PokerStars Blog főcímek
Kirua nyerte meg a februári Battle of the Planets tripla kiejtős versenyt
A Merkúr, a Mars, a Vénusz, a Föld, a Neptunusz, az Uránusz, a Szaturnusz és Jupiter divíziók bajnokai a hónap végén ismét farkasszemet néztek egymással, hogy kivegyék a részüket a nagy pénznyereményből a Battle of the Planets SnG promócióján. Eddig összesen több mint $3,000,000-t osztottak szét az SnG játékosok között mindössze azért, mert játszottak és a saját bolygójukon a legtöbb pontot gyűjtötték össze. Attól függetlenül, hogy milyen alacsony vagy magas nevezési díjú (kivétel a játékpénz) SnG-en vettek részt, összesen 442 játékos indult el a tripla kiejtős versenyen 1,500 kezdőzsetonnal. Az első helyezett $12,000-t nyert, de azok is, akik bár nem jutottak be a legjobb kilenc játékos közé, viszont az első asztalon sikeresen átverekedték magukat, $195 nyereményben részesültek.
delucabr mindössze ennyit tudott hozzáfűzni a chat ablakba: „"lolololol"", amikor a domináló 9h-6h keze (igen, domináló) a GoldStar VIP szinttel bíró NL_Profit 9d-3d keze ellen versenyzett. Azonban a dominálás mit sem ért, hiszen a flop után ez az előny elúszott. 3h-3s-As lapok érkeztek az asztalra, amellyel NL_Profitnak drillje lett, és mivel nem jött a backdoor flöss vagy a két hatos a turn-ön és a riveren, delucabr lett a verseny hivatalos buborékfiúja, aki a 82. helyen zárt. NL_Profit azonban nem tudta folytatni sikerszériáját és a 31. helyen búcsúzott.
81 játékossal a fedélzeten, a nyolcadik asztalnál nyilvánvalóan késtek a vacsoráról, vagy elfelejtették, hogy a győztes $12,000-t vihet haza. Ezen az asztalon bigtime4K és e4e5nf3nc6 még azelőtt kezdte el a heads-upot, amikor a többi asztalon még legalább öten küzdöttek egymással. Ők ketten azonban nagyon hosszú heads-upra rendezkedtek be, és BB_ShiNing foglalt először helyet a döntő asztalon, amikor a lyukszínsor-húzója legyőzte anttoy1 top pár top kísérőlapját, amellyel legalább $775 már biztosan őt illette. Végül bigtime4K kiütötte e4e5nf3nc6-t, így másodikként került a döntő asztalra, és ahogy az anték beléptek a képbe, a maradék hét asztalon is gyorsan véget ért a játék. Egyedül shinng és a korábbi Battle of the Planets döntő asztalára is bejutó (2008 októberében ötödik lett. Ha érdekelnek a részletek, olvasd el az összefoglalót itt!) BakonJarser várt arra, hogy teljessé tegyék a kilenc döntős névsorát. BakonJarser komoly előnnyel vágott bele a heads-upba, amely azt döntötte el, hogy ki foglalhat helyet a döntő asztalon. A lapok nem akarták, hogy BakonJarser oda kerüljön, miután két leosztás alatt elvesztette a chipleader pozícióját, majd a 9h-Qs-Tc flop után mindketten all-in mentek. Shinng Ac-Jh lapokat fordított fel és over lapjaiban, valamint nyílt végű sorhúzójában bízhatott, míg BakonJarser Jd-Th lapjaival ugyanebben a húzóban és vezető párjában bízhatott. A 9s turn nem segített senkinek sem és úgy tűnt, hogy BakonJarser duplázni tud, de az Ah riverrel kialakult az utolsó kilenc játékos névsora. és BakonJarsernek a következő hónapig várnia kell, hogy ismét esélye legyen a döntő asztalra kerülni.
![]()
1-es szék: BB_ShiNing
2-es szék: shinng
3-as szék: mak10
4-es szék: Kirua
5-ös szék: PokerGoat111
6-os szék: Boku87
7-es szék: hockey65
8-as szék: bigtime4k
9-es szék: vladimwd
Boku87-et már láthattuk nemrég a World Cup of Poker kvalifikációján, miközben azon volt, hogy egy ingyenes kiruccanáshoz segítse az 1-es német csapatot a Bahamákra (a kvalifikációról bővebben itt olvashatsz, angol nyelven) és a döntő asztalra jutása egy újabb kitüntetés a PokerStars-os övén.
A döntő asztal a 10/20, illetve a 15/30-as vakszinten izgalommentesen vette kezdetét. Mindössze kisebb potok cseréltek gazdát, miközben a játékosok főleg pozícióból játszottak. Egyedül vladimwd találta magát 1,000-es zsetonszám alatt a kezdeti 1,500-hoz képest, amikor a 25/50-es vakszint kezdetét vette, de három leosztás alatt ász fullt flopolt hockey65 ellen, és egy igen formás 1,150-es pottal ismét visszatért a játékba.
Az 50/100-as vakszint kezdeténél azonban a szerencse megfordult vladimwd számára. A pénzét jó esélyekkel tolta középre kétszer is a short-stack hockey65-tel szemben, de a dolgok nem alakultak jól a kilencedik helyezett számára. Először is visszaemelt a short-stack hockey65-re maradék zsetonjával, és Ad-Kc-al komoly előnyben volt hockey65 Kh-Js lapjaival szemben. Majd top párt flopolt (Ac-Tc-Ah), és már csak a dámák segíthettek hockey75-ön. A 6h turn nem változtatott semmin, de a Q riverrel hockey75-nek Broadway-sora lett, és vladimwd-nek alig maradt zsetonja. A következő leosztásban vladimwd és hockey65 ismét összecsapott pre-flop, és ismét vladimwd volt az, aki As-Ks-al dominálta hockey A-Q kezét. A dominálás úgy két másodpercig tartott, amíg le nem jött a Jh-Kh-Th a flopra, és vladimwd már csak két dámában bízhatott az osztozkodás reményében. A flöss és a két dáma közül egyik sem jött a turn-ön és a riveren. Vladimwd $775-t vihetett haza kilencedik helyezéséért.
Balszerencséjére bigtime4K big slick-ek által vérzett el. Két egymást követő leosztásban bigtime4K már pre-flop középre tolta zsetonjait. Először a short-stack BB_ShiNing, majd a chipleader shinng ellen. Miután a gombról all-in ment Ah-5c-tel, BB_ShiNing kisvak pozícióban As-Kd-al megadta és a lapjai kitartotta a 8s-4s-7d-9d-7s boardon, míg bigtime4K-nak mindössze 415 zsetonja maradt. Ezek is középre kerültek a következő leosztásban Qc-8c-cal, amit shinng azonnal tartott nagyvakként As-Ks-al. Shinng győzelmét egyedül a turn sodorta némileg veszélybe a Td-5d-7c-9d boardon, de a Kc river bebiztosította bigtime4K nyolcadik helyét. Nem pontosan $4,000-t nyert, de amiatt az $1,200 miatt már nem bánkódik senki. Folytatva a big slick parádét, Boku87 all-in került pre-flop, miután 1,050 zsetonnal visszaemelt az UTG+2 pozícióban ülő játékosra. Mindenki dobott, majd BB_ShiNing cut-off pozícióból könnyedén all-in ment király párjával (Kc-Ks) Az eredeti emelő, PokerGoat111 kihátrált a potból, Boku87 pedig As-Kh lapokat fordított fel. Ezúttal a big slick volt az esélytelenebb, és összesen két out menthette meg, miután csak treffek érkeztek a flopban (9c-4c-Jc). A turn-ön érkező treff ász után Boku87 már nem nyerhetett, hiszen a 2,725 zseton BB_ShiNing neve mellé került nut flössével. A német Boku87 $1,700.00-t nyert a hetedik helyével.
A 100/200-as vakszinten a játék is akciódúsabb lett. Miután shinng felduplázta Kirua-t, a következő leosztásban hármas all-innek lehettünk szemtanúi.
hockey65 Jd-Qh
shinng Kd-Kh
PokerGoat111 Ad-Ah
Shing még mindig takarta mindkét ellenfelét 415 zsetonnal ,így mind hockey65, mind PokerGoat111 versenye ezen all-intől függött. A 8s-7h-Jc flop után hockey65 még néhány outtal nyerhetett volna, de a 3h turn és a Ts river megállította. PokerGoat111 vitte el a 4,570-es potot, és ezzel a chipleader pozíciót is megszerezte. Hockey65 a hatodik helyen zárt ($2,200).
Shinng a következő leosztásban 415 zsetonját 1,345-re növelte, miután ász-királya felülkerekedett BB_ShiNing nyolcas párján, valamint PokerGoat111 7d-5d lapjain. Ezzel a zsetonmennyiséggel kivakarta magát a bajból pikk flössével, hiszen Ks-7s lapjai legyőzték mak10 osztott dámáit és a Michael Jordan rajongó darabjaira esett. Mak10 a következő leosztást ász-királlyal (megint) túlélte, azonban a következő partiban Jh-6h lapjai - igaz, több izgalmat, de - nulla zsetont hoztak. Miután a gombról utolsó 810 zsetonjával all-in ment, PokerGoat111 rakétáival (Ad-Ac) azonnal megadta. Az 5c-5h-3s-4h board turn-jén mak10-nek nyíltvégű szín- és sorhúzója is volt, azonban a számtalan out közül egy sem esett le, és a 8d river után az ötödik helyen zárt, ami $2,700-t jelentett neki.
BB_ShiNing zsetonjai komoly ütést szenvedtek el shinnggel szemben, amikor a gombról all-in ment és shinng kisvakként Ad-Td-zel megadta, majd a river után tízes drilljével megnyerte a potot és BB_ShiNingnak mindössze 745 zsetonja maradt. Néhány vaklopás és egy duplázás segített rajta, hogy visszaküzdje magát 2,000 zseton környékére, azonban a Kirua elleni leosztás után BB_ShiNing kiesőként $3,350-ral gazdagodott. A 125/250/25-ös vakszintnél a gombról all-in ment Ah-Jd-val, amit Kirua nagyvakként osztott kilenceseivel (9c-9d) tartott. Kirua 1,445 zsetonnal takarta ellenfelét és nem örült, amikor a 4h-8s-As flop érkezett az asztalra. Az igen nagy előnybe került BB_ShiNing a 2c turn után már szinte biztos volt abban, hogy övé lesz a 3,655-ös pot, de a riveren a 9s képében előkerült a pakliban lévő két kilences egyike, és BB_ShiNing-ot szó szerint letaglózta Kirua riverelt szettje, és így a negyedik helyen zárt.
"Ahh..."
Nem nagyon lehet szavakat találni, miután shinng a következő leosztás során kiesett a versenyből:
A 150/300/25-ös vakszinten a kisvak pozícióban ülő shinng minimális emelését Kirau nagyvakként megadta, majd a 4h-4d-Jd board után mindkét játékos középre tolta a zsetonjait - igaz, Kirua-nak maradt még 2,200-a -, és mindketten különböző színű QJ-t fordítottak fel. Shinng-nél Qc-Jh, Kirau-nál Jc-Qd lapok voltak. A 3d turn-nél felerősödött a zene, hiszen lehetséges flöss esély alakult ki Kirau-nál, majd a 8d river után csak úgy ordított a hangszóróból, ugyanis backdoor flössel hazaküldte a balszerencsés shinng-et a 3. helyen ($4,500)
A heads-up csak egy pillanatig tartott, így nem is lehetett igazán változatos, miután Kirua 7,905 zsetonjával az első leosztásban megszerezte a győzelmet PokerGoat111 ellen, aki 5,595 zsetonnal rendelkezett. Kirua 900-ig emelt pre-flop, amit a gombról PokerGoat111 megadott, hogy láthassa a 9c-3d-4c flopot. Kirua 1,200-as folytatólagos licittel nyitott, mire PokerGoat111 4,670 zsetonjával all-in ment. Kirua gondolkodott egy kicsit, majd meghozta a helyes döntést és megadta osztott nyolcasaival (8c-8s), amivel PokerGoat111 Qs-Jc-a előtt volt. A 7c turnnel még több outja lett PokerGoat111-nek, de a 4d river a $12,000-os nyereményt a februári Battle of the Planets bajnokához, Kirua-hoz tolta! Három asztalon végigverekedve magát, és mindössze egy treffre a heads-up folytatásától, a második helyen PokwerGoat111 végzett és $7,500-ral térhetett haza.
A februári Battle of the Planets tripla kiejtős verseny végeredménye (2009.02.22)
1. Kirua $12,000
2. PokerGoat111 $7,500
3. shinng $4,500
4. BB_ShiNing $3,350
5. mak10 $2,735
6. hockey65 $2,200
7. Boku87 $1,700
8. bigtime4K $1,200
9. vladimwd $775
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

