PokerStars Blog főcímek
World Cup of Poker: A lett csapat is bejutott a döntőbe
Kicsit kevesebb, mint 4 héttel ezelőtt az Európa III divízió döntő versenysorozata elérkezett a befejezéshez, azonban az eredmény döntetlen lett, mivel a lett és a spanyol csapatnak egyaránt 43 pontja volt. A döntést egy mindent eldöntő, heads-up párbajra bízták, ahol a két csapat egy-egy tagja mérkőzött meg egymással.
A lett csapat tagjai Partorgot választották ki a döntő összecsapásra. Partorg egy maratoni, 152 leosztásból álló mérkőzésen győzte le a spanyol Varico-t, így Lettország bejutott a World Cup of Poker döntőjébe.
Partorg mellett két amatőr játékos is kvalifikálta magát a freerollokon keresztül, továbbá Lettország egyik legjobb versenyjátékosa is el fog utazni a Bahamákra. A csapat tehát maga mögött hagyja a jeges tájat és a Baltikumot. Vajon milyen messzire juthat el ez a csapat a World Cup versenyen, ahol olyan résztvevők lesznek, mint az Egyesült Államok, Lengyelország és Németország?
A Lettország fővárosából, Rigából származó Partorg azért jutott be a Lett Csapatba, mert a Lett Verseny Rangsor tetején végzett.2008-ban a 34 éves versenyző 3 eseményt is nyert a PokerStars-on: Pot-Limit Omaha, Pot-Limit Omaha 8 or better és No-Limit Hold'em versenyen is győzni tudott. Több tucatszor is eljutott különböző döntő asztalokig olyan versenyeken, mint a $109-os nevezési díjú Rebuy-os $22K Garantált nyereményalapú NLHE vagy a $32K Garantált Hold'em megmérettetéseken.
Juris Sacains is meghívót kapott a PokerStars-tól, hogy képviselhesse hazáját a World Cup of Poker-en. Az eredményes játékos számára a rigai Olympic Kaszinó jelenti a második otthont, ahol számos alkalommal nyert az utóbbi hónapokban no-limit hold'em és pot-limit Omaha versenyeket. A 44 éves játékos két éve pókerezik. A civil életben egy autószalonban dolgozik, és mint sok lett állampolgár, ő is főleg a szórakozás miatt játszik.
Ahogy azt a neve is mutatja, Ance "missjazz83" Laganovska rajong a jazz zenéért, és reméli, hogy sikeresen fog szerepelni csapata a World Cup of Poker-en- a nyeremény által így szponzorálni tudná magát a jazz világában. Ugyanúgy, mint a lettek negyedik játékosa "BuTu", Laganovska is egy freerollon keresztül került be a csapatba. A rendkívül intelligens, 24 éves versenyző programozóként dolgozik egy elektronikai cégnek.
Laganovska 2-3 éve kezdett el online játszani, majd néhány lett játékossal rendszeresen szerveztek élő készpénzes játékokat a szülővárosában. Amíg Laganovska kifejlesztette az online játékokban a stratégiáját, megszerette az élő játékokat is. Így ő is izgatottan várja a Bahamákon megrendezésre kerülő eseményt.
"Sok mindent láttam a TV-ben a Bahamákról, ezért is szeretnék már ott lenni"- nyilatkozta a játékos.
A negyedik lett játékos BuTu, aki 21 éves, és két és fél éve pókerezik Rigában.
"Büszke vagyok, hogy a hazámat képviselhetem egy ilyen rangos eseményen!"- mondta.
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

