-3c board Lunkin győzelmét hozta. Demidov végzett a hatodik helyen amikor Ac-7d kezével nem tudta lejavulni Sergey Artamonov kilences párját.
Két órának kellett eltelnie az újabb kiesésig: Artamonov Tc-Th lapjai kevésnek bizonyultak Lunkin Ah-Js keze ellen. Ezután Lunkin Qd-Qc-val ejtette ki a korábbi chip leadert, Shamardint, aki Ac-5c lapokkal mondott all-int.
A dobogó legalsó fokára Khaustov állhatott fel, amikor is As-6s-tal kockára tette a zsetonjait. Lunkin 9c9d-cel megadott, és ismét győzött.
A heads-up párbaj kezdetén Lunkinnak 2,790,000, míg Vyacheslav Goryachevnek mindössze 310,000 zsetonja volt. A 20,000/40,000-es vakszinteken Lunkin Ad-6c-tal all-in ment. Lunkin osztott tízesekkel megadta az emelést. Az asztalra a Qd-8d-6h-4c-8s lapok jöttek, így pedig Vitaly Lunkin vált az RPT Moszkva bajnokává.
A döntő asztal végeredménye és a nyeremények (az összegeket rubelben tüntettük fel):
1. Vitaly Lunkin, 14,323,000
2. Vyacheslav Goryachev, 7,877,000
3. Alexander Khoustov, 4,028,000
4. Oleg Shamardin, 3,133,000
5. Sergey Artamonov, 2,685,000
6. Ivan Demidov, Team PokerStars Pro 2,238,000
7. Dmitry Vitkind, 1,790,000
8. Alex Kravchenko, Team PokerStars Pro, 1,342,000
9. Evgeny Onishuk, 895,000
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- WSOP: 1984 és 1985
- RPT Moszkva: Vitaly Lunkin győzelme
- Nyerj egy Porsche-t, mint Dario Minieri!
- 28h@ndsl@ter diadalmaskodott a Sunday Warm-Upon
- Hanamichi23 győzött a Sunday Millionon
- WSOP: 1982 és 1983
- WSOP: 1980 és 1981
- WSOP: 1978 és 1979
- NORCAlonica győzött a Sunday Millionon
- Dutchvinny nyerte a Sunday Warm-upot
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- május 2009
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

