PokerStars Blog főcímek
Mug 1515 nyerte a Sunday Warm-upot és a $143,000-os fődíjat!
A PokerStars Sunday Warm-Up versenyére mindig nagy mezőny gyűlik össze, de ezen a hétvégén még a szokásosnál is több, 6,241 játékos ült le a virtuális asztalokhoz. A felfokozott érdeklődés a különleges, 25 Billion Hand promóciónak és a felemelt, $1,250,000-es garantált nyereményalapnak volt köszönhető. A versenyzők tehát harcba szálltak a több mint $150,000-os fődíjért. A hatalmas mezőnynek köszönhetően már több mint kilenc órája folyt a játék, amikor varbut a riverre érkező ász segítségével meg tudott nyerni egy pénzfeldobásos szituációt a tízedik helyről távozó FickyVicky ellen. Ezzel kezdetét vehette a Sunday Warm-Up döntő asztala, ahol wandsworth és Mug 1515 rendelkezett a két legnagyobb stackkel.
Wandsworth lett a chipleader, miután 4h-4s kezével le tudta győzni a kilencedik helyen záró chuck2003 osztott ász párját. Chuck2003 korai pozícióból emelt Ah-Ac lapjaival, mire válaszul az első cselekvőként limpelő wandsworth all-in ment. Chuck2003 megadott, és az 5d-7d-7h flopon nagyon jó esélyei voltak a duplázásra. A 4d turn azonban szertefoszlatta az álmait, ugyanis wandsworth-nek fullja lett. Chuck2003-nak még négy outja volt a győzelemhez, azonban a 2d river nem segített rajta, így a kilencedik helyért $8,750-t tehetett zsebre.
Wandsworth következő áldozata a nyolcadik helyen végző pierrott77 volt. Miután preflop Mug 1515 emelt, pierrott77 all-int mondott, amelyet wandsworth és Mug 1515 is megadott. A 4s-2d-Jd flopon wandsworth támadott. Mug 1515 tartotta az emelést, de a 2c turn-ön már eldobta a lapjait wandsworth újabb emelése után. A mutatásnál pierrott77 Kh-Jh kezet, azaz top párt, míg wandsworth Ac-2s lapokat, azaz kettes drillt mutatott. A 6c turn már nem változtatott semmin, így a nyolcadik helyről búcsúzó pierrott77 $15,000-ral gazdagabban figyelhette a további fejleményeket.
Néhány leosztással később, OllawainTim kiesésének köszönhetően a mezőny hatfősre olvadt. OllawainTim középső pozícióból ment preflop all-in osztott kilenceseivel. Oscarleon a cutoff pozícióból azonnal megadott Ah-Kd kézzel. A flopra 2s-8c-As lapok érkeztek, OllawainTim pedig sem a turn-ön, sem a riveren nem tudta legyőzni Oscarleon top párját. OllawainTim tehát a hetedik helyen végzett, és $22,500-t tehetett zsebre vasárnapi teljesítményéért.
Nem sokkal később a short stack Patrolman35 flop előtt az asztal közepére tolta a hátralévő zsetonjait, a szintén kevés zsetonnal rendelkező philipoo pedig megadta az emelést. Patrolman35 korábban már meg tudott nyerni néhány kisebb kasszát, ráadásul egyszer még dupláznia is sikerült, és most is kedvezőbb helyzetből várhatta a folytatást, ugyanis a mutatásnál Patrolman35 As-Kd, míg philipoo Ah-Jc lapokat fordított fel. A Qs-3c-Ac flopon Patrolman35 még mindig előnyben volt ellenfelével szemben. A 9d turn és a Kc river nem segített philipoo-nak, aki a hatodik helyen zárta a versenyt, és fájdalomdíjul $34,375-t tehetett zsebre.
Az ötfős játék wandsworth vezetésével folytatódott. Ezután azonban Mug 1515-nek többször is sikerült dupláznia, így ő lett a verseny chipleadere. A két játékos következő összecsapásából már wandsworth került ki vesztesen. A flop előtt következett wandsworth szokásosnak mondható emelése. Mug 1515 megadott, és jött a 9s-Ks-10h flop. Wandsworth újból emelt, mire Mug1515 válaszul visszaemelt. Wandsworth ekkor Ad-5d lapjaival all-in ment, Mug 1515 pedig Kd-Qs-val, azaz top párral tartotta riválisa all-injét. A Js turnnek és a 9c rivernek köszönhetően Mug 1515-nek sora lett, amivel távozásra kényszerítette a korábbi chipleadert. Wandsworth az ötödik helyezésért $46,875-os nyereményben részesült.
Négy játékos tért vissza a verseny utolsó szünetéről, hogy végleg eldöntsék a bajnoki cím sorsát. Miután oscarleon preflop emelt a gombról Ad-8d lapjaival, varbut all-in ment a nagyvakról, Kh-Jh kézzel. Oscarleon gyorsan megadott, és érkezett a Js-5h-7d flop, amely varbutnak kedvezett. Oscarleonnak egy ászra volt szüksége a győzelemhez. A 9c turn azt jelentette, hogy már egy hatossal is oscarleon nyerné a partit. A kegyetlen, 6s-ot hozó riveren Oscarleonnak sora lett, kiejtve ezzel a peches varbutot, aki negyedik helyezettként $59,375-os jutalomban részesült.
Patrolman35 volt a verseny következő távozója, aki harmadik helyezettként $71,875-t kapott. Patrolman35 9h-3h lapokkal mondott preflop all-int, amit oscarleon Qc-10h-zel megadott. Az Ad-Kd-7d flopon oscarleon volt jobb pozícióban. Az 5d turn nem segített Patrolman35-nek, akinek a Qs river után távoznia kellett a versenyből. Ezzel tehát kezdetét vehette a heads-up párbaj.
A két versenyző közel azonos stackkel rendelkezett, így Mug 1515 gyorsan elfogadta az oscarleon által felajánlott alkut. Ennek következtében mindkét játékos garantált $121,875-t kapott, a győztes pedig további $20,000-t tehetett zsebre a bajnoki cím mellé. A párbaj tehát elkezdődött. Oscarleon nyerte az első néhány potot, de az első komolyabb összecsapásból Mug 1515 került ki győztesen, amikor A-K lapjaival le tudta győzni riválisa A-9 kezét. Ezután már csak néhány pillanatra volt szükség, hogy az összes zseton az asztal közepére kerüljön. Oscarleon flop előtt a gombról emelt, mire válaszul Mug 1515 all-in ment. Oscarleon megadott 2d-2s lapjaival, Mug 1515 pedig osztott ötös párt mutatott. Mug 1515 számára tökéletes volt a 4c-7c-5s flop. Oscarleonnak nem volt flösshúzója, így rajta már csak a turnre és riverre érkező kettesek vagy egy sor segített volna. A 8s turnnel minden eldőlt, a Js rivert pedig már csak a formalitások miatt kellett leosztani. Mug 1515 lett a bajnok, és a győztesnek járó extra $20,000 boldog tulajdonosa. Gratulálunk a döntő asztal résztvevőinek és külön gratuláció Mug 1515-nek, aki elhódította a Sunday Warm-up bajnoki címet!
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

