LAPT Vina del Mar: Fél nagyvaknyi zsetontól a bajnoki címig

|

írta: Brad Willis és Change 100

A chilei Vina del Mar-ban luxuskörülmények között rendezték meg a soron következő LAPT versenyt. Az ötcsillagos Hotel Del Mar teljesen megfelel az itt pihenők elvárásainak. A szobák legalább annyira jól felszereltek, mint bármely más PokerStars helyszínen, a személyzet barátságos és az ételek is rendkívül ízletesek. Tehát minden biztosítva volt egy kiváló pókerdöntő lebonyolítására.

A Latin American Poker Tour chilei megmérettetésének helyszíne egy gyönyörű vidéken, a Csendes-óceán partján fekszik. A versenyzők olyan távoli országokból is érkeztek Dél-Amerikába, mint Izland, Hollandia vagy Nagy-Britannia. A nevezési díj nem volt olyan magas, mint a többi eseményen, de ez az új állomás ettől függetlenül is hordoz magában egyfajta különlegességet.

216 játékos nevezett a versenyre, hogy harcba szállhasson a több mint fél milliós nyereményalapért. Annak ellenére, hogy ez volt a versenysorozat ötödik döntő asztala, az LAPT-nek még nem volt latin-amerikai győztese. Azonban ma este minden megváltozott. Három napos játék után (beleértve a második nap két és fél órás buborékjátékát) végre fény derült a győztes kilétére. Az argentin Fabian Ortiz nyerte az LAPT Vina del Mar versenyt.

Az egykori diszkó tulajdonos sikertörténetét bukások és győzelmek, majd egy főnixmadár feltámadásához hasonló csoda színesítette. Erről a sztoriról még sokáig fognak beszélni. Ortiznak fél nagyvaknyi stackje volt, most pedig ő az LAPT bajnoka.

Fabian Ortiz

Ez egy elég hosszú történet. Kezdjük rögtön a nap elején!

A döntő asztal eseményei olyan lassan zajlottak, mint a buborékjáték. Nagyjából fél óránként történt egy-egy érdekesebb pillanat. Negyven percre volt szükség az első kisebb akcióhoz.

Annak ellenére, hogy a finálé eleje viszonylag eseménytelen volt, az emelkedő vakoknak és a fáradt versenyzőknek köszönhetően kezdett izgalmassá válni a játék. Az uruguayi póker keresztapja, Jamie Ateneloff távozott elsőként a döntőből.

Damian Salas már bebizonyította, hogy szemérmetlenül, esetenként értelmetlenül sok lapot képes megjátszani. Korábban történt olyan is, hogy kontrázott egy emelésre, majd a terítésnél kilences-kettest mutatott. Így tehát, amikor 33,000-rel nyitott, az uruguayi póker fenegyerek lenézett, és a korával megegyező lapokat, 7-7-t látott. Utolsó 80,000 zsetonjával all-in ment, amit Salas meg is adott. Salas-nál Qd-Js volt tapasztaltabb ellenfele hetes párja ellen. A 6h-4s-4c flop tökéletes volt Ateneloff számára.

Gyors megjegyzésként álljon itt, hogy Humberto Brenes az utóbbi napokban átvette egy másik döntő asztali játékos, Jyries Aguad Saba - más néven Chiquitita (szabad fordításban „kicsi") - csatakiáltását. Brenes, aki az all-in ment Ateneloff barátja, belekezdett.

„Chiquitita! Chiquitita!" - kiabált a nézőtérről. "Hány napból áll a hét? HÉT!"- folytatta.

A turnre érkező Qc után viszont már Salas vette át a vezetést.

"HETEST!!"- ordította ismét Brenes, és következett a river. Az 5s jött le, Ateneloff pedig a kilencedik helyről kényszerült távozni - egy szívből jövő tapsvihar és $10,476-os nyeremény kíséretében.

Fabian Ortiz és Jamie Ateneloff
Fabian Ortiz elismerően ráz kezet Ateneloffal

Ateneloff távozása után nem kezdődött el egy all-in fesztivál - annak ellenére sem, hogy néhányan különösen kevés zsetonnal ültek az asztalnál. Köztük volt Eduardo Camia is. Amikor Damian Salas egy 42,000-es nyitással kezdte meg az akciót, Eduardo Camia all-int mondott 127,000-rel. Salas szinte azonnal megadta. Camia-nál As-9s, míg Salas-nál 9h-9d lapok voltak. A Qs-5c-4d-4c-8d board nem segített Camia-nak, aki nyolcadik helyezettként $13,095-t tehetett zsebre.

Camia-t is elérte a végzet

Az elmúlt három nap során nem is lehetett kérdés, hogy ki vált a szurkolók kedvencévé. A Vina del Mar-ban élő Jyries Saba megtörte az Enjoy Casino báltermének kezdeti csendjét azzal az üdvözléssel, ami végül már a védjegyévé vált. A "Chiquitita" kiáltása nemzetiségeken és nyelvi korlátokat tört át, majd szinte minden jelenlévőnek beépült a nyelvhasználatába.

A közönség hangos morajlással bíztatta a helyi kedvencet ma este, és a Chiquitita kiáltás többször hangzott fel, mint bármi más. A verseny egy pontján Saba-nak már csak néhány nagyvaknyi zsetonja maradt, de vissza tudta küzdeni magát a döntő asztalra, és végül tulajdonképpen egész jó esélye lett a győzelemre. Sajnos azonban nem tudta ezt véghezvinni.

Fabian Ortiz korai pozícióból 45,000-ig emelt, Saba pedig a kisvakról megadta az emelést. A flopra a Ks-5s-4d lapok érkeztek, Saba pedig majdnem azonnal all-int mondott. Ortiz rögtön megadta, és egy kevéssel lefedte Saba all-injét. A nézők felugrottak és tapsoltak, majd jött a "Hajrá Chiquitita!"dal.

Saba Kc-Jc-t, azaz top párt tartott a kezében, Ortiznál viszont Ah-Ad kéz volt. A közönség kiráyt vagy bubit követelt, az osztó pedig felfordította a hátralévő lapokat. A turnre 8s, míg riverre 6c érkezett. Chiquitita tehát befejezte a versenyt, Ortiz pedig egy hatalmas potot szerzett meg, így zsetonállás szerint ő ugrott az első helyre.

"CHI! QUI! TITA!"- énekelte a lelkes nézősereg, miközben a mindig mosolygó Saba kezet fogott a többiekkel, és elhagyta a küzdőteret.

A messzire eljutó Chiquitita

Eddig a pillanatig nem láthattunk nagy kasszákat. Chiquitita búcsúzásával azonban valami elindult..

Damian Salas leosztás előtt 78,000-ig emelt, Giannelli pedig rövid gondolkodás után 200,000 -ig visszaemelt. Hernan Villa bedobta lapjait, Fabio Escobar viszont az asztal közepére tolta zsetonjait. Salas gyorsan dobott. Giannellinek mindössze további 4,000-et kellett megadnia, tehát tartás következett. Rossz hírekről értesülhetett Escobar. Giannelli Ad-Ks kezet, míg Escobar As-Qd lapokat fordított fel. Nagy hangzavar közepette érkezett a 5h-4h-2d-8d-9c board, aminek következtében Escobarnak is el kellett hagynia a küzdelmeket.

Escobar tudomásul veszi Giannelli győzelmét

Giannelli már az első napon is chipleader volt, és most sikerült újból megszereznie ezt a pozíciót.

Escobar kiesése felébresztette az addig short stackként szendergő Hernan Villa-t. Villa-nak egész nap nagyon kevés zsetonja volt, így végül ő is kockáztatott, azonban nem sikerült dupláznia.

Mindenki dobott Fabian Ortizig, aki a kisvakról 115,000-ig emelt, a nagyvakban lévő Villa pedig a maradék 65,000-es stackjével megadta az emelést. Ortiz-nál Qs-7c, míg Villa-nál 2d-6d lapok voltak. A 7s-3s-3c flop nem segített Villa-n, akinek már csak minimális esélyei voltak a túlélésre. A turn Ts mindent eldöntött, a river 9h pedig már nem változtathatott semmin. Villa lett a megmérettetés ötödik helyezettje, és a $28,809-os nyeremény tulajdonosa.

Villa küzdelme #10

Pár perccel később kialakult a verseny eddigi legnagyobb kasszája. Pre-flop Fabian Ortiz emelt 100,000-ig a gombról, Damian Salas 300,000-ig visszaemelt a kisvakról. Ortiz némi töprengés után all-int mondott. Salas gyorsan tartott 547,000-es zsetonmennyiségével. Salas-nál Ac-Js, Ortiz-nál pedig Tc-Th lapok voltak. A 9s-Kh-Jc-6c-6s asztal után Salas megszerezte a több 1.1 milliós potot.

Ortiz-nak már csak 18,000-re maradt, így biztosnak tűnt, hogy ő végez a negyedik helyen. Bár a következő partiban nem ő volt a nagyvak, az esélyek miatt Ortiz all-in ment. Ekkor sikerült a triplázás, majd nem sokkal később a duplázás és ez így folytatódott. A duplázások sorozata után Ortiz kiejtette Leandro Balotint.

Leandro Balotinnak már csak 165,000-es stackje volt, amikor preflop all-in ment. Ortiz megadta az emelést, és következett a mutatás. Balotin Qs-5c, Ortiz pedig Ad-8d kezet fordított fel. Balotin szurkolótábora hangos "mujeres" (hölgyek/dámák) kiáltásban tört ki.

A flopra azonban Ah-2h-2d lapok érkeztek, Balotin ezzel hatalmas hátrányba került. A turn 6s jelentette Balotin távozását, riverre egyébként Jd jött. A csendes fiatalember kezet fogott a riválisokkal, és halkan kisétált a teremből.

Leandro Balotin

A hosszú szünet után és az unalmas háromfős játéknak köszönhetően a közönség majdnem elaludt. Ekkor már későre járt az idő, és még Vincenzo Giannelli gombról érkező, 124,000-es hívása sem tudta felélénkíteni a nézőket. Azonban mindenki felkapta a fejét, amikor Damian Salas a nagyvakról visszaemelt. "All-in"- mondta. 520,000-es hívás volt ez Salas részéről.

Giannelli felugrott a székéről és ezt mondta: "Tartom az emelést! Ez most nem volt vaklopás a részemről!"- és magasra emelte Ac-Qh lapjait. Salas nehéz helyzetbe került; nála ugyanis Ah-5s kéz volt.

A közönség kórusként énekelte Giannelli nevét, a terem pedig egyre inkább kezdett hasonlítani egy operaházra. A flop 9d-3d-6s volt, ami nem kedvezett Salas-nak, a szurkolói azonban kitartottak mellette.

"Cuatro!" -skandálták együttesen.

A turn...a 4d volt.

Hirtelen Salas-ba visszatért az élet. Minden ötös, kettes vagy hetes kedvezett neki. Riverre viszont a 8s jött.

Giannelli futott egy kört a teremben. A szurkolói egyre nagyobb hangerővel harsogták a "Venezuela!" és a "Vincenzo!" szavakat.

Salas lett a verseny harmadik helyezettje, amiért $52,380-t kapott.

Salas távozik, Humberto Brenes pedig Giannellivel ünnepel

Kezdődhetett a heads-up mérkőzés. A párbaj egyik résztvevőjét egy egész opera-kórus támogatta, a másik versenyzőnek pedig egy órával korábban már csak fél nagyvaknyi stackje volt.

A heads-upot Giannelli 1,524,000, míg Fabian Ortiz 637,000 zsetonnal kezdte meg.

Gianelli eddig olyan hősiesen küzdött, mint egy opera főszereplője. Azonban hiába a dicső menetelés, és a hangos kórus, egy leosztás teljesen megváltoztatta az asztalnál az erőviszonyokat.

Giannelli 120,000-ig emelt a gombról, Ortiz pedig all-in ment a nagyvakról. Giannelli tartott, és a mutatásnál kiderült, hogy előnyben van Ortizzal szemben. Giannelli Ad-6c-ot, míg Ortiz Kd-7c-et mutatott.

"Ászt! Ászt! Ászt!" zúgta Vincenzo venezuelai kórusa- egyébként az ász szó spanyolul kiejtve nagyon hasonlít a mi szamár szavunkra.

A Tc-8d-6h flopon Giannellinek hatos párja lett, azonban Ortiznak sorhúzója alakult ki, amivel még több outja lett a javuláshoz. A rajongói hangosan fohászkodtak egy kilencesért.

Mi jött turnre? A 9d-es.

A venezuelai tábor elhallgatott, viszont a terem másik fele felrobbant - Ortiznak sikerült behúznia a sorát. Mos a venezuelai rajongók könyörögtek egy hetesért, amivel a két játékos elfelzhette volna a potot.

Hiába volt minden kérés, riverre a 9s-es jött, így Ortiz duplázni tudott, és 1.15 milliós zsetonmennyiségre tett szert szemben Giannelli 999,000-es stackjével.

Mostmár kijelenthető, hogy Giannelli tragédiáját Ortiz okozta. Ortiznak mindössze 15,000 zsetonja volt a 15,000/30,000-es vakszintnél, de ő nem adta fel a harcot, és arra készült, hogy történelmet írjon az LAPT versenysorozatban.

Nem kellett sok idő a felejthetetlen sikerhez.

Senki sem gondolt arra, hogy ilyen gyorsan véget ér az összecsapás. Vincenzo Giannelli 130,000-ig emelt, Fabian Ortiz viszont all-in ment. Giannelli tartott hátralévő 899,000-es stackjével. Ortiz As-Jc, Giannelli Ah-Td lapokatt mutatott.

Az utolsó leosztás a következőképpen alakult: 7c-Qc-4d-8c-6c.

A river után Ortiz felugrott és ezt kiáltotta: "Éljen!"

Miután fogadta a szurkolói gratulálását, Ortiz odasétált Giannelli-hez. Giannelli sportszerűen fogadta Ortiz kézfogását, majd felemelte ellenfele jobbját és ezt mondta: "Itt van a bajnok!"

A második helyezett Giannelli $58,570-t kapott szerepléséért.

Vincenzo Giannelli

Ortiz a győzelem után azt nyilatkozta, hogy a verseny elején abban reménykedett, hogy valahogy túl tudja élni az első napot. Aztán úgy érezte, hogy bejuthat a döntőbe. Ami ezután következett, az még mindig felfoghatatlan számára. Valószínűleg ő már nem fog emlékezni rá, hogy pontosan hogyan is történhetett ez, de mi igen.

Végül a bajnok elsétált a pénztárhoz, hogy átvehesse a győztest megillető, $141,426 értékű csekket.

Fabian Ortiz a csekkel

***

Ha szeretnéd megtekinteni a nap eseményeit, kérjük, kattints az alábbi linkekre (angol nyelven):

A 19. vakszint eseményei
A 20. vakszint eseményei
A 21. vakszint eseményei
A 22. vakszint eseményei
A 23. vakszint eseményei
A 24. vakszint eseménei
A 25. vakszint eseményei

Ha szeretnél részletes tájékoztatást kapni azokról a versenyzőkről, akik a fizetős helyeken végeztek, látogass el az LAPT Vina del Mar nyertesei oldalra. A spanyolul beszélő olvasóinknak boldogan ajánljuk a PokerStars spanyol blogját.

Ez volt a chilei összefoglalónk. Nagyon reméljük, hogy az LAPT 3. évadjában is megrendezik ezt az eseményt. A következő LAPT állomás Uruguayban, Punta del Este-ben lesz nagyjából hat hét múlva. Mi onnan is tudósítani fogunk!

Addig is viszlát mindenkinek!

Fotó és másolatok: Joe Giron/IMPDI








About this Entry

This page contains a single entry by PokerStars published on 2009. január 23. 23:46.

EPT Deauville: Véget ért a második nap was the previous entry in this blog.

EPT Deauville: Hajrá Kékek! is the next entry in this blog.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.