LAPT Mar del Plata: Nitsche gyorsan átgázolt a döntő asztalon, és ezzel ő vált az LAPT történetének legfiatalabb bajnokává

|

lapt-promo.gifEz a Nitsche hisz Istenben.

Dominic Nitsche 18 éves. Még mindig középiskolába jár. Lehet, hogy a verseny után még házi feladatot kellett írnia. Ez a verseny volt az első komoly élő megmérettetése, és Nitsche rögtön bajnokká vált. Miután kiejtette nagy riválisát, a sok zsetonnal rendelkező Mark Ioli-t a 2-es versenynapon, Nitsche toronymagasan a mezőny élére került. Bár nem ő ejtette ki a döntőben az összes játékost, azonban sikerült megnyernie minden egyes kritikus szituációt, és ennek köszönhetően a négyfős küzdelem elején Nitsche birtokolta a zsetonok kétharmadát. Négy óra alatt ért véget a televízió által is közvetített döntő asztal; ez volt az LAPT történetének leggyorsabb fináléja.

291 versenyző adta le a nevezését az LAPT Argetínában, Mar del Plata-ban megrendezésre került nagy döntőjére. 27 játékos részesült a nyereményalapból, a döntő asztal névsora pedig az alábbi volt:

1-es szék: Jason Skean (338,000)
2-es szék: Rodolfo Awad (170,000)
3-as szék: Alfons Fenijn (65,000)
4-es szék: Sergio Farias (474,000)
5-ös szék: Jose Barbero (181,000)
6-os szék: Dominik Nitsche (817,000)
7-es szék: Jorge Landazuri (428,000)
8-as szék: Leo Fernandez (329,000)
9-es szék: Derek Lerner (151,000)

Az első kieső az argentín származású Jose Barbero volt. A döntő asztal harmadik leosztásában Sergio Farias a kisvakról 65,000-ig emelt, mire válaszul Jose Barbero all-in ment a nagyvakról, Farias gyorsan megadta.

Barbero: Ad Kc
Farias: 5d5h

A flopra a QsTd5c lapok jöttek, tehát Farias-nak ötös szettje lett, Barbero-nak azonban sorhúzója alakult ki. A turnre 6d érkezett, a river 9s azonban nem változtatott semmin, így Barbero a kilencedik helyről távozott.

Barbero kiesése után Sergio Farias egyre agresszívabban kezdett játszani, és egy ideig uralni tudta az asztalt. Sőt, Farias-nak sikerült kiejtenie a short stack Alfons Fenjin-t. Fenjin 52,000 zsetonnal all-int mondott a nagyvak utáni első pozícióból, ám Farias ekkor 130,000-ig visszaemelt, hogy kizárhassa a többi riválist a játékból. Fenjin QsTh, míg Farias JcJs lapokat mutatott. Az asztalra az AsKs3d 5c Td lapok jöttek, ami egyben azt jelentette, hogy Fenjin a nyolcadik helyen zárta a versenyt. Farias előtt ekkor már 750,000-es stack tornyosult, ami még a chip leader Dominik Nitsché-t is veszélyeztette.

LAPT ARG S2_Day3FT_IJG_9891.jpg

Derek Lerner rendelkezett az asztalnál a második legkevesebb zsetonnal, így nem meglepő, hogy a hetedik helyről hagyta el a küzdelmeket. Lerner a gombról ment all-in 100,000 zsetonnal, Rodolfo Awad pedig azonnal tartott a nagyvakról.

Lerner As8s
Awad QsQd

A 8d7s2h flopon Lerner-nek nyolcas párja lett, de a Qc turnön szertefoszlottak a győzelmi esélyei. Lerner csöndben sétált ki a teremből.

LAPT ARG S2_Day3FT_IJG_0015.jpg

Azonban még mindig nem ért véget a finálé első vakszintje! Ezután egy háromfős all-in parti következett!

Dominik Nitsche preflop 42,000-ig hívott. Legyünk őszinték: Nitsche bármivel képes erre a játékra. Leo Fernandez némi gondolkozás után az asztal közepére tolta maradék 230,000 zsetonját.

Nos, egy érdekes leosztás alakult ki, ugyanis ekkor Sergio Farias is all-int mondott 515,000 zsetonnal. Nitsche megadta az emelést, és következett a mutatás:

Nitsche: AhAs
Fernandez: KsKh
Farias: TsTh

Az asztalra a 8d4hJs Qs 6c lapok jöttek, ami Nitsche győzelmét jelentette. Fernandez szereplése elismerése méltó, hiszen az 1B versenynapon a zsetonjai 90 százalékát elvesztette, de türelmes játékának köszönhetően visszatért, és a hatodik helyen fejezte be a megmérettetést. A helyi kedvenc, Sergio Farias az ötödik helyről köszönt el a vetélytársaktól.

LAPT ARG S2_Day3FT_IJG_0041.jpg

Némi regisztrációs szünet után egyértelműen látszott, hogy Nitsche, aki egy német származású középiskolás tanuló, birtokolja a versenyben lévő zsetonok kétharmadát. Nitsche előtt 2 millió zseton pihent, Jorge Landazuri követte őt a második helyen, 413,000-es stackjével.

Jason Skeans-nek már csak nagyon kevés zsetonja volt. A vakok pedig egyre csak emelkedtek...

Skeans 2h6d-tal ment all-in, amit Rodolfo Awad Ac7s lapokkal megadott. Az asztal a következőképpen alakult: 4h9dKd 3s Td. Awad lapjai kitartottak, így Skeans a negyedik helyen végzett, és $105,840-ral gazdagabban figyelhette a további eseményeket.
Nem kellett sok idő, hogy a másik short stack játékos is veszélybe kerüljön. Jorge Landazuri flop előtt emelt, ám ekkor Rodolfo Awad minden zsetonját az asztal közepére tolta. Landazuri tartotta az emelést.

Awad: 4s4c
Landazuri 9d9h

A flopra 4d8c2h lapok jöttek. A turn Ac nem változtatott semmin.

Landazuri majdnem elsírta magát.
A river 9s láttán pedig kishíjján felrobbant az egész terem.

LAPT ARG S2_Day3FT_IJG_0093.jpg

Landazuri a szurkolói közé vetette magát, és lelkesen pacsizott közeli ismerőseivel. A 19 éves Awad a hamadik helyen zárta a megmérettetést, és a vereség ellenére is mosolyogva hagyta el a „küzdőteret".

LAPT ARG S2_Day3FT_IJG_0077.jpg

A középsikolások párbaja gyorsan véget ért, hiszen a heads-up mindössze egy leosztásig tartott, ugyanúgy mint az LAPT uruguayi, Punta del Este-i állomásán.
A Kh8h9d flopon Dominik Nitsche 50,000-ig hívott, mire válaszul Jorge Landazuri 140,000-ig visszaemelt. Nitsche megadta. A turn Ts után Landazuri 150,000-ig emelt, Nitsche ismét tartott. A river Kd-nál halk morajlás futott végig a termen. Ekkor Landazuri all-in ment, Nitsche pedig azonnal megadta az emelést. Nem nehéz kitalálni, hogy miért.

Nitsche: KsJh
Landazuri: Jc5c

Landazuri, aki a PokerStars.net freerollról kvalifikálta magát, $211,760-t tehetett zsebre..

Nitsche begyűjtötte az LAPT bajnoki címet, és a győztesnek járó $387,030-os főnyereményt.

LAPT ARG S2_Day3FT_IJ2_6137.jpg

A játék közben készített interjúk során Nitsche elárulta, hogy szeretne elindulni a jövő héten kezdődő EPT Monte Carlo nagy döntőjén. Továbbá két-három évig szüneteltetni szeretné a tanulmányait, hogy maximálisan a pókerre tudjon koncentrálni.
Gratulálunk Dominik Nitsche-nek, aki az LAPT eddigi legfiatalabb bajnoka.








About this Entry

This page contains a single entry by Imre Kallo published on 2009. április 21. 13:00.

EPT San Remo: Ljubmir Josipovic végzett az 1b versenynap élén was the previous entry in this blog.

EPT San Remo: 2-es versenynap: Dragan Galic büszkén áll a mezőny élén is the next entry in this blog.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.