All-Star Hét: A profik még mindig vezetnek, a Kihívók azonban felzárkóztak

|

All-Star Hét logóMiután 7-2-es hátrányba kerültek a PokerStars All-Star Hét 2. napján, a Team PokerStars Pro visszaküzdte magát a 3., majd elsöprő győzelmet aratott a 4. napon. Üzenetük ez volt a Kihívóknak: „Meg ne próbáljátok még egyszer!"

A 4. nap után akár úgy is tűnhetett, hogy a Kihívók meg lettek fegyelmezve, és a pénteki meccsek hasonló eredménnyel zárulnak majd, mint az azt megelőző napon. A Kihívók azonban másképp gondolták, ugyanis az 5. nap öt meccséből hármat megnyerve 14-11-es eredménnyel zártak a profik javára.

21. meccs: Katja Thater - GoMukYaSelf (NLHE)

Az első néhány leosztásban Thater keményen játszott. Több mint 30 leosztáson keresztül megszorongatta ellenfelét, és 1,700-as előnyre tett szert. Ekkor zajlott le a következő leosztás:

A visszajátszás megtekintéséhez kattints a lejátszás gombra!

Néhány leosztással később a 3-1-es hátrányban lévő Thater emelt, amit ellenfele megadott. A [2c] [Js] [6c] flop után GoMukYaSelf check-raiselt, amit Thater megadása követtet. A [6s] turn-ön GoMukYaSelf checkelt, Thater pedig all-in ment. GoMukYaSelf [Jc] [Kc] lapokkal megadta, melyekkel jócskán legyőzte Thater [7s] [7h] párját. Thater nem kapott segítséget a riveren, és ezzel véget ért a meccs.

A nap első párbaján GoMukYaSelf megszerezte csapatának a kilencedik győzelmet, amivel már csak három ponttal voltak lemaradva a Team PokerStars Pro mögött. Még fontosabb volt az All-Star Kihívók számára, hogy véget ért a Team Pro győzelmi sorozata.


22. meccs: Andre Akkari - bluffblocker (NLHE)

A 22. meccs kezdetén bluffblockernek megszakadt a kapcsolata, így Andre Akkari ingyen lophatta a vakokat. Ehelyett azonban sportember módján egyszerűen beírt: „Várok". Kiült, amíg ellenfele 40 leosztással később vissza nem tért.

Bárki, aki eddig figyelemmel követte a meccseket, tudhatja, hogy bluffblocker egy daráló. Az All-Star Hét eddigi leghosszabb párbaját játszotta le, egy maratoni két és fél órás meccset, mely során végül összeroskadt a Team Pro tagja, Chris Moneymaker ellen.

Bluffblocker most sem hazudtolta meg önmagát. 30 perccel és több mint 100 leosztással később fölénybe került a brazillal szemben.

Végül 117 leosztás után bluffblocker megnyerte az első nagy potot.

A visszajátszás megtekintéséhez kattints a lejátszás gombra!

Ezt követően Akkari rájött, hogy neki is valami hasonlót kell tennie. 70 leosztás alatt majdnem teljesen kiegyenlítette a zsetonállást.

Ez azonban nem tartott sokáig. Akkari ellenfele minden tétjét megadta a [8h] [9d] [4d] [2s] [Jc] boardon, de végül kiderült, hogy végig hátrányban volt bluffblocker [Ks] [Kc] párja ellen.

Akkari egy ideig még életben tudott maradni, azonban a meccs 1. órája után [5d] [5s] párjával all-in ment bluffblocker [8d] [8s] keze ellen, aki a flopon egy további nyolcast kapott, és ezzel véget is ért a küzdelem.

Az állás:

Team PokerStars Pro: 12
All-Star Kihívók: 10

23. meccs: Barry Greenstein - Canuck (5-Card Draw)

Greenstein nem finomkodott ellenfelével. A meccs első 40 percében több mint 2-1-es fölényt épített ki.

Barry Greenstein

Canuck minden tőle telhetőt megtett, azonban Greenstein végig dominált a 199 leosztásig tartó verseny alatt, és megszerezte csapatának a nap első győzelmét.


24. meccs: Humberto Brenes - psimalive (NLHE)

Miután 2-1-es hátrányba került, Brenes preflop emelt, amire egy megadás volt a válasz. A [3d] [Ad [Ks] flopon Brenes úgy vette, hogy psimalive check-je valójában a licithez való hozzájárulás. Így is tett, és tétjét ismét megadta az ellenfele. A [6s] turn után a Kihívó ismét check-callal válaszolt. A [Kc] riveren psimalive 640-nel emelt, Brenes pedig erre 1,520-ig emelt vissza.

Vajon Brenes-nek fullja volt? Vagy pókere? Ki tudja...egy igazán erős kezet reprezentált. Psimalive azonban nem hitt neki, és [As] [9d] lapokkal adta meg a licitet, amivel Brenes-t [Qh] [Jd] keze megmutatására késztette.

Alig 10 perc múlva Brenes 4-1-es hátrányban volt, de a következő fél órában sikerült visszahoznia magát, sőt még a vezetést is átvette. A kiejtése azonban mindössze egy, meglehetősen csúnya leosztásba került.

A visszajátszás megtekintéséhez kattints a lejátszás gombra!

Ezzel a partival az All-Star Kihívók megszerezték 11. győzelmüket, és már csak két ponttal voltak lemaradva a Team Pro mögött.

25. meccs: Daniel Negreanu - lordhuttyx (NLHE)

Végre eljött Kid Poker Daniel Negreanu ideje az All-Star Héten, és az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy komolyan veszi a játékot, ugyanis ezen a meccsen kívül nem vett részt más játékban. Az első 45 percben mindketten feszesen játszottak, és mindössze néhány száz zsetonnyi különbséggel kezdtek bele a negyedik 15 perces vakszintbe.

Néhány perc múlva az All-Star csapat tagjai jelentek meg a nézők között, hogy társuknak szurkoljanak.

Gunslinger3 ezt mondta: "Daniel, régi barát vagy, de most az All-Star csapatomnak szurkolok."

Rövid szünet után Negreanu úgy tűnt, mintha randira készülne.

"Tudja valaki, hogy átlagosan mennyi ideig tart egy ilyen meccs?" - kérdezte.

Mikor elmondták neki, hogy körülbelül egy óráig, Kid Poker csodálkozott: "Az hogy lehet?"

Másodpercek múlva Negreanu a [Qh] [3d] [Jc] [8d] [6d] board minden utcáján licitált [Jd] [8c] kezével, és átvette a vezetést.

Egy órája és 25 perce tartott a párbaj, mikor Negreanu már csak 2,110 zsetont hagyott lordhuttyx-nek. Mindketten checkeltek a [2s] [5d] [6h] flopon és a [6c] turn-ön, majd Negreanu egy kis téttel nyitott a [3c] riveren, amire lordhuttyx all-in ment. Negreanu azonnal megadta ezt [2d] [6d] lapjaival, melyekkel jócskán legyőzte ellenfele [4s] [Qd] kezét, és megerősítette a Team Pro vezetését.

Szombaton a Team PokerStars Pro néhány új arcával és egy új játékváltozattal találkozhatunk.

Victor Ramdin - psimalive (NLHE)
Steve Paul-Ambrose - Sumpas (NLHE)
Greg Raymer - Canuck (Limit O8)
Humberto Brenes - kAmIkAdZeEe (NLHE)
Joe Hachem - 666 INRI (NLHE)

Ezek a meccsek mind megtalálhatók a PokerStars lobby ESEMÉNYEK--SPECIÁLIS lapfüle alatt.

Sok szerencsét kívánunk mindkét csapatnak a hétvégén!








About this Entry

This page contains a single entry by PokerStars published on 2009. március 28. 15:02.

All-Star Hét: A Team Pro tagjai elsöprő győzelme a 4. napon was the previous entry in this blog.

Eredmények: Kármán Antonio győzelme a Spring Poker Festivalon is the next entry in this blog.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.