december 2008 Archives

2008. december 30. 10:54

Világrekord Hét: A PokerStars Világrekord Hétvégéjének eredményei

Javában tart a PokerStars Világrekord Hét, de a legizgalmasabb részét most hétvégén már átéltük. Mindössze egy nap alatt, szemtanúi lehettünk a világ legnagyobb versenyének, a valaha megrendezett legnagyobb Sunday Million és Sunday Warm-up versenyeinek - ráadásul a versenyzők $12,000,000 összdíjazásból vehették ki részüket.

És... ha már rekordokról beszélünk, meg kell említenünk, hogy 21:30-kor CET minden idők legtöbb játékosa jelentkezett be a PokerStars szoftverébe - mint az alábbi képen is láthatjátok, a játékosok száma meghaladta a 250,500-at! (nagyításhoz kattints a képre)

250K.JPG

Talán a legnagyobb feltűnést egész héten a PokerStars Guiness Világrekord Kísérlete keltette, melynek keretében a világ eddigi legnagyobb versenye került megrendezésre vasárnap - 35,000 játékos részvételével! Végül azonban csak egy maradhatott: stan34powa gázolt át a mezőnyön, begyűjtve a Guinness Világrekord verseny bajnoki címét és a velejáró $30,000-t. A versenyről ITT olvashatjátok a részleteket.

Lehet, hogy a Guinness Világrekord versenyen volt a legtöbb résztvevő, de a legnagyobb nyereményalap a Sunday Millionon alakult ki. A versenyen elképesztő 16,260 játékos próbált részesedést nyerni a $3,252,000 összesített nyereményalapból; ráadásul ezen a hatalmas Sunday Millionon a győztes alku nélkül szerezte meg az első helyezettnek járó $331,378 nyereményt! Gratulálunk a svéd lp_Saki Saki-nak. A versenyről ITT olvashatjátok a részleteket.

És ez nem minden, ugyanis minden idők legnagyobb Sunday Warm-up versenyének is szemtanúi lehettünk - 5,836 játékos részvételével $1,167,200 nyereményalapú verseny került megrendezésre. Ugyan Hr_Herman közepes zsetonmennyiséggel érkezett a döntő asztalra, végül begyűjtötte a győzelmet és a $147,067 fődíjat. A versenyről ITT olvashatjátok a részleteket.

Az izgalmak azonban nem értek itt véget. A PokerStars ugyanis a rekordok megdöntése mellett, a hónap és egyben az idei év utolsó vasárnapját is megünnepelte. Ráadásul nem is akárhogyan - a PokerStars Turbo Takedown és a Battle of the Planets Tripla Kiejtős versenyeivel. A Turbo Takedown bajnoki címét (és a velejáró $100,000-t) perky246 gyűjtötte be (részletek egyelőre angol nyelvenITT), míg a Battle of the Planets versenyen el cuCut diadalmaskodott (részletek ITT.)

Ennyi lenne? Dehogyis!

Szintén ezen a hétvégén került sor a Team PokerStars Pro tagjainak összecsapására, és a kapitányi cím kiosztására. És ki nyert? Egy rendkívül izgalmas heads-upot követően, a Daniel Negreanut legyőző Victor Ramdin szerezte meg az első helyet.

Lehet még ezt fokozni? Sajnos ebben a bejegyzésben már nincs több hely, de természetesen számos , rendkívül akciódús, hétvégi versenyről írhattunk volna még.

Gratulálunk minden résztvevőnek, különösen a győzteseknek!

2008. december 30. 10:48

Világrekord Hét: A Guinness Világrekord versenyének 35,000 fős mezőnyéből stan34powa szerezte meg az első helyet

A PokerStars rekordot döntött a hétvégén - ráadásul a Guinness Világrekordok könyvébe került be a történelem eddigi legnagyobb pókerversenyével - a 35,000 fős, $10+1 nevezési díjú $500,000 garantált nyereményalapú versennyel. A helyek már napokkal a kezdés előtt elfogytak - a versenyzők számát ugyanis 35,000-re maximalizálták. Közülük, a 22:30-as CET kezdés után három órával, már csak 8,750-en voltak versenyben - azok, akik bekerültek a kifizetésbe. Egy ilyen hatalmas versenyen talán nem is meglepő, hogy ekkor a 876 asztalon folyó szinkronleosztásos buborékjátékban 80 versenyző búcsúzott egyszerre!

A döntő asztal 10-fős mezőnye:

1-es szék: Goldman007 (9863968 zseton)
2-es szék: gustave44 (11654326 zseton)
3-as szék: stan34powa (11516965 zseton)
4-es szék: Nekochan48 (8822692 zseton)
5-ös szék: alepolice (9373489 zseton)
6-os szék: meiky777 (20884333 zseton)
7-es szék: FuFish (6384140 zseton)
8-as szék: n0ideahh (7239435 zseton)
9-es szék: rumred14 (4506500 zseton)
10-es szék: ONE_TIMEE (14754152 zseton)

guinness WR final table.jpg

Az egyik legközkedveltebb, legnagyobb szurkolótáborral rendelkező versenyző, Fufish búcsúzott először. A 250,000/500,000/62,500-es kisvak/nagyvak/anté szinten gustave44 emelt 1,500,000 zsetonig középső pozícióból, mire FuFush 5,750,000 zsetonnal all-in ment. Gustave44 tartotta az emelést és Kh-Qs lapjaival Fufish osztott heteseivel találta szembe magát. A flopra érkező király, majd a riveren következő dáma döntötte el a leosztás kimenetelét - Fufish 7-7 kezével ugyanis alulmaradt ellenfele két párja ellen, így a 10. helyen búcsúzott ($1,500).

A következő távozó ONE_TIMEE lett, miután a kisvakról a nagyvakkal csapott össze. ONE_TIMEE 6,200,000 zsetonnal ment all-in flop előtt Kd-9s lapjaival, ám pechjére a nagyvakról Goldman07 Ks-Js kezével tartotta az emelést. A Jc-7h-2c flop szinte mindent eldöntött, és miután ONE_TIMEE nem erősödött meg turn-riverre, így a kilencedik helyen búcsúzni kényszerült. ($2,000)

Egy jól megérdemelt pihenőt követően, az életben maradt nyolc versenyző az 500,000/1,000,000/125,000-res vakszintről folytatta a küzdelmeket. A játékosok nagyon kevés zsetonnal rendelkeztek, az átlagstack ekkor mindössze 13 nagyvakkal ért fel. Még a toronymagas chip leader meiky77 is csupán 32 nagyvaknyi zsetonmennyiséggel rendelkezett. Így nem is volt meglepő, hogy felpörögtek az események.

Az 1,000,000 zsetonos nagyvak közeledtével, alepolice 1,600,000 zsetonnal ment all-in UTG pozícióról. Meiky777 UTG+1-ről egyből tartotta az emelést, majd stan34powa következett, aki 9,900,000 zsetonját tolta középre a kisvakról. Meiky77, akárcsak a nagyvak Neckochan48 elengedte lapjait, így ketten maradtak a leosztásban. Alepolice Ks-9s kezével már flop előtt hátrányba került ellenfele, Nekochan48 Ac-Kc lapjaival szemben, és miután sem turnre, sem riverre nem érkezett segítség számára, Alepolice a 8. helyen esett ki. ($2,500)

Négy leosztással később stan34powa 2,750,000-res emelésére n0ideahh ment all-in 3,100,000 zsetonjával. Stan34powa tartott, majd osztott heteseivel kiejtette a J-Q lapokat birtokló ellenfelét a 7. helyen. Pár perccel később, gustave44 a kisvakról ment all-in 19,600,000 zsetonjával flop előtt, amit stan34powa egyből tartott 19,900,000-res stackjével a nagyvakról. Gustave44 Ad-Ts kezével jóval gyengébbnek tűnt stan34powa Qs-Qc lapjaival szemben flop előtt, ám az As-Ks-2s flopon átvette a vezetést - igaz stan34powa outjainak száma például egy nut flöss-húzóval erősödtek tovább. A 2d turn nem változtatott az erőviszonyokon, de a 3s river stan34powa győzelmét hozta, így gustave44 a 6. helyen távozni kényszerült.

Rumred14 felvetette az osztozkodás ötletét miután 5-en maradtak versenyben, de egyelőre senki sem támogatta elképzelésében. Így cselekednie kellett, s 9,100,000 zsetonját Ad-Ks lapjaira tette fel. Nekochan48 osztott hatosaival tartotta az emelést, ezáltal egy tipikus pénzfeldobásos szituációnak lehettünk szemtanúi. Az As-8c-3d-Tc-Jd board végül rumred14-nek kedvezett, aki a leosztás megnyerésével felduplázta zsetonmennyiségét. Nekochan48-nak mindössze 585,209 zsetonja maradt, ami kisvakként a következő leosztásban került középre. Nekochan48 4d-Ts kezével azonban nem tudta felülmúlni rumred14 Ah-Td lapjait, így az 5. helyen búcsúzott ($7,500).

Egy ideig flop előtti all-inekkel gyűjtötték be a játékosok a vakokat és az antékat, ám meiky777 6,000,000 zsetonos emelésénél végül megtört a sorozat. A 750,000/1,500,000-res vakszinten ugyanis egy licitháborút követően ketten is középre tolták zsetonjaikat. Goldman007 a lehető legjobb all-in szituációba került: As-Ac lapjaival ugyanis meiky777 Ah-4h kezével nézett farkasszemet. Hiába volt azonban hatalmas favorit, a 6s-3h-2s-Kh-5d boardon, Goldman007 alulmaradt meiky777 sora ellen, így a 4. helyen térhetett nyugovóra. Igaz nyolc óra játékot követően így is $10,000-t csinált mindössze $11-ből.

Rumred14 ekkor ismét felvetette az osztozkodást ötletét, ám társai hallani sem akartak az alkukötésről. Pár perccel később, rumred14 már a bennmaradásért küzdött, miután Js-Qs lapjaival (sor- és flösshúzóval) versenyzett meiky777 7c-8c keze (két párja) ellen egy flop all-int követően a Th-8s-7s boardon. A 8h turn véglegesítette a leosztás kimenetelét - meiky777 full house-a ellen már nem nyerhetett rumred14 - így a rivert már csak formalitásból osztották le. Rumred14 $15,000-t kapott teljesítményéért.

A heads upban meiky777 és stan34powa csaptak össze:

3-as szék: stan34powa (37213054 zseton)
6-os szék: meiky777 (67786946 zseton)

Az 57 leosztásos heads-up rendkívül változatosan alakult, a zsetonok ide-oda vándoroltak, és folyamatosan változott az élen álló játékos személye. Először például stan34powa vette át a vezetést, miután király-öt két párjával felülmúlta meiky777 hetes-hatos két párját, majd nem sokkal később újból meiky777 került az élre, miután két párjával legyőzte stan34powa ász-magas kezét. Ezt követően is izgalmasan folytatódott a heads-up, de egyik játékos sem tudott 7:3 aránynál nagyobb vezetésre szert tenni, egészen a döntő leosztásig.

Ekkor meiky777 limpelt a kisvakról, mire stan34powa checkelt. A 8h-5s-3s flopon stan34powa előbb checkelt, majd meiky777 2,500,000-as hívására 7,500,000-ig visszaemelt. Meikky777 erre all-in ment 31,200,000 zsetonnal, amit stan34powa megadott 2-8 lapjaival. Meiky777 Ac-Kd keze segítségre szorult, ám sem a Js turn, sem a 7s river nem segített rajta, így stan34powa 8-as párjával gyűjtötte be a kasszát. A második helyezett meiky777 $20,000-ral lett gazdagabb, míg a 34,999 játékost legyőző stan34powa gyűjtötte be a világ eddigi legnagyobb pókerversenyének bajnoki címét és a velejáró $30,000-t.

A döntő asztal végeredménye:

Guinness Világrekord Kísérlet $500,000 Garantált

1. stan34powa $30,000
2. meiky777 $20,000
3. rumred14 $15,000
4. Goldman007 $10,000
5. Nekochan48 $7,500
6. gustave44 $5,000
7. n0ideahh $3,500
8. alepolice $2,500
9. ONE_TIMEE $2,000
10. FuFish $1,500

2008. december 30. 10:45

Turbo Takedown: december utolsó vasárnapján perky246 diadalmaskodott

Azon a hétvégén, mely során csak úgy szórták az ajándék pénzt, miért is ne csatlakoztál volna a PokerStars legnagyobb havi freerolljának mezőnyéhez? 5,000 FPP-ért helyet kaphattál a harctéren, hogy szerencsét próbálj az $1,000,000-os nyereményalap egy részére, ahol a fődíj $100,000 volt. A vasárnapi $1,000,000-os Turbo Takedown-ra 9,532 játékos „vásárolta meg" a nevezési díjat vagy nyerte meg indulási jogát szatelliteken keresztül, a döntős kilences pedig a következő volt:

A decemberi Turbo Takedown döntő asztala

(A nagyobb méretért kattints a képre!)

1-es hely: pezi2000 (5,844,901 zseton)
2-es hely: BigDennys (2,745,539 zseton)
3-as hely: plattsburgh (1,939,168 zseton)
4-es hely: krissyb24 (3,374,825 zseton)
5-ös hely: lexwilly (865,053 zseton)
6-os hely: Shogu (3,359,768 zseton)
7-es hely: joehenry (1,779,972 zseton)
8-as hely: perky264 (5,434,185 zseton)
9-es hely: GKnight00001 (3,252,589 zseton)

Lexwilly-vel korán történnie kellett valaminek, hogy jó helyezést érjen el a döntő asztalon. Ez a korai történés nem maradt el, azonban annál kevésbé volt számára pozitív a végkifejlet, mivel 60,000/120,000-es vakoknál és 12,000-es anténál lexwilly all-in nyitott maradék 1,051,053 zsetonjával középső pozícióból, osztott hatosokkal. A választ perky264-től kapta meg, aki a cutoff helyről Ac-7c lapokkal adta meg a nyitást, ezzel közel 2.4 milliós potot létrehozva. A 7d-As-3c-Qc-5d asztalon perky264 két párt alkotott, amivel lexwilly a kilencedik helyről volt kénytelen távozni. 5,000 FPP-s befektetésével $5,500-t keresett.

Három leosztással később plattsburgh, Shogu és GKnight00001 egy olyan leosztásba kezdett, melynek a végén az egyikük a nyolcadik helyen kényszerült távozni. Mindhárman checkeltek a 4s-Ks-Kh flopon, majd a 6s turnt követően GKnight00001 240,000-rel nyitott a nagyvakról. plattsburgh erre 1.3 milliós all-innel válaszolt, Shogu pedig kitért az útból, majd GKnight00001 As-3h lapokkal, vagyis nut flöss húzóval adta meg az all-int. A király nélküli flösshúzó jó hír volt az osztott bubikat (Js-Jd) szorongató plattsburgh számára, azonban a 3s riverrel elszállt a mosolya, mivel GKnight00001 nagyobb flösse számára a 3.7 milliós potot, plattsburgh számára pedig a $10,000-os nyereménnyel járó nyolcadik helyezést jelentette.

Ha kevés a zsetonod, viszont magasak a vakok, az egyet jelent: menj all-in, ha esélyed van! joehenry ezt tette, mikor a buttonon ülve mindenki foldolt előtte, és 361,972 zsetonja már csak három nagyvakra lett volna elég. perky264 foldolt a kisvakon, GKnight00001 pedig bármilyen két lappal megadhatta volna, valójában azonban nem rossz lapokat, Ac-Ts-et mutatott. joehenry balszerencséjére nem büszkélkedhetett hasonlóan jó lapokkal, ugyanis Th-9c-el csak a csodában reménykedhetett. A mindkét játékos számára flösst létrehozó 4c-Kc-Ah-6c-2c boardon GKnight00001 nut flösse felülmúlta joehenry kilences kickerrel létrehozott flössét. GKnight00001 második ellenfelét ejtette ki a döntő asztalon, joehenry pedig $15,000-t kapott hetedik helyezéséért.

Shogu sikeresen növelte alacsony zsetonszámát, miután nut flösst hozott létre GKnight00001 ellen, és az 5.1 milliós pot erejével kiütötte a nyeregből. BigDennys szintén megpróbálta gyarapítani kevés zsetonját, mikor satuba zárást alkalmazott a cutoff perky264 319,500-as emelésére és a button GKnight00001 megadására. 2.4 millió zsetonnal ment all-in a nagyvakról abban a reményben, hogy begyűjti a középen heverő 933,000-et, azonban BigDenny mindössze egy Ah-6h-tal támadott, miközben perky264-nek 6 millió zsetonja volt, hogy megadja ezt As-Qh lapokkal. A 3h-Qs-4c flop dámája után BigDennynek két segítségre is szüksége lett volna, azonban a Kc turn és a Jh river a hatodik helyen történő kiesését hozta el, amiért $20,000-os nyeremény ütötte a markát.

A zsetonszám alapján történő osztozás esélye hamar elszállt, ugyanis az öt talpon maradt játékos nem tudott megegyezni arról, hogy felosszák a nyereményalapot. Így hát tovább játszottak addig, amíg pezi2000 meg nem adta GKnight00001 all-injét. A két játékos egy 5.4 milliós potot alkotott, GKnight00001-nek pedig mindössze 341,523 zsetonja maradt a 90,000/180,000-es vak és 18,000-es ante szinten. GKnight00001 Ac-Jh lapjaival jócskán vezetett pezi2000 Ah-7s-e ellen, és a nullák harcát GKnight00001 nyerte meg, mikor a boardra a 6d-5s-6c-2h-6h lapok jöttek le, pezi2000 pedig $25,000-ral búcsúzott az 5. helyről.

krissyb24 volt az osztozás ellenzője, ami végül költséges döntésnek bizonyult, ugyanis megfogyatkoztak a zsetonjai, mindössze 3.4 millióval rendelkezett a 90,000/180,000/18,000 vakszinten, és ezért úgy döntött, hogy mindenét középre tolja a nagyvakról, amit a button perky264 és a kisvak GKnight00001 adott meg. 11 millió zseton került középre, majd perky264 és GKnight00001 is végigcheckelte a Kh-Qd-Ad-Jh-9d boardot, GKnight00001 pedig osztott bubikkal alkotott szettet mutatott. krissyb24 nem mutatta meg lapjait, és a negyedik helyről, $32,500-os nyereménnyel távozott.

Shogu ezután GKnight00001 zsetonjait csapolta meg, mikor Ac-Kc-al verte meg Ad-6s lapjait, 8.3 millió zsetont megszerezve ezzel a 100,000/200,000/20,000-es szinten. Ezt követően harminc leosztást játszottak még le hárman, mígnem GKnight00001 már csak 2.3 millió zsetonnal rendelkezett. Ekkor perky264 489,500-ig emelt a buttonról, GKnight00001 pedig 1.4 millióig emelt vissza a kisvakról. Hogy mi volt erre perky264 válasza? A játék. Összesen 7.7 millió zseton került középre, majd perky264 Kd-Jh-t, GKnight00001 pedig Ah-2h-t mutatott. GKnight00001 joggal reménykedhetett abban, hogy tovább küzdhet a döntőben, mikor a flopra a 6c-6h-5d lapok jöttek fel, azonban minden remény szertefoszlott a Jc turn és a nem-ász 9c river után. A harmadik helyezéséért $40,000-os nyereményt kapott.

perky264 19.5 millióval kezdte a heads-upot Shogu kilencmilliójával szemben, és jócskán volt idejük a játékra. Több mint 20 leosztáson át lopkodták egymás vakjait, azonban perky264 nagyobb potokat gyűjtött be, mint ellenfele, aki végül 4.7 millióért all-in ment a buttonról. perky264 23.7 millió zsetonja elég biztonságot adott ahhoz, hogy Kd-Qd lapjaival megadja a hívást. Shogu As-3c-at mutatott, és a decemberi $1,000,000-os Turbo Takedown bajnoki címéért folytatott küzdelme véget is ért ezen a ponton. Az 5h-Kc-2c flop perky264 előnyét jelentette, azonban Shogu számára még mindig volt három ász és négy négyes, amivel megszerezhette volna a 9.7 milliós potot.

Shogu, a nindzsa eltűnt a füstben, miután lejött a 6s turn és a 9d river, és perky264 megszerezte a győzelmet.

Íme a döntő asztal végeredménye. Mivel nem történt osztozás, perky264 a teljes, $100,000-os fődíjjal távozhatott!

A decemberi $1,000,000-os Turbo Takedown végeredménye

1. perky264 $100,000.00
2. Shogu $60,000.00
3. GKnight00001 $40,000.00
4. krissyb24 $32,500.00
5. pezi2000 $25,000.00
6. BigDennys $20,000.00
7. joehenry $15,000.00
8. plattsburgh $10,000.00
9. lexwilly $5,500.00

2008. december 30. 10:44

Battle of the Planets: 2008 december győztese eL cuCut

Mi lehet jobb egy sikeres év befejezésére, mint egy négy vagy öt számjegyű nyeremény - egy freerollon? A PokerStars rengeteg módon jutalmazza játékosait, azonban a komoly SnG játékosok számára a legnagyobb borravaló egy ingyenes indulási jog minden hónapban a Battle of the Planets-re. Még ha nem is voltál a szerencsés kilenc egyike, akik ma a döntő asztalig jutottak, a pókertőkédtől függetlenül minden héten nyerhetsz valamit. Az $1-$2.99-os nevezési díjú versenyeket felkaroló Merkúr divíziótól a nagymenő $300+ nevezési díjakat magában foglaló Jupiter divízióig, a méret nem számított a lenti kilenc döntős számára, akik a hó végi $50,000-os tripla kiejtős freerollon mérkőztek meg egymással.

klop0007 akár egy hatfogásos ebédet is elfogyaszthatott, hiszen ő szerezte meg elsőként a helyét a döntő asztalon (és várt közel 45 percet, hogy játszhasson), ahol a fődíj $12,500 volt. solody, a 2006-os WCOOP Razz döntő asztalosa ma Hold'emet játszott abban a reményben, hogy megtoldhatja a két éve megszerzett $22,827.20-os nyereményét. doucheburger is visszatér ma a döntő asztalra, mivel osztott ászokkal csapdázta be potlogic-ot, akinek osztott dámái voltak. Szeptemberben a hatodik helyig jutott (az angol nyelvű összefoglaló itt található), egy hónappal később pedig majdnem megnyerte az $1,000,000-os Turbo Takedown-t (az angol nyelvű összefoglaló itt), ahol végül másodikként, $52,000-os nyereménnyel végzett.

A döntő asztal utolsó szabad helyéért Vegas_Matt78 és levaitom küzdött. Sajnálatos módon a 10. helyezett díja a tripla kiejtős versenyen ugyanannyi, mint a 81. helyezetté, és egy ádáz heads-up párbajt követően végül levaitom esett ki a 10. helyen, $195-os fájdalomdíjjal, és ezzel létrejött a döntő asztal.

A döntő asztal

(A nagyobb mérethez kattints a képre!)

Bár mindenkinek két győzelem kellett ahhoz, hogy idáig eljusson, minden döntős 1,500-as zsetonmennyiséggel kezdett, a vakok pedig szintén alacsonyról, 10/20-ról indultak. A korai osztozás esélyeit doucheburger foszlatta szét:

AdamDay342: lehetséges az osztozás ezen az asztalon?
doucheburger: igen, lehetséges
doucheburger: de én nem osztozok

Lehet, hogy ő nem osztozik, a PokerStars azonban igen, ugyanis a Világrekord Hét alatt számos promócióban vehetsz részt. Tekintsd meg a promóció oldalát (link itt), és tudj meg többet a reload bónuszokról, a 10,000 résztvevős SnG-król, valamint a Mérföldkő leosztásokról, ahol mindössze annyit kell tenned a nyereményért, hogy készpénzes játékokban veszel részt.!

Nem kezdtek korai vérengzésbe. AdamDay342 érte el először a 2,000 zsetont, őt pedig eL cuCut követte szorosan, aki folyamatos internetproblémáival morgolódós hangulatot varázsolt a döntő asztalon - azonban egyik játékosnak sem okoztak nagy fájdalmakat a 10/20-as és a 15/30-as vakok. Mindenki türelmes játékot mutatott, ugyanis a 3BB-s preflop emelések általában elvitték a vakokat, és nagyon kevés flop utáni játékot láthattunk.

Az első all-int Sleven11 mondta ki a short stack-ké vált klop0007 3BB-s emelése után, a 25/50-es vakszinten, azonban klop0007 úgy döntött, hogy egy másik harcra tartogatja 775 zsetonját, és foldolt. doucheburger támadásba lendült a közvetlen jobbján ülő Deurdy emelésére, azonban - ahogy az már az előző leosztásban is történt - Deurdy megtartotta 1,600 zsetonját és 150-et csendesen doucheburger-nek passzolt át, ugyanis szintén dobta lapjait.

Egy lopási kísérlet hiúsult meg ezután, a zsetonok azonban mégis a „tolvajhoz" vándoroltak. Az 50/100-as vakszinten mindenki foldolt doucheburgerig, aki az osztógombon mind az 1,310 zsetonjával all-in ment annak reményében, hogy megszerzi a középen lévő 150-es potot. Azonban AdamDay342 osztott kilencesekkel ült a nagyvakon, doucheburger pedig mutatni kényszerült Qd7d lapjait, amivel meghiúsult a lopási kísérlete. A Kd-Jh-Ah flop reményt adott doucheburgernek egy sorra, a 6d turn pedig egy flösre, ami létre is jött a kegyetlen 9d riverrel. Annak ellenére, hogy szettet alkotott, AdamDay342 alulmaradt doucheburger flösse ellen, amivel a $775-t érő kilencedik helyen esett ki.

Az 50/100-on álló vakok már fenyegetést jelentettek a kevesebb zsetonosok számára, azonban Vegas_Matt78-nak és klop0007-nek sikerült dupláznia doucheburger, illetve eL cuCut kárára - és így ismét átlag körüli zsetonszámmal bírtak.

A szünetben az alábbi zsetonállással várták a 75/150-es vakszintetAt the break here's how the stacks looked as the players came back to 75/150 blinds:

1-es hely: Sleven11 (1180 zseton)
2-es hely: eL cuCut (2465 zseton)
3-as hely: Fosca1 (2170 zseton)
4-es hely: Vegas_Matt78 (1580 zseton)
5-ös hely: solody (1300 zseton)
6-os hely: Deurdy (1600 zseton)
7-es hely: doucheburger (1655 zseton)
8-as hely: klop0007 (1550 zseton)

Számos all-in, azonban egy kiesés sem következett, ugyanis a 75/150-es vakszint különösebb incidensek nélkül zajlott le. Amikor azonban a vakok 100/200-ra emelkedtek, solody és Sleven11 mindenét kockára tette. Solody mindössze 445 zsetont meghagyva középső pozícióból, osztott bubi párral megadta Sleven11 all-injét, akinek nem volt szerencséje, ugyanis Tc-9c lapjainak semmi esélye sem volt az 5d-2d-Qc-Ah-8s boardon. solody nyerte meg a 2,410-es potot, Sleven11 pedig a nyolcadik helyért járó $1,200-t.

Két leosztással később, 605 zsetonjával Vegas_Matt78 all-innel nyitott a gombot kettővel megelőző pozícióból, amit Deurdy 1,225 zsetonos all-in visszaemelése követett a buttonról. Deurdy-nek Ac-Qc lapjaival nem volt szüksége csodariverre Vegas_Matt78 osztott kettes párja ellen, a 9d-4d-As floppal alkotott párja ugyanis kitartott a Td turn-ön és a 9c riveren is. Vegas_Matt78 $1-os SnG-kről csevegett a játék közben, most már azonban magasabb nevezési díjakat is megengedhet magának, hetedik helyéért ugyanis $1,700 ütötte a markát.

Újabb két leosztással később egy újabb all-in talált megadóra a flop előtt. Ezúttal klop0007 ment all-in a buttonról Ac-7d lapokkal, amivel jócskán lemaradt Fosca1 Ad-Kd keze mögött. Nem volt meglepő az eredmény, a Kc-7h-Kh flop ugyanis Fosca1 számára drillt hozott, klop0007-en pedig egyedül a pakliban maradt két hetes segíthetett volna. A Td-Qh turn és river a hatodik helyen záró titkosügynök PokerStars számlájára $2,200-os nyereményt hozott karácsonyra.

A verseny ezen késői, 125/250-es vakokkal és 25-ös antéval zajló szakaszában a legtöbb leosztás egy all-innel kezdődött, és vagy egy folddal, vagy egy megadással végződött. eL cuCut a buttonról emelt 600-ig Ah-Qd-val, amire solody zsetonjai nagy részével, 1,010-et meghagyva megadással válaszolt a nagyvakról. A megadása jónak bizonyult, ugyanis solody osztott ketteseket mutatott. A 3c-Jd-Ks flop négy outot adott eL cuCutnak, a jelentéktelen 8d turnt pedig a Ts river követte, amivel létrejött eL cuCut győztes broadway sora, és solody az ötödik helyről, $2,735-ral gazdagabban távozott.

Az ezt követő leosztásban a river döntötte el Deurdy sorsát. Ismét eL cuCut volt az ellenfél, ezúttal 1,560-at hagyva hátra, miután big slick-el (egyszínű Ac-Kc) megadta Deurdy all-injét, aki jócskán le volt maradva Ad-Td lapjaival. A 3h-Tc-3c flop Deurdy-nek kedvezett, akinek így el kellett kerülnie a treffeket és a három királyt, hogy begyűjthesse a 7,620-as potot. A Js turn még három dáma outot adott ellenfelének, a 6c river pedig flösst hozott létre eL cuCut-nak, így Deurdy kiesett a 2008-as év utolsó Battle of the Planets döntő asztaláról. Negyedik helyezése $3,350-os nyereményt hozott neki.

doucheburger támadó stratégiára váltott, és a következő négy leosztásból háromban all-in ment, azonban zsetonjai nagy részét elvesztette Fosca1 ellen, mikor Ac-3s lapjait nem találta el a board, és Forca1 Jc-7s-el kialakított hetes párjával legyőzte őt. A kevés zsetonnal rendelkező, de még talpon lévő doucheburger 730 zsetonja mellé elnyerte a következő leosztás vakjait, az azt követő leosztást viszont elvesztette, mikor 6d-2d-vel alulmaradt Fosca1 Ad-2h lapjaival szemben a 9c-3c-9h-8h-Ks boardon. doucheburger egy újabb lenyűgöző eredményt tudhat magáénak a harmadik helyezésével, amiért $4,500-t tehetett zsebre.

doucheburger kiesése ellenére az osztozásról csak a következő leosztások után kezdtek el beszélni: eL cuCut 8,430 zsetonnal kezdett Fosca1 5,070 zsetonja ellen, ami 18 leosztás után átvándorolt ellenfeléhez, mikor Fosca1 osztott nyolcasai legyőzték eL cuCut Kd-5d overcardját és flösshúzóját a 2d-4h-Qd-4c-7c boardon. Ezzel eL cuCut-nak mindössze 1,460 zsetonja maradt, azonban sikerült visszaküzdenie magát, köszönhetően néhány lopásnak és egy osztott ász párnak, ami Fosca1 osztott kilenceseit győzte le. Így tehát a különbség kiegyenlítődött, és szóba került az alku.

A PokerStars megbízható munkatársára történő rövid várakozás után a talpon maradt versenyzők a zsetonállás alapján osztották el a $19,500-os nyereményalapot, a következőképpen:

Fosca1: $10,273.52
eL cuCut: $9,226.48

A következő két leosztásban all-in mentek, és osztott tízeseivel eL cuCut legyőzte Fosca1 Qs-8c lapjait, amivel ő lett a decemberi Battle of the Planets bajnoka!

Íme a döntő asztal végeredménye:

Battle of the Planets, december
(Kettős osztozás alapján)

1. eL cuCut $9,226.82
2. Fosca1 $10,273.52
3. doucheburger $4,500.00
4. Deurdy $3,350.00
5. solody $2,735.00
6. klop0007 $2,200.00
7. Vegas_Matt78 $1,700.00
8. Sleven11 $1,200.00
9. AdamDay342 $775.00

2008. december 30. 10:40

A 12/28 Sunday Warm-up győztese Hr_Herman

A PokerStars Világrekord Hétvége részeként, számos versenyen volt magasabb a nyereményalap, mint amennyit az oldal eredetileg garantált. A Sunday Warm-up eredetileg garantált összege $750,000 volt, amely $1 millióra növekedett. A Sunday Million verseny garantált nyereményalapja pedig $2,5 millióra ugrott ezen a hétvégén!

Tulajdonképpen nem is volt szükség a plusz garantált összegre, hiszen az 5,836 résztvevőnek köszönhetően a Sunday Warm-up nyereményalapja $1,167,200-ra emelkedett.

A PokerStars többasztalos versenyein szereplő TLB -hírességek remekül szerepeltek: BeL0WaB0Ve a 21.helyen zárta a megmérettetést. Sokáig vezette a versenyt, de Bel0WaB0Ve távozni kényszerült, miután egyszínű K-Q-val nem tudta legyőzni Andy McLEOD különböző színű A-T kezét, amivel riverre két párja alakult ki Andy McLEOD-nak, ami jobbnak bizonyult ellenfele floppolt top párjánál. Az ausztrál versenyző a Sunday Million döntő asztaloknak köszönhetően előkelő helyet foglal el a TLB rangsorban, így majdnem kijutott Ausztráliába a World Cup of Poker eseményre (amelyet a jövő hónapban fognak megrendezni a a PokerStars Caribbean Adventure versenysorozat részeként).

Andy változatos játékának köszönhetően átgázolt az egész asztalon, és a döntő asztal előtt megkérdőjelezhetetlenül vezette zsetonállás szerint a mezőnyt. A döntő asztal játékosai és a zsetonállások:

SunWarmUp122808.jpg

(Click image for larger picture)

1-es Szék: Andy McLEOD (13,573,358 zseton)
2-es Szék: Hr_Herman (3,975,211 zseton)
3-as Szék: zmeyer (4,242,287 zseton)
4-es Szék: groengras (3,943,729 zseton)
5-ös Szék: Tehanu (7,989,306 zseton)
6-os Szék: KKgeoroAA (2,646,560 zseton)
7-es Szék : totaloser (10,787,241 zseton)
8-as Szék: Iceman1278 (4,573,710 zseton)
9-es Szék: 69CANA69 (6,628,598 zseton)

Majdnem 30 perc kellett ahhoz, hogy Andy megtalálja az első áldozatát. KkgeoroAA már short stack volt a 200,000/400,000/40,000-es vakszintnél, amikor Andy McLEOD 800,000-ig emelt. KkgeoroAA úgy döntött, hogy a nagyvakról, maradék 1.2 millió zsetonjával all-in megy Kh-Tc kezdőkézzel. Andy McLEOD azonnal tartott Ah-Ks-lyal, és a Jc-2d-6c-9d-8d board után begyűjthette a 3.8 milliós potot. KkgeoroAA a kilencedik helyért $8,170.40-t kapott.
Nem sokkal később Andy McLEOD UTG+2-ből 800,000-ig emelt, ám ekkor groengras 6.8 millióval all-in ment a cut-off pozícióról. A gombról és a kisvakról dobás következett, a nagyvak pozícióban ülő Iceman1278 viszont tartott hátralevő 4.4 millióval, Ad-Ks lapjaival. Andy McLEOD dobott, groengras pedig Qd-6s-ot fordított fel. Az 5c-2s-5h-Th-9d asztal nem hozott változást: Iceman1278 bezsebelte a 11 milliós kasszát, groengas-nak viszont csak 1.9 milliós stackje maradt. Két partival később Andy McLEOD As-Ts-zel ejtette ki a Th-6c lapokat mutató groengas-t a Js-3h-Jh-Ah-3d boardon. Groengas a nyolcadik helyen fejezte be a tornát és $14,006.40-os nyereményével térhetett nyugovóra.

A következő leosztásban Andy McLEOD ismét knocked kiejtett egy riválist, 69CANA69 személyében, aki a gombról ment all-in 2.8 millióval, a 15 milliós stackkel rendelkező Andy McLEOD kissé a szerencsére hagyatkozva, Kd-Jc-val megadta az emelést. 69CANA69-nél Kh-4h lapok voltak, így ő viszonylag szorult helyzetből várhatta a terítést. Az asztalra a Jd-3c-9s-7c-9d kártyák jöttek, ezzel a 6.2 milliós pot Andy-é lett, 19.2 millióra növelve ezzel zsetonmennyiségét. Ekkor a második helyezett, Iceman1278 mindössze 10.7 milliós stackkel várta a folytatást. 69CANA69 hetedik lett, és $22,176.80-ral gazdagabban intett búcsút a döntőnek.

A hatodik helyezett személyének fényre derülésénél hatalmas, 18.2 milliós kassza alakult ki a 250,000/500,000/50,000-es vakszintnél, miután hárman is all-int mondtak pre-flop.

Andy McLEOD: Js-Jh
totaloser: Ac-Qh
Tehanu: 6c-5c

Tehanu 4.1, míg totaloser 6.7 millió zsetonnal rendelkezett, Andy-nek viszont mindkettőjüknél több zsetont birtokolt, amikor mindhárman leosztás előtt all-in mentek. Következett a 7d-4c-Kc flop. Tehanu nyílt végű színsorhúzót alakított ki. A turn 2h után Andy McLEOD volt kedvezőbb pozícióban, de a kegyetlen river Qs-val totaloser nyerte a 18.2 milliós potot. A peches Tehanu a hatodik helyen zárta az eseményt, és $33,848.80-ros nyereményével vigasztalódhatott.

Az ötödik helyezettet ezúttal nem Andy McLEOD ejtette ki. Hr_Herman UTG-ből 1.5 millióig hívott, mire a balján ülő zmeyer 6 milliós stackjével all-int mondott. Hr_Herman osztott heteseivel tartott, és pénzfeldobásos szituáció elé nézhettünk, mivel a rivális Kd-Qd kezet fodított fel. A 3c-6h-7h flop nagyszerű volt Hr_Herman számára, zmeyer pedig reménytelen helyzetbe került. A turn 5c-tel ugyan még volt esélye zmeyer-nek a felezésre, de a riverre érkező 8s-cal kiderült, hogy zmeyer lett az ötödik helyezett. Szép teljesítményéért, zmeyer $45,520.80-t kapott.

Ez a nap eddig egyértelműen Andy McLEOD-é volt. Iceman1278 6.3millióval mondott all-int a 10.8 milliós potnál, az 5h-3c-7d lapokat hozó flopon. Andy Ah-Kd lapokkal lefülelte Iceman1278 blöffjét, aki Ad-8h-cal tolta be az asztal közepére a zsetonjait. A turn 2d és a river Td után Andy McLEOD megszerezte a 19 milliós kasszát, Iceman1278 pedig a negyedik helyről köszönt el a finálétól. Iceman1278 $57,192.80-os nyereményben részesült.

Andy nagyon sok zsetont vesztett, amikor Hr_Herman ellen egy 30 milliós kasszát bukott, amikor Hr_Herman Kh-Kd lapjai kitartottak Andy Jd-Td kezével szemben a 7h-Th-6h-5h-3h boardon. Andy McLEOD-nak még mindig 11 milliója volt, totaloser pedig a zsetonállás szerint a második helyről várta a fejleményeket 16.3 millióval.

A következő 20 partiban a pre-flop játéknak volt döntő szerepe az asztalon.E zután totaloser és Andy McLEOD ment pre-flop all-in ( Andy-nek 1millióval több zsetonja volt) a 300,000/600,000/60,000-es vakszintnél. Totaloser oszott hetes párt, míg Andy McLEOD Ad-Th-et tartott a kezében, és következett a Td-4s-3s flop, ahol Andy-nek top párja lett. A turn 8d, és a river Ac nem segített totaloser-en, így ő a harmadik helyért $68,864.80-t kapott.

"Osztozzunk?"- kérdezte Hr_Herman.

Andy elutasította az ajánlatot, és kezdetét vette a Sunday Warm-up történetének egyik leggyorsabb heads-upja. A 300,000/600,000/60,000-es vakszintnél Hr_Herman-nál 35.8 millió, míg Andy-nél 22.4 millió zseton tornyosult. Kilenc partiból állt a párbaj, amelynek az egyik döntő leosztásása a hatos számú osztás volt. Hr_Herman 1.8 millióig hívott a gombról, amit az ellenfél tartott, és jött a 3d-9c-Ac flop. Andy McLEOD megadta riválisa 2.4 milliós hívását, és ugyanígy tett a turn 6h után következő 6.6 milliós emelésnél is. A river 7d-nél Hr_Herman annyit emelt, hogy Andy-nek már csak 1.9 millió zsetonja maradjon. Andy McLEOD megadta az emelést.

Andy előtt mindössze 1.9 milliós stack maradt, mivel Hr_Herman Ad-Ts keze, azaz floppolt top párja jobbnak bizonyult Andy Jd-9s második párjánál. Andy ezután még duplázni tudott. Majd elérkezett a döntő leosztás, amikor Hr_Herman Tc-4s lapjai legyőzték Andy McLEOD Js-6h kezét, a 3h-6c-9d-Ts-Ks asztalon. Így Hr_Herman lett a hét Sunday Warm-up versenyének bajnoka!
Minkét játékos hat számjegyű összeget tehetett zsebre: Andy McLEOD $101,546.40-ral, míg Hr_Herman $147,067.20-ral gazdagabban fejezte be a versenyt.

Sunday Warm-up Végeredmény 2008.12.28.

1. Hr_Herman $147,067.20
2. Andy McLEOD $101,546.40
3. totaloser $68,864.80
4. Iceman1278 $57,192.80
5. zmeyer $45,520.80
6. Tehanu $33,848.80
7. 69CANA69 $22,176.80
8. groengras $14,006.40
9. KKgeoroAA $8,170.40

2008. december 30. 10:33

A 12/28-as rekorddöntő Sunday Million versenyen a stockholmi lp_SakiSaki diadalmaskodott

Sunday Million logo.jpgA Világrekord Hétvégén hihetetlen nagyságú mezőny gyűlt össze a december 28-án megrendezett, különleges Sunday Million versenyre: 16,260 játékos regisztrált a megmérettetésre, $3,252,000-ra növelve ezzel a nyereményalapot. Ez azt jelentette, hogy sikerült túlszárnyalni a VilágRekord Hétvége $2,5 milliós Sunday Million garantált nyereményalapját.

Négy órányi játék után került pénzbe a legjobb 2,475 versenyző. A Team PokerStars Pro csapattagok közül Katja Thater szerepelt a legjobban, ő ugyanis a 134.helyről intett búcsút a mezőnynek.

Podarok volt a döntő asztal buborékjátékosa, ugyanis ő lett a verseny tizedik helyezettje, miután a floppolt két párja kevésnek bizonyult ellenfele turnre kialakuló flösse ellen. Ezzel létrejött a döntő asztal névsora:

1-es Szék: lp_SakiSaki (309405955 zseton)
2-es Szék: manifest23 (13908936 zseton)
3-as Szék: kharak (14643069 zseton)
4-es Szék: MauryFishant (2944989 zseton)
5-ös Szék: salmor (26352162 zseton)
6-os Szék: Beufford (13892416 zseton)
7-es Szék: La_Alvarado (12286663 zseton)
8-as Szék: AAmerican (35907574 zseton)
9-es Szék: k0rt (9458236 zseton)

sun mil 12-28 FT.jpg

Kharak hagyta el elsőként a döntő asztalt. Miután AAmerican 1.5 millióig emelt a 250,000/500,000-es vakszintnél, ekkor kharak 10.8 millió zsetonnal all-in ment, majd salmor tartotta az emelést a nagyvakról. AAmerican feladta a harcot, és dobott. Kharak Ah-Qc-val próbálta meg legyőzni salmor 9d-9h kezét. Az osztott kilencesek kitartottak a Jc-8c-4d-6d-4h asztalon, ami egyben kharak távozását is jelentette. A kilencedik helyezésért kharak $22.764-os nyereményben részesült. A következő kieső La_Alvarado volt, aki a kisvakról- Ip_SakiSaki 1.5 milliós emelése után- ment all-in. MauryFishant azonnal tartott, Ip_SakiSaki voszont bedobta lapjait. La_Alvarado bajban volt, hiszen Ac-Td lapjai hátrányban voltak MauryFishant As-Js kezével szemben. La_Alvarado a nyolcas magas asztalon nem lelt segítségre, így a nyolcadik helyről köszönt el a finálétól- $32,500-ral gazdagabban.

Közel 30 percet kellett várni az újabb távozóra. A 400,000/800,000-es vakszintél MauryFishant emelt 1.6 millióig. AAmerican all-int mondott 3.9 milliós stackjével, MauryFishant megadta az emelést, és Qh-Jh-t, míg AAmerican Ad-5h-öt mutatott. Egy dáma érkezett a flopon, AAmerican lapjai pedig nem tudtak tovább fejlődni a negyedik és az ötödik utcán, ezzel a hetedik helyen zárta az eseményt, és $50,406-t tehetett zsebre. Négy partival később salmor nagyon peches volt Ip_SakiSaki ellen. A 7c-6s-5c-7h asztalon salmor az összes zsetonját az asztal közepére tolta As-7d-tel, Ip_SakiSaki azonnal tartott 4s-8s lapjaival, azaz flopra kialakult sorával. Riverre 3d érkezett, ezzel salmor versenye is véget ért, és a hatodik helyezett $73,170-os jutalmával vigasztalódhatott.

Manifest23 short stack volt az ötfős játék kezdeténél (mindössze hét nagyvaknyi zsetonja maradt), és gyorsan kellett cselekednie. A cut-off pozícióról próbált meg vakot lopni, ám Beufford megadta riválisa all-injét osztott hatosaival. Manifest23-nál 3c-6c lapok voltak, amelyek nem tudták lejavulni az ellenfél kezét, így az ötödik helyről távozó manifest23 $97,560-t tehetett zsebre.

Miután a mezőny 4 fősre olvadt k0rt vetette fel az osztozás ötletét, ám Ip_SakiSaki hajthatatlan volt. Mindössze 20 másodperccel később k0rt all-in ment Ip_SakiSaki ellen, és remek helyzetből várhatta a folytatást Kc-Kd lapjaival- Ip_SakiSaki Ad-Js-t tartott a kezében. A 9h-8c-6c flop semleges volt, de a turn Qh és a river Tc megérkezésével Ip_SakiSaki kialakította a sorát, k0rt pedig negyedik helyezettként hagyta el a küzdelmeket. K0rt $130,080-ral gazdagabban figyelhette tovább az eseményeket.

Beufford ajánlotta fel az osztozás lehetőségét, amikor is neki 54.2 millió, MauryFishant-nál 37.3 millió, Ip_SakiSaki-nál pedig 70 millió zseton volt. Ip_SakiSaki ismét tiltakozott, így a játék folytathatódott. Annak ellenére, hogy MauryFishant eleinte több kisebb potot is megnyert, stackje csökkeni kezdett, miután Ip_SakiSaki játéka egyre agresszívabbá vált. MauryFishant ekkor nagyon feszesen játszott-valószínűleg borzalmas lapjai lehettek- ,de amikor a gombon 3c-3h lapokat kapott 4.8 millió zsetonnal támadott. Ip_SakiSaki 101 millióval all-int mondott, MauryFishant pedig tartott. Ip_SakiSaki Kc-Kd kezet mutatott. A flop Jh-7h-4s volt, ám a turn 5c némi reményt hozott MauryFishant-nak, ugyanis ekkor már sorhúzója is volt, de a river 2d nem változatott semmin, így a harmadik helyezettként kényszerült távozni a döntőből. MauryFishant $162,600-t tehetett zsebre remek teljesítményéért.

Ip_SakiSaki és Beufford stackjei a heads-up párbaj kezdete előtt:

1-es Szék: lp_SakiSaki (127,356,568 zseton)
6-os Szék: Beufford (35,243,432 zseton)

Ip_SakiSaki 4:1 arányban birtokolta a versenyben lévő zsetonok számát a heads-up kezdetekor. Ip_SakiSaki 141 millió zsetont gyűjtött össze rövid időn belül (21.3 milliós stackje maradt Beufford-nak), de Beufford duplázni tudott, és így 42 millióra növelte a zsetonmennyiségét. Beufford keményen küzdött, és a zsetonok már csak 5:3 arányban oszlottak meg Ip_SakiSaki javára, azonban ez nem volt elég a győzelemhez. A döntő partiban Ip_SakiSaki 2.8 millióig hívott a gombról, Beufford megadta az emelést. Beufford 4.2 millióval támadott a 8h-2d-2c flopon, Ip_SakiSaki tartott. A turn 4c-nél Beufford túlemelte a kasszát 50.7 milliós all-injével, Ip_SakiSaki pedig azonnal tartott 2h-8d lapjaival, azaz floppolt fulljával. Beufford-nál Kd-8c, azaz ebben a szituációban teljesen esélytelen lapja volt-mindössze egy 8-assal felezhették volna el a kasszát. Riverre Ts jött, így Ip_SakiSaki nyerte az eddig valaha volt legnagyobb díjazású versenyt-kivéve a WCOOP-t- a PokerStarson. Ip_SakiSaki $331.378.80-t, míg Beufford $227,640-t nyert.

A döntő asztalon a játékosok nem kötöttek alkut, így az esemény végeredménye a következőképpen alakult:

Sunday Million Végeredmény 2008.12.28:

1.helyezett: lp_SakiSaki ($331,378.80)
2.helyezett: Beufford ($227,640)
3.helyezett: MauryFishant ($162,600)
4.helyezett : k0rt ($130,080)
5.helyezett: manifest23 ($97,560)
6.helyezett: salmor ($73,170)
7.helyezett : AAmerican ($50,406)
8.helyezett: La_Alvarado ($32,520)
9.helyezett: kharak ($22,764)

További információkért, amelyek arról tájékoztatnak, hogy hogyan regisztrálhatsz, vagy hogyan juthatsz ki szateliten keresztül a Sunday Million versenyre, kérünk látogass el Sunday Million oldalra.

2008. december 24. 18:00

A PokerStars bejelenti a Világrekord Hét promócióit

Az utóbbi időben biztosan hallottál arról,hogy a PokerStars világrekord-kísérletre törekszik ezen a hétvégén. A terv szerint 35,000 játékos fog egyszerre résztvenni egy versenyen, ugyanazon időben. A nevezési díj $11, a garantált nyereményalap $500,000, így jó esélyek vannak arra, hogy új Guinness-rekord szülessen. Nemcsak egy csúcsdöntő versenyen vehetsz részt, hanem rengeteg pénzt is nyerhetsz. A Verseny és a Speciális lapfül alatt regisztrálhatsz a december 28-án, magyar idő szerint 21:30-kor kezdődő eseményre.

Ez a hőstett már elég indok lenne a PokerStars-nak az ünneplésre. Szokásához híven a PokerStars most is az élre tör a nagyszerű és elképesztő promócióival. Az információkat ebben a pillanatban tették közzé. Most nézzük meg a hét teljes promóció-ajánlatát. Vegyél mély levegőt, és kezdjük el az áttekintést.

Reload Bónusz

Már biztosan sokat vártál rá, de most ittvan. A Világ Rekord Héten a PokerStars 25%-os reload bónuszt kínál $150-ig. A bónusz ma 20:00-tól indul, és az év végéig tart. A "PS25" kóddal szerezheted meg a bónuszt. További információkért tekintsd meg 25% bónusz oldalt a PokerStars-on.

$2.5 Milliós Sunday Million

A Sunday Micsoda? Ezen a hétvégén a Sunday Million $2.5 milliós nyereményalappal indul. A versennyel kapcsolatban minden maradt a régiben (ugyanaz a nevezési díj, azonos kezdési idő), a garantált nyereményalapot viszont jóval megnöveltük. A PokerStars-on rengeteg extra szatelit indul a Sunday Million eseményre. A Sunday Million-ra ingyen is bejuthatsz, ha az FPP versenyeken keresztül sikerül kvalifikálnod magad.

$1 Milliós Sunday Warm-Up

Nos, nem növelhettük a Sunday Million garantált nyereményalapját anélkül, hogy ne tettük volna ugyanezt a Sunday Warm-Up verseny nyereményalapjával.

Ezen a hétvégén, magyar idő szerint 18:45-kot, a Sunday Million $1 milliós garantált nyereményalappal veszi kezdetét. A PokerStars szintén biztosít extra szateliteket a fennt említett versenyre.

10,000 játékos Sit & Go

Emlékezz csak, amikor egy Sit & Go-ban mindössze néhány ember vett részt. Mit szólsz ehhez: a PokerStars-on $1-os nevezési díjú 10,000 fővel induló Sit & Go eseményket fog megrendezni ezen a hétvégén. December 27-től látni fogod őket a felugró ablakok segítségével.

A PokerStars $10,000-t ad hozzá minden egyes verseny nyereményalapjához.


Tetszik az ajánlat?


Milestone Leosztások

A Milestone Leosztások visszatértek. A PokerStars által már korábban tesztelt promóció, most ismét életben lépett, így minden egyes milliomodik partiban résztvevő játékost nagy pénzdíjakkal fogunk megjutalmazni Minél magasabb a VIP szinted, annál több pénzt nyerhetsz, ha résztveszel egy Milestone Leosztásban

Team PokerStars Pro Bajnokok Mérkőzései

Ezen a vasárnapon, magyar idő szerint 19:00-tól a Team PokerStars Pro tagjai szembenéznek egymással. A megnyert pénzt jótékonysági célokra fogják fordítani, és itt ráadásul el fog dőlni, hogy ki lesz a Team PokerStars Pro csapatkapitánya. Miért van szükségük kapitányra? Nos, az információk még mindig jönnek ezzel kapcsolatban, de a PokerStars All-Stars Weekend-nek nevezett promóció által, jövőre egy új online csapat-megmérettetés fog létrejönni.

A Team PokerStars Pro Bajnokság mérközései 8-game vegyes játékokból fog állni. A PokerStars Blog élő közvetítést fog nyújtani a mérkőzések ideje alatt. Az eseményt figyelemmel követheted a Verseny/Speciális lapfül alatt. Később, a hét folyamán a versenyt felfordított lapokkal vissza fogjuk játszani.

A teljes információkért tekintsd meg PokerStars Világrekord Hét oldalát.

Kellemes szórakozást erre a hétre!

2008. december 24. 10:46

A PokerStars Rekorddöntő hétvégére készül

A PokerStars Rekordot szeretne dönteni. Egy világrekordot. Egy Guinness Világ Rekordot.

December 28-án, vasárnap magyar idő szerint 21:30-kor indul majd reményeink szerint a világ eddigi legnagyobb pókerversenye. A PokerStars reméli, hogy... 35,000 versenyző fog egy időben, ugyanazon a verseny részt venni.

A PokerStars nem csak az garantálja számodra, hogy egy olyan versenyen indulhass, ahol 35,000-en szállnak harcba a győzelemért, ennél kicsit többről van szó. Hogy hangzik az, hogy csak $11-t kell befizetdned egy $500,000-os garantált nyereményalapért?

Így van. Mindössze $11 a nevezési a díja a világrekordot dönthető versenyre, ahol a nyereményalap fél millió dollár lesz. A Verseny/Speciális lapfül allatt regisztrálhatsz az eseményre a PokerStars főmenüjében.

Oh, és ezenkívül több nagy presztízzsel rendelkező versenyt is találhatsz ezen a héten. Pontosabban, sokkal többet.
Többet szeretnél tudni róluk? Nos, csak várnod kell. Tekintsd meg ezt az oldalt Karácsony este 18:00-kor, és a PokerStars Világrekord Hétvégéjének összes információjáról és lenyűgöző promóciójairól tájékozódhatsz.

2008. december 24. 10:20

Erről írni kell! Imric_est nyerte a World Blogger Championship of Online Poker versenyt

Hat napon át tartó megelőző versenyek. Több ezer résztvevő. Számtalan blog bejegyzés terjedt el a világ pontjáról, és több tízezer nézőpontról kaphattaunk tudomást, amelyek a póker játékosok megmérettetéseiről szólnak. Majd elérkezett a főesemény döntője, a World Blogger Championship of Online Poker fináléja.

369 játékos került be a hat, már korábban megrendezésre került eseményről a döntőbe, ahol a nem akármilyen díjazásért szálltak harcba a versenyzők. Azok akik a 46-101.helyeken végeztek, Step 3 kuponokat kaptak. A következő 18 kieső (28-45.) $109-os verseny-beülőt tehettek zsebre. Akik a 19-27. helyen zárták a megmérettetést $215-os verseny-nevezési díjban részesültek- így például ezek a játékosok a méltán népszerű Sunday Million-on is elindulhatnak.

A 10-18. helyezettek $320-os értékű verseny kuponokat nyertek. A döntő asztalon olyan komoly díjakat osztottak szét a játékosok között, mint a $14,300-os értékű PokerStars Caribbean Adventure csomag.

Remek díjazása volt ennek a versenyenek. A díjak mellett, természetesen volt miről írni ezen megmérettetés kapcsán.

BigSlickNut volt a nap eslő távozója, így ő kapta meg a Gigli-díjat (természetesen nem volt pénzzel mérhető értéke). TNSpaceman, Pinkypollo és PRO_rANDY is gyűjtögette a zsetonokat a verseny elején, de ennek ellenére ők sem kerültek be a legjobb száz versenyző közé.

Az első szünetnél peggydee volt a chip leader- peggy végül a 40.helyen zárta az eseményt. A második pihenőnél, már cask 170-en foglaltak helyet a küzdőtéren, ekkor viszont már Rex Ferric vezette a mezőnyt. Rex a 35.helyről intett búcsút a megmérettetésnek.

Nagyjából két és fél órányi játék után már csak 100-an voltak játékban, és ezzel el is érték a versenyzők a fizetős helyeket. A harmadik szünetnél Olimpinho állt a mezőny élére, aki a délután hártalevő felében is remekül szerepelt. Négy órányi játékot követően a 20 fősre olvadt a társaság, amelyet még mindig Olimpinho vezetett 337,578 zsetonnal, amely kétszer akkora stack volt, mint az őt követő BuddyDank 164,591-es zsetonmennyisége.

Mielőtt elértük az ötödik pihenőt, LaxStarr1995 esett ki a 10.helyről, és ezzel kialakult a döntő asztal képe. A finálé első leosztása előtti zsetonállás:

WBCOOP 2008 final table.JPG

1-es Szék: Littlemage (252,668 zseton)
2-es Szék: HappyPixel (198,444 zseton)
3-as Szék: TarHeel1641 (58,778 zseton)
4-es Szék: Imric_est (309,530 zseton)
5-ös Szék: SmileyHere (251,764 zseton)
6-os Szék: Priitk (326,512 zseton)
7-es Szék: Olimpinho (77,536 zseton)
8-as Szék: Lesage88 (195,666 zseton)
9-es Szék: Tiibo (174,102 zseton)

A legelső leosztásnál a short stack Olimpinho all-in ment, mire HappyPixel válaszul az összes zsetonját az asztal közepére tolta. Mindenki dobott, Olimpinho 6s-6c kezet, míg HappyPixel Ad-Ts lapokat mutatott. A Td-9c-2h flopon HappyPixel gyorsan előnybe került. A turn 2s és a river 4d által véget ért Olimpinho (Brazília) számára a verseny. A kilencedik helyért Olimpinho $530-os verseny beülővel gazdagodott.

Nem sokkal később SmileyHere is kiesett a nyolcadik a helyről. Miután Imic_est all-in ment közel negyedmilliós stackjével, SmileyHere tartotta az emelést 104,208 zsetonjával, a többiek bedobták lapjaikat. Imric_est 8h-8d lapokat, míg SmileyHere Js-Ah kezet fordított fel. Ezúttal az osztott pár kitartott a 8s-9d-5c flopon (turnre és riverre is kettes érkezett), így Imric_est győzött. SmileyHere (USA) a nyolcadik lett, és egy Step 5 belépőt kapott.

A következő szünet után HappyPixel vált az újabb távozóvá, amikor osztott hatosaival szembenézett Imric_est király párjával. Az asztalra nem érkezett segítség, tehát HappyPixel (Nagy-Britannia) a hetedik helyen zárta a versenyt, és egy $1,050-os értékű PokerStars verseny beülővel gazdagabban térhetett nyugovóra. Tiibo (Finnország) két partival később fezejte be a megmérettetést-Imric_est jóvoltából. Tiibo 5d-6d-tal ment all-in, amit Imric_est Ad-Kd lapokkal tartott. Az asztalra a 6c-Jc-As-8d-3h lapok érkeztek, ezzel Tiibo a hatodik helyezést érte el, amiért egy Spring World Championship of Online Poker Main Event kupont kapott- amely $1,575-os értékű- a teljesítményéért.

Már csak öten maradtak. Ezúttal Tarheel1641(USA) mondott all-intagain Imric_est pedig nagy stackként megadta ellenfele hívását. Tarheel1641-nél ász-négy, Imric_est-nél viszont Ász-tíz volt, a boardra pedig
As-Js-5c-6h-Ts jött. Tarhell az ötödik helyezéssel Step 6 beülőt nyert ($2,100-os nevezési díj).
Littlemage (Magyarország) távozott negyedik helyezettként. Igen, ismét Imric-est volt a szerencsésebbik fél.

Az összes játékos dobott egészen Littlemage-ig, aki a kisvakról, short stackként mondott all-int 175,961-el, Jh-6c-tal, Imric_est pedig tartott Jd-Ad-szal. Az asztalra a 8s-5c-Ks-2s-5h lapok jöttek, Littlemage pedig a negyedik helyen végzett. Littlemage egy ingyenes SCOOP beülőt, és egy Step 6 kupont kapott- a két nyeremény értéke meghaladja a $3,675-t!

Öt perccel később Priitk 80,000-ig hívott a gombról, ekkor Lesage88 277,207 zsetonnal all-int mondott a kisvakról. Imric_est dobott, Priitk viszont tartott. Leasage88 Ac-Qd-t, Priitk Ks-Qs-t mutatott. A flop előtt tehát Lesage88 volt jobb helyzetben, de a Kd-Tc-5d-9s-7c asztal mindent megváltoztatott, így Lesage88 (Svájc) a harmadik lett, és egy $7,500-os European Poker Tour csomag boldog tulahdonosává vált!

A heads-up párbaj kezdeténél Priitk volt a chip leader 1,242,856 zsetonnal, szemben Imric_est 602,144 zsetonjával szemben. A mérkőzés második leosztásánál azonban megfordultak az arányok.

Abban a partiban Priitk 60,000-ig emelt a korongról, Imric_est tartott a nagyvakról. Flopra Ad-Qh-4d jött. Imric_est passzolt, Priitk 80,000-el támadott, Imric_est 160,000-ig visszaemelt. Priitk all-in ment, Imric_est megadta az emelést. Imric_est-nél Kd-Qd, közepes pár és flösshúzó, míg Priitk-nél As-Js, azaz top pár volt. A turn Ks-lyal Imric-est-nek két párja lett. A river 9s által viszont már Imric_est vette át a vezetést, zsetonarány szerint 2:1 megoszlásban.

Imric_est kihasználta az előnyét az elkövetkezendő leosztásokban, Priitk pedig egyre nehezebb helyzetbe került. Priitk közel került a kieséshez, amikor pre-flop all-int mondott Ts-6d kézzel, amit Imric_est As-Jh lapokkal tartott, de a flopra két hatos érkezett, ezzel Priitk megmenekült.

Végül a heads-up 107.partijában ért véget a verseny. A 30,000/60,000-es vakszinteknél Imric_est 90,000-rel emelt a gombról Priitk viszont all-in ment 490,174 zsetonnal., Imric_est tartott.

Imric_est: 9d-Qh
Prittk: Kh-8c

A flop 9h-4h-9s volt, Imric_est így nagyon jó helyzetbe került. A turn Ac eldöntötte a párbaj végkimenetelést, a river 8s pedig már semmin sem változtathatott.

Priitk (Észtország) lett a második, amiért EPT és SCOOP Main Event beülőben részesült and továbbá egy Step 6 kupont is kapott-ezen versenyek értéke összesen $11,100.

Imric_est (szintén Észotrszág) a verseny győzteseként megnyerte a PokerStars Caribbean Adventure $14,300-os csomagját, és még azokat a beülőket is megkapta, amelyekben társai is részesültek! Nézd meg a díjazás teljes listáját itt. Ezen kívül olvass még többet a mai versenyről (angol nyelven) a WBCOOP főverseny blogban.
Nos lássuk a versenyen kiválóan teljesítő bloggerek névsorát:

WBCOOP Main Event Eredmény (a döntő asztal):

1. Imric_est (Észország)
2. Priitk (Észtország)
3. Lesage88 (Svájc)
4. Littlemage (Magyarország)
5. TarHeel1641 (USA)
6. Tiibo (Finnország)
7. HappyPixel (Nagy-Britannia)
8. SmileyHere (USA)
9. Olimpinho (Brazília)

2008. december 23. 14:05

A 12/21 Sunday Warm-Up győztese: snowking_85

Elképesztő 3,837 játékos nevezett a 2008-as karácsony előtti utolsó Sunday Warm-Up versenyre, és közülük 585-en tértek teli zsebbel, legalább $383.70-ral, nyugovóra. Magyarországon már hajnalodott, mikor az utolsó kilenc játékos csapott össze a bajnoki címért és a velejáró $99,762.00-ért.

A döntő asztal közeledtével a chip leader, dan82mur agresszív játékával több játékost is kiejtett a versenyből a finálé buborékjában. Végül, hosszas szinkronosztást követően etn99 búcsúzott a 10. helyen, és összeállt a döntő asztal 9-fős mezőnye. Az élen toronymagasan dan82mur vezetett.

warm up 12.21.08.jpg

Eleinte tapogatózós játéknak lehettünk szemtanúi a döntő asztalon, többnyire alacsonyan tartották a kasszákat a versenyzők. Végül a 100,000/200,000/20,000 kisvak/nagyvak/ante szinten liverdracon flop előtt all-in ment hátsó pozícióból. Pechjére Qh-9c lapjaival kevésnek bizonyult a szintén összes zsetonját középre toló cadillacsa As-Qc keze ellen, miután 6h-5h-3h-Qd-Ad lapok érkeztek a boardra. Cadillacsa két párral begyűjtötte a kasszát, míg liverdracon a 9. helyen búcsúzott ($6,599.64).

Az első kiesőt követően felgyorsultak az események és a játékosok sem kímélték stackjüket tovább. Következőleg eitishoo ment all-in flop előtt J-J kezével, amit snowking_85 tartott Ac-Jh lapjaival. Eitishoo hiába tűnt jónak a 4s-7h-2c flopon, a turnre érkező pikk ász teljesen felborította az erőviszonyokat, amin a 4c river már nem tudott változtatni. Snowking_85 magasabb két párral felülmúlta játékostársát, eitishoo-t aki a 8. helyen távozott ($9,592.50).

A 7. helyen, némileg irónikus módon, AhKhQhJh10h esett ki, miután flop előtt Ah-Kd lapjaival all-in ment és egy megadóra talált jas21 személyében, aki Ac-Qc -t fordított fel. A Js-10c-9d flop mindenféleképpen érdekesen alakult, hiszen mindkét játékos sorhúzóval erősödött tovább. A 4h turn nem befolyásolta a leosztás kimenetelét, ám a Kh mindent megváltoztatott, hiszen jas21 Broadway sort alakított ki, kiejtve AhKhQhJh10h-t a 7. helyen ($15,348.00).

Cadillacsa lett jas21 következő áldozata, miután Ac-5c lapjaival beleszaladt egy preflop all-int követően jas21 osztott ászaiba. Cadillacsa-nak hatalmas szerencsére lett volna szüksége, ám a Js-Ad-2c flopon nem érkezett számára segítség, sőt jas21 ász-szettje ellen minimálisra csökkentek nyerési esélyei. A Qc turn pedig végleg eldöntötte a leosztás kimenetelét - a 7d rivert csak formalitásból osztották le - így Cadillacsa a 6. helyen búcsúzott ($23,022.00).

Hátsóról és a gombról történő emelés a versenyek késői periódusaiban bevett szokás a zsetonmennyiség növelésére - és erre bőven láthattunk példát a döntő asztalon. A taktika áldozata végül OMGSHIPIT lett, aki Ks-7d lapjaival ment all-in flop előtt a gombról, amit egyedül snowking_85 tartott a kisvakról jóval erősebb Ah-Kc kezével. A helyzet a 2c-Qs-Kd flopon nem sokban különbözött a flop előtti viszonyokhoz képest, OMGSHIPITnek továbbra is egy hetesre volt szüksége a győzelemhez. A 6d-Qc turn-riverre azonban nem érkezett egy hetes sem, így OMGSHIPITnek az 5. helyen kellett távoznia ($30,696.00).

OMGSHIPIT kiesését követően a versenyben maradt négy játékos közel azonos zsetonmennyiséggel rendelkezett, ám hiába merült fel az alkukötés ötlete, gyorsan elvetették azt. Elég sokáig elhúzódott a négyfős játék végül azonban ael1979 esett ki a 4. helyen ($38,370). Ael1979 előbb emelt flop előtt, majd snowking_85 3betjére (háromszoros visszahívására) all-in ment Jh-10d lapjaival. Snowking_85 egyből tartotta az emelést Ad-Qh kezével és a 2d-10s-As flopon továbberősödött. Igaz ael1979 helyzete még nem volt teljesen reménytelen, de miután Qc-3d következett a turnön és a riveren, búcsúzni kényszerült. Közben a kasszát begyűjtő snowking_85 jelentős zsetonelőnyre tett szert két életben maradt játékostársával szemben.
Dan82mur agresszív játékával és jó döntéseivel lassan építette stackjét, ám végül hibázott és kiesett a versenyből. Egyik all-injét elcsípték ugyanis, és miután 6-8 lapjaival alulmaradt ellenfele ellen, rendkívül short-stackké vált. Cselekednie kellett, így végül Qh-3h kezével került all-inbe jas21 osztott kilencesei ellen. Dan82mur hiába várta azonban a dámát, a 2h-Ac-7s-5c-Jh flopra nem érkezett számára segítség, így a 3. helyen végzett ($46,044).

A heads-up játék elején nagyjából egyenlő zsetonmennyiséggel kezdte meg küzdelmeket jas21 és snowking_85. Jas21 szép lassan 2:1 arányú zsetonelőnyt alakított ki, ám snowking_85 nem adta könnyen magát, és hamar visszakúszott. A zsetonok ide-oda vándoroltak; a döntő leosztás kezdetén éppen snowking_85 vezetett. A verseny utolsó leosztásában a 10h-Qs-9h flopon egy licitháborút követően kerültek középre a zsetonok. Snowking 9-10 két párjával jas21 K-10 pár és sorhúzójával nézett farkasszemet. A 9d turnön gyakorlatilag eldőlt a leosztás kimenetele, amin az Ah river már nem változtatott. Jas21 a 2. helyen távozott ($69,066.00), míg a full house-zal diadalmaskodó snowking_85 gyűjtötte be a bajnoki címet és a velejáró $99,762-t.

Gratulálunk snowking_85-nek és 584 társának, akik fizetős helyen végeztek az e heti Sunday Warm-Up-on!

2008. december 23. 13:54

A 12/21 Sunday Million versenyt KopplarJocke nyerte meg

Sunday Million logo.jpg Már csak két vasárnap van hátra 2008-ból, azaz a játékosoknak mindössze két lehetőségük maradt, hogy még idén begyűjtsék a Sunday Million bajnoki címét. Nem lenne jó a szilvesztert és az új évet majdnem $200,000 nyereménnyel és egy rangos online póker bajnoki címmel ünnepelni?

Ennek tudatában összesen 8,015 játékos nevezett december 21-én a Sunday Million versenyre. Az elképesztő mezőny hatalmas , $1,603,000 nyereményalapot halmozott fel, melyből az első helyezett $196,367.50-t vihetett haza. Óriási sikere volt a legközkedveltebb online heti pókerversenynek!

Mindenki tisztában volt vele, hogy 1,170 versenyző fog osztozni az $1,600,000-on, így gyorsan pörögtek az események és mindössze 3 óra 45 perc játékot követően érkeztünk meg a fizetős helyek buborékjához. Pár percig várni kellett, végül Frings27 búcsúzott a kifizetés előtt eggyel, az 1171. helyen. Pillanatokkal később megszületett az első versenyző, aki gazdagabban térhetett nyugovóra, mint ahogy elkezdte a versenyt - Sjelle az 1170. helyen $320.60-t kapott. teljesítményéért.

Egymás után estek ki a versenyzők, de az utolsó két asztalig csak további öt óra játékot követően jutottunk el. És még 45 percbe telt, míg összeállt a finálé kilencfős mezőnye. Ez idő alatt mezyoureyes sikeresen duplázott, és bár jeff710 is hasonló tettel próbálkozott, sorsa máshogy alakult. jeff710 Ad-Qs lapjaival ment all-in flop előtt a nagyvakról, ám pechjére vuki Kh-Ts keze ellen alulmaradt a Kc-7h-8c-9h-Tc boardon. Vuki két párja elég volt a kassza megnyeréséhez és jeff710 kiejtéséhez. Ezáltal jeff710 lett a döntő asztal buborékfiúja, aki 10. helyéért $8,015.00 nyereményben részesült.

A döntő asztal ültetése és zsetonállása:

1-es szék: crazylarry43 (15,059,126 zseton)
2-es szék: tAAggart (2,531,626 zseton)
3-as szék: dstrung (12,033,491 zseton)
4-es szék: KopplarJocke (4,990,670 zseton)
5-ös szék 5: vuki (26,436,817 zseton)
6-os szék: gladik (5,689,408 zseton)
7-es szék: mezyoureyez (2,709,944 zseton)
8-as szék: DFGBOYS (4,995,812 zseton)
9-es szék: phil steve (5,703,106 zseton)

Sunday Million final table 12.21.08.JPG

A döntő asztal kezdetén vuki volt a toronymagas chip leader, míg a short-stackeknek sürgősen duplázniuk kellett az életben maradásért. mezyoureyes pontosan ezzel próbálkozott, ám pechjére osztott kilenceseivel kevésnek bizonyult vuki jóval gyengébb 7s-6s indulólapjai ellen. Vuki a 4h-Js-Ts-3s-2c boardon flösst alakított ki, amivel felülmúlta a kilencedik helyen búcsúzó mezyoureyes-t ($11,221.00).

A következő játékos pár perccel később búcsúzott. tAAggart flop előtt ment all-in 4,403,252 zsetonjával, amit a kisvakról DFGBOYS tartott osztott tízeseivel. tAAggart hiába bízott osztott ászaiba, már a 9h-7c-Th flopra érkezett egy tízes, amivel DFGBOYS szettet alakított ki, és miután sem a Js turn, sem a 4s turn nem segített rajta, tAAggart búcsúzni kényszerült. tAAggart nyolcadik helyezésével $18,434.50-t keresett.

gladik volt a következő, aki duplázni szeretett volna. Egyszer sikerült neki crazylarra43 ellen, majd néhány leosztással később újból szerencsét próbált. galdik 2,000,000 zsetonig hívott flop előtt, majd egy licitháborút követően a Td-7d-8c flopon ment all-in maradék 2,238,816 zsetonjával. gladik Ac-Qh kezével phil steve gyengébb Ad-Jd lapjaival nézett farkasszemet. Ismét nyert azonban a gyengébb lap, miután a 8s turnt és 8d rivert követően phil steve flösst alakított ki, kiejtve gladikot a hetedik helyen ($28,052.50).
DFGBOYS kezdeményezését követően a hátralévő hat játékos közül többen hajlottak egy esetleges alkukötésre, ám dstrung és crazylarry43 tartózkodása miatt, nem tudtak megállapodni a versenyzők.

A szünet után néhány leosztással, a 37. vakszint kezdete előtt, a short-stack dstrung akcióba lendült. dstrung előbb 9s-8s lapjaival került all-inbe phil steve Js-8h keze ellen: a boardra 8c-7d-7s-4s-Ac lapok érkeztek, így a versenyzők „két pár-ász kickerrel" osztoztak a kasszán. Dstrung szerencséjét azonban nem becsülte meg, és a következő leosztásban rögtön all-in ment Js-Th lapjaival, amit DRGBOYS Ad-9c kezével tartott. A 4s-Ks-6h-5s-4h board ezúttal már nem segített dstrung-on, aki a leosztás elvesztésével a hatodik helyen esett ki ($40,876.50).
A következő búcsúzó DFGBOYS lett, aki egy preflop all-int követően osztott nyolcasaival alulmaradt ellenfele, phil steve As-6s lapjai ellen. A Sunday Million döntő asztalán flöss-estét tartottak, így nem meglepő, hogy 4s-2c-7s-9c-3s boardon phil steve flösst alakított ki. DFGBOYS az ötödik helyen távozott. ($56,906.50)
A hátralévő négy játékos magyar idő szerint reggel 9-kor döntöttek az alkukötés mellett. Ekkor zsetonmennyiségük szerint az alábbi kifizetést ajánlották fel nekik:

vuki $133,610.69
phil steve $119,579.58
crazylarry43 $107,565.94
KopplarJocke $100,723.59

A versenyzők a felajánlott összegeket gyorsan elfogadták, majd további $30,000-ért és a bajnoki címért folytatták a küzdelmeket.

A fáradtság már látszott a játékosokon, KopplarJocke például néhány perccel később már A-2-val ment all-in. Lapjaival azonban így is felülmúlta phil steve osztott királyait! Hasonló tettet vitt véghez crazylarry43 is, aki osztott tízeseivel szerencsésen duplázott vuki J-J keze ellen.

Végül vuki ment all-in flop előtt maradék 3,589,208 zsetonjával, ám Ts-9s lapjaival nem tudta felülmúlni megadója, KopplarJocke Ah-6c kezét a Kc-8s-As-6h-Jd boardon, így búcsúzni kényszerült. Vuki a negyedik helyezéséért $133,610.69-t kapott.
Az all-inek és duplázások folytatódtak a háromfős játéknál is, egészen a következő versenyző távozásáig. Ekkor phil steve ment all-in 12,000,000 zsetonnal, ám pechjére 9c-6c lapjaival kikapott KopplarJocke Ah-3d keze ellen. A leosztás érdekessége, hogy KopplarJocke 3-as flössel gyűjtötte be a kasszát az 5d-Qd-Ks-6d-Kd boardon, s így Phil steve a dobogó legalsó fokára állhatott fel ($119,579.59).

Zsetonállás a heads-up kezdetén:

1-es szék: crazylarry43 (19,548,362 zseton)
4-es szék: KopplarJocke (60,601,638 zseton)

Kettejük csatája sokáig elhúzódott, főleg miután crazylarry43 elvitt egy nagyobb kasszát, kiegyenlítve a zsetonmennyiségeket. Egyikőjük sem akarta feladni a meccset, hiszen a tét a bajnoki cím és további $30,000 volt.
Minden véget ér azonban egyszer, így kettejük heads-upja is befejeződött - a 66. leosztásban. Ekkor egy licitháborút követően flop előtt mentek all-in a versenyzők. KopplarJocke Ad-7d lapjai elégnek bizonyultak a Ts-8d-9c-7c-Kc boardon, így crazylarry43-nak kellett a második helyen búcsúznia $107,565.94 nyereményével.
A végén egyedül KopplarJocke maradt életben, aki türelmes játékával egészen a dobogó legfelső fokáig menetelt, begyűjtve a bajnoki címet és a velejáró $130,723.59 fődíjat. Gratulálunk!


Sunday Million Végeredmény 08/12/21:

1. hely: KopplarJocke ($196,367.50)*
2. hely: crazylarry43 ($132,407.80)*
3. hely: phil steve ($119,579.58)*
4. hely: vuki ($133,610.69)*
5. hely: DFGBOYS ($56,906.50)
6. hely: dstrung ($40,876.50)
7. hely: gladik ($28,052.50)
8. hely: tAAggart ($18,434.50)
9. hely: mezyoureyez ($11,221.00)

*osztozkodás 4-fős alku alapján

További információt a hétvégi versenyekre való nevezésről és a selejtezőkről a Sunday Million oldalon találsz.

2008. december 22. 14:55

2009 PCA: 40 Caribbean Adventure beülőt osztunk szét!

Nem volt időd játszani. Előfordul. Az ünnepek idején mindig sok a teendő. Végülis megbocsátható, hogy a sok vásárlás és családi program miatt még nem volt időd a PokerStars Caribbean Adventure versenysorozatunkra beülőt nyerned.

De most komolyan? Még mindig nem szerezted meg az indulási jogot? Ideje belehúzni, mert vészesen fogy az idő. Szerencsére, mi, itt a PokerStarsnál gondoltunk rád, és egy hatalmas PCA selejtezős hétvége keretében, december 27-én és 28-án 40 PCA díjcsomag osztunk szét játékosaink közt.

December 27-én magyar idő szerint (CET) 22:30-kor kerül megrendezésre a két nagy selejtező egyike. A $650 nevezési díjú versenyen garantáltan 10 beülőt osztunk szét. Aztán december 28-án magyar idő szerint éjfélkor következik a PokerStars nagy meglepetése - a vasárnapi szatelliten ugyanis a 30 indulási jog egyikének megszerzéséért csaphatnak össze a versenyzők.

Az se probléma, ha nincs $650-od a direkt szatellit beülő megvásárlásához. A PokerStarson ugyanis folyamatosan zajlanak a selejtezők a nagy szatellitekre. Csupán kattints az Események és PCA fülekre a PokerStars lobbyban és válaszd ki a bankrollodnak megfelelő versenyt. És ki tudja, talán te lépsz majd Gus Hansen, John Gale, Steve Paul-Ambrose, Ryan Daut és a Team PokerStars Pro Bertrand "ElkY" Grospellier nyomdokaiba, mint a következő PCA bajnok!

További információt a PCA-ról a PokerStars Caribbean Adventure oldalon találsz.

2008. december 18. 16:05

Egyél, golfozz és ússzál a Team PokerStars Pro tagjaival

Lehet már néhányszor előfordult veled, hogy a legnagyobb sztárokkal játszottál, hogy megadtad a blöffjüket és elvetted zsetonjaikat. De ültél már valaha velük egy asztalnál miközben egy tál hasábburgonyából falatozgattatok? Vagy golfoztál már ellenük valaha? Esetleg, láttál már Team PokerStars Pro csapattagot póló nélkül? Na, nem kell az utóbbi félreérteni. Tényleg nem.

A PokerStars egy különleges promócióval rukkolt elő azoknak a játékosoknak, akik már kvalifikálták magukat a PokerStars Caribbean Adventure versenysorozatra. A bejutóknak, díjcsomagjuk keretében, nem csak a nevezési díjat, a szállás és utazási költségek fedezését biztosítják, hanem lehetőséget kínálnak, hogy olyan játékosokkal találkozzanak, mint Daniel Negreanu, Humberto Brenes, Chad Brown, vagyVanessa Rousso.

Ezen a héten, vasárnap a PokerStars oldalán három freerollon vehetnek részt a szatellit selejtezőről bejutott versenyzők. Három esély, hogy egy életre szóló élményben lehessen részük.

Vacsora Chad Brownnal és Vanessa Roussoval (20:00 CET)

Ezen verseny első két helyezettje lehetőséget nyer, hogy egy-egy általuk választott társukkal együtt, egy hat-fős asztalnál vacsorázzanak a Chad Brownnal és Vanessa Roussoval az Atlantis Marina-i Seafire Steakhouse-ban.

Úszás a delfinekkel Humberto Brenes társaságában (20:15 CET)

Ezen verseny első helyezettje a Team PokerStars Pro Humberto Brenes társaságában látogathat el a Paradise Island 14-hektáros védett területére, ahol delfinekkel úszhat együtt.

Golf Daniel Negreanuval (20:30 CET)

Lehet már hallottál Daniel Negreanu golf-szenvedélyéről. Lehet nem a világ legjobbja, de napról napra jobban játszik és szeretne a sok póker közben kicsit kikapcsolódni. Negreanu úgy tervezi, hogy három játékost visz magával golfozni a Bahamákon; ezen freeroll legjobb három versenyzője golfozhat majd Negreanuval az Ocean Club Golf Course-on.

További információt a promócióról a Team PokerStars Pro Bahamas Experience angol nyelvű oldalon találhatsz.

2008. december 16. 14:43

A Sunday Warm-Up győztese: mmmbillski

A múlt héten 3,899 játékos indult a Sunday Warm-Up versenyen biztosítva a $750,000 garantált nyereményalap elérését. Összesen 585-en vették ki részüket az így kialakuló $779,900 nyereményalapból. A legtöbbet természetesen az első helyezett versenyző vihette haza, akinek alku nélkül $101,374 volt biztosítva.

A versenyben vezető játékosok közül az első óra chip leadere sokáig eljutott, sasodiits ugyanis a 96. helyen búcsúzott. Némileg később követte a második óra chip leadere, amarillion, aki négy óra játékot követően a második, hat órát követően pedig a 15. helyen állt, ám végül a 42.-ként fejezte be a küzdelmeket.

A harmadik órát követően, a mezőny élén álló jumps13 a 180. , az ötödik órában vezető 9ballor8 az 53., míg philivey6922 (aki a negyedik órában végig vezetett) végül a 31. helyen végzett.

Hat óra játékot követően már csak 49-en voltak életben, mikor hidalgo18 ugrott a mezőny élére 1,800,000 zsetonnal. Egy órával később, már csak 18-an versenyeztek, és hidalgo18 elképesztő 5,900,000-s stackkel továbbra is az élen állt. Akkoriban mortens22 állt hozzá a legközelebb 4,320,000 zsetonnal. Hidalgo18 stackje azonban folyamatosan csökkent a döntő asztalhoz közeledve. Végül, a 31. vakszint végén, Mi||a.TiMe kiejtette TurboToadot a 10. helyen, így összeállt a döntő asztal 9-fős mezőnye:

sundaywarmup14dec08.GIF

1-es szék: mmmbillski (7,904,813 zseton)
2-es szék: yokerface (1,846,960 zseton)
3-as szék: D1rtyR1v3r (5,252,272 zseton)
4-es szék: riddup (2,525,008 zseton)
5-ös szék: mortens22 (6,216,701 zseton)
6-os szék: DenyoDeluxXe (2,724,503 zseton)
7-es szék: suckedoutagn (5,429,773 zseton)
8-as szék: Mi||a.TiMe (5,705,289 zseton)
9-es szék: hidalgo18 (1,384,681 zseton)

A finálé short-stackje hidalgo18 távozott elsőként. A döntő asztal hatodik leosztásában, hidalgo18 1,030,000 zsetonjával, középső pozícióból ment all-in, ám pechjére Kd-Qc lapjaival beleszaladt a szintén kevés, 1,430,000 zsetonnal rendelkező yokerface Ad-Tc kezébe. Igaz a 2d-Qs-6s flopon hidalgo18 top párt alakított ki, de a turnre érkező Ah visszaállította a flop előtti erőviszonyokat, és miután a 4s river már semmin nem változtatott, hidalgo a 9. helyen búcsúzott.

Csupán három leosztással később, yokerface 3x 600,000 zsetont emelt középsőből, mire a kisvakról 2,730,000 zsetonnal DenyoDeluxXe all-in ment. DenyoDeluxXe pechjére a nagyvakról suckedoutagn osztott ászokat rejtegetett, s így szintén középre tolta össze – 5,180,000 zsetonját. Yokerface persze elengedte lapjait, így DenyoDeluxXe imádkozhatott 8s-8h kezéért. Segítség azonban nem érkezett a 4c-Td-Kd-Jd-9d boardra, így DenyoDeluxXe a 8. helyen távozott.

A következő két kiesőre sem kellett sokat várni. Először yokerface ment all-in 1,890,000 zsetonnal Jh-Qh lapjaival, amit riddup tartott Ad-Qd kezével. A boardra nem érkezett bubi (csak egy ász), így yokerface a 7. helyen esett ki. A rá következő leosztásban, mmmbillski emelt 512,505-ig flop előtt, amit mortens22 a kisvakról és suckedoutagn a nagyvakról tartott. A 6s-Ah-Ts flopon a vakok checkeltek, mire mmbillski 845,400-zal– azaz körülbelül a pot felével emelt. Mortens22 erre all-in ment 5,860,000 zsetonnal, amit mmbillski egyből megadott.

mortens22: Qd-As
mmmbillski: Td-Th

mortens22 top párt alakított ki a flopon, ám pechjére beleszaladt mmbillski tízes-szettjébe. A turnre Kh, a riverre 5h érkezett, így mortens22is hamar búcsúzott. Csupán 15 leosztást követően már csak 5-en maradtak életben a döntő asztalon.

A nyolcadik óra végére mmbillski vette át a vezetést kicsivel több mint 16,000,000 zsetonnal, míg őt követte suckedoutagn 7,040,000, Mi||a.TiMe 5,970,000, D1rtyR1v3r 5,610,000, és riddup 4,250,000 zsetonnal.

Hamar, azonban, suckedoutagn lett a chip leader, miután 12,000,000 zsetonos kasszát nyert mmmbillski ellen. Pedig a leosztás nyugodtan kezdődött, suckedoutagn a nagyvakról tartotta mmmbillski preflop emelését. Mindketten checkeltek a 7h-2s-2s flopon. A 8h turnön aztán suckedoutagn előbb checkelt, majd tartotta mmmbillski 860,000-es emelését. A riverre 8s érkezett, és suckedoutagn megint checkelt, mire mmmbilinski 1,450,000 zsetont tolt középre. Hatalmas meglepetésre, suckedoutagn erre all-in ment 4,530,000-rel. Mmmbillski sokáig gondolkozott, végül tartotta az emelést Qc-2c lapjaival kialakított full house-zal. Csakhogy suckedoutagn nagyobb full-house-t hozott össze A-8 kezével, így átvette a vezetést a versenyben.

Ezután hosszú ideig preflop dőltek el a leosztások, oda-vissza vándoroltak a zsetonok. Ez idő alatt mmmbillski visszavette a vezetést 16,000,000 zsetonnal, míg riddup vált short-stackké kevesebb, mint 2,000,000-s stackkel. Riddup ezáltal nyílván nagyon örült a zsetonállás szerint 3. és 4. helyezett D1rtyR1v3r (5,010,000) és Mi||a.TiMe (4,000,000) hatalmas csatájának. Mi||a.TiMe 885,700-ig emelt a gombról, mire D1rtyR1v3r all-in ment a nagyvakról. Mi||a.TiMe sokáig gondolkozott végül 7s-7c lapjaival tartotta az emelést. D1rtyR1v3r Qh-Qc keze azonban kitartott a 9h-Th-3h-5s-8d boardon, így Mi||a.TiMe távoznia kellett.

Négyfős játék következett, és riddup boldogan ment all-in a következő leosztásban. Riddup ráadásul Ac-Ts lapjaival megkétszerezte stackjét mmmbillski 9d-8d keze ellen. Riddup öröme nem sokáig tartott azonban, miután 2,630,000 zsetonját osztott dámáival veszítette el D1rtyR1v3r T-T keze ellen. A flopra érkező tízes láttán riddup így reagált a chat ablakban: „nooooo” („neeeem”). Sem a turnre, sem a riverre nem érkezett dáma, így D1rtyR1v3r „gg…ul” (gg=good game=jó játék, ul=unlucky=peches) kifejezéssel válaszolt a 4. helyen kieső riddup-nak.

mmmbillski továbbra is az élen állt 15,840,000 zsetonnal, mikor elkezdődött a háromfős játék, míg D1rtyR1v3r 12,870,000-rel és suckedoutagn 10,260,000-rel rendelkezett. Kilenc leosztással később a játékosok alkut kötöttek. Ekkora D1rtyR1v3r vette át a vezetést (16,770,000), míg mmmbillski (12,390,000) a második, suckedoutagn (9,810,000) pedig a harmadik helyen állt.

A versenyigazgató elmagyarázta, hogy legalább $10,000-t hátra kell hagyniuk a versenyzőknek a végső győztesnek. A zsetonállás szerinti kifizetést ismertették a versenyzőkkel, ám D1rtyR1v3r és mmmbillski is többet akart a felajánlottnál. Suckedoutagn azonban nem tágított a neki felkínált összegtől, így a verseny folytatódott.

Az elkövetkezendő 20 leosztásban, D1rtyR1v3r tetemes előnyre tett szert, átlépve a 23,000,000 zsetonos határt. Ekkor mmmbillski 6,800,000 zsetonnal all-in ment Kd-4d lapjaival, amit D1rtyR1v3r As-4c kezével tartott. A flopra érkező király megfordította az erőviszonyokat, és D1rtyR1v3rnek nem érkezett segítség, így jelentősen visszaesett. Hat leosztással később, D1rtyR1v3r újabb nagy kasszát veszített, miután osztott bubijaival beleszaladt suckedoutagn As-Ad kezébe.

Több se kellett, és D1rtyR1v3r stackje kevesebb, mint 5,000,000 zsetonra süllyedt, így nem sokkal később Jd-6d lapjaival már saját bennmaradását kockáztatta. D1rtyR1v3r ezúttal sem volt szerencsés, ugyanis mmmbilinski osztott dámáiba szaladt bele, és miután sem bubi, sem hatos, sem káró lapok nem érkeztek a boardra, D1rtyR1v3r a harmadik helyen végzett.

Ekkor mmmbilinski és suckedoutagn szinte pontosan ugyanakkora zsetonmennyiséggel rendelkeztek (fejenként 19,500,000-res stackkel), így hamar alkut kötöttek és csupán a maradék $10,000-ért mérkőztek meg egymással.

A heads-up korai szakaszában mmmbillski ugrott az élre és a kilencedik óra végére 23,200,000 zsetonjával vezetett suckedoutagn 15,700,000-res stackjével szemben. 50 leosztás elteltével, mmmbillski ugyanekkora előnnyel rendelkezett. Suckedoutagn ezután megindult és a 60. leosztás végén átvette a vezetést. Majd jött az első hatalmas kassza – suckedoutagn a Qs-As-Kh flopon all-in ment Ad-7d lapjaival, ám pechjére beleszaladt mmmbillski Ac-Kd kezébe. mmmbillski lapjai kitartottak, így begyűjtötte a 37,700,000 zsetonos kasszát. suckedoutagn stackje közben mindössze 1,220,000-re csökkent.

Suckedoutagn azonban számos all-in túlélt, és a 80. leosztásra már 11,000,000 zsetont birtokolt a lehetséges 40,000,000-ból. Ekkor következett a 85. leosztás.

A vakok 400,000/800,000 voltak (38. vakszint), mikor suckedoutagn limpelt a kisvakról/gombról és mmmbillski checkelt a nagyvakról. A Jd-Ks-Qd flopon mmmbillski előbb checkelt, majd tartotta suckedoutagn 10,200,000 zsetonos all-injét.

mmmbillski: 9d-Th
suckedoutagn: Qc-6s

mmmbillski flopra sort alakított ki, míg suckedoutagn csupán egy dáma párral rendelkezett. A turnre 3s, a riverre Kd érkezett, így mmmbillski gyűjtötte be a győztesnek hátrahagyott $10,000-t. gratulálunk mmmbillskinek és mindenkinek aki bejutott a fizetős helyekre!

Sunday Warm-up Végeredmény: 08-12-14

1. mmmbillski $90,788*
2. suckedoutagn $80,788*
3. D1rtyR1v3r $46,788.00
4. riddup $38,990.00
5. Mi||a.TiMe $31,192.00
6. mortens22 $23,394.00
7. yokerface $15,596.00
8. DenyoDeluxXe $9,747.50
9. hidalgo18 $6,706.28
*ketten alkut kötöttek

2008. december 16. 14:43

A 12/14 Sunday Million versenyt opis/sp nyerte meg

Már csak néhány lehetőség van hátra, hogy 2008-ban Sunday Million versenyt nyerhessenek a játékosok, így ismét hatalmas mezőny küzdött meg a PokerStars asztalainál december 14-én. A karácsonyi bevásárlás és a családi kötelezettségek sem tudták visszatartani a játékosokat a legkedveltebb heti online póker versenytől.

A 7,549 indulóból 1,080 játékos vehette ki részét a hatalmas $1,509,800 értékű nyereményalapból.
Kicsivel több, mint 3 óra 45 perc játékot követően érkeztünk meg a fizetős helyek buborékjához. Néhány perccel később 0120 lett a buborékfiú az 1081. helyen, melynek a 180. helyen $301,96-t begyűjtő Bradford_211 örülhetett a legjobban. További 30 játékos esett ki két percen belül, és a játék a döntő asztalig gyorsan folytatódott.

A Team PokerStars Pro csapatából Barry Greenstein, Greg Raymer, Luca Pagano, Chad Brown, Vanessa Rousso és John Duthie is részt vett a küzdelmekben, de egyedül Steve Paul-Ambrose végzett fizetős helyen – ő 459.-ként fejezte be a versenyt.

8 és fél órát követően érkeztünk meg a döntő két asztalig, ahol körülbelül 30 perc játék elteltével alakult ki a finálé 9-fős mezőnye. A buborékban TommyE79 és Jarfish csaptak össze. A 9d-5h-Ac flopon mindketten checkeltek, majd a Tc turnön előbb Jarfish, Jc-7c lapjaival, majd TommyE79 As-Ad kezével ment all-in. TommyE79 ász-szettje kitartott Jarfish flöss- és sorhúzója ellen a 7h riveren, így Jarfish végzett a 10. helyen ($7,549) és a döntő asztal buborékja kipukkant.

A döntő asztal felállása:

1-es szék: opis/sp (12,767,804 zseton)
2-es szék: Mighty Horse (3,541,273 zseton)
3-as szék: CHI01 (10,390,449 zseton)
4-es szék: jdballer40 (8,197,282 zseton)
5-ös szék: TommyE79 (14,622,073 zseton)
6-os szék: AvelonSalheb (5,001,841 zseton)
7-es szék: drpossjr25 (6,631,726 zseton)
8-as szék: Eeedz (10,212,455 zseton)
9-es szék: 5fish (4,125,097 zseton)

Sunday Million final table 12.14.08.JPG

A döntő asztal legelső leosztásában 5fish kétszerezte meg stackjét, majd kis idő elteltével drpossjr25 és Eeedz is duplázott. AvelonSalheb is hasonló tettel próbálkozott, ám sorsa másképp alakult. Ő a nagyvakról ment all-in 5,461,281 zsetonnal, ám pechjére Ad-Jd lapjaival alulmaradt ellenfele, CHI01 gyengébb Kh-Qd indulókeze ellen. A Td-Js-8c-9h-6d board tökéletesen alakult CHI01 számára, így AvelonSalheb a kilencedik helyen búcsúzott $10,568.60 nyereménnyel.

Mighty Horse is hasonló sorsra jutott, miután 1,841,273 zsetonját 9s-8c lapjaira tette fel. All-injét TommyE79 tartotta a kisvakról Ah-8h kezével, és a short-stack jelentős segítségre szorult. A 6h-Kh-3c-2h-5s board azonban nem segített Mighty Horse-on, aki a 8. helyen, $17,362.70-ral gazdagabban kényszerült búcsúzni.

5fish remekül kezdte a döntő asztalt, de ismét short-stackké vált, és maradék 1,475,205 zsetonjával flop előtt ment all-in a kisvakról Ks-Qs lapjaival. Opis/sp a nagyvakról, Ts-2c lapjaival tartotta az emelést. A Jc-8s-Tc-6s-8h boardon opis/sp egy tízes párral nyerte meg a leosztást, kiejtve 5fish-t a hetedik helyen ($26,254.80).

A játék ezt követően jelentősen lelassult. Sokáig senki sem tette kockára zsetonmennyiségét; végül azonban TommyE79 ment all-in 4,072,829 zsetonjával flop előtt. CHI01 tartotta az emelést Th-Qc lapjaival, míg TommyE79 As-2h kezet mutatott. A Ks-Kc-9c-8s-Jh board hiába volt sokáig megnyugtató Tommynak, a riveren CHI01 sort alakított ki, így TommyE79 a hatodik helyen $39,254.80-ral távozott.
A rá következő leosztásban Eeedz ment all-in flop előtt a gombról, ám pechjére Ad-5h lapjaival beleszaladt a nagyvak, drpossjr25 osztott királyaiba. A 9s-9c-Jc-7d-2h boardon kitartottak a királyok, így Eeedz búcsúzott az ötödik helyen,amiért $54,352.80-t kapott.

A döntő asztalon másfél óra játékot követően, jdballer40 többször próbált alkut kötni játékostársaival, ám ellenfelei nem reagáltak kéréseire. Talán ennek hatására jdballer40 duplázott és jelentős stackre tett szert. Végül drpossjr25-tel bonyolódott egy licitháborúba flop előtt, melynek végén drpossjr25 osztott királyaival all-in ment. Jdballer40 nem is vágyott másra, hiszen ászokat rejtegetett. A flopra érkező ász végleg eldöntötte a leosztás kimenetelét, így a Jh-Ad-6s-4s-3s board volt az utolsó, amit a negyedik helyen ($69,450.80) kieső drpossjr25 láthatott.

Háromfős játéknál megpróbáltak alkut kötni a játékosok, de nem sikerült megegyezniük, így folytatódott a játék. Jdballer40 vezetett, míg opis/sp volt a short-stack. De miután opis/sp felduplázta magát CHI01-en keresztül, utóbbi az egyezkedés folytatását követelte. A második alku részletei:


$122,006.84 nyereményben részesül mindhárom versenyző
$30,000 extrát kap a győztes

A játék ezt követően folytatódott, és mind három játékos boldogan vette tudomásul, hogy hat számjegyű kifizetésben részesülnek - történjen bármi. Az első kiesőre néhány leosztást kellett várni, -ekkor jdballer40 és opis/sp csaptak össze a 9c-4c-Ac flopon. Jdballer40 Kc-Qd lapjaival, azaz flösshúzóval ment all-in, míg opis/sp Ah-8c kezével, azaz top párral tartotta az emelést. Az 5s turn és a Qh river nem változtatott az erőviszonyokon, így jdballer40 távozott a harmadik helyen, amiért - megegyezés szerint - $122,006.84 nyereményben részesült.

Zsetonállás a heads-up kezdetén:

1-es szék: opis/sp (57,879,650 zseton)
3-as szék: CHI01 (17,610,350 zseton)

Csupán két leosztásra volt szükség a bajnoki cím eldöntéséhez. Egy preflop licitháborút követően, a Jh-Kd-6s flopon kerültek középre a zsetonok. CHI01 5d-3d lapjaival ment all-in, amit opis/sp Qc-Jc kezével tartott. A 6c turn és a 7s river már nem változtatott az erőviszonyokon, így CHI01 végzett a második helyen, amiért $122,006.84-t kapott.

opis/sp nyerte december 14-én a Sunday Million versenyt, amiért $152,006.84 nyereményben részesült. Gratulálunk!

Sunday Million Végeredmény 08/12/14:
1. opis/sp ($152,006.84)*
2. CHI01 ($122,006.84)*
3. jdballer40 ($122,006.84)*
4. drpossjr25 ($69,450.80)
5. Eeedz ($54,352.80)
6. TommyE79 ($39,254.80)
7. 5fish ($26,421.50)
8. Mighty Horse ($17,362.70)
9. AvelonSalheb ($10,568.60)

*hárman alkut kötöttek

További információt a hétvégi versenyekre való nevezésről és a selejtezőkről Sunday Million oldalon találsz.

2008. december 14. 1:04

EPT Prága: A végszó

Az EPT ötödik évadjának prágai állomás véget ér. A főversenyre 570 játékos nevezett be, de végül csak egy maradt életben, a végső győztes Salvatore Bonavena. Bonavena vette ki a legnagyobb részt - €774,000-t - az elképesztő €2,764,500 összesített nyereményalapból, és csatlakozott az előtte kieső 55 játékoshoz a nyereménystruktúra élén.

_MG_0283_Neil Stoddart.jpg

A boldog győztes - Salvatore Bonavena


Bonavena chip leaderként érkezett a döntő asztalra, de korántsem aratott rajt-cél győzelmet. Számos kritikus szituációt élt túl az olasz versenyző, például all-inben A-5 lapjaival múlta felül Andrew Chen osztott királyait, ám a nap végén, ha némi szerencsével is, de ő bizonyult a csehországi EPT legjobbjának.

_MG_0323_Neil Stoddart.jpg

Bonavena együtt ünnepelt a szurkolóival


A döntő asztalt így kezdték meg:

Salvatore Bonavena - 1,402,000
Alexiou Konstantinos - 1,382,000
Francesco Cirianni - 807,000
Fredrik Nygård - 666,000
Massimo Di Cicco - 429,000
Nasr El Nasr - 376,000
Raul Mestre - 313,000
Andrew Chen - 309,000

...és így fejezték be:

1 - Salvatore Bonavena, Olaszország, PokerStars által szponzorált versenyző, €774,000
2 - Massimo Di Cicco, Olaszország, PokerStars selejtezőből bejutó, €445,000
3 - Andrew Chen, Kanada, €257,000
4 - Konstantinos Alexiou, Görögország, €199,000
5 - Francesco Cirianni, Olaszország, €166,000
6 - Fredrik Nygard, Finnország, €130,000
7 - Nasr El Nasr, Németország, €99,500
8 - Raul Mestre, Spanyolország, €71,800


A döntő asztal all-in leosztásai:

Raul Mestre kiesett - 8. hely - €71,800

A döntő asztal második leosztásában egy licitháborút követően megszületett az első kieső - Fredrick Nygard kiejtette a 311,000 zsetonos Raul Mestret, és begyűjtötte a 644,000-res kasszát.

Nygard: 9h-9d
Mestre: Ac-7c

Board: 8s-Jh-3h-Ah-Qh

_MG_7894_Neil Stoddart.jpg

8. helyezett - Raul Mestre


Nasr El Nasr kiesett - 7. hely - €99,500

Nasr majdnem 300,000 zsetonnal ment all-in flop előtt, amit Andrew Chen zsetonjainak 80%-át kockára téve adott meg.

Nasr: Kd-Jd
Chen: Ts-Th

Board: Td-4d-2c-7s-8h

_MG_7928_Neil Stoddart.jpg

7. helyezett - Nasr El Nasr


Fredrik Nygard kiesett - 6. hely - €130,000

Nygard megfogyatkozott 200,000 körüli stackjével ment all-in flop előtt, ám pechjére erősebb induló lapjaival kikapott ellenfele, Andrew Chen keze ellen és búcsúzni kényszerült.

Nygard: A-8
Chen: Q-2

Board: 3-2-K-T-4

_MG_7919_Neil Stoddart.jpg

6. helyezett - Fredrik Nygard


Francesco Cirianni kiesett - 5. hely - €166,000

Francesco Cirianni negyedszerre ment all-in rövid időn belül, de pechjére ezúttal Andrew Chen tartotta emelését.

Cirianni: Ah-8h
Chen: Ad-Qh

Board: 4d-5s-Jc-6d-9c

_MG_9685_Neil Stoddart.jpg

5. helyezett - Franceso Cirianni


Konstantinos Alexiou kiesett - 4. hely - €199,000

A sokáig toronymagas chip leaderként vezető görög Alexiou búcsúzott a negyedik helyen, miután egy pénzfeldobásos szituációt elvesztett az olasz Salvatore Bonavena ellen.

Bonavena: K-Q
Alexiou: 3-3

Board: 2-2-6-7-K

_MG_7949_Neil Stoddart.jpg

4. helyezett - Konstantinos Alexiou


Andrew Chen - 3. helyezett - €257,000

Andrew Chen végzett a 3. helyen, miután egy 40-60 szituációt elvesztett az olasz chip leader Salvatore Bonavena ellen.

Chen: K-Q
Salvatore: A-6

Board: 3-7-5-4-8

_MG_0058_Neil Stoddart.jpg

3. helyezett - Andrew Chen


Massimo Di Cicco - 2. helyezett - €445,000

A döntő leosztásban a zsetonok egy licitháborút követően flopon kerültek középre, mikor Bonavena tartotta Cicco all-injét.

Bonavena: 7-8
Cicco: A-4

Board: 8-3-2-6-J

Cicco nem tudott a turnön és a riveren továbbfejlődni, így Bonavena 8-as top párja az olasz versenyző győzelmét hozta. Cicco második helyezésével vigaszdíjként €445,000-t vihet haza.

_MG_0067_Neil Stoddart.jpg

2. helyezett - Massimo Di Cicco


Salvatore Bonavena - 1. helyezett - €774,000

Végül tehát a győzelmet a PokerStars által szponzorált, élete második EPT versenyén szereplő, olasz Salvatore Bonavena szerezte meg, aki a bajnoki cím mellett, elképesztő €774,000-t vihet haza teljesítményéért.

_MG_0089_Neil Stoddart.jpg

Még egy kép a győztesről


A finálé legfontosabb eseményeit az alábbi linkeken olvashatjátok el:

21. vakszint, döntő asztal
22. vakszint, döntő asztal
23. vakszint, döntő asztal
24. vakszint, döntő asztal
25. vakszint, döntő asztal
26. vakszint, döntő asztal
27. vakszint, döntő asztal
28. vakszint, döntő asztal
29. vakszint, döntő asztal
29. vakszint, heads up


Magyar szempontból sem panaszkodhatunk, 9 honfitársunk indult a prágai versenyen, és közülük ketten jutottak el a fizetős helyekig - Polner Attila az 51., míg Bíró Dániel a 18. helyen végzett. Figyelembe véve a hatalmas mezőnyt rendkívül szép teljesítmény ez a magyar játékosoktól.

Élőtudósításom Csehországból ezzel véget ért, köszönöm figyelmeteket, remélem élveztétek a közvetítést!

Jó éjszakát!

_MG_8788_Neil Stoddart.jpg

u.i. Hamarosan saját blog bejegyzéseimet olvashatjátok majd az oldalon, a magyar PokerStars játékosokról, versenyekről, sőt feladványokat és kisebb stratégiai cikkeket is szeretnék majd közzé tenni. Érdemes lesz tehát minden nap felnézni a PokerStars magyar blogjára!

Kalló Imre

2008. december 13. 23:20

EPT Prága: 29. vakszint, heads up


Még ketten vannak versenyben, azaz a heads up csata szemtanúi lehetünk. Befejeződött a prágai EPT 29. vakszintje ante nélkül - a kisvak: 40,000, nagyvak: 80,000, az ante: 0. A verseny magyar idő szerint 1 órakor ért véget.

01.00 - A győztes: SALVATORE BONAVENA - €774,000

_MG_7952_Neil Stoddart.jpg

A boldog győztes - Salvatore Bonavena


00.57 - És VÉGE!

Az EPT ötödik évadjának prágai bajnoka - a PokerStars által szponzorált Salvatore Bonavena!

A döntő leosztásban a zsetonok egy licitháborút követően flopon kerültek középre, mikor Bonavena tartotta Cicco all-injét.

Bonavena: 7-8
Cicco: A-4

Board: 8-3-2-6-J

Cicco nem tudott a turnön és a riveren továbbfejlődni, így Bonavena 8-as top párja az olasz versenyző győzelmét hozta. Cicco második helyezésével vigaszdíjként €445,000-t vihet haza.

_MG_9666_Neil Stoddart.jpg

A PokerStars selejtezőből bejutó Massimo Di Cicco - 2. hely


00.51 - Változó stackek

A hatalmas vakok miatt folyamatosan ingadozik a versenyzők stackje. Most Bonavena vette át a vezetést, miután a J-2-Q-K boardon turn blöffjét Cicco megadta T-5 lapjaival, majd riverre megérkezett 6-8 kezéhez egy 6-os, és egy párral begyűjtötte a fél milliós kasszát.

00.48 - Az all-in ereje

Cicco a kisvakról 210,000-ig emelt, mire Bonavena visszahívott 680,000-ig. Ekkor Cicco all-in ment 2,248,000 zsetonnal, és miután Bonavena elengedte lapjait, átvette a vezetést 2,928,000-es stackjével. Bonavenának még így is közel 2,700,000-re maradt.

00.42 - Kisebb kasszák

Két kisebb kassza megnyerésével Bonavena visszavette a vezetést 3,300,000 zsetonnal Cicco 2,300,000-es stackjével szemben.

00.37 - Fej-fej mellett

Cicco T-2 lapjaival duplázott Bonavena Q-T keze ellen a T-4-2-7-5 boardon. Az all-inre egy licitháborút követően a turnön került sor, és miután nem érkezett dáma a riverre, Cicco gyűjtötte be a 2,800,000-res kasszát. A leosztást követően mindkét olasz verseny 2,8 millió zsetonnal rendelkezik.

00.30 - Az első kassza

Az első potot (660,000 zseton) Bonavena vitte el. Preflop nem történt akció, majd a 7-6-2 flopon Bonavena tartotta Cicco 120,000-es emelését. A Q turnön mindketten checkeltek. A 7 riveren Cicco újból emelt - 130,000 zsetont tolt középre - amit Bonavena egy pillanatnyi gondolkodás után 9-2 lapjaival tartott. Cicco J-5 keze így kevésnek bizonyult ellenfele 2-es párja ellen.

00.28 - Zsetonállás a heads up kezdetén

Salvatore Bonavena - 4,123,000
Massimo Di Cicco - 1,574,000

2008. december 13. 22:29

EPT Prága: 29. vakszint, döntő asztal


Még hárman vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 29. vakszintje - a kisvak: 40,000, nagyvak: 80,000, az ante: 8,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

00.05 - Jelenlegi zsetonállás (a heads up kezdetén)

Salvatore Bonavena - 4,123,000
Massimo Di Cicco - 1,574,000

00.02 - Andrew Chen - 3. helyezett - €257,000

Andrew Chen végzett a 3. helyen, miután egy 40-60 szituációt elvesztett az olasz chip leader Salvatore Bonavena ellen.

Chen: K-Q (42% nyerési esély)
Salvatore: A-6 (57% nyerési esély)

Board: 3-7-5-4-8

Bár flop előtt jó esélyei volt Chennek a győzelemre, Fortuna istennője továbbra is kitartott az olasz Bonavena mellett, és egy sorral ajándékozta meg az olasz játékost. Osztozkodás sem lett riverre, így Andrew Chen a 3. helyen végzett, míg a hatalmas 2,430,000-es kassza Bonavena-hoz vándorolt.

_MG_7909_Neil Stoddart.jpg

Andrew Chen - 3. hely


23.59 - Jelenlegi zsetonállás

Salvatore Bonavena - 2,896,000
Andrew Chen - 1,494,000
Massimo Di Cicco - 1,307,000

23.55 - Lassú játék

Lassú megfontolt játék folyik a 3-fős küzdelemben, a kasszákat elsősorban flop előtt döntik el. A versenyzők alacsonyan tartják a legtöbb kasszát, összeakadás még nem volt.

2008. december 13. 21:14

EPT Prága: 28. vakszint, döntő asztal


Még négyen vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 28. vakszintje - a kisvak: 30,000, nagyvak: 60,000, az ante: 6,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

23.05 - Szép megadás

Salvatore Bonavena szép megadással hatalmas kasszát nyert Andrew Chen ellen. Bonavena a K-K-3-A-8 boardon adta meg Chen 500,000-es hívását riveren, és mutatásnál Q-3 lapjaival jobbnak bizonyult ellenfelénél, amiért 1,000,000 zseton fölötti potot gyűjthetett be. A leosztás megnyerésével Bonavena 3,211,000-es stackre tett szert, míg Chen zsetonmennyisége 1,406,000-re csökkent.

23.00 - Gladiátor küzdelem

Andrew Chen, akárcsak anno a gladiátorok a római kolosszeumban, hősiesen küzd két olasz játékostársa és a hatalmas olasz szurkolótábor ellen. És nem is akárhogyan, hiszen agresszív játékával egyre nagyobb teret nyer asztalánál.

22.50 - Jelenlegi zsetonállás

Salvatore Bonavena - 2,564,000
Andrew Chen - 1,813,000
Massimo Di Cicco - 1,320,000

22.35 - Massimo Di Cicco dupláz

._MG_0154_Neil Stoddart.jpg

Az olasz Cicco A-T lapjaival duplázott honfitársa Salvatore Bonavena osztott hármasai ellen, miután J-A-6-A-8 lapok érkeztek a boardra. A leosztás megnyerésével Cicco 1,206,000-re növelte stackjét

22.30 - Konstantinos Alexiou kiesett - 4. hely - €199,000

A sokáig toronymagas chip leaderként vezető görög Alexiou búcsúzott a negyedik helyen, miután egy pénzfeldobásos szituációt elvesztett az olasz Salvatore Bonavena ellen.

Bonavena: K-Q
Alexiou: 3-3

Board: 2-2-6-7-K

Sokáig úgy tűnt, hogy a hatalmas 2,410,000-es kasszát a görög versenyző gyűjti be, ám a riverre érkező király teljesen felborította az erőviszonyokat és az olasz Bonavena diadalát hozta. Alexiou kicsit csalódottan távozott a helyszínről majdnem €200,000 nyereményével.

_MG_9701_Neil Stoddart.jpg

Konstantinos Alexiou - 4. hely


22.25 - Új vakszint

Az EPT hivatalos honlapján már nincs előre meghatározva a 25,000/50,000/5,000 kisvak/nagyvak/ante szint után következő vakok, így a vezetőség most határozta meg az új 30,000/60,000/6,000-es vakszintet.

2008. december 13. 20:03

EPT Prága: 27. vakszint, döntő asztal


Még négyen vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 27. vakszintje - a kisvak: 25,000, nagyvak: 50,000, az ante: 5,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

21.55 - Egy kis nyugtató videó a hatalmas izgalmak közepette


Tekintsétek meg az EPT Prága 5. évad: Döntő asztal izgalmai című kisfilmet (angol nyelven)a PokerStars.tv-n.


21.42 - Bonavena az élen

Alig telt egy pár perc, és Salvatore Bonavena ha kevéssel is, de átvette a vezetést a versenyben. Bonavena 1,029,000 zsetonjával flop előtt ment all-in és hatalmas szerencsével A-5 lapjaival diadalmaskodott ellenfele Andrew Chen osztott királyai ellen az A-Q-4-8-5 asztalon. Bonavena 2,068,000 zsetonjával ugrott a 4-fős mezőny élére megelőzve a 2,014,00-es stackkel rendelkező Andrew Chent.

21.37 - Bajban a görög versenyző

Konstantinos Alexiou egyre nagyobb bajban van, miután csupán 785,000 zsetonja maradt egy all-int követően. Alexiou egy ponton 3,000,000 zsetonnal toronymagas chip leader volt, ám öt elvesztett leosztást követően a verseny short-stackjévé vált.

Alexiou legutóbb Salvatore Bonavena-t duplázta fel, miután A-T lapjaival alulmaradt ellenfele A-Q keze ellen az A-6-5-J-K boardon. Bonavena győzelmével 1,029,000-es stackre tett szert.

21.22 - Chen toronymagas chip leader

Az előző leosztás megnyerését követően, Chen újból szép játékkal nyert kasszát Alexiou ellen. Ezúttal a leosztás a flop előtt dőlt el. Chen 115,000-ig emelt, mire Alexiou visszahívótt 425,000-ig. Ekkor Chen egyből all-in ment, mire Alexiou eldobta lapjait. A leosztást követő zsetonállás:

Andrew Chen - 3,003,000
Konstantinos Alexiou - 1,162,000
Massimo Di Cicco - 860,000
Salvatore Bonavena - 662,000


21.20 - A nap megadása

Andrew Chen és Konstantinos Alexiou ismét összecsaptak, és ezúttal Chen egy hatalmas megadással átvette a vezetést a versenyben. A pot közel 600,000-res volt, mikor az 5x-9h-Qh-3x-7x boardon Alexiou 215,000-ig emelt. Chen nagyon hosszú ideig gondolkozott végül Ac-6c kezével, azaz ász-magassal tartotta a hívást! A leosztás megnyerésével Chen 2,500,000 körüli stackre tett szert, míg Alexiou zsetonmennyisége 1,500,000-ra csökkent.

21.10 - Massimo Di Cicco dupláz

Cicco pont jókor kapta meg az osztott ászokat, és miután lapjai kitartottak Konstantinos Alexiou 5d-7d keze ellen egy flop előtti all-int követően a Q-3-4-8-9 boardon, 830,000-es stackre tett szert. Alexiou, a kassza elvesztését követően is, még mindig 2,000,000 zseton fölötti stackkel rendelkezik.

21.05 - A 15 perces szünet utáni zsetonállás:

Konstantinos Alexiou - 2,443,000
Andrew Chen - 2,019,000
Salvatore Bonavena - 847,000
Massimo Di Cicco - 378,000

2008. december 13. 18:55

EPT Prága: 26. vakszint, döntő asztal


Még öten vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 26. vakszintje - a kisvak: 20,000, nagyvak: 40,000, az ante: 4,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

20.43 - Francesco Cirianni kiesett - 5. hely - €166,000

Francesco Cirianni negyedszerre ment all-in rövid időn belül, de pechjére ezúttal Andrew Chen tartotta emelését.

Cirianni: Ah-8h
Chen: Ad-Qh

Board: 4d-5s-Jc-6d-9c

Érdekesmód (?) az erősebb induló lapok kitartott a boardon, így Cirianni az 5. helyen búcsúzni kényszerült.

_MG_9685_Neil Stoddart.jpg

Francesco Cirianni - 5. hely


20.35 - Cirianni all-injei

Az elmúlt fél órában háromszor ment all-in flop előtt Francesco Cirianno, de egyszer sem adták meg az emelését.

20.10 - Blöff?

Konstantinos Alexiou 270,000-es kasszát gyűjtött be, miután all-injével flop előtt eldobatta Salvatore Bonavena Ad-Kd lapjait. Ezt követően Alexiou, Salvatore lapjait látván, rendkívül büszkén mutatta meg A-Q kezét. Alexiou ezzel ismét 2,000,000 zseton fölé növelte stackjét.

19.50 - Massimo Di Cicco is megkétszerezte stackjét

Cicco A-2 kezével ment all-in flop előtt - és ezúttal az erősebb induló lapjok kitartottak - Konstantinos Alexiou ugyanis 6-8 lapjaival alulmaradt Cicco ellen az A-T-J-K-9 asztalon. A leosztás megnyerésével Cicco 734,000-re növelte stackjét, míg Alexiou hosszú idő után 2,000,000 zseton alá csökkent.

2008. december 13. 17:38

EPT Prága: 25. vakszint, döntő asztal


Még hatan vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 25. vakszintje - a kisvak: 15,000, nagyvak: 30,000, az ante: 3,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

19.45 - Salvatore Bonavena dupláz

Bonavena flop előtt ment all-in Ah-Jh lapjaival, és egy megadóra talált Konstantinos Alexiou személyében, aki Kd-Td lapokat fordított fel. A leosztás izgalmasan alakult, végül azonban az olasz Bonavena begyűjtötte az 1,101,000 zsetonos kasszát a 7h-Jd-6d-3h-6c boardon.

19.40 - Fredrik Nygard kiesett - 6. hely - €130,000

Nygard megfogyatkozott 200,000 körüli stackjével ment all-in flop előtt, ám pechjére erősebb induló lapjaival kikapott ellenfele, Andrew Chen keze ellen és búcsúzni kényszerült.

Nygard: A-8
Chen: Q-2

Board: 3-2-K-T-4

Ismét érvényesül a gyengébb indulólapok dominanciája, ám ezúttal ez a short-stack Nygard kiesését jelentette. A leosztás megnyerésével Chen begyűjtötte a 600,000-es kasszát, míg Nygard a 6. helyen távozott €130,000 nyereményével.

_MG_7921_Neil Stoddart.jpg

Fredrik Nygard - 6. hely


19.35 - Póker

A cut-offról emelt Fredrik Nygard 72,000-ig, amit Konstantinos Alexiou tartott a gombról. A Ks-6s-6c flopon Nygard 85,000-et, a Jc turnön pedig 130,000-at emelt. Alexiou mindkét emelést tartotta, majd a 2d riveren ellenfele checkelését követően 200,000-ig hívott. Nygard sokáig gondolkozott végül tartotta az emelést. Alexiou boldogon csapta fel az asztalra osztott hatosait - azaz flopolt pókert mutatott, és a kassza begyűjtésével közel 3,000,000 zsetonra növelte stackjét. Nygard zsetonmennyisége viszont 300,000 alá csökkent.

19.05 - A megszokott kimenetel

A szerencsés duplázásra gondolok. Ezúttal Fredrik Nygard kétszerezte meg 350,000-es stackjét Andrew Chenen keresztül, miután A-5 lapjaival turn-riverre sort alakított ki az A-6-3-7-4 boardon, legyőzve Chen A-T kezét. Úgy tűnik, ma a gyengébb lapok nyernek all-inben.

_MG_9948_Neil Stoddart.jpg

A boldog győztes - Fredrik Nygard


18.56 - Hatalmas kassza

Andrew Chen hatalmas kasszát nyert Salvatore Bonavenatól, s feljött a második helyre 1,690,000 zsetonnal, míg Bonavena stackje 510,000-re csökkent. Flop előtt Chen 71,000-ig emelt, mire Bonavena 135,000-ig visszahívott. Chent nem ijesztette meg az emelés, és középre tolt még 64,000 zsetont. A 2s-Ts-Kd flopon Chen előbb checkelt, majd hosszas gondolkozás után tartotta Bonavena 220,000-es hívását. A játékosok ezt követően végigcheckelték a Ks turnt, majd a 8d rivert is, majd mutatásnál Chen K-X lapjaival begyűjtötte a közel 800,000-es kasszát!

18.50 - Újabb szerencsés duplázás

Ezúttal Massimo Di Cicco duplázott rendkívül szerencsés körülmények között miután Kc-9c lapjaival felülmúlta Fredrick Nygard Ks-Js kezét a 3s-9s-3h-4d-5h boardon. A flopon érkező kilences ellenére nagyon izgalmas volt a leosztás, hiszen Nygard flösshúzót alakított ki és minden bubival is megfordíthatta volna az erőviszonyokat. Végül nem így történt, miután sem turnre, sem riverre nem érkezett Nygard számos outjainak egyike, s így Di Cicco 514,000 zsetonra duplázta fel magát, míg Fredrick stackje 300,000 körülire csökkent.

18.45 - Zsetonállás a vakszint kezdetén:

Konstantinos Alexiou, Greece, 2,026,000
Andrew Chen, Canada, 1,166,000
Salvatore Bonavena, Italy, PokerStars sponsored player, 928,000
Fredrik Nygard, Finland, 670,000
Francesco Cirianno, Italy, 658,000
Massimo Di Cicco, Italy, PokerStars qualifier, 242,000

2008. december 13. 15:30

EPT Prága: 24. vakszint, döntő asztal


Még hatan vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 24. vakszintje - a kisvak: 12,000, nagyvak: 24,000, az ante: 2,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

17.30 Szünet előtti dupla

A 60 perces vacsoraszünet kezdete előtti utolsó leosztásban Francesco Cirianni felduplázta 314,000-es stackjét, miután J-8 lapjaival egy flop előtti all-int követően legyőzte Salvatore Bonavena A-Q kezét a 5-8-3-T-K boardon.

17.15 - Nincs változás

Továbbra is kis kasszák, nincs igazán összeakadás, vagy agresszív játék. Kikapcsolódásnak egy kisvideó:


Tekintsétek meg azEPT Prága 5. évad: Karácsonyi ajándékok című kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.


17.05 - Massimo Di Cicco all-in

Massimo Di Cicco 140,000 zsetonos all-injét senki sem tartotta, így a játékos begyűjtötte a vakokat és a antáka, 200,000 körülire növelve stackjét.

16.52 - 5-ös pár elég

Bonavena és Alexiou a riverig checkeltek a 8-6-K-T-7 boardon, és mutatásnál Alexiou gyűjtötte be a kasszát osztott ötöseivel.

16.45 - Semmi különös

Nem sok mindent történt eddig ezen a vakszinten, elsősorban flop előtt dőlnek el a leosztások. Kicsi kasszák vándorolnak játékostól játékosig.

16.35 - Jelenlegi zsetonállás

Konstantinos Alexiou - 2,075,000
Salvatore Bonavena - 1,148,000
Andrew Chen - 1,054,000
Francesco Cirianno - 733,000
Fredrik Nygard - 589,000
Massimo Di Cicco - 230,000

16.30 - Kisvideó Andrew Chennel


Tekintsétek meg az EPT Prága 5. évad: Interjú Andrew Chennel - Döntő asztal című kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.

2008. december 13. 14:19

EPT Prága: 23. vakszint, döntő asztal


A játékosok visszatértek a 15 perces szünetről. Még heten vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 23. vakszintje - a kisvak: 10,000, nagyvak: 20,000, az ante: 2,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

16.25 - Chen 1,000,000 zseton fölött

Andrew Chen 48,000-ig emelt flop előtt, amit egyedül Fredrik Nygard tartott. Chen az emelést a Jd-8c-Jc flopon is folytatta, hívását (80,000 zsetont) Nygard újból megadta. A turnre Ad érkezett. Chen ismét emelt, ezúttal 200,000-ig, mire Nygard elengedte lapjait. A kassza begyűjtésével Chen feljött a harmadik helyre több mint 1,000,000 zsetonnal.

15.57 - Nasr El Nasr kiesett - 7. hely - €99,500

Nasr majdnem 300,000 zsetonnal ment all-in flop előtt, amit Andrew Chen zsetonjainak 80%-át kockára téve adott meg.

Nasr: Kd-Jd
Chen: Ts-Th

Board: Td-4d-2c-7s-8h

A flopra érkező lapokkal ugyan Chen továbberősödött - hiszen tízes szettet alakított ki, ám ugyanakkor Nasr flösshúzójával még mindig nyerhetett. Chen szerencséje azonban ezúttal is kitartott, miután sem a tunre, sem a riverre nem alakult ki Nasr flösse. A leosztás megnyerésével Andrew 880,000-re növelte stackjét, míg Nasr El Nasr a 7. helyen búcsúzott €99,500 euró nyereménnyel.

_MG_7931_Neil Stoddart.jpg

Nasr El Nasr - 7. hely


15.50 - Alexiou újabb kasszákat nyer

Alexiou előbb begyűjtött egy 500,000-es kasszát Salvatore Bonavena ellen, miután ellenfelét kiemelte riveren 230,000-es emelésével a T-3-7-6-K boardon, majd egy kisebb, 130,000-es potot nyert Andrew Chen ellen A-J lapjaival az A-8-T-8-3 asztalon.

15.40 - Alexiou Konstantinos átlépte a 2,000,000 zsetonos határt


15.25 - Jelenlegi Zsetonállás

Konstantinos Alexiou - 1,883,000
Salvatore Bonavena - 1,259,000
Francesco Cirianno - 735,000
Fredrik Nygard - 612,000
Andrew Chen - 424,000
Nasr El Nasr - 504,000
Massimo Di Cicco - 270,000

2008. december 13. 13:00

EPT Prága: 22. vakszint, döntő asztal


Még heten vannak versenyben. Megkezdődött a prágai EPT 22. vakszintje - a kisvak: 8,000, nagyvak: 16,000, az ante: 2,000. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.


14.52 - Nasr el Nasr dupláz

A short-stack Nasr el Nasr egy preflop all-int követően duplázott A-K lapjaival Fredrick Nygard A-J keze ellen, miutén T-J-K-4-6 lapok érkeztek a boarda. Nasr 263,000 zsetont tolt középre, amit győzelmével 556,000-re növelt!

14.35 - Massimo Di Cicco short-stack

Massimo minimum emelt flop előtt, amit Nygard tartott a nagyvakról. A Qs-3c-6d flopon Massimo folytatta az emelést, 100,000 zsetont tolt középre a 86,000-es kasszára. Nygard egy pillanatig elgondolkozott lehetőségein, majd all-in ment, mire Massimo eldobta lapjait. A leosztás megnyerésével Nygard 1,000,000 zseton fölé növelte stackjét, míg Massimo 211,000-es stackjével short-stackké vált.

14.23 - Chen továbbmenetel

Andrew Chen ismét rendkívül szerencsés körülmények között duplázott - ezúttal Kc-9c lapjaival győzte le a 224,000-es flop előtti all-injét megadó Salvatore Bonavena K-Q kezét a 9-9-A-4-7 boardon. Chen a kassza megnyerésével 470,000-re növelte stackjét.

14.10 - Andrew Chen dupláz

Andrew Chen Q-7 lapjaival ment all-in 120,000 zsetonnal, ám pechjére csupán egy élőlapja maradt, miután Alexiou Konstantinos K-Q kezével tartotta a hívást. Amennyire rossz volt a mutatás Chen számára, annyira jó volt a 3-2-7 flop, ahol Andrew átvette a vezetést 7-es párjával. A 9 turn és a 4 river már nem változtatott az erőviszonyokon, így Chen 260,000 zsetonra növelte stackjét.

2008. december 13. 12:31

EPT Prága: 21. vakszint, döntő asztal


A döntő asztal vakszintjeit visszaállították a 6,000/12,000/1,000 kisvak/nagyvak/ante szintre, amiből még kicsivel több, mint 30 perc van hátra. Ezt a bejegyzést folyamatosan frissíteni fogom, amíg a vakszint véget nem ér.

13.56 - Alexiou nagy kasszát visz, Chen a kiesés szélén

Alexiou Konstantinos a 8-2-K-9-6 boardon emelt 120,000-ig, amit hosszas gondolkozás után Andrew Chen megadott. A kassza így 300,000-re nőtt. Chen pechjére, Konstantinos 6-9-et rejtegetett, ami elég volt a pot megnyeréséhez. A leosztás elvesztésével Chen stackje csupán 120,000-re csökkent, míg Alexiou átvette a vezetést a versenyben 1,615,000 zsetonnal.

13.40 -Raul Mestre kiesett - 8. hely - €71,800

A döntő asztal második leosztásában egy licitháborút követően megszületett az első kieső - Fredrick Nygard kiejtette a 311,000 zsetonos Raul Mestret, és beyűjtötte a 644,000-res kasszát.

Nygard: 9h-9d
Mestre: Ac-7c

Board: 8s-Jh-3h-Ah-Qh

A flopon Nygard osztott kilencesei még kitartottak, de a turnre érkező ász Mestre kezébe adta át vezetést. A spanyol versenyző azonban nem örülhetett sokáig, hiszen a riverre érkező negyedik kör lappal Nygard flösst alakított ki, és megnyerte a leosztást. Nygard stackje 983,000-re növekedett, míg Mestre a nyolcadik helyen búcsúzott €71,800 nyereménnyel!

_MG_7894_Neil Stoddart.jpg

Raul Mestre - 8. hely


13:35 - A finálé elkezdődött


Tekintsétek meg az EPT Prága 5. évad: A döntő asztal bevezetőjecímű kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.

2008. december 13. 11:56

EPT Prága: A legjobb 8


Tegnap 32 versenyző kezdte meg a küzdelmeket a harmadik játéknapon, de végére már csak 8an maradtak életben - azok a játékosok, akik a mai döntő asztalon a bajnoki címért és a velejáró €770,000-ért fognak megküzdeni egymással.

A kifizetés:

1 - €774,000
2 - €445,000
3 - €257,000
4 - €199,000
5 - €166,000
6 - €130,000
7 - €99,500
8 - €71,800

A finálé résztvevői:

2-es szék: Alexiou Konstantinos, 48, Athén, Görögország - 1,382,000 zseton

_MG_9414_Neil Stoddart.jpg

Alexiou matematikát tanult az egyetemen, de ma már teljesen mással foglalkozik, például egy fitnessz klub büszke tulajdonosa. Jelenleg a görög fővárosban él feleségével és 13 éves lányával együtt. Három éve pókerezik hobbiként, hazájában készpénzes játékokat űz, míg külföldön elsősorban versenyeken vesz részt. Bár nem pókerezik főállásban, ez már a harmadik döntő asztala az elmúlt egy hónapban - az előző kettőt megnyerte, és a prágai EPT fináléját a második legnagyobb zsetonmennyiséggel kezdi majd meg.


3-as szék: Nasr el Nasr, 23, Berlin, Németország – 376,000 zseton

_MG_9610_Neil Stoddart.jpg

Nasr egy világkörüli utazás első állomásaként látogatott Prágába, hogy élete első EPT versenyén elinduljon. Nasr többek között Kairó, Malajzia, Tokió, Sanghaj és Új Delhi meglátogatását is tervezi mialatt további “póker megállókat” tart az Aussie Millions és APPT Manila versenyeken. Nasr eredetileg iszlám tudományokat tanult az egyetemen, de nemrég nemzetközi gazdaságtan szakra jelentkezett. Öt éves kora óta Németországban él, de szülei eredetileg a Közel-Keletről – édesapja Líbiából, míg édesanyja Szíriából származik. Nasr közismert személyiség a német pókeréletben és már nagyon várja az EPT Prága döntő asztalát – ami eddigi legnagyobb sikerének számít.



4-es szék: Massimo Di Cicco, 50, Sant’Elia Fiumerapido, Olaszország – PokerStars selejtezőből bejutó – 429,000 zseton

_MG_9517_Neil Stoddart.jpg

Massimo, aki 50. születésnapját ünnepelte csütörtökön, fogászként dolgozik Olaszország szívében, a Frosinone melletti Sant'Elia Fiumerapido településen. Két éve játszik Texas Hold’emet és immáron hat hónapja a PokerStars oldalán pókerezik. Ez élete második élőversenye; az első egy mellékverseny volt Velencében, ahol harmadik helyezést ért el. “Nagyon örülök, hogy bejutottam a döntő asztalra; soha nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. Nem elég jónak lenni ugyanis egy ilyen versenyen – hatalmas szerencse is kell.”


5-ös szék: Francesco Cirianni, 53, Vibo Valentia , Olaszország – 807,000 zseton

_MG_9464_Neil Stoddart.jpg

Az eladóként dolgozó Francesko három éve pókerezik. Az interneten rendkívül keveset játszik és elsősorban élőverseny játékosként tekint magára. Ez élete harmadik EPT versenye – San Remoban is játszott az előző szezonban, illetve idén októberben Budapesten. “Inkább boldog vagyok, mint izgatott, hogy bekerültem a döntő asztalra. Sikerült tökéletesen alkalmaznom a játékstílusomat idáig, és úgy érzem, végre kárpótolnak az összes veszteségem miatt. Stabil játékos vagyok, csak bad beatekkel tudnak kiejteni a versenyből.”


6-os szék: Raul Mestre, 26, Valencia, Spanyolország - 313,000 zseton

_MG_7878_Neil Stoddart.jpg

A spanyol pókerélet fellendülése részben Raul Mestrenek köszönhető, a magas téten készpénzes játékot űző versenyző ugyanis néhány társával együtt pókeroktatást biztosít hazájában. Raul többek között az LAPT Punta del Este bajnokának, Jose Miguel Espinarnak a mentora. Életében először jutott el EPT döntő asztalra, és bár elsősorban online pókertermekben játszik, párszor már végzett fizetős helyen WPT versenyen, sőt a 2006-os Late Night Poker Ace versenysorozatban dobogó legfelső fokára állhatott fel! Mestre az egyik short-stack a döntő asztalon, de tudása alapján könnyedén visszaküzdheti magát az élmezőnybe.


7-es szék: Andrew Chen, 20, Toronto, Kanada – 309,000 zseton

_MG_9330_Neil Stoddart.jpg

Andrew két évig tanult biokémiát a McMaster University in Hamilton egyetemen (Toronto mellett) mielőtt teljes állásban pókerezni kezdett volna. Legnagyobb diadala idáig a PokerStars Latin American Poker Tour San José versenyén novemberben elért 5. helyezése ($61,063). Elsősorban magas nevezési díjú élőversenyeken indul, ahova akár szatelliteken keresztül is bejuthat. Az interneten készpénzes játékokat és versenyeket is játszik. Útja a döntő asztalig nem volt zökkenőmentes, kétszer is riveren nyert meg pénzfeldobásos szituációt.


8-as szék: Fredrik Nygard, 32, Pietarsaan, Finnország – 666,000 zseton

_MG_9540_Neil Stoddart.jpg

Fredrik több mint 16 éve tölti idejét kártyázással, de ez élete első EPT versenye itt Prágában – ahol ráadásul eljutott a döntő asztalig. Bármit kipróbál ami megtetszik neki – blackjack, karib-póker, ötlapos stud póker, de legnagyobb profitot a pókerasztaloknál termeli, ahol első sorban magas téten játszik élőben készpénzes játékokat. Játszott már WPT versenyen és az Aussie Millions-on - nagyon szeret versenyekre utazni. Korábban eladóként dolgozott kilenc évig, Nygard jelenleg Osloban lakik.


9-es szék: Salvatore Bonavena, 44, Vibo Valencia, Olaszország – PokerStars által szponzorált játékos – 1,402,000 zseton

_MG_9302_Neil Stoddart.jpg

Salvatore egy amatőr játékos Olaszországból, de az utóbbi időben rendkívül jól teljesít az európai porondon. Második helyezésével €100,000-t keresett a Notte di Poker versenyen Velencében három héttel ezelőtt, és most pedig chip leaderként kezdi meg a döntő asztalt. Salvatore egy ingatlan ügynökségnek dolgozik Monzában, de rendszeresen megfordul Olaszország különböző pókertermeiben. Ez élete második EPT versenye – tavaly San Remoban játszott, de ott nem jutott el a fizetős helyekig.

A döntő asztal perceken belül kezdődik.

2008. december 13. 0:56

EPT Prága: A harmadik játéknap végén

32 versenyző kezdte meg a küzdelmeket a harmadik játéknapon, de végére már csak 8an maradtak életben - azok a játékosok, akik a holnapi döntő asztalon a bajnoki címért és a velejáró €770,000-ért fognak megküzdeni egymással.

Sajnos a harmadik játéknapra továbbjutók közül két PokerStars által szponzorált versenyző - Juan Maceiras és a német ShootingStar Sebastian Ruthenberg, valamint öt PokerStars selejtezőből bejutó játékos - John Riley, Shander De Vries, Massimo Di Cicco, Joris Jaspers és Bíró Dániel is kiesett a főversenyből .

9 - Sebastian Ruthenberg, Németország, PokerStars által szponzorált versenyző, €42,800
11 - Daniel Drescher, Németország, PokerStars játékos, €30,400
12 - Juan Maceiras, Spanyolország, PokerStars által szponzorált versenyző, €30,400
18 - Bíró Dániel, Magyarország, PokerStars selejtezőből bejutó, €13,800
27 - Sander De Vries, Hollandia, PokerStars selejtezőből bejutó, €11,000
29 - Joris Jaspers, Hollandia, PokerStars selejtezőből bejutó, €11,000
31 - John Riley, Egyesült államok, PokerStars selejtezőből bejutó, €11,000

A döntő asztalhoz legközelebb a PokerStars által szponzorált német ShootingStar Sebastian Ruthenberg került, ám pechjére pont egy helyre a finálétól búcsúzott, miután K-Q kezével alulmaradt Massimo Di Cicco A-K lapjai ellen.

_MG_9466_Neil Stoddart.jpg

A döntő asztal buborékfiúja - Sebastian Ruthenberg


Bejutott viszont a fináléba a PokerStars által szponzorált Salvatore Bonavena, valamint a PokerStars selejtezőről bejutó Massimo Di Cicco!

A legjobb 32-be magyar játékosnak is szoríthattunk a PokerStars selejtezőiből bejutó Bíró Dániel személyében. Honfitársunk short-stackként kezdte meg a mai napot csupán 65,000 zsetonnal a 2,500/5,000/500-as vakszinten, de szépen felküzdötte magát 200,000-es stackre. Sajnos egy hatalmas - közel 500,000-es kasszájú leosztásban, a 4,000/8,000/1,000-es vakszinten Bíró K-T lapjaival alulmaradt ellenfele A-8 keze ellen a Q-9-7-8-7 boardon, így a 18. helyen búcsúzni kényszerült. Mindenesetre Bíró teljesítménye így is kiváló, hiszen 570 versenyző közül végzett a legjobb 20-ban, amiért €13,800 nyereményben részesült!

_MG_9407_Neil Stoddart.jpg

Bíró Dániel - 18. hely


Időközben változás történt, a holnapi döntő asztal magyar idő szerint 13:00-kor kezdődik. Vajon ki lesz a prágai EPT főversenyének győztese?

A döntő asztal mezőnye:

Salvatore Bonavena - 1,402,000
Alexiou Konstantinos - 1,382,000
Francesco Cirianni - 807,000
Fredrik Nygård - 666,000
Massimo Di Cicco - 429,000
Nasr El Nasr - 376,000
Raul Mestre - 313,000
Andrew Chen - 309,000

_MG_9302_Neil Stoddart.jpg

A chip leader Salvatore Bonavena


A finálé legfontosabb momentumait élőben követhetitek majd, itt a PokerStars magyar blogjában!

Jó éjszakát!

2008. december 12. 19:30

EPT Prága: A döntő asztal

És megérkeztünk az EPT5 Prága főversenyének döntő asztalához! Az életben maradt nyolc versenyző holnap magyar idő szerint 13:00-kor tér vissza a játéktérre, hogy megküzdjenek egymással a bajnoki címért, és a velejáró €770,000-ért. Vajon ki lesz at európai versenysorozat csehországi állomásának győztese, holnap kiderül!

A döntő asztal mezőnye:

Salvatore Bonavena - 1,402,000
Alexiou Konstantinos - 1,382,000
Francesco Cirianni - 807,000
Fredrik Nygård - 666,000
Massimo Di Cicco - 429,000
Nasr El Nasr - 376,000
Raul Mestre - 313,000
Andrew Chen - 309,000


A harmadik játéknap összefoglalóját a pontos részletekkel néhány órán belül olvashatjátok, most rohanok, hogy a médiásoknak rendezett baráti pókerversenyen részt vegyek!

2008. december 12. 18:53

EPT Prága: 9. helyezett - Sebastian Ruthenberg


Sajnos az utolsó PokerStars által szponzorált versenyző, a német ShootingStars Sebastian Ruthenberg lett a döntő asztal buborékfiúja, miután flop előtti all-int követően K-Q kezével alulmaradt ellenfele A-K lapjai ellen. Ruthenberg teljesítményével €42,800-t keresett.

_MG_9469_Neil Stoddart.jpg

Sebastian Ruthenberg - sajnos a döntő asztal nem jött össze

2008. december 12. 18:16

EPT Prága: Buborék

Az elmúlt háromnegyed óra - ahogy várható volt - főként kisebb kasszákról, és egy-egy short-stack duplázásáról szólt. Senki sem szeretne a tv-közvetített döntő asztalról kilencedikként kiesni, úgyhogy eltarthat még egy darabig a mai játéknap.

Ketten dupláztak az elmúlt időszakban: előbb egy turn all-int követően a német ShootingStars Sebastian Ruthenberg Q-9 kezével duplázott Alexiou Konstantinos K-7 lapjai ellen a Q-9-10-7-X boardon, majd egy flop all-int követően Francesco Cirianni kétszerezte meg stackjét osztott ászaival Fredrik Nygard K-J keze ellen a J-2-8-X-X asztalon.

2008. december 12. 17:38

EPT Prága: A kilenc

Az utolsó életben maradt kilenc versenyzőt egy asztalhoz ültették le, hogy befejezzék a mai játéknap küzdelmeit. 1 kieső. Ennyi kell még, és végleg összeáll a finálé mezőnye. Vajon ki lesz a döntő asztal buborékfiúja? Hamarosan kiderül.

Zsetonállás a kilenc fős játék kezdetén:

Salvatore Bonavena - 1,426,000
Alexiou Konstantinos - 1,300,000
Fredrik Nygard - 1,246,000
Francesco Cirianni - 449,000
Raul Mestre - 390,000
Andrew Chen - 267,000
Massimo Di Cicco - 240,000
Sebastian Ruthenberg - 187,000
Nasr El Nasr - 179,000

2008. december 12. 17:29

EPT Prága: 10. helyezett - Jonathan Duhamel

Egy kanadai versenyző egy karnyújtásnyira volt a finálétól - a 10. helyen végző Jonathan Duhamel (€42,800) éppen lecsúszott a döntő asztalról.

A fiatal kanadai osztott heteseivel kapott ki Sebastian Ruthenberg Js-Jx keze ellen egy preflop all-int követően, miután 2s-7-8s-Qs-Ks lapok érkeztek a boardra, ugyanis a kanadai hiába volt szerencsés a flopon kialakított 7-es szettjével, a német ShootingStars Ruthenberg turn-riverre kialakuló flössel gyűjtötte be a kasszát.

Duhamel ekkor még bennmaradt a versenyben, de mindössze 40,000-es stackjével már nem sok mindent tudott csinálni a 6,000/12,000-es kisvak/nagyvak szinten. A kanadai játékos így a rá következő leosztásban A-Q lapjaival all-in ment, ám ismét nem volt szerencséje, ugyanis Nasr El Nasr J-5 keze ellen kapott ki a 9-J-2-6-T boardon.

_MG_9386_Neil Stoddart.jpg

Jonathan Duhamel - 10. helyezett

A hátralévő 9 játékost a döntő asztalra ültették össze, ám még 1 versenyzőnek búcsúznia kell, mielőtt a mai játéknap véget ér. A holnapi finálé ugyanis 8 fő részvételével fog lezajlani.

2008. december 12. 16:58

EPT Prága: 11. helyezett - Daniel Drescher


A 11. helyen búcsúzó német Daniel Drescher maradék zsetonját A-T lapjaira tette fel, ám pechjére beleszaladt a görög Alexiou Konstantinos osztott dámáiba. A német versenyző nem talált segítséget a boardon, így €30,400 nyereménnyel búcsúzott a prágai EPT-től.

_MG_9355_Neil Stoddart.jpg

Daniel Drescher - 11. helyezett

2008. december 12. 16:49

EPT Prága: Hatalmas duplázás

Nasr El Nasr hiába ejtette ki Juan Maceirast, a rá következő leosztásban 1,400,000-es kasszát veszített el, miután hatalmas balszerencsével osztott ászaival alul maradt Salvatore Bonavena K-K keze ellen.

Az all-inre flop előtt került sor, és a teremben lévő hatalmas olasz szurkolótábor egyszerre némult el, mikor meglátták milyen nagy bajban is van honfitársuk, Savatore. Egy pillanattal később azonban hatalmas ünneplés tört ki a játéktéren, az olasz szurkolók alig fértek meg bőrükben. A flopra ugyanis 5-Q-K lapok érkeztek és Salvatora király-szettjével átvette a vezetést. A turn és a river már nem segített Nasr osztott ászain, így Savalatore gyűjtötte be a hatalmas kasszát, míg Nasr jelentősen megfogyatkozott.

_MG_9302_Neil Stoddart.jpg

Salvatore Bonavena - szerencse is kell!

2008. december 12. 16:39

EPT Prága: 12. helyezett - Juan Macerias

Juan Maceiras végzett a 12. helyen (€30,400) miután egy pénzfeldobásos szituációban, 6s-8s lapjaival kapott ki ellenfele, Nasr el Nasr A-Q lapjai ellen.

Az all-inre flopon került sor és hatalmas kasszáért küzdöttek a versenyzők.

Board:Qs-5s-9-5-Q

Nasr dáma top párjával ugyan vezetett a flopon, de Maceiras lyuk-soresélyében és flösshúzójában bízhatott. Sajnos egyik sem valósult meg, így a PokerStars által szponzorált versenyző távozni kényszerült.

Maceiras a 12. helyen búcsúzott, míg Nasr hatalmas 1,000,000 körüli stackre tett szert.

_MG_9253_Neil Stoddart.jpg

Juan Maceiras - 12. helyezett

2008. december 12. 16:30

EPT Prága: 13. helyezett - Igor Rejdovjan

Igor Rejdovjan végzett a 13. helyen (€22,100) miután egy pénzfeldobásos szituációban, osztott dámáival kapott ki ellenfele, Francesco Cirianni A-K lapjai ellen.

Az all-inre flop előtt került sor és közel 600,000-res kasszáért küzdöttek a versenyzők.

Board:7-K-7-2-A

A leosztás már a flopon eldőlni látszott, hiszen Francesko nagyobb párt alakított ki A-K kezével, és miután nem érkezett dáma sem a turnre, sem a riverre, Rejdovjan távozni kényszerült.
Rejdovjan a 13. helyen búcsúzott, míg Francesko megnyugtató, 600,000 körüli stackre tett szert.

2008. december 12. 16:01

World Cup of Poker: Nézd a verseny törénéseit élőben!


A világnak 24 órát kellett várnia, hogy láthassa Peter Eastgate-et az ESPN csatornán, amikor megnyerte a világbajnokságot - a PokerStars-on a World Cup of Poker bajnokait viszont élőben láthatják az érdeklődők.

A Pokerstars ma jelentette be, hogy a mai élő döntőket a World Cup of Poker V versenyről közvetlenül követhetik a nézők PokerStars.tv-n. A PokerStars.tv azt tervezi, hogy az eseményen a nézők láthatják majd a játékosok lapjait, mivel az asztal be lesz kamerázva. Kilenc csapat küzd meg a World Cup of Poker címért, és láthatod a blöffjeiket, minden dobásukat - és mindegyik lapjukat!

Az élő döntő a Bahamákon kerül megrendezésre január 6-án. Az élő közvetítés a versenyről január 6-án fog kezdődni, és addig tart, míg ki nem hirdetik a bajnokot.

Kövesd figyelemmel az elkövetkezendő időben a döntőkről, a csapatokról, és a játékosokról szóló információkat!

2008. december 12. 15:53

EPT Prága: 14. helyezett - Domenico Iannonne

Domenico Iannonne végzett a 14. helyen (€22,100) miután rendkívül peches körülmények között, osztott királyaival kapott ki ellenfele, a chip leader Fredrik Nygaard A-8 lapjai ellen.

Az all-inre flopon került sor és közel 900,000-res kasszáért küzdöttek a versenyzők.

Board:9h-4h-7h-Ah-7d

A flopon még jónak tűnt az olasz Iannonne, ám a turnre érkező ász teljesen felborította az erőviszonyokat. Igaz minden kör lappal osztoztak volna a kasszán a játékosok, és Iannonne még a királlyal akár nyerhetett is volna, de a riverre érkező 7d már nem befolyásolta a leosztás kimenetelét. Iannonne a 14. helyen búcsúzott, míg Fredrik továbbnövelte hatalmas zsetonmennyiségét 1,300,000-re.

_MG_9188_Neil Stoddart.jpg

Domenico Ianonne - 14. hely

2008. december 12. 15:23

EPT Prága: osztott párok

Nasr El Nasr közel 300,000 zsetonra növelte stackjét, miután osztott bubijaival felduplázta magát a chip leader Fredrik Nygard-on keresztül. Az all-int a chip leader Q-9 kézzel tartotta, ám pechjére esélye sem volt a leosztás megnyerésére miután a pakliban lévő utolsó kettő J lap is az asztalra érkezett - egy a flopon, egy a turnön. Nasr bubi-pókerrel 275,00-0-es stackre tett szert.

Nasr azonban nem elégedett meg ennyivel, pár leosztással később ugyanis kiejtette a svéd Rifat Palevicet. Az all-inre flop előtt került sor, és Nasr oszott dámái versenyeztek Palevic A-K lapjai ellen. A boardra nem érkezett segítség a kisebb stackes Palevicnek, így a 15. helyen búcsúzni kényszerült, míg Nasr több mint 500,000 zsetonra tett szert.

2008. december 12. 15:07

EPT Prága: Még 15

15-en vannak még életben a prágai EPT főversenyén. Jó hír, hogy a PokerStars által szponzorált Juan Maceiras és Sebastian Ruthenberg még mindketten versenyben vannak.

A vakok jelenleg 5,000/10,000/1000. A versenyen továbbra is toronymagasan vezet Fredrik Nygaard elképesztő 1,000,000 zsetonnal.

1-es asztal:

1-es szék – Fredrik Nygaard – 1,032,000
2-es szék – Nasr El Nasr – 156,000
3-as szék – Jonathan Duhamel – 270,000
4-es szék – Salvatore Bonavena – 252,000
5-ös szék – Domenico Iannonne – 552,000
6-os szék – Rafit Palevic – 168,000
7-es szék – Juan Maceiras – 475,000
8-as szék – Sebastian Ruthenberg – 133,000

2-es asztal:

1-es szék - Raul Mestre – 436,000
2-es szék – üres
3-as szék – Massimo Di Cicco – 378,000
4-es szék – Igor Rejdovjan – 256,000
5-ös szék – Francesco Cirianni – 360,000
6-os szék – Alexiou Konstantinou – 672,000
7-es szék – Daniel Drescher – 181,000
8-as szék – Andrew Chen – 346,000

2008. december 12. 14:17

EPT Prága: Bíró búcsúzik

Még 16-an vannak versenyben, mikor a játékosokat két asztalra ültetik össze. Jelenleg technikai szünetet tartanak a prágai EPT főversenyén.

Sajnos honfitársunknak, Bíró Dánielnek nem sikerült bejutnia a legjobb 16-ba, miután a 18. helyen végzett a prágai EPT főversenyén! Bírő ezért €13,800 nyereményben részesült!

Az utolsó leosztás igen érdekesen alakult. Kisvak: 4,000 - Nagyvak: 8000 - Ante: 1,000

Gomb: Bíró Dániel
Kisvak: Domenico Iannone

Preflop: Bíró előbb 21,000-ig emelt, majd tartotta Iannone 55,000-es visszaemelését.

Flop: Qh-7h-9c

Iannone újból 55,000-et hívott, amit Bíró hosszas gondolkozás után megadott.

Turn: 8s

Iannone előbb checkelt, majd megadta Bíró 88,000-es all-injét.

Bíró: K-T
Iannone: A-8

A mutatásnál mindenki nagyot nézett az asztalnál, és sajnos Bíró hátrányba került. Még hátra volt ugyan a river, és minden tízes, minden király, minden hatos és minden bubi segített volna a magyar játékoson, sajnos azonban a riverre egy hetes érkezett, ami már nem változtatott az erőviszonyokon, így Bíró kiesett a versenyből.

Bíró Dániel eredménye így is nagyon szép, hiszen 570 indulóból a 18. helyen végzett. Gratulálunk!

_MG_9164_Neil Stoddart.jpg

Bíró Dániel - 18. hely

2008. december 12. 13:32

EPT Prága: River-király

Bíró Dániel egyik asztaltársa, Andrew Chen 290,000 zsetonnal kezdte meg a küzdelmeket a harmadik játéknapon, de egy hatalmas kassza elvesztését követően csupán 75,000-re csökkent stackje. Ezután azonban két pénzfeldobásos szituációt nyert meg - mindkettőt riveren, s most már több mint 300,000 zseton van előtte.

1. leosztás

A 4,000/8,000/1,000 vakszinten Chen 75,000 zsetonját A-T lapjaira tette fel, és egy megadóra talált Roy Von Der Locht személyében. Az all-in tipikus pénzfeldobásos szituáció volt, ugyanis Chen lapjai ellen, Locht osztott ötösei versenyeztek. A 8-6-8-3 turnig úgy tűnt, hogy Locht nyeri a leosztást és kiejti Chent, ám a riverre érkező ász felborította az erőviszonyokat, és Chen nyerte meg a 160,000 körüli kasszát.

2. leosztás

Egy leosztással később Andrew Chen A-K lapjaival ment all-in és Jakob Eberg osztott tízeseivel nézett farkasszemet. Chen szerencséje újból kitartott, ugyanis a lényegtelen 4-4-3-7 flop-turnt követően a riverre érkező királlyal legyőzte ellenfele osztott párját, kiejtette játékostársát és begyűjtötte a 350,000 körüli potot.

_MG_9324_Neil Stoddart.jpg

Andrew Chen

2008. december 12. 13:00

EPT Prága: Ludovic kint

Ludovic Lacay hiába játszott bombaformában itt Prágában, hiába kezdte a harmadik játéknapot a második helyről több mint 500,000 zsetonnal - alig két óra alatt teljesen megfogyatkozott, és végül kiesett.

Ludovic még az előző 2,500/5,000/500-as vakszinten duplázta fel ellenfelét Alexiou Konstantinost, miután A-7 két párjával alulmaradt játékostársa nagyobb, A-J két párja ellen a J-7-9-A-K boardon. A közel 500,000 zsetonos kassza elvesztését követően még nem állt rosszul Ludovic, hiszen majdnem 300,000 zsetonja maradt.

Ludovic sajnos fél órával később egy hármas preflop all-inben osztott királyaival alulmaradt játékostársa J-J keze ellen az A-7-4-J-8 asztalon, és ezáltal újabb 200,000 zsetontól kellett megválnia.

Onnantól kezdve pedig nem volt választása a francia játékosnak, dupláznia kellett. Sajnos ez sem sikerült Ludovicnak, miután maradék 80,000-es stackjével és As-8s lapjaival alulmaradt ellenfele Kh-Qh keze ellen a 2h-9h-Jd-4c-3h boardon.

Ludovic Lacay €13,800-t nyert tejesítményével.

_MG_9205_Neil Stoddart.jpg

Ludovic Lacay

2008. december 12. 12:19

EPT Prága: a legjobb 24

1 óra telt el a prágai EPT harmadik játéknapjából, és már csak 24-en vannak hátra, amiatt a 4-es asztalt felbontották, és három asztalra ültették össze a versenyzőket. Jó hír, hogy honfitársunk Bíró Dániel is bejutott a legjobb 24-be közel 200,000 zsetonnal, és már garantáltan €13,800 nyereményben részesül. De hol van még a vége! űű

A 3,000/6,000/500-as kisvak/nagyvak/ante szint hamarosan folytatódik. Hajrá Dani!

Az eddigi kiesők:

25 - Georgios Gatselos, Görögörszág, €11,000
26 - Nikolaos Panopoulos, Görögörszág, €11,000
27 - Sander De Vries, Hollandia, PokerStars selejtezőből bejutó, €11,000
28 - Haward Speer, Németország, €11,000
29 - Joris Jaspers, Hollandia, PokerStars selejtezőből bejutó, €11,000
30 - Roy Von Der Locht, Németország, €11,000
31 - John Riley, Egyesült államok, PokerStars selejtezőből bejutó, €11,000
32 - Petr Samcenko, Csehország, €11,000

Az új ültetés:

1-es asztal:

1-es szék: - Nasr El Nasr - 155,000
2-es szék: - Juan Maceiras - 225,500
3-as szék: - Fredrik Nygard - 838,000
4-es szék: - Dan Pedersen - 471,000
5-ös szék: - Raul Mestre - 290,000
6-os szék: - Manuel Bevand - 244,500
7-es szék: - Sebastian Ruthenberg - 108,500
8-as szék: - Salvatore Bonavena - 150,00

2-es asztal:

2-es szék: - Jens Hansen - 68,000
3-as szék: - Andrew Chen - 290,000
4-es szék: - Igor Rejdovjan - 70,000
5-ös szék: - Rifat Palevic - 410,000
6-os szék:- Roy Von Der Locht - 260,000
7-es szék: - Jakob Eberg - 92,000
8-as szék: - Daniel Biro - 180,000

3-as asztal:

1-es szék: - Francesco Cirianni - 225,000
2-es szék: - Alexiou Konstantinos - 480,00
3-as szék: - Daniel Drescher - 170,000
4-es szék: - Alexander Andermatt - 88,000
5-ös szék: - Ludovic Lacay - 280,000
6-os szék:- Phulippe Carlier - 90,000
7-es szék: - Jonathan Duhamel - 190,000
8-as szék: - Massimo Di Cicco - 250,000


2008. december 12. 12:03

EPT Prága: "Mennyid van még?"

Már csak ketten maradtak játékban a leosztásban a kisvakról Bíró Dániel, a nagyvakról pedig Haward Speer.

"Mennyid van még? - kérdezte Bíró Dániel ellenfelétől, majd a válasz hallatán egy kis torony 5,000-et érő sárga zsetont dobott középre. Játékostársa Haward Speer, a nagyvakról erre all-in ment maradék 40,000 körüli stackjével.

Speer: Kc-6s (58% nyerési esély)
Bíró: Jh-7d (41% nyerési esély)

Bíró ismét hátrányba került a flop előtt, ám ezúttal teljes zsetonmennyiségének egyharmadát és nem egészét kell rizikóznia a leosztás megnyeréséhez.

Szerencsére a 7-9-7-9-6 boardon Bíró esélyt sem adott ellenfelének a győzelemre - ráadásul Speer kiejtésével a magyar versenyző 182,000-re növelte stackjét!

_MG_9156_Neil Stoddart.jpg

Mennyien is vagyunk még? - Bíró Dániel

2008. december 12. 11:41

EPT Prága: A túlélő

Salvatore Bonavena csupán 36,500 zsetonnal kezdte meg a mai játéknapot, azaz kicsivel több, mint hét nagyvaknyi zsetonmennyiséggel, de két duplázást követően már 170,000-es stackre tett szert.

Ráadásul mindkétszer a PokerStars által szponzorált, német ShootingStars Sebastian Ruthenberg ellen nyert.

Az elsőben Salvatore A-3 lapjaival ment all-in kicsivel több mint 30,000 zsetonnal, amit Ruthenberg J-T kezével egyből megadott. Az A-2-7-A-6 board azonban esélyt sem adott Ruthenbergnek a győzelemre, így Salvatore közel 70,000-re duplázta fel magát.

A második all-inre nem sokkal később került sor, ekkor egy pénzfeldobásos szituációban Salvatore A-Q lapjai versenyeztek Ruthenberg osztott hatosai ellen. A német sztárnak ezúttal sem volt szerencséje, miután A-Q-5-9-5 lapok érkeztek az asztalra, és Salvatore magasabb két párral gyűjtötte be a kasszát.

2008. december 12. 11:29

EPT Prága: Bíró dupláz

Alig telt el negyed óra a játék kezdése óta, és rendkívül jó hírekkel szolgálhatok: Bíró Dániel megkétszerezte stackjét és jelenleg 150,000 zsetonnal rendelkezik. Ezzel a mennyiséggel a 2. helyen áll az asztalánál a magyar versenyző.

Bíró egy 13,000-es emeléssel egyszer már begyűjtötte a vakokat és az antékat, így mikor sor került a bizonyos leosztásra, 74,000-es stackkel rendelkezett. Az asztalnál mindenki eldobta lapjait, mikor a gombról Nikolaos Panopoulous követezett - ő 15,000-ig emelt. A kisvak elengedte lapjait, majd Bíró Dániel all-in ment - ellenfele pedig egyből tartotta az emelést.

Bíró: Ah-4c
Nikolaos: As-9h

Board: Ac-6h-2h-Qh-Kh

Bíró hátrányban találta magát a flop előtti all-int követően, majd az A-6-2 flop láttán nyerési esélyei még tovább csökkentek, de szerencsére ezúttal Fortuna istennője mellettünk állt, s a turn-riverre kialakuló flössel Bíró begyűjtötte a 153,000-es kasszát!

2008. december 12. 10:48

EPT Prága: 3. játéknap

Hamarosan kezdődik a prágai EPT harmadik játéknapja. A 32 továbbjutó a döntő asztal 8-fős mezőnyének kialakulásáig folytatják a küzdelmeket a mai nap folyamán.

A mai versenyzők közül két PokerStars által szponzorált versenyzőért - Juan Maceirasért és a német ShootingStar Sebastian Ruthenbergért, valamint öt PokerStars selejtezőből bejutó játékosért - John Riley-ért, Shander De Vriesért, Massimo Di Cicco-ért, Joris Jaspersért és Bíró Dánielért szoríthatunk.

_MG_8681_Neil Stoddart.jpg

Számunkra mindenféleképpen a legjobb hír, hogy honfitársunknak Bíró Dánielnek szurkolhatunk! A magyar versenyző kevés - 65,000 - zsetonnal kezdi meg a játéknapot, de még sokáig eljuthat!

Az ültetés:

1-es asztal:

1-es szék: Brian Jensen - 74,800
2-es szék: Juan Maceiras - 266,500
3-as szék: John Riley - 124,000
4-es szék: Dan Pedersen - 260,000
5-ös szék: Raul Mestre - 247,000
6-os szék: Manuel Bevand - 248,500
7-es szék: Sebastian Ruthenberg - 178,500
8-as szék: Salvatore Bonavena - 36,500

2-es asztal:

1-es szék: Haward Speer - 46,000
2-es szék: Jens Glud Hansen - 62,500
3-as szék: Andrew Alan Chen - 225,400
4-es szék: Igor Rejdovjan - 64,000
5-ös szék: Roy Von Der Locht - 112,500
6-os szék: Nikolaos Panopoulos - 187,000
7-es szék: Jakob Eberg - 149,000
8-as szék: Bíró Dániel - 65,000

3-as asztal:

1-es szék: Francesco Cirianni – 52,000
2-es szék: Alexiou Konstantino s – 267,000
3-as szék: Shander De Vries – 152,000
4-es szék: Alexander Andermatt – 172,500
5-ös szék: Ludovic Lacay – 513,000
6-os szék: Phulippe Bara Carlier – 113,000
7-es szék: Petr Samcenko – 56,000
8-as szék: Massimo Di Cicco – 87,000

4-es asztal:

1-es szék: Jonathan Duhamel – 253,500
2-es szék: Daniel Drescher – 224,000
3-as szék: Georgios Gatselos – 54,500
4-es szék: Rifat Palevic – 368,000
5-ös szék: Joris Jaspers – 176,500
6-os szék: Nasr El Nasr – 104,500
7-es szék: Fredrik Nygard – 609,500
8-as szék: Domenico Lannonne – 197,500

A játéknap perceken belül kezdődik! Szurkoljunk együtt, itt a PokerStars magyar blogjában!

Aki élőben is szeretné nézni a prágai EPT-t az megteheti az EPT live oldalon!

2008. december 12. 0:29

EPT Prága: A 2. játéknap végén

Az EPT 5. évadjának prágai állomásán a főverseny 2. napján 177 továbbjutó kezdte meg a küzdelmeket. Talán szokatlanul is sok izgalommal és gyorsasággal teltek a vakszintek - az előre tervezett 16. vakszint végén már csak 35-en voltak versenyben, így a szervezők úgy döntöttek, hogy 32 játékosig folytatják a küzdelmeket. Nem is kellett sokáig várni, a 17. vakszint felénél befejeződött a 2. játéknap.

A 2. játéknapra továbbjutók között találhattunk két Team PokerStars Pro játékost, az olasz szupertehetséget Dario Minierit és Noah Boekent, valamint négy szponzorált versenyzőt - Johnny Loddent, Juan Manuel Pastort,Juan Maceirast és Sebastian Ruthenberget.

Sajnos Noah Boeken korán távozott a mai nap folyamán, a többiek azonban mind bekerültek a fizetős helyek egyikére - igaz Macerias és Ruthenberg kivételével, senki sem jutott tovább a harmadik játéknapra.

_MG_8585_Neil Stoddart.jpg

A Team PokerStars Pro Dario Minieri a 47. helyen végzett

A legpechesebb kieső a Team PokerStars Pro Dario Minieri volt, aki azután végzett a 47. helyen, hogy osztott dámáival kapott ki ellenfele A-Q keze ellen egy flop előtti all-int követően. Johnny Lodden(43.) és Juan Manuel Pastor (37.) sem bírták sokkal tovább, sajnos short-stackként már nem sikerült visszaküzdeniük magukat, így búcsúzni kényszerültek.

Jó hír azonban, hogy a sokáig chip leaderként vezető Juan Macerias 266,500,míg a német ShootingStars Sebastian Ruthenberg 178,500 zsetonnal továbbjutott a holnapi versenynapra!

_MG_8850_Neil Stoddart.jpg

A korábbi chip leader Juan Maceiras


_MG_8740_Neil Stoddart.jpg

Sebastian Ruthenberg


Magyar szempontból három honfitársunknak szurkolhattunk. Sajnos Obál Krisztián Frigyes korán kiesett a versenyből, de Polner Attila és Bíró Dániel is bejutott a kifizetésbe. Polner az 51. helyen végzett, miután peches körülmények között A-T lapjaival kapott ki ellenfele A-4 keze ellen.

A legjobb hír számunkra mindenféleképpen, hogy Bíró Dániel még versenyben van! A magyar versenyző 65,000 zsetonnal várhatja a folytatást, ráadásul rendkívül jó asztalsorsolás miatt, még sokáig eljuthat!

_MG_8724_Neil Stoddart.jpg

A magyar továbbjutó - Bíró Dániel


Nézzük az asztalsorsolásokat zsetonmennyiségekkel együtt:

1-es asztal:

1-es szék: Brian Jensen - 74,800
2-es szék: Juan Maceiras - 266,500
3-as szék: John Riley - 124,000
4-es szék: Dan Pedersen - 260,000
5-ös szék: Raul Mestre - 247,000
6-os szék: Manuel Bevand - 248,500
7-es szék: Sebastian Ruthenberg - 178,500
8-as szék: Salvatore Bonavena - 36,500

2-es asztal:

1-es szék: Haward Speer - 46,000
2-es szék: Jens Glud Hansen - 62,500
3-as szék: Andrew Alan Chen - 225,400
4-es szék: Igor Rejdovjan - 64,000
5-ös szék: Roy Von Der Locht - 112,500
6-os szék: Nikolaos Panopoulos - 187,000
7-es szék: Jakob Eberg - 149,000
8-as szék: Bíró Dániel - 65,000

3-as asztal:

1-es szék: Francesco Cirianni – 52,000
2-es szék: Alexiou Konstantino s – 267,000
3-as szék: Shander De Vries – 152,000
4-es szék: Alexander Andermatt – 172,500
5-ös szék: Ludovic Lacay – 513,000
6-os szék: Phulippe Bara Carlier – 113,000
7-es szék: Petr Samcenko – 56,000
8-as szék: Massimo Di Cicco – 87,000

4-es asztal:

1-es szék: Jonathan Duhamel – 253,500
2-es szék: Daniel Drescher – 224,000
3-as szék: Georgios Gatselos – 54,500
4-es szék: Rifat Palevic – 368,000
5-ös szék: Joris Jaspers – 176,500
6-os szék: Nasr El Nasr – 104,500
7-es szék: Fredrik Nygard – 609,500
8-as szék: Domenico Lannonne – 197,500

A harmadik játéknap magyar idő szerint 12:00-kor kezdődik, és a döntő asztal mezőnyének kialakulásáig tart! Szurkoljunk együtt Bíró Dánielért és a PokerStars játékosokért ismét itt a PokerStars magyar blogjában!

_MG_8763_Neil Stoddart.jpg

Jó éjszakát!

2008. december 11. 20:29

EPT Prága: Nagy kassza a végére

Az utolsó negyed órában új chip leader született, miután Juan Maceiras 600,000 zsetonos kasszát veszített el. A PokerStars által szponzorált versenyző a Tc-6c-4d-7d-7h boardon áldozta fel zsetonjainak nagy részét Ac-Jc lapjaira, turnön 105,000-ret, míg riveren all-int hívott. Pechjére a szintén hatalmas stackkel rendelkező ellenfele, Fredrik Nygard T-9 kezével tartotta a hívásokat - riveren például maradék 159,000 zsetonját tolta középre! Mutatásnál a tízes pár jónak bizonyult a spanyol PokerStars játékos ász-magas keze ellen, így új chip leader született a finn Nygard személyében.

A második játéknap összefoglalója néhány órán belül várható. Mindenesetre a legfontosabb, hogy Bíró Dániel, igaz átlag alatti 65,000 zsetonnal, de bejutott a legjobb 32-be! Részletek később.

2008. december 11. 19:57

EPT Prága: Még egy kicsi

Hiába ért véget a vakszint a játékszervezők úgy döntöttek, hogy 32 játékosig folytatják a küzdelmeket. Így most 15 perces szünet következik, miután 35-en térnek majd vissza a játéktérre. Még három kieső és vége a mai játéknapnak.

Jó hírekkel is szolgálhatok, ugyanis Bíró Dániel egy flop all-int követően duplázott A-T lapjaival ellenfele A-Q keze ellen, a 3-2-8-T-J boardon, és 50,000-re növelte stackjét!

2008. december 11. 19:42

EPT Prága: Stílusos búcsú

Újabb PokerStars által szponzorált játékostól, a spanyol Juan Manuel Pastortól kellett elbúcsnúnk. Így a PokerStars által szponzorált játékosok közül csupán ketten maradtak játékban, a chip leader Juan Maceiras és a most már újból az élmezőnyben található Sebastian Ruthenberg.

Juan Manuel Pastor búcsúja rendkívül stílusosra sikerült. Pastor maradék 30,000 zsetonjával ment all-in flop előtt Q-9 lapjaival Raul Mestra 10,000-es emelésére, ám pechjére úgy értette, hogy ellenfele tartotta az all-injét, s ezért feldobta lapjait az asztalra.

"Tegyél, amit jónak látsz" - ajánlotta fel Pastor játékostársának, aki hosszas gondolkozás után végül 5d-2d kezével tartotta az all-int.

Pastor talán nem hitt a szemének, mikor meglátta ellenfele lapjait, főleg, miután a K-K-2-A-J boardon kikapott Q-9 kezével, de végül mosolyogva búcsúzott a prágai EPT-től.

_MG_8511_Neil Stoddart.jpg

Juan Manuel Pastor - 37. hely

2008. december 11. 19:12

EPT Prága: Spanyol hatalom?

Közeledünk a második játéknap vége felé, és még 41 játékos van életben 45 perccel az utolsó mai, 16. vakszint vége előtt. Jelenleg a kisvak 2,000, a nagyvak 4,000, míg az ante 400.

Az elmúlt fél órára vegyes érzésekkel tudok visszaemlékezni. Egyfelől a rendkívül barátságos PokerStars által szponzorált norvég játékos, Johnny Lodden kiesett, miután A-K lapjaival alulmaradt Ludovic Lacay osztott kilencesei ellen, másfelől azonban a szintén szponzorált Juan Maceiras lépett a mezőny élére.

Juan Maceiras egész nap nagyon jól játszott, és bár egy időben a kiesés szélére is került, visszaküzdötte magát, és a második játéknap végére majdnem 500,000 zsetonra tett szert! A spanyol versenyző ezzel toronymagasan vezet a prágai EPT főversenyén és jó eséllyel pályázik a döntő asztal egyik helyére.

_MG_8538_Neil Stoddart.jpg

A chip leader Juan Maceiras

2008. december 11. 18:42

EPT Prága: Jó és rossz hír

Van 1 rossz és 1 jó hírem. Bár úgy gondolom számunkra a jó hír lesz a fontosabb, ugyanis Bíró Dániel közel 60,000-re növelte stackjét, miután osztott kilenceseivel all-int nyert! Már csak 45-en vannak versenyben, ami azt jelenti, hogy Bíró legalább €8,300 nyereménnyel térhet haza!

Jó hír: Dario Minieri felduplázta Bíró Dánielt!

Bíró a kisvakról, 26,400 zsetonjával ment all-in a Team PokerStars Pro Dario Minieri 8,000-es emelésére, majd a mutatást követően 9h-9x lapjaival kialakított 9-es flössel felülmúlta az olasz szupertehetség A-9 kezét a Jh-10h-6h-7h-Kh boardon. Bíró ezzel 58,000-res kasszát gyűjtött be!


Rossz hír: Dario Minieri kiesett!

Dario Minieri pár leosztással később osztott dámáival ment all-in, ám pechjére kikapott ellenfele A-Q keze ellen az A-3-6-7-8 boardon, így búcsúzni kényszerült. A fiatal sztár legalább azzal vigasztalódhat, hogy újból fizetős helyig jutott egy EPT versenyen, amiért ezúttal €8,300 nyereményt kapott.

_MG_8581_Neil Stoddart.jpg

Team PokerStars Pro Dario Minieri - 47. hely

2008. december 11. 18:27

EPT Prága: Polner Attila - 51. hely

Sajnos egyik magyar játékosunk, a rendkívül short-stack Polner Attila kiesett a főversenyből. Polner csupán 16,700 zsetonnal rendelkezett, mikor ellenfele 7,200-as emelésére all-in ment az 1,500/3,000/300 kisvak/nagyvak/ante szinten.

Honfitársunk A-T lapjaival így is dominálta ellenfele A-4 kezét, ám a magyar versenyző szerencséje ezúttal nem tartott ki, miután 5-6-A-8-4 lapok érkeztek a boardra, s játékostársa két párral gyűjtötte be a kasszát.

Polner teljesítményéért €7,000 nyereményben részesül. Gratulálunk!

_MG_8731_Neil Stoddart.jpg

Polner Attila - 51. hely

2008. december 11. 18:04

EPT Prága: Buborékfiú

Megszületett az EPT versenysorozat prágai állomásának buborékfiúja, az 57. helyen távozó Erich Kollman! Kollman Ad-Qd kezével ment all-in flop előtt, ám pechjére beleszaladt Palevic Rifat osztott királyaiba, és kiesett. Kollmannak hiába volt flop előtt 30% esélye a győzelemre, ezúttal Fortuna istennője nem segített rajta, így távozni kényszerült.

Bár senki kiesésének nem szabad örülni, mégis jó hír számunkra, hogy Kollmann búcsúzásával, Polner Attila és Bíró Dániel is bekerült a kifizetésbe, míg a PokerStars versenyzői közül a Team PokerStars Pro Dario Minieri, a szponzorált Johnny Lodden, Juan Maceiras, Sebastian Ruthenberg és Juan Manuel Pastor is gazdagabban térhet haza, mint ahogy érkezett!

2008. december 11. 17:47

EPT Prága: Az EPT rap

Az angol videó blog csapat mindig kedveskedik valahogy a jelenlévőknek, és nekünk a PokerStars munkatársainak. Ezúttal egy igen érdekes videót állítottak össze szabad idejükben. Aki figyelmesen megnézi, magyarjaink közül is néhányat felfedezhet a felvételeken.


Tekintsd meg az EPT Prága 5. évad: EPT Rap című kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.

Közben egyre közeledünk a fizetős helyekhez. A következő kieső lesz a buborékfiú, ugyanis már csak 57-en vannak versenyben!

2008. december 11. 17:13

EPT Prága: Visszatért

Bíró Dánielnek sikerült 4,000 zsetonról felállnia, és jelenleg 55,000 zsetonnal rendelkezik - akárcsak a nap elején. Ezzel a mennyiséggel már nyugodtabban játszhat a magyar versenyző az 1,200/2,400/300-as kisvak/nagyvak/ante szinten, igaz még mindig a 95,000-es átlag alatt helyezkedik el.

Bíró Dániel stackje körülbelül 24,100 volt, mikor a magyar versenyző egy licitháborút követően osztott dámáival nézett farkasszemet ellenfele A-9 lapjai ellen. Szerencsére Bíró lapjai kitartottak a boardon, így honfitársunk 50,000 körülire növelte stackjét.

Néhány leosztással később Bíró A-Q lapjaival nyert nagyobb kasszát a Q-J-x-Q-5 boardon, annak ellenére, hogy nem volt mutatás, és már a 70,000-es zsetonhatárt súrolta, mikor két rosszul időzített emeléssel elég sokat veszített, 55,000-re csökkentve stackjét.

_MG_8726_Neil Stoddart.jpg

Talán a sapkacsere segít (lásd korábbi kép) - Bíró Dániel

2008. december 11. 16:29

EPT Prága: A legjobbkor

A vakok épp most emelkednek 1,200/2,400-ra és még 63-an vannak versenyben. 7 kieső és megérkezünk a fizetős helyekre. Magyarjaink továbbra is benn vannak, ráadásul Polner Attilának sikerült tripláznia az előző (1000/2000/200-as kisvak/nagyvak/ante) vakszint végén.

Polner Attila folyamatosan short-stackként küzd a bennmaradásért, azonban 1-1 all-in megnyerésével mindig sikerül elkerülnie a kiesést. Legutóbb maradék 7,200 zsetonjával ment all-in flop előtt UTG pozícióból két játékostársa ellen. Emelését ketten tartották az asztalnál, egyikőjük a PokerStars által szponzorált Johnny Lodden volt. A 7-3-9 flopon Johnny 10,000-et emelt az üres mellékpotra, mire "játékban" lévő ellenfele mérgesen megmutatta A-K lapjait.

"Szerinted miért emeltem egy üres mellékpotra?" mondta Johnny Lodden mosolyogva, majd osztott heteseket mutatott.

Polner erre 6-6 kezet dobott fel és már felállt az asztaltól, hogy elhagyja a játékteret, hiszen ellenfele 7es szettje ellen csak turn-riverre érkező lapokkal verhette meg játékostársát.

Szerencsére ezúttal Fortuna mellettünk állt, miután a turnre egy tízes, míg riverre egy nyolcas érkezett, és honfitársunk sort alakított ki, megverve Johnny Lodden kezét.

Egy-két további kisebb kassza megnyerésével Polner 30,000-re növelte stackjét!

2008. december 11. 15:43

EPT Prága: A "nagyok" bajban

Izgalmasan telnek az elmúlt órák a prágai EPT főversenyének második játéknapján. A zsetonok ide-oda vándorolnak, és a sztárok többsége is hullámvasúton utazik.

A legnagyobb bajban a selejtező napok chip leadere Christer Johansson találta magát, miután számos kassza elvesztése után A-7-tel all-inbe kényszerült. Pechjére ellenfele A-J kezébe szaladt bele, és miután segítség nem érkezett a boardra, kiesett a versenyből.

_MG_8520_Neil Stoddart.jpg

Christer Johansson

Közben a PokerStars által szponzorált versenyzők is bajba kerültek, miután jelentősen megfogyatkozott stackjük. Johhny Lodden 45,000-re, míg Sebastian Ruthenberg stackje 68,000-re csökkent. Versenyben van még Juan Maceiras és Juan Manuel Pastor is!

Magyar szempontból: honfitársaink sem állnak túl jól, Polner Attila és Bíró Dániel is 10-20,000 zseton körül mozog.

2008. december 11. 14:57

EPT Prága: 3 leosztás Bíró Dániel szemszögéből

Hiába játszik jól a magyar versenyző, Bíró Dániel, ha kevésbé lenne balszerencsés, akkor már 90,000 zsetonnal is rendelkezhetne. Sajnos Fortuna istennője közbeszólt, így a magyar játékosnak 4,000 zsetonról kellett felállnia. Az első lépés megvan, Bíró Dánielnek sikerült 20,000-re visszakúsznia.

1. leosztás

Board: Qc-Qd-5h-Ks-4d

Bíró: 5c-8c
Ellenfele: Qs-9c

Csupán kisebb emelgetések voltak a leosztásban, így Bíró nem vesztett sokat.

2. leosztás

Board: Ah-6s-4h-9h-8d

Bíró: Ks-Kh
Ellenfele: As-Kd

Mindenféleképpen a legfájóbb az összes leosztás közül, hiszen Bíró közel 100,000-re növelhette volna stackjét, ha ezt a flop előtti all-int megnyerte volna!

3. leosztás

Board: 8s-Ah-5s-9c-9d

Bíró: Ad-Jh
Ellenfele: Kc-Kd

Az all-inre flop előtt került sort, Bíró maradék 4,000 zsetonját tolta középre. Szerencsére a flopra érkező ász mindent eldöntött, így Bíró a kassza begyűjtésével feltriplázta magát 12,000 zsetonra.


Ezt követően Bíró néhány kisebb kassza megnyerésével továbbnövelte stackjét 20,000 körülire.

2008. december 11. 14:24

EPT Prága: Az élen

Még 91 játékos van életben, mikor a vakok 800/1600/200-ra emelkedtek.

A Team PokerStars Pro utolsó tagja Dario Minieri még versenyben van közel 90,000 zsetonnal, ám rendkívül erős és nagy stackes ellenfelekkel ül egy asztalnál - sokáig úgy tűnt, hogy elképesztő 200,000 zsetonnal a görög Constandinos Alexiou vezet a versenyben, ám nemrég ugyanennél az asztalnál a spanyol Raul Mestre kúszott fel a mezőny élére 210,000-es stackkel.

_MG_8606_Neil Stoddart.jpg

Az utolsó versenyben lévő Team PokerStars Pro, Dario Minieri

A PokerStars által szponzorált versenyzők sem állnak rosszul, különösen a német ShootingStars Sebastian Ruthenberg áll nagyon jól, aki 150,000 zsetonra tett szert, miután Qc-3c lapjaival 120,000-es kasszát nyert ellenfele Ac-Qs lapjai ellen a Kc-5c-6c-As-7s boardon egy turn all-int követően.

_MG_8689_Neil Stoddart.jpg

Az élmezőnyben - Sebastian Ruthenberg

2008. december 11. 13:35

EPT Prága: Még 100

Még 100-an vannak versenyben a mai játéknapon és az átlagzseton 56,000 körül mozog. Szerencsére a legjobb 100-ba mindkét életben maradt magyar játékosunk is bejutott; Bíró Dániel egy újabb kassza megnyerésével átlagzsetonra kúszott fel míg Polner Attila már egy órája a duplázásra vagy triplázásra vár -s jelenleg 12,000 zsetonnal rendelkezik!

Polner Attila helyzete továbbra sem egyszerű, miután hatalmas stackekkel ülnek az asztalnál.

_MG_8495_Neil Stoddart.jpg

Polner Attila - duplázni kell

Közben Bíró Dániel 20,000-es kasszát vitt el. Flop előtt nem sok történt, egyedül a kisvak egészített és a nagyvak checkelt a leosztásban. A 4-5-6 flopon a kisvak előbb checkelt, majd Dani 2,500-as hívására visszaemelt 7,500-ig. Dani ekkor 2-3 lapjaival all-in ment, mire a kisvak hosszas gondolkozás után elengedte 6-7 kezét. Csak így tovább!

2008. december 11. 12:54

EPT Prága: Bíró dupláz a szünet előtt

Néhány percen belül véget ér a második vakszint, és megkezdődik az első 15 perces szünet. Szerencsére jó hírekkel szolgálhatok, ugyanis Bíró Dániel felduplázta zsetonmennyiségét, így kicsivel több, mint 40,000 zsetonnal várhatja majd a folytatást a 600/1,200/100 vakszinten.

Bíró A-9-cel, míg ellenfele 8-8 lapokkal ment all-in a 6-9-T flopon, és szerencsére ezúttal Bíró lapjai kitartottak az (5s-4d) turn-riveren is, így a magyar már nem sokkal az 54,000-es átlagzseton alatt helyezkedik el!

_MG_8505_Neil Stoddart.jpg

Bíró Dániel - ez már nagyon kellett!

2008. december 11. 12:39

EPT Prága: Hullámvasút

Talán egy játékos sem utazott olyan hullámvasúton, mint Johnny Lodden az elmúlt két játéknapban. Volt pillanat, mikor a PokerStars által szponzorált fiatal versenyző az 1A játéknapon csupán 1,500 zsetonnal rendelkezett, ám kitartó játékkal felküzdötte magát, és végül átlagzseton környékén, 34,000-es stackkel jutott tovább a második játéknapra.

Sok minden azonban ma sem változott, Johnny továbbra is hullámvasúton utazik. Előbb felment közel 55,000 zsetonra, majd visszaesett 30,000-re, legutóbb pedig duplázott így jelenleg 65,000 körüli stackkel rendelkezik.

Az egész úgy kezdődött, hogy Johnny Loddent a 10-es asztalra ültették át a varsói EPT bajnoka, Joao Barbosa és a nagy zsetonmennyiséggel rendelkező Jose Luis Valero társaságába. Egy bizonyos leosztásban pont ők hárman csaptak össze. Szerencsére a turn all-int követően Johnny-nál A-2 lapult a J-2-2-3-X boardon, ami elég volt, hogy legyőzze Valero osztott királyait.

A duplázást követően Johnny előtt 55,000 zseton tornyosult, ám a PokerStars játékos ennek majdnem a felét elvesztette néhány leosztással később. Következhetett tehát újból a short-stack játék, ami rendkívül jól sikerült Loddennek, miután egy cooler szituációban a J-J-8-X-X boardon osztott nyolcasaival felülmúlta ellenfele A-J kezét, és begyűjtötte a hatalmas 65,000-res kasszát!

_MG_8598_Neil Stoddart.jpg

PokerStars által szponzorált Johnny Lodden

2008. december 11. 12:22

EPT Prága: Minimális matematikai esély

A PokerStars selejtezőből bejutó John Riley 10,900 zsetonnal érkezett Bíró Dániel asztalához a mai játéknap elején, de mindössze másfél óra leforgása alatt több mint 100,000-re növelte stackjét. Ehhez kellett négy preflop all-in, amit mind megnyert.

1. Board: Q-2-6-Q-2

Riley: A-J (62% nyerési esély flop előtt)
Bíró: K-T (37% nyerési esély flop előtt)

2. Board: 3-5-T-2-Q

Riley: A-Q (22% nyerési esély flop előtt)
Bíró: Ac-Kc (73% nyerési esély flop előtt)

3. Board: 8-T-J-3-Q

Riley: A-Ko (43% nyerési esély flop előtt)
Juha Heppi: J-J (57% nyerési esély flop előtt)

4. Board: 2-3-7-K-J

Riley: 9-9 (52% nyerési esély flop előtt)
Ellenfele: Ad-Qd (47% nyerési esély flop előtt)

A matematikai esély, hogy a versenyző mind a négy all-int megnyerje rendkívül kevés, ám a mai napon eddig minden összejött az amerikai játékosnak.

_MG_8615_Neil Stoddart.jpg

John Riley


Közben gyorshír: Polner Attila feltriplázta 5,000-es stackjét miután K-Q lapjaival diadalmaskodott a J-K-kicsi-kicsi-kicsi boardon. A magyar versenyzőnek jelenleg 16,000 zsetonja van.

2008. december 11. 11:48

EPT Prága: Folytatódik a pechsorozat

A csütörtöki második játéknap idáig nem a magyarokról szól. Polner Attila folyamatosan veszít stackjéből és jelenleg 7,000 zsetonnal rendelkezik, míg Bíró Dániel hatalmas kasszát veszített, így zsetonmennyisége 20,000-re csökkent.

Polner Attila helyzete ráadásul továbbnehezedik, ugyanis a varsói EPT bajnoka Joao Barbosa mellett, most már a PokerStars által szponzorált Johnny Lodden ellen is meg kell küzdenie asztalánál.

Bíró Dániel hatalmas, közel 45,000-res kasszát veszített, miután flop előtt all-in mentek ellenfelével, John Riley-val. Bíró már korábban is felduplázta egyszer Riley-t, igaz gyengébb indulólapokkal (lásd előző bejegyzés), ám ezúttal hatalmas favoritként Ac-Kc lapjaival veszített Riley A-Q keze ellen a 3-5-T-Q-2 boardon!

Időközben emelkedtek a vakok 500/1000/100-ra - remélhetőleg az új vakszint több szerencsét hoz honfitársainknak, mint az előző!

2008. december 11. 11:38

EPT Prága: az utolsó napok élőben!

Tegnap, késő este egy nagy képernyőt toltak be a versenyterembe, ami hamarosan több lesz, mint egy átmeneti fal. A terem jelentős részét választották el vele ugyanis, lehetővé téve mögötte bármi előkészítését a verseny zavarása nélkül.

Bár még mindig nem tudjuk, mi van a fal mögött, megbízható információkat kaptam arról, hogy a televíziós közvetítés színhelyét építik fel a kiemelt asztallal, melyen a verseny harmadik és negyedik napján fognak játszani – pénteken és szombaton. Az események azonban nem csak a kivetítőn lesznek megtekinthetők, ugyanis élő közvetítés lesz elérhető az EPT live-on. Megszakítás nélküli közvetítés zajlik majd a PokerStars.tv-n , amiért érdemes lesz látogatni az oldalt.

Kattints bármely aláhúzott szóra, bárhol a cikkben, hogy te is csatlakozz! Ezen kívül megteheted azt is, hogy bemásolod a böngésződbe ezt a címet: http://www.pokerstars.tv/channels/TPI/ept-live.html.

2008. december 11. 11:14

EPT Prága: Peches rajt

Magyar szempontból nem kezdődött túl jól a második játéknap, ugyanis Obál Krisztián Frigyes kiesett míg Bíró Dániel felduplázott egy short-stacket. Polner Attila egyelőre még nem került akcióba.

Obál Krisztián Frigyes egyszer már közel került a kieséshez, mikor all-in ment A-3 lapjaival és ellenfele A-T-zel tartotta emelését, ám akkor még a 8-9-8-A-K boardon osztoztak játékostársával a kasszán. Néhány leosztással később azonban már kevésbé volt szerencsés a magyar játékos. Frigyes az UTG emelésére tolta középre összes zsetonját Q-J lapjaival, ám pechjére ellenfele As-8s kezével tartotta a hívást. Az A-kicsi-kicsi flopon szinte már esélye sem maradt a játékosnak, és végül valóban kiesett a versenyből.

Közben a 14-es asztalnál Bíró Dániel került akcióba. A 400/800/100-as vakszinten a gombról emelt Voitto Rintala 2,300-ig, mire Bíró, vakjait megvédve, 6,200-is visszahívott. Sajnos a nagyvak erre all-in ment 10,200 zsetonnal, amit Bírónak már tartania kellett. Rintala közben eldobta lapjait. A mutatás végül is nem volt rossz, ugyanis Bírónak K-T lapjaival 40% nyerési esélye volt ellenfele A-J keze ellen, sajnos azonban a Q-2-6-Q-2 boardon a short-stack diadalmaskodott begyűjtve a 25,000 körüli kasszát. Bírónak körülbelül 40,000 zsetonja maradt, de még ezzel is a 35,000-res átlagzseton fölött helyezkedik el.

2008. december 11. 10:11

EPT Prága: A 2. játéknap

Elérkeztünk a prágai EPT második játéknapjához. Ma a versenyzők a 16. vakszint végéig vagy 32 játékos eléréséig folytatják a küzdelmeket. A mai első vakszinten a kisvak 400, a nagyvak 800, az ante pedig 100 lesz, és akárcsak eddig, óránként lesz vakemelkedés valamint két vakszintenként 15 perc szünet.

_MG_8026_Neil Stoddart.jpg

A főverseny második játéknapjára 177 versenyző jutott tovább. Köztük találunk két Team PokerStars Pro játékost, az olasz szupertehetséget Dario Minierit és Noah Boekent. Hárman a szponzorált versenyzők közül is továbbjutottak - Johnny Lodden, Juan Manuel Pastor és Juan Maceiras is folytatja a küzdelmeket a mai nap folyamán.

Magyar szempontból is érdekeltek vagyunk, hiszen három honfitársunk - Bíró Dániel, Obál Krisztián Frigyes és Polner Attila is továbbjutott. Az ő asztalaik a második játéknapon:

9-es asztal:

1-es szék: Obál Krisztián Frigyes - 10,300
2-es szék: Marc Naaldan - 21,100
3-as szék: Toni Gomez Ribera - 21,500
4-es szék: Casey Kastle - 11,200
5-ös szék: Morten Lassen - 17,500
6-os szék: Seth Eisner - 49,600
7-es szék: Orjan Holt - 27,000
8-as szék: Jens Glud Hansen - 51,000


10-es asztal:

1-es szék: Vasilis Chantzaras - 67,700
2-es szék: Petr Samcenko - 21,900
3-as szék: Jose Luis Valero Lopez - 51,000
4-es szék: Anders Arntzen - 14,600
5-ös szék: Polner Attila - 9,500
6-os szék: Joseph Mouawad - 16,600
7-es szék: Joao Barbosa - 45,400
8-as szék: Jakob Eberg - 20,800


14-es asztal:

1-es szék: Leonidas Androutsos - 43,300
2-es szék: Juha Heppi - 32,100
3-as szék: Voitto Rintala - 29,200
4-es szék: Bíró Dániel - 52,000
5-ös szék: John Riley - 10,900
6-os szék: Vikash Dhorasso - 14,800
7-es szék: Salvatore Bonavena - 27,400
8-as szék: Peter Cizmarik - 29,000

A játék hamarosan, magyar idő szerint 12:00-kor folytatódik, és a mai játéknap legfontosabb pillanatait élőben követhetitek majd itt a PokerStars magyar blogjában!

2008. december 10. 19:40

EPT Prága: Az 1B játéknap végén

Az EPT ötödik évadjának prágai állomásán a főverseny második selejtezőnapja, az 1B versenynap véget ért, s 8 vakszintet követően majdnem 100 játékos jutott tovább a holnapi második játéknapra. A mezőny élén az összetettben is első három helyet elfogaló Christer Johansson (108,100), Manuel Bevand (97,200) és Alessio Isaia (95,300) zárt.

Az 1B játéknap indulói között találhattunk a Team PokerStars Pro tagjai közül öt versenyzőt - Alex Kravchenkót, a fiatal olasz szupertehetséget, Dario Minierit, Katja Thater, Noah Boeken és Willam Thorsont. Közülük sajnos csupán ketten jutottak tovább, a továbbra is bombaformában lévő (néhány héttel ezelőtt Varsóban 3. helyezést elérő) Dario Minieri (64,400 zseton) és a jelenleg az átlagzseton felével rendelkező Noah Boeken (16,000 zseton).

_MG_8453_Neil Stoddart.jpg

A Team PokerStars Pro Dario Minieri jó formában


A PokerStars által szponzorált versenyzőknek sajnos még inkább nem ment a játék, többek között a "shuffle up and deal" (osztás és keverés) szavakkal versenyt elindító, 2008-as világbajnok Peter Eastgate is búcsúzott, miután A-K lapjaival alulmaradt ellenfele A-3 keze ellen.

_MG_8051_Neil Stoddart.jpg

Peter Eastgate - jól indult, de korán véget ért


Igaz ketten továbbjutottak a szponzoráltak közül, de Juan Manuel Pastor (27,000 zseton) és Juan Maceiras (11,200 zseton) is rendkívül kevés zsetonmennyiséggel rendelkezik.

Magyar szempontból is volt szurkolni valónk, ugyanis honfitársaink közül öten is részt vettek a mai küzdelmekben. Sajnos az A-K-val K-J ellen búcsúzó Tóth Csaba, a flössel full house-ba beleszaladó Traply "belabacsi" Peter és Rátkai "Selindek" István is kiesett a versenyből.

Ráadásul a mai két továbbjutónk közül senki sem tudta az átlagzseton fölött elhelyezkedő Bíró Dániel (52,000 zseton) példáját követni - ugyanis Obál Krisztián Frigyesnek (10,300 zseton) és Polner Attilának (9,500 zseton) is short-stackként kell majd küzdenie a holnapi játéknapon.

_MG_7830_Neil Stoddart.jpg

Obál Krisztián Frigyes


_MG_8437_Neil Stoddart.jpg

Polner Attila


Holnap valamivel kevesebb, mint 190 játékos fog megmérkőzni egymással a második játéknapon. Bár limitálva van a vakszintek száma, körülbelül a fizetős helyekig folynak majd a küzdelmek, azaz addig az 56 játékosig, akik gazdagabban térhetnek haza, mint ahogy érkeztek.

A tét nem kicsi, ugyanis elképesztő €2,764,500 összesített nyereményalapból vehetik majd ki részüket a fizetős helyen végző játékosok - ráadásul a győztes €770,000-val térhet majd haza!

_MG_8290_Neil Stoddart.jpg

A verseny helyszíne - a Hilton hotel

Szurkolj együtt honfitársainkért és a PokerStars játékosaiért együtt, holnap is itt a PokerStars magyar blogjában!

Jó éjszakát!

2008. december 10. 19:02

EPT Prága: "Jól játszottam meg?"

"Minden körben ezt csinálta, ugyanúgy emelt mindig" - mondta Rátkai "Selindek" István a leosztást követően. Selindek szépen haladt az elmúlt órákban, minimálisan növelve stackjét, és mindig az átlagzseton körül tartva magát. Selindek azonban egy hatalmas leosztásban több mint 20,000 zsetont vesztett el, majd maradék 1000-es stackjével egy pénzfeldobásos szituációban kapott ki és kiesett.

A bizonyos leosztásban Selindek ellenfele UTG+2-ről emelt 1,500-ig, amit honfitársunk a nagyvakról 8c-3c lapjaival adott meg. A Jd-8s-5d flop tetszett magyar versenyzőnknek, ugyanis (joggal) erősebbnek érezte magát ellenfelénél. Így is volt, ugyanis ellenfele 5-4 kezet rejtegetett. Selindek előbb checkelt, majd tartotta ellenfele 1,900-as hívását.

"Nem tettem bubira. Inkább ilyen A-6, K-T színtű lapokra. Úgy számoltam, hogy ha alacsony lap jön turnre, akkor all-in megyek."

És következett a bizonyos 4h turn. Selindek ismét checkelt, majd terveinek megfelelően ellenfele 4,500-as emelésére egyből all-in ment 16,500 zsetonnal. Játékostársa hosszú ideig gondolkozott végül megadta az emelést.

Hiába vártunk Selindek outjaira, a river 2h már nem változtatott az erőviszonyokon, így a magyar versenyző alulmaradt asztaltársa 5-4 két pára ellen, s rendkívül megfogyatkozott.

A vége természetesen már "nem számított", a 300/600/75-ös kisvak/nagyvak/ante szinten 1,000 zsetonnal ment all-in Selindek 6-9 lapjaival, ám pechjére ugyanazon játékostársa 4-4 keze ellen elvesztette a pénzfeldobásos szituációt, és kiesett.

2008. december 10. 18:47

EPT Prága: Újabb kiesők

A Team PokerStars Pro csapatából William Thorsen is búcsúzott. A skandináv szupersztár korán feltriplázta zsetonmennyiségét 35,000-re, majd számos leosztást követően csupán 7,000-re fogyatkozott stackje, végül egy rossz blöfföt követően csupán 3,200 zsetonja maradt. Ezt a rendkívül kevés zsetonmennyiséget Thorson A-9 lapjaira tette fel, ám pechjére ellenfele osztott hatosai kitartottak az asztalon, így a skandináv játékosnak búcsúznia kellett.

_MG_7773_Neil Stoddart.jpg

A Team PokerStars Pro William Thorson is búcsúzott

Az elmúlt vakszinteken búcsúzott Alex Fitzgerald, Jan Boubli, Nicolas Levi, William Fry, Marc Goodwin, Michael Keiner, Ramzi Jelassi, Bn Grundy, Florian Langmann és Nico Behling is.

A budapesti EPT győztese William Fry beszélt a videó blog csapatának mai napjáról:


Tekintsétek meg az EPT Prága 5. évad: Interjú William Fry-jal az 1b játéknapon 1. rész című kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.



Tekintsétek meg az EPT Prága 5. évad: Interjú William Fry-jal az 1b játéknapon 2. rész című kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.

2008. december 10. 18:01

EPT Prága: 1 játékos kinn, 1 benn helyette

Flöss vs. Full house.
Traply "belabacsi" Pétertől is búcsúznunk kellett, miután nut flössével alulmaradt ellenfele full-house-val szemben. A magyar versenyző szünet előtt jelentősen megfogyatkozott, így a bizonyos leosztást 13,500 zsetonnal kezdte meg. A 8-7-8-4-2 boardon aztán Péter A-K nut-flössével kevésnek bizonyult ellenfele osztott négyeseivel kialakított full hose-a ellen, így a magyar versenyző sajnos kiesett a versenyből.

Másutt Obál Krisztián Frigyes és Rátkai "Selindek" István is 20,000 zseton körül mozog.

Az elmúlt órákban abban a hitben közvetítettünk innen Prágából, hogy négy magyar indulója volt a mai napnak. Időközben kiderült azonban, hogy Polner Attila (jelenleg 25,000 zsetonnal rendelkezik) is részt vesz a mai küzdelmekben, ötre növelve honfitársaink számát.

2008. december 10. 17:25

EPT Prága: Harmadik szünet

5 perc múlva ismét szünet következik a prágai EPT-n. Magyarjaink továbbra is versenyben vannak - most már mindegyikük átlag körüli stackkel rendelkezik - Traply "belabacsi" Péter 23,000, Obál Krisztián Frigyes 20,000, míg Rátkai "Selindek" István 16,000 zsetonnal rendelkezik jelenleg.

Külföldi játékosok közül azonban már sokan távozni kényszerültek, többek között a Team PokerStars Pro csapatából ketten, Katja Thater és Alex Kravchenko, a jelenlegi világbajnok Peter Eastgate és a korábbi EPT bajnokok Roland de Wolfe és Pascal Perrault is búcsúztak a prágai EPT főversenyétől.


2008. december 10. 16:24

EPT Prága: 1,2,3...

Traply "belabacsi" Péter beindult! A magyar versenyző 8,100 zsetonnal rendelkezett a szünetben, ám pusztán egy óra leforgása alatt kiejtett három játékost és 23,000-re növelte stackjét! Péter áldozatai közé tartozott többek között a budapesti EPT győztese William Fry is!

1... flop előtti all-in

Péternél osztott tízesek voltak, míg short-stack ellenfele 3,300 zsetonját A-Q-ra tette fel. A flopra érkező tízes mindent eldöntött, így a magyar versenyző kiejtette ellenfelét és 12,000 körülire növelte stackjét.

2... flop előtti all-in

Péter ebben a leosztásban ejtette ki William Fry-t. Igen érdekesen alakult a parti, miután Péter osztott nyolcasaival William Ks-7s lapjaival nézett farkasszemet az As-Kx-Ts flopon. Igaz az all-inre flop előtt került sor, de Péternek egy outot kellett behúznia a győzelemhez flop után. Szerencsére a riverre az a 8-as érkezett a boardra, mellyel Williamnek nem lett flösse, s így a magyar játékos nyolcas-szettjével megnyerte a leosztást.

3... flop all-in

A helyzet nagyon egyszerű volt, négyen nézték meg a 3-4-7 flopot, és belabacsinál pont 5-6 volt - azaz sort alakított ki flopra. Az all-inre ekkor került sor, és belabacsi újabb játékost végzett ki, miután ellenfele osztott nyolcasai nem erősödtek tovább a turn és riveren.

Ezen leosztások megnyerésével Péter messze a 15,000-es átlag fölé röpítette magát 23,000-es stackjével.

_MG_7753_Neil Stoddart.jpg

Traply "belabacsi" Péter

2008. december 10. 15:50

EPT Prága: Frici korábbi nagy leosztásai

Obál Krisztián Frigyes alias Frici, az elmúlt 1 órában két hatalmas leosztásban vett részt. Az egyikben osztott ászaival csatázott William Thorson ellen, míg a másikban ász top párjával akadt össze ellenfele négyes-szettjével.

Az első leosztás nem akármilyen volt. Frici UTG pozícióról emelt 600-ig a 100/200-as vakszinten, amit egyedül a Team PokerStars Pro William Thorson tartott a gombról. A flopra T-J-K érkezett. Frici osztott ászaival előbb checkelt, majd Thorson 1,000-es hívására visszaemelt 2,500-ig. Thorson tartott. A 8 turnön Frici 3,000-ig hívott, amit a skandináv szupersztár szintén csak megadott, majd a 6 riveren Frici előbb checkelt, majd Thorson 4,000-es emelésére 10,500 zsetonnal egyből all-in ment. A skandináv játékos sokáig gondolkozott a megadáson, ám végül elengedte bubi-szettjét. Thorson mindezt úgy tette, hogy nem volt flöss-esély az asztalon, még 7,500-at kellett volna betennie a 20,000-es kasszába és több, mint 20,000 zseton volt még előtte!

A másik nagy összeakadás képlete egyszerű volt A-4-X flop, Fricinél A-Q, ellenfelénél osztott négyesek. Szerencsére a magyar játékosok alacsonyan tartotta a kasszát, így csupán 5,000 zsetont veszített.

Fricinek jelenleg körülbelül 20,000 zsetonja van.

2008. december 10. 15:02

EPT Prága: Féltávnál

Közeledünk a második szünethez - még negyed óra van hátra a 4. vakszintből. A mai játéknapon 298 versenyző kezdte meg a küzdelmeket és még 228-an vannak életben, így az átlagzseton 13,000.

Magyarjaink nem állnak rosszul, egyedül belabacsi található átlagzseton alatt 9,000 körüli stackjével, míg Selindek (16,000 zseton körül) és Frici (23,000 zseton körül) "jelentős" zsetonmennyiségre tettek szert az elmúlt néhány vakszint alatt.

Közben a versenyszervezők véglegesítették a nyereményalapot is - összesen 272+298, azaz 570-en neveztek a prágai EPT főversenyére, így az összesített nyereményalap €2,764,500-ra rúg. Ebből a legjobb 56 versenyző fog részesedni: a fizetős helyekig eljutó játékosok legalább €7000-t, míg az első helyezett hatalmas €774,000-t fog kapni teljesítményéért.

Egy versenyző pontosan ezen adatok közzététele előtt búcsúzott. Ő nem más volt, mint a jelenlegi világbajnok Peter Eastgate, aki A-K lapjaival maradt alul ellenfele A-3 keze ellen az A-Q-8-3-6 boardon.

_MG_8155_Neil Stoddart.jpg

"Ez nem az én napom volt!" - Peter Eastgate

2008. december 10. 14:41

EPT Prága: Rejtőzködő magyar

Az elmúlt időszakban rendkívül lekötöttek a Selindek és belabacsi körül zajló események, így alig volt időm a Team PokerStars Pro William Thorson társaságában szereplő Obál Krisztián Frigyes, alias "Frici" játékát megfigyelnem. Mindenesetre az eddigi csendesen, lassan építkező magyar versenyző jelenleg körülbelül 15,000 zsetonnal rendelkezik.

Közben elkészült az 1B játéknap bevezető videója:


Tekintsétek meg az EPT Prága 08: 1b játéknapjának bevezetője című kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.

2008. december 10. 14:01

EPT Prága: Vissza ahonnan indult

Negyed órára sem volt szüksége Rátkai "Selindek" Istvánnak, és máris visszanyerte elhullajtott zsetonmennyiségét, miután osztott ászaival felduplázta stackjét 16,000 körülire.

A leosztásban kisvakban kapott A-A kezet Selindek. Flop előtt a gombról érkezett emelést, amit Selindek és a nagyvakról Ciprian Hrisca is megadott. Ezáltal hárman nézték meg a 9-kicsi-kicsi flopot. Selindek és Ciprian is checkelt, a gombról azonban újabb emelés érkezett. Selindek már nem lassított tovább játékán és előbb visszahívott ellenfelére, majd vígan tartotta játékostársa all-injét.

Ellenfele A-9-et mutatott, s miután ezúttal nem volt balszerencséje a magyar versenyzőnek, azaz lapjai kitartottak a turnön és a riveren is, Selindek felduplázta zsetonmennyiségét.


Most történt: Selinek asztala megszűnt és átültették a magyar játékost

2008. december 10. 13:41

EPT Prága: Peches magyarok

Nemrég Traply "belabacsi" Pétert ülették át az 1B játéknap legerősebb asztalára, ahol hiába vártuk egy gyengébb játékos érkezését a korábbi EPT bajnok Pascal Perrault kiesését követően, az imént újabb EPT győztest, a Budapesten diadalmaskódó William Fry-t ültették le Pascal hűlt helyére.

Közben pedig, Rátkai "Selindek" István hatalmas kasszát veszített, s jelenleg 8,000 zsetonnal folytatja a küzdelmeket a 75/150-es vakszinten. A bizonyos leosztásban középsőből emeltek 500-ig, amit vakvédés szemszögéből tartott Selindek 4c-2s lapjaival a kisvakról.

_MG_7761_Neil Stoddart.jpg

Selindek hullámvasúton utazik eddig

A magyar játékos tökéletes flopot kapott - 4-2-2 lapok érkeztek ugyanis a boardra, amivel full house-t alakított ki Selindek. Ennek megfelelően lassított is játékán a magyar versenyző, előbb checkelt a flopon, majd tartotta ellenfele emelését. A Kh turnön ismét checkelt Selindek, ám pechjére ellenfele nem emelt tovább. A 8s riveren a magyar játékos előbb emelt, majd hosszas gondolkozás után tartotta ellenfele visszahívását. A leosztás rendkívül balszerencsésen alakult, ugyanis a közel 12,000-es kasszát ellenfele osztott nyolcasaival riverre kialakított full house-zal gyűjtötte be.

2008. december 10. 12:50

EPT Prága: Bélabácsi "baráti" asztala

Traply "belabacsi" Pétert egy rendkívül erős asztalra ültették át, és bár a hangulat "baráti", az ellenfelek kifejezetten erősnek mondhatóak. Ráadásul a 3-as asztalról már el sem fogják ültetni a magyar játékost, úgy hogy a nap végéig vagy a kiesésig annál az asztalnál kell felvennie a küzdelmeket.

1-es szék: Niko Hanninen - GCBPT 19. helyezés

2-es szék: Nicolas Levi - többször végzett fizetős helyen a WSOP versenyeken, és az EPT eseményeken, legjobb eredménye egy 7. hely az EPT4 Dortmundban

3-as szék: Thomas Brolin - szponzorált pókerjátékos, korábbi focista

4-es szék: Pascal Perrault - veterán pókerjátékos számos versenyeredménnyel, többek között az EPT1 bécsi bajnoka

5-ös szék: Aniel Alcaraz - szponzorált játékos, EPT4 Dortmund 15. hely

6-os szék: Traply "belabacsi" Péter

7-es szék: Stuart Rutter - feltörekvő angol szupertehetség, élőben legutóbb a GUKPT főversenyén 5. helyezést ért el

9-es szék: Peter Eastgate - jelenlegi világbajnok - a 2008-as WSOP főversenyének győztese

_MG_7708_Neil Stoddart.jpg

Belabacsi asztaltársa - a világbajnok, Peter Eastgate

2008. december 10. 12:13

EPT Prága: Dráma az első felvonásban

Általában egy dráma tetőpontjára nem az első felvonásban kerül sor. Sajnos egyik magyar játékosunk, Tóth Csaba esetén egy rendkívül peches leosztást követően az 1B játéknap elején, a második vakszint kezdetén fejeződött be az EPT 5. évadjának prágai felvonása.

Csaba nagyon jól kezdte a játéknapot, de egy "madár" ámokfutását követően, hatalmas favoritként veszített all-int játékostársa ellen.

Csaba flop előtt a cut-offról 3bettel A-K lapjaival, amit ellenfele a középsőből tartott K-J kezével. A K-6-7 flopon mindkét versenyző top párt alakított ki, ám Csaba nyerési esélyei a magasabb kicker miatt 87%-ra rúgtak.

"Nem gondoltam, hogy ilyen hatalmas favorit vagyok, ebben a szituációban 10-ből 1-szer nyer az ellenfelem."

Csaba 1,900-ig hívott flopon, mire ellenfele 4,000-ig minimum visszaemelt. Csaba nem sokáig gondolkozott összesen 11,000 zsetonnal all-in ment. Ellenfele mintha nem is latolgatta volna esélyeit, K-J lapjaival tartotta az emelést. "Nem érdekel ha kiesek, meg akarom nézni mije van"-mondta Csaba játékostársa.

Általában az emberek pontosan ilyen mutatást szeretnének all-inben, hiszen 9-ből 10-szer Csaba nyert volna. Sajnos a mai napon annak a bizonyos egy leosztásnak lehettünk szemtanúi, ami a magyar versenyző kiesését jelentette. Fortuna ugyanis Csaba ellenfele mellé állt, miután turnre és riverre is egy-egy bubi érkezett.

_MG_7711_Neil Stoddart.jpg

Tóth Csaba búcsúzott


"Nem így akartam kiesni" - mondta Csaba utólag. Sovány vigasz lehet számára, hogy nem ő hibázott...

2008. december 10. 11:57

EPT Prága: Repülőrajt

Rátkai "Selindek" István repülő rajtot vett itt a prágai EPT 1B játéknapján, miután pusztán 1 vakszin alatt 17,000 körülire növelte stackjét.

Selindek mindezt két leosztás alatt érte el, miután osztott ászaival és Q-Q kezével is megnyerte az adott leosztást.

Az elsőben a kisvakról kapott A-A-t Selindek. Az UTG J-J lapokkal limpelt, majd következett középsőből Marino Serenelli, aki 225-ig hívott, mire Selindek a kisvakról 800-ig visszaemelt. Az előtte limpelő UTG tartotta a hívást, míg Serenelli elengedte lapjait. A Q-7-8 flopon Selindek 1,100 zsetonnal nyitott, amit az UTG-ről csak tartottak. A turnre egy újabb dáma érkezett, Selindek pedig 2,500-at hívott, ezt ismét csak megadta az UTG játékos. A T riveren mindketten checkeltek. Magasabb osztott párjával Selindek jobbnak bizonyult, így a magyar versenyző gyűjtötte be a 9,000 körüli kasszát.

Az UTG-ről emelt Ciprian 250-ig, amit az UTG+1-ről és a cut-off-ról is tartottak. Ezután következett a nagyvakról Selindek, aki 1,250-ig hívott vissza. Ezt az emelést már csak egyedül az UTG+1 adta meg. A 8s-3d-3c flopon mindketten checkeltek, majd a 3h turnön Selindek 1,600-as emelésére ellenfele eldobta lapjait. Bár a magyar versenyző nem mutatta meg kezét, szerencsém volt megnézni őket, miután pont mögötte álltam - Selindek osztott dámákat kapott a leosztásban.

Közben ránéztem Tóth Csabára és Traply Péterre is. Előbbinek körülbelül 12,000, míg utóbbinak 10,000 zsetonja van jelenleg.

2008. december 10. 11:39

EPT Prága: Megfogadtam

"Tegnap megfogadtam, hogy az első 4-7-tel menni fogok" - mondta boldogan Rátkai "Selindek" István, miután első leosztását megnyerte. Selindek közel 1,000-es kasszát gyűjtött be diadalmával, ami ilyen korai fázisban, a 25/50-es vakoknál jónak számít.

Mikor az asztalhoz érkeztem már a 3h-6d-Ac-5d turnön jártak a versenyzők. Ekkor a 300 körüli kasszára Selindek előbb checkelt kisvakról, majd miután ellenfele a gombról 50-ig emelt, a magyar játékos visszahívott 125-ig. Játékostársa tartotta az emelést, akárcsak Selindek 200-as hívását a 8c riveren. A kassza így körülbelül 1,000-re dagadt, amit mutatást követően a magyar játékos szerzett meg. Selindek ugyanis 4-7 kezével sort alakított ki, ami elég volt ellenfele 5-6 két párjának legyőzéséhez!

2008. december 10. 11:27

EPT Prága: Jó párosítások

Magyar szempontból rendkívül erős asztalt kapott Tóth Csaba és Rátkai "Selindek" István, míg Traply Péternek könnyebb, vagy inkább kevésbé híres ellenfelekkel kell megmérkőznie. Jó hír azonban, hogy Csaba és Selindek is kisebb kasszákat nyert már eddig.

Kezdjük először Csabával. Az egyik legjobb magyar online készpénzes játékosunk egy asztalnál ül, az egyik legagresszívabb, legtehetségesebb olasz Team PokerStars Proval, Dario Minierivel, a korábbi EPT bajnok - negyedik évadban Dortmundban 1., Prágában 14. helyezést elérő - Mike Mcdonald-dal és a gyönyörű Sandra Naujoks-sal, aki az 2008-as European Poker Championship badeni állomásán diadalmaskodott. Csaba feladata nem lesz egyszerű, de bízunk honfitársunk képességiebe és kitartásában.

Átlósan egy asztallal arrébb, Selindek ül teljes PokerStars selejtezősöknek járó felszerelésben. Az ő asztalánál többek között két ismerős arccal találkozhatunk, ugyanis a budapesti EPT döntő asztalának két részt vevője, Marino Serenelli és a heads-up-ig jutó Ciprian Hrisca ellen kell a magyar versenyzőnek megküzdenie.

Obál Krisztián Frigyes asztala is érdekesnek tűnik, ugyanis az egyik legjobb skandináv játékossal, a Team PokerStars Pro William Thorsonnal ül egy asztalnál.

2008. december 10. 10:18

EPT Prága: Következik az 1B játéknap

Hamarosan kezdődik a prágai EPT 1B játéknapja, s akárcsak tegnap a versenyzők a 8. vakszint végéig fognak megküzdeni egymással. A mai nap végén továbbjutók csatlakoznak ahhoz a tegnapi 83 játékoshoz, akik már biztosan folytatják a versenyt a csütörtöki, második játéknapon.

A mezőny ma is hatalmas és rendkívül erős lesz. Az asztalokon végigtetkintve (ugyanis egy pódiumról közvetítünk a játéktéren), 35-nél látható osztó, azaz akár 350-en is indulhatnak a mai napon!

_MG_7816_Neil Stoddart.jpg

Az indulók között találunk a Team PokerStars Pro tagjai közül ötöt - Alex Kravchenkót, a fiatal olasz szupertehetséget, aki háromszor állhatott fel a dobogó legalsó fokára az eddigi EPT versenyken, Dario Minierit, Katja Thater, Noah Boeken és Willam Thorsont.

Rajtuk kiívül számos PokerStars által szponzorált versenyző vesz majd részt a küzdelmekben, többek között a jelenlegi világbajnok Peter Eastgate, Mika Puro, Juan Maceiras, Juan Manuel Pastor és Raul Paez nevezett a főverseny 1B játéknapjára.

Magyar szempontból is érdekeltek leszünk, miután egyik legerősebb készpénzes játékosunk Tóth Csaba, az online magyar póker hazai atyja Rátkai "Selindek" István, valamint Magyarország egyik legjobb online játékosa, a PokerStarson "belabacsi"ként megismert, Traply Péter és remélhetőleg a Prágába utazó magyarok közül még jó néhányan részt fognak venni a küzdelmekben.

2008. december 10. 7:50

World Cup of Poker: A következő állomás a Bahamák

WCP logo.JPGA verseny online része véget ért, és már majdnem elérkezett az idő, hogy az asztalokhoz üljenek. Kilenc csapat érkezik januárban a Bahamákra, hogy az egyik legintenzívebb, legizgalmasabb és legszórakoztatóbb pókerversenyen vegyenek részt.

A World Cup of Poker ötödik évadjának közepén járunk, a döntő csapatok pedig már kialakultak egy freeroll-sorozat és a rájátszások során. 54 ország játékosai – az egész Földről – heteken át a maximumot hozták ki magukból versenyről-versenyre, és végül kilenc négyfős csapat jutott be a döntőbe.

Államok, tartományok, divíziók kemény harca zajlott le, és a végén a csapatok minden egyes tagjának fáradozásait és sikereit a csapatok pontszáma tükrözte. Ez teszi a World Cup of Pokert olyan egyedi versennyé, és bár a csapatpóker-koncepció még csak most kezd elterjedni a kaszinókban és a pókerversenyeken, a PokerStars tette azt vonzóvá az első World Cup versenyén. Öt évaddal később a csapatpóker teljes erőbedobással zajlik a World Cup során.

Minden további felhajtás nélkül, a World Cup of Poker V élő döntőjében a következő csapatok vesznek majd részt:

USA - 1-es csapat (shaundeeb, xthesteinx, J@M0K3Y!, ba-detroit)
Új-Skócia, Kanadát képviselve (lobstrman29, dendoggone, AK**QUEEN**, born_in53)
Mexikó, Latin-Amerikát képviselve (dhubermex, Pythomunoz, AntoineMex, Kingeorge63)
Olaszország (mm-nh, omaruccio, billiko, gvilla2)
Lengyelország (Borys313, kAmIkAdZeEe, BartekPL, morderbest)
Lettország (Partorg, vilks77, missjazz83, BuTuT?)
Németország - 1-es csapat (joscha45, Boku87, Mados4k, SmArTdOg1970)
Új-Zéland, az egyéb országokat képviselve (bismillahno, rjmgrace, El Wayneo, Jubinator)
Egyesült Királyság (allinstevie, Purr of Aces, N!GHTMAR3 és egy még nem bejelentett játékos)

Bizonyos mértékben a fentiek már mind nyertesek. Elképesztő díjcsomagokat kapnak, melyek eljuttatják őket a Bahamákon található Atlantis Resort and Casino-ba. Minden egyes versenyző a hazáját fogja képviselni az élő döntőben, ami a PokerStars Caribbean Adventure (PCA) részeként kerül megrendezésre 2009. január 5. és 10. között.

Az utazás előtt minden csapat kijelöli kapitányát, és összesen $290,000-nyi pénznyereményért folyik majd a versengés. A győztes csapat nem csak a trófeát és a World Cup of Poker bajnoki címét nyeri meg, hanem $100,000-t is, ami megoszlik a csapattagok között. Mindez teljesen új értelmet ad a „világbajnok” kifejezésnek.

A 2007-es bajnokok az Egyesült Államok színeit képviselték, így kétség kívül van egy kis nyomás a 2008-as USA csapaton, hogy megvédjék a címet. Hiszed vagy sem, a 2007-es csapat tagja, Shaun Deeb idén ismét bejutott a csapatba. Vajon segíthet-e csapatának a címvédésben és abban, hogy az USA zsinórban második éve uralja a világkupát? Vagy a másik nyolc csapat egyike lesz az, aki hazaviheti a bajnoki címet?

Januárig mindez kérdés marad, azonban addig még többet fogunk kideríteni a csapatokról és azok tagjairól. A következő hetekben a PokerStars blog olvasói interjúk és fényképek segítségével megismerkedhetnek a World Cup of Poker V résztvevőivel. Látogass hát továbbra is minket, hogy még többet tudj meg a csapatokról.

További információkért látogasd meg a World Cup of Poker V oldalát!

2008. december 10. 0:08

EPT Prága: Az 1A játéknap végén

A prágai EPT 1A játéknapja a 8. vakszint befejeztével véget ért. A 272 indulóból 83 játékos jutott tovább a csütörtöki, második játéknapra. A jelenlegi chip leader, nem más mint Ludovic Lacay, aki toronymagasan 94,000 zsetonnal vezeti a versenyt.

A PokerStars játékosai közül a legjobban a német ShootingStars csapatának tagja, a korábbi EPT bajnok, Sebastian Ruthenberg teljesített, aki 54,000 zsetonnal várhatja a folytatást. Előkelő helyen végzett még a budapesti EPT 3. helyezettje Martin Jacobson (50,300) és az eddigi EPT versenyeken hétszer fizetős helyig jutó Johnny Lodden (34,800) is.

_MG_7246_Neil Stoddart.jpg

A német ShootingStar - Sebastian Ruthenberg

Sajnos a mai napon szereplő két Team PokerStars Pro Luca Pagano és Marcin Horecki korán búcsúztak, valamint a szponzorált játékosok közül is sokan távozni kényszerültek. A prágai címvédő Arnaud Mattern, és az amerikai szupersztár Gus Hansen sem élték túl a mai játéknapot.

_MG_7326_Neil Stoddart.jpg

Luca Pagano szomorúan - kiesett a versenyből


_MG_7742_Neil Stoddart.jpg

A lengyel sztár - Marcin Horecki is távozni kényszerült


_MG_7447_Neil Stoddart.jpg

Gus Hansen is búcsúzott

Örömhír számunkra, hogy Bíró Dániel a 16. helyen jutott tovább, magasan a 32,530 zsetonos átlag feletti, kerek 52,000 zsetonnal! Öröm után azonban üröm, a másik három magyar induló a budapesti EPT 7. Tóth Zoltán és 42. Saskőy Szabolcs, valamint a 2008-as BPO Omaha mellékversenyének győztese Somodi Balázs is kiesett a főversenyről.

_MG_7621_Neil Stoddart.jpg

A magyar reménység - Bíró Dániel


Holnap még erősebb mezőnnyel találkozhatunk, hiszen a Team PokerStars Pro tagjai közül öten - Alex Kravchenko, Dario Minieri, Katja Thater, Noah Boeken és William Thorson, valamint a PokerStars által szponzorált jelenlegi világbajnok Peter Eastgate is nevezett a főverseny 1B játéknapjára.

Magyar szempontból is érdekeltek leszünk, miután Tóth Csaba, Rátkai "Selindek" István, Traply "belabacsi" Péter és remélhetőleg a Prágába utazó magyarok közül még jó néhányan részt fognak venni a küzdelmekben.

Holnap is tartsatok velem itt a PokerStars magyar blogjában. Az 1B játéknap magyar idő szerint is 12:00-kor kezdődik.

Jó éjszakát!

2008. december 9. 19:38

EPT Prága: 7-es magas

Nagyon ritkán találkozunk olyan szituációval, hogy 7-es magassal vigyenek el kasszát egy all-int követően, ám a prágai EPT-n erre is láthattunk példát. Ráadásul egyetlen magyarunkkal, Bíró Dániellel történt ez, aki egy flop all-int követően duplázta fel a kasszát 7-es magassal megnyerő short-stack ellenfelét.

A leosztás érdekesen alakult ugyanis négyen nézték meg a játékosok közül a 3s-6d-8d flopot. Ekkor ment all-in a short-stack 7d-5d flöss-és sorhúzó lapjaival, amit egyedüliként Bíró tartott kisebb alul-felülről nyitott sorával 5s-4s kezével. Az A turn és a 8 river nem változtatott az erőviszonyokon, és mivel egyik játékos sem erősödött tovább, így a short-stack 7-es magassal nyerte meg a leosztást!

Bírónak körülbelül 50,000 zsetonja még így is maradt.

_MG_7628_Neil Stoddart.jpg

Bíró Dániel

2008. december 9. 19:23

EPT Prága: Sztárok akcióban

Közeledünk az 1A játéknap végéhez, még fél óra játék van hátra. A PokerStars által szponzorált játékosok közül Sebastian Ruthenberg és Johnny Lodden is rendkívül jól állnak, közel 60,000 zsetonnal fejenként, míg a német ShootingStars csapatából Johannes Strassman továbbra is short-stackként, a 29,000-es átlagzseton harmadával, 8,500-as stackkel küzd a bennmaradásért.

Közben Bíró Dániel asztalánál új chip leader született Ludovic Lacay személyében. A francia játékos háromszor végzett eddig fizetős helyen az EPT versenyeken, többek között néhány héttel ezelőtt, Varsóban 8. helyezést ér el a döntő asztalon. Jó formáját továbbra is tartja, s jelenleg 85,000 körüli stackjével vezeti a prágai főversenyt.

Ludovic Otto Richard-dal akadt össze egy leosztásban és egy licitháborút követően flop előtt kerültek középre a zsetonok. Tipikus no limit hold'em cooler szituációról volt szó, Richardnál K-K míg Ludovicnál osztott ászok lapultak. A board nem változtatott az erőviszonyokon, így Richard kiesett, míg Ludovic toronymagas chip leaderré lépett elő.

_MG_7998_Neil Stoddart.jpg

Ludovic Lacay

2008. december 9. 18:26

EPT Prága: Bomba formában Bíró

Végre jó híreket is közölhetek - Bíró Dániel az élmezőnybe ugrott közel 60,000 zsetonjával. A 21,000-es átlagzsetonnál háromszor nagyobb stackkel rendelkező honfitársunk számos kisebb kasszát, végül egy all-int nyert az elmúlt fél órában.

Az egész úgy kezdődött, hogy Bíró asztala felbomlott, és a magyar játékost a kettes asztalra ültették át, többek között a francia híresség Ludovic Lacay társaságába. Ekkor még 30,000 körüli stackje volt Bírónák, ám röpke egy óra alatt megkétszerezte ezt a mennyiséget.

A kisebb kasszák megnyerését követően, egy játékostársát is kiejtette a magyar versenyző. A leosztásban high jack (a gomb előtt kettővel ülő játékos) pozícióról emeltek 1,100-ig a 200/400-as vakoknál , mire Bíró visszaemelt 6,000-ig. Ellenfele nem habozott, 12850 zsetonjával all-in ment. Néhány pillanatig gondolkozott a magyar játékos, végül leszámolta a további 6,850 zsetont és tartotta a hívást.

Magyar szempontból kiváló volt a mutatás, Bíró osztott bubijaival ugyanis jelentősen dominálta ellenfele A-J kezét. Szerencsére már a K-J-5 flopon megnyugodhattunk, miután a pakliban lévő utolsó J kártya is az asztalra került és honfitársunk bubi-szettet alakított ki. A Q turn ugyan vitt egy kis izgalmat a leosztásba, Bíró ellenfele ugyanis lyuk-soreséllyel erősödött meg, de az A river már nem változtatott az erőviszonyokon, így Bíró gyűjtötte be a hatalmas 40,000 körüli kasszát, míg játékostársa távozni kényszerült.

Csak így tovább, Dani!

(Zsetonállás frissítve)

2008. december 9. 17:51

EPT Prága: Rövid összefoglaló


A 7. vakszint (kisvak: 200, nagyvak: 400, ante: 50) elkezdődött és a 272 indulóból még 138-an vannak versenyben. Az átlag 19,710 zseton, és bár négy magyar versenyzőnk közül hárman már kiestek, Bíró Dániel továbbra is jól tartja magát 31,000 zsetonnal.

2008. december 9. 17:15

EPT Prága: Ketten benn, egy kint

A PokerStars hivatásos játékosai közül a harmadik szünethez közeledve már csak néhányan vannak versenyben. A Team PokerStars Pro csapatának mai szereplői közül már senki sincs életben, miután Marcin Horecki is búcsúzni kényszerült, viszont legalább a PokerStars által szponzorált versenyzők egy része továbbra is folytatja a küzdelmeket.

A Team PokerStars Pro lengyel gyöngyszeme Marci Horecki a T-9-X flopon ment all-in Q-J kezével, ám pechjére lapjai nem fejlődtek tovább, így ellenfele A-K lapjaival gyűjtötte be a kasszát.

_MG_7748_Neil Stoddart.jpg

Team PokerStars Pro Marcin Horecki


A német ShootingStars csapatának tagja, Johannes Strassmann kisebb potokat nyert és vesztett az elmúlt időszakban, így továbbra is a kezdőzseton körül mozog.

_MG_7754_Neil Stoddart.jpg

ShootingStar Johannes Strassmann


A legkalandosabb és legizgalmasabb napja idáig mindenféleképpen Johnny Loddennek volt, aki hullámvasúton utazott az elmúlt 5 vakszint ideje alatt. Johnny stackje egy időben csupán 1,500-at számlált, de a fiatal tehetség nem adta fel a küzdelmeket és feltornászta magát 23,000-re. Aztán vissza 18,000-re, majd 13,000-re, újból fel 20,000-re, majd megint le 10,000-re. Nap végére vajon mennyije lesz?

_MG_7511_Neil Stoddart.jpg

Johnny Lodden


2008. december 9. 16:29

EPT Prága: BPO Szindróma

Sajnos Somodi "Mogyoró" Balázs lemásolta a 2008-as PokerStars Budapest Poker Open főversenyén nyújtott játékát - egyik pillanatban még átlag fölötti zsetonmennyiséggel rendelkezett, a másikban kiesett a versenyből.

Mogyoró a Q-T-X boardon ment all-in J-9 lapjaival, ám pechjére a nála nagyobb zsetonmennyiséggel rendelkező ellenfele tartotta a hívást A-Q kezével, s miután Balázs alul-felül nyitott sorának outjai nem érkeztek a boardra, a magyar játékos távozni kényszerült.

2008. december 9. 16:10

EPT Prága: Hullócsillagok

Minden versenyen van egy pont mikor elkezdenek kiesni a játékosok. Az EPT versenyeken, ahol a játékosok a kezdővakokhoz képest nagy zsetonmennyiséggel (200 nagyvaknyi) kezdik meg a küzdelmeket, általában a 4-5. vakszinttől gyorsulnak fel z események. Addigra a vakok is nagyobbak, és sokan short-stackként all-inre kényszerülnek.

Természetesen a legjobbak is kerülhetnek ilyen helyzetbe, és ha nem sikerül megnyerniük az all-int, akkor akárcsak mindenki más, búcsúzni kényszerülnek. Ez történt a címvédő, Arnaud Matternnel is, aki 21,000-es kasszát elveszítve búcsúzott a főversenytől.

_MG_7262_Neil Stoddart.jpg

A címvédő búcsúzott


Hasonló sorsra jutott az év EPT játékosa is, Luca Pagano is, aki egy hármas all-int követően távozott a játéktérről. Hiába volt erősebb a mutatásnál ellenfeleinél, osztott nyolcasai nem tartottak ki játékostársai A-K és A-Q lapjai ellen, a K-J-X-X-T boardon, így kiesett a versenyből.

_MG_7792_Neil Stoddart.jpg

Team PokerStars Pro Luca Pagano

2008. december 9. 15:49

EPT Prága: Saskőy búcsúzik

Saskőy Szabolcs a második szünet előtt nem sokkal, a 100/200-as vakszinten búcsúzott a prágai EPT-től. Szabolcsnak nem tudta túltenni magát azon a bizonyos leosztáson, mikor A-Q lapjaival kikapott ellenfele A-5 keze ellen, és két leosztás alatt búcsúzott.

Az elsőben osztott ötöseivel maradt alul ellenfele 9-J keze ellen, miután 9-9-6-X-X lapok érkeztek a boardra, majd maradék zsetonját A-J kezével veszítette el ellenfele A-K lapjai ellen.

2008. december 9. 14:57

EPT Prága: Menetelő magyarok

Közeledünk a negyedik vakszint vége felé, és magyarjaink közül ketten magasan az átlag fölött helyezkednek el zsetonmennyiség tekintetében. Bíró Dániel körülbelül 23,000 zsetonnal, míg Somodi Balázs egy hatalmas kassza elvesztését követően is 17,000-es stackkel rendelkezik. A sorból sajnos Saskőy Szabolcs lóg ki, aki csupán 4,000 zsetonnal küzd a bennmaradásért.

_MG_7323_Neil Stoddart.jpg

Somodi "Mogyoró" Balázs

A legutóbbi akciót Somodi "Mogyoró" Balázs asztalánál láthattuk, ahol honfitársunk egy óriási kasszát veszített el. A korábban király-flössel duplázó magyar versenyző ekkor 24,000 zsetonnal rendelkezett. A leosztásban Mogyoró emelt 550-ig, mire ellenfele 1,900-ig visszahívott. A magyar versenyző tartotta a hívást, majd a 2h-4c-Kh flopon játékostársa 2,300 emelését is megadta. A pot ekkora közel 9,000-re dagadt, majd következett a 9d turn. Mogyoró 2,500-ig hívott, mire ellenfele majdnem 10,000 zsetonnal all-int jelentett. Hosszas gondolkozás után Balázs elengedte lapjait, így stackje 17,000 körülire csökkent.


2008. december 9. 14:21

EPT Prága: Bajban a profik

A Team PokerStars Pro csapatából Marcin Horecki és Luca Pagano vesznek részt a mai küzdelmekben, igaz eredetileg Dario Minieri is a mai játéknapra nevezett, de eddig még nem jelent meg a helyszínen. Horecki és Pagano körülbelül az átlagzseton felével rendelkeznek, így a már korábban megfogyatkozó Johnny Loddenhez csatlakoztak short-stackként.

Luca Pagano beszélt a mai játéknapról:


Tekintsétek meg az EPT Prága 08: Interjú Luca Paganoval 1a játéknap című kisfilmet (angoil nyelven) a PokerStars.tv-n

Időközben a videó blog csapata befejezte az 1A játéknapjának felvezető videóját is:


Tekintsétek meg az EPT Prága 08: Az 1a játéknap bevezetőjecímű kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.

2008. december 9. 13:41

EPT Prága: A mérleg két oldala

Amikor a mérleg egyik oldala emelkedik, a másik süllyed. Sajnos ez esetben honfitársaink zsetonmennyisége is így alakult az elmúlt időszakban. Miközben Bíró Dániel közel 17,000-re növelte stackjét, Saskőy Szabolcs zsetonmennyisége sajnos 5,000-re csökkent egy hatalmas összeakadást követően.

A jelenlegi vakszint 75/150, mikor Bíró 425-ig emelt flop előtt a cutoffról. Hívását egyedül a nagyvak tartotta. A 9h-4s-3c flopon kezdődtek az izgalmak, Bíró előbb 400-ig emelt, majd ellenfel 2,000-es visszahívására all-in ment. Játékostársa sokáig gondolkozott, végül azonban elengedte lapjait.

Dánielt utólag megkérdeztem, a magyar versenyzőnek T-T-e volt.

_MG_7764_Neil Stoddart.jpg

Bíró Dániel

Közben két asztallal feljebb Saskőy Szabolcs hatalmas kasszát vesztett, miután A-Q lapjaival kifizette ellenfele all-injét az A-5-5-X-X boardon. A leosztáshoz hozzátartozik, hogy Saskőy 3bettelt flop előtt (háromszoros visszaemelés),és ellenfele A-5 kezével tartotta a hívást. Saskőy top párjával így alulmaradt játékostársa flop full house-a ellen, és as 13,000-es kassza elveszítésével csupán 5,000-re csökkent stackje.

_MG_7781_Neil Stoddart.jpg

Saskőy Szabolcs

2008. december 9. 13:32

EPT Prága: Gyors zsetonállás a szünetben

Saskőy Szabolcs, Somodi Balázs és Bíró Dániel továbbra is versenyben van, míg Tóth Zoltán kiesett. Honfitársaink továbbra is a 10,000 kezdőzseton körül, kicsivel a 11,102 zsetonos átlagstack alatt tartják magukat.

További játékosok:

Sebastian Rutheberg -16,500
Daniel Mangas - 14,900
Mads Andersen - 14,000
Phidias Georgiou -13,500
Mike Norinder -12,000
Voitto Rintala - 12,000
Joe Elpayaa - 10,500
Johannes Strassman - 10,500
Sander Lyloff - 10,000
Luca Pagano - 9,800
Marcin Horecki - 9,200
Michael Martin - 9,000
Jose Miguel Espinar - 8,500
Albert Iversen - 6,500
Arnaud Mattern - 6,500
Mika Paasonen - 5,500
Johnny Lodden - 5,200
Marcus Golser - 4,600
Ludovic Lacay - 4,250
Kasey Castle - 2,800
Theo Jorgensen - 2,500

2008. december 9. 12:54

EPT Prága: Az első szünet előtt

A második vakszint (kisvak:50/ nagyvak: 100) hamarosan véget ér, de egyik honfitársunktól már búcsúznunk kellett. Tóth Zoltán körülbelül negyed órával ezelőtt távozott a játéktérről, miután elveszített egy pénzfeldobásos szituációt és kiesett.

Zoltánnak nem nagyon ment a játék a mai napon, sok kisebb kasszát veszített, s végül 5,000-es stackjét egy A-J kombinációra tette fel. Ellenfele egy rendkívül agresszív játékos volt, így Zoli abban reménykedett, hogy 2,000-es visszaemeléssel elriszthatja 400-ig emelő játékostársát, ám pechjére ellenfele all-in ment. Zoli már hozzá kötötte magát a kasszához, és nem is engedte el lapjait, így egy pénzfeldobásos szituációra került sor. A magyar játékosnak azonban nem volt "szerencséje", ugyanis játékostársa 6-6 lapjai kitartottak az asztalon, s a budapesti EPT 7. helyezettje ezáltal korán búcsúzott a csehországi főversenytől.

_MG_7767_Neil Stoddart.jpg

Tóth Zoltán

2008. december 9. 12:26

EPT Prága: Bajnokok csatája?

A idei prágai EPT 1A játéknapjára számos híres játékos nevezett be, a Team PokerStars Pro és szponzorált játékosokon kívül, hat korábbi EPT verseny bajnokával, többek között a tavalyi prágai főverseny címvédőjével, a duplázáshoz Varsóban rendkívül közel kerülő, Arnaud Mattern-nel is a mai napon találkozhatunk.

Luca Pagano - Team PokerStars Pro és az EPT Év játékosa
Marcin Horecki - Team PokerStars Pro és az EPT London finalistája
Sander Lyloff - az EPT negyedik évadjában Barcelona bajnoka
Johnny Lodden - Online legenda és hétszer végzett fizetős helyen az eddigi EPT versenyeken
Jose Miguel Espinar - Az LAPT Punta del Este bajnoka
Michael Martin - Az EPT ötödik évadjában London bajnoka
Arnaud Mattern - Az EPT Prague címvédője, a tavalyi bajnok
Johannes Strassman - PokerStars.de ShootingStar tag és ötször végzett fizetős helyen az eddigi EPT versenyeken
Mads Andersen - az EPT második évadjában Koppenhága bajnoka
Mike McDonald - az EPT negyedik évadjában Dortmund bajnoka
Mats Iremark - az EPT második évadjában Deauville bajnoka

2008. december 9. 12:03

EPT Prága: Dráma az első vakszint végén

Bíró Dániel hatalmas kasszájú leosztásban vett részt, de remek döntésének köszönhetően csupán 3,000 zsetont veszített. Lehetett volna rosszabb is, ha Bíró a 4d-Kc-9c flopon kialakított négyes szettjét nem engedi el.

A leosztásban UTG+1 pocícióról emelt Bíró 150-ig, amit Steven Van Zadelhoff középsőből tartott. A helyiek játékosa, Kabrhel Martin nem sokáig gondolkozott, rögtön visszaemelt 450-ig,amit Bíró és Zadelhoff is megadott.

Az izgalmakra a 4d-Kc-9c flopon került sor. Bíró előbb checkelt, majd Kabrhel 1,150-es hívására visszaemelt 2,400-ig, mire a korábban checkelő Zadelhoff 8,400 zsetonnal all-in ment. Kabrhel hosszas gondolkozás után szintén középre tolta összes zsetonját, majd ismét Bíróra kerül sor. Dániel végiggondolta lehetőségeit, majd elengedte négyes szettjét.

És milyen jól tette! Zadelhoff ugyanis Jc-Qc flösshúzót, míg Kabrhel K-K lapjaival kialakított király-szettet mutatott. A leosztást végül Zadelhoff nyerte meg, miután a riverre érkező Ac lappal nut-flösst alakított ki. Kabrhel stackje jelentősen megfogyatkozott, míg Zadelhoff több mint 20,000 zsetonra tett szert. Bírónak 11,350 zsetonja maradt.

2008. december 9. 11:45

EPT Prága: Helyzetjelentés a magyarokról


Az asztalok között sétálva már felfedeztem a Team PokerStars Pro és PokerStars által szponzorált játékosat, és négy magyar versenyzővel is váltottam már pár szót.

Eddig a PokerStars selejtezőiből bejutó Bíró Dániel áll a legjobban honfitársaink közül, fél óra lepörgése alatt majdnem másfélszeresére növelte stackjét, s jelenleg 14,300 zsetonnal rendelkezik.

A budapesti EPT 7. helyezettje, Tóth Zoltán valamivel a kezdő stack alatt helyezkedik el, miután osztott dámáival kisebb kasszát veszített el.

Az első magyar EPT-n fizetős helyekig eljutó Saskőy Szabolcs, valamint a 2008-as BPO Omaha mellékversenyének győztese Somodi „Mogyoró” Balázs is az induló zsetonmennyiség körül helyezkedik el.

2008. december 9. 11:03

EPT Prága: 1A játéknap

Az EPT 5. évadjának prágai állomása elkezdődött az 1A játéknappal. A játékosok 10,000 kezdőzsetonnal, a 25/50-es vakszinten kezdik meg a küzdelmeket, a vakszintek óránként emelkednek.

Az 1A játéknapon találkozhatunk három Team PokerStars Pro versenyzővel, Dario Minierivel, Luca Paganoval valamint Marcin Horeckivel, illetve a német ShootingStars csapatból Sebastian Ruthenberg vesz majd részt a küzdelmekben.

A PokerStars által szponzorált játékosokban sem lesz hiány, a varsói EPT-n szereplők közül Juan Maceiras és Juan Manuel Pastor, illetve a budapesti EPT 8. helyezettje Johnny Lodden is az 1A játéknapon ül le az asztalokhoz.

A felsorolásból semmiféleképpen sem hagyhatjuk ki, a 2008-as World Series of Poker (WSOP) bajnokát, a mindössze 22 éves Peter Eastgate-t, aki a las vegas-i döntőt követően először vesz részt európai versenyen. Vajon a $9,100,000-t begyűjtő fiatal dán játékos meddig jut az EPT5 Prága versenyén?

Magyar indulókból sem lesz hiány, bár pontos információm még nincsenek a helyszínen nevező játékosokról, de a PokerStars selejtezőiből bejutó Bíró Dániel és a budapesti EPT 7. helyezettje, Tóth Zoltán mindenféleképpen részt vesz a mai küzdelmekben.

2008. december 9. 10:20

EPT Prága: A legszebb ékkő

Száztornyú város. A világ koronájának legszebb ékköve. Városok anyja. Arany Prága. Sok féleképpen emlegették már Csehország fővárosát, de nem gondoltam volna, hogy milyen igazuk is lesz a Prágát dicsérő embereknek. Életemben először járok a gazdag történelemmel és gyönyörű építészeti csodákkal telitűzdelt cseh városban, és meg kell hagyni, teljesen le vagyok nyűgözve.

Prága sok mindenben hasonlít Budapesthez, egy dolgot kivéve – sohasem érte romboló jellegű bombázás a cseh fővárost. Az utcákon sétálva ezért egyszerre gyönyörködhetünk a több száz éves, román, gót, reneszánsz, barokk, rokokó, klasszicista vagy szecesszió stílusában épült remekművekben, és a modern kor elképesztő (üveg)épületeiben.

Az ünnepek közeledtével egyre jobban felélénkül a prágai élet, s emberek hada lepi el a bevásárlóközpontokat és az utcákat. Akárcsak a legtöbb európai országban hatalmas készülődés előzi meg karácsonyt és szilvesztert. Ráadásul az előkészületek részeként még egy EPT versenynek is otthont ad a cseh főváros!


Tekintsétek meg az EPT Prága 08:Promo című kisfilmet (angol nyelven) a PokerStars.tv-n.


Immáron másodszorra látogat a European Poker Tour (EPT) Csehországba,ahol a negyedik évad kirobbanó sikerű eseményét (555 játékos nevezett a főversenyre), ezúttal az ötödik évadban még több indulóval és még nagyobb nyereményekkel próbálják felülmúlni.

A világ minden pontjáról érkező játékosok €5,000 + €250 nevezési díj fejében, december 9-13-a között mérkőznek majd meg egymással a prágai EPT-n. Vajon a tavalyi bajnoknak, Arnaud Mattern-nek sikerül dupláznia, vagy esetleg egy magyar versenyző ülhet majd fel a cseh pókeresemény trónjára?

Néhány napon belül minden kiderül, addig is élőben követhetitek nyomon a prágai EPT legfontosabb pillanatait, itt a PokerStars magyar blogjában! Szurkoljunk együtt honfitársainkért és a PokerStars játékosaiért!

2008. december 8. 1:27

BPO 2008: Gáll Zsombor a bajnok

logo6.jpgKözel 360 fő nevezésével zajlott le a rendkívül sikeres 2008-as PokerStars.com Budapest Poker Open. A versenyzők három selejtezőnapon keresztül küzdöttek meg a továbbjutásért a második játéknapra, végül szombati versenynap 96 fő részvételével kezdődött meg. A nap végére csupán nyolcan maradtak életben - a döntő asztal mezőnyének tagjai.

A vasárnapi finálét a döntő asztal részt vevői így kezdték meg:

Gáll "Barta Zsolt" Zsombor 1.161.000
Kővári Balázs 591.000
Szép Attila 510.000
Chen Zi Ping 319.000
Szamosi "Argentina" Gábor 294.000
Szmutka István 277.500
Andrei One 269.000
Nemes András 145.000

A döntő leosztást követően végül így fejezték be:

1. helyezett: 26.775.000 - Gáll Zsombor
2. helyezett: 17.136.000 - Kővári Balázs
3. helyezett: 10.710.000 - Chen Zi Ping

IMG_0081.jpg

(Balról:) Kővári, Gáll és Chen



(A 4.-8. helyezett versenyzők kiesésének történetét az alábbi linkeken olvashatod)

4. helyezett: 7.282.000 - Szamosi Gábor
5. helyezett: 5.140.800 - Andrei One
6. helyezett: 4.498.200 - Szép Attila
7. helyezett: 3.641.000 - Szmutka István
8. helyezett: 2.998.800 - Nemes András


A dobogó legalsó fokára állhatott fel a magyar mezőnyben rendkívül szépen helyt álló kínai származású Chen Zi Ping, aki akár messzebb is juthatott volna, ha nem veszít osztott királyaival Gáll Zsombor Q-T keze ellen. Mindenesetre az asztalitenisz játékos teljesítménye és 10,000,000 forint nyereménye így is elképesztő.

IMG_0072.jpg

3. helyezett - Chen Zi Ping


A BPO második helyezettje, a heads-up csatát elvesztő Kővári Balázs lett. A fiatal apuka elképesztő teljesítmény mutatott be az idei versenyen miután pusztán $11-ból (azaz 2,000 forintból) kvalifikálta magát a főversenyre, amiből végül 17,000,000 forintot csinált! Érdekesmód, személyében is sportolóval találkozhatunk - Kővári ugyanis harmadik helyezett társához hasonlóan kiváló ping-pong játékos.

IMG_0057.jpg

2. helyezett - Kővári Balázs


A döntő párbajban Gáll Zsombor diadalmaskodott - a fiatal pókerjátékos, aki már tavaly is fizetős helyre került a BPO-n, idén végiggázolt a mezőnyön, és szinte végig vezetve a döntő asztalt gyűjtötte be a bajnoki címet és a velejáró közel 27,00,000 forintot.

IMG_0066.jpg

A boldog győztes - Gáll Zsombor


Köszönöm figyelmeteket, de hamarosan újra találkozunk - holnapután Prágából jelentkezem az EPT csehországi állomásáról élő közvetítéssel.

Jó éjszakát!


Kalló Imre

2008. december 7. 21:27

BPO 2008: Vége!

logo6.jpg A 2008-as PokerStars.com BPO főversenyének heads-up csatája véget ért, miután a döntő leosztásban Gáll Zsombor A-4 lapjaival felülmúlta Kővári Balázs A-2 kezét a A-7-8-4-5 boardon!

A boldog győztes Gáll Zsombor közel 26.775.000 forintot vihet haza győzelméért, ami elképesztő teljesítmény tekintve, hogy egy élő selejtezőből került be. Természetesen a győztesé a legnagyobb dicsőség, de mindenféleképpen hangsúlyoznom kell, hogy az idei BPO-n Kővári Balázs volt az igazi nyertes, aki csupán $11-ból, azaz 2,200 forintból nyert 17.136.000 forintot második helyezésével.

Összefoglaló hamarosan!

2008. december 7. 20:59

BPO 2008: 29. vakszint - 25,000/50,000

A 29. vakszint eseményeit ebben a bejegyzésben követhetitek figyelemmel, de a kiesőkről külön bejegyzést is találtok. A vakok 25,000/50,000-ek.


22.15 - Gáll duplázott. Kővári előbb Kd-6d lapjaival emelt, majd tartotta Gáll all-injét. Fortuna nem akarta azonban, hogy véget érjen a heads-up - Gáll K-T keze ugyanis kitartott a 8-3-5-5-7 boardon.

22.00 - Kővári egy flop előtti all-int követően duplázott Qc-Jc lapjaival Gáll Q-T keze ellen a 5-4-2-7-7 boardon. Kővári ezzel átvette a vezetést.

21.45 - Kővári Balázs hatalmas kasszát vesztett, miután a Qs-5s-3h boardon egy licitháborút követően végül elengedte lapjait és az 1,000,000 zsetonos kasszát.

21.18 - Kezdődik a heads-up

Gáll Zsombor: 2,000,000
Kővári Balázs:1,622,000

2008. december 7. 20:08

BPO 2008: 3. helyezett - Chen Zi Ping

logo6.jpgA 2008-as BPO dobogójának legalsó fokára Chen Zi Ping állhat fel, amiért egyben 10,710,000 forint nyereményben részesül. Chen 325,000 forintért fizette be magát a főversenyre, amit eredményével közel meg harmicszorozott, s így effektív 10,295,000 forint profitot termelt magának.

Az összes kieső közül Chen búcsúzott a legszerencsétlenebb módon, miután osztott királyaival alul maradt Gáll Zsombor Q-T keze ellen.

Board: T-5-6-T-8

Hiába volt hatalmas favorit flop előtt Chen, a turnre érkező második tízes megpecsételte sorsát, s így a harmadik helyen kényszerült távozni.

2008. december 7. 19:52

BPO 2008: 28. vakszint 20,000/40,000/4,000

A 28. vakszint eseményeit ebben a bejegyzésben követhetitek figyelemmel, de a kiesőkről külön bejegyzést is találtok. A vakok 20,000/30,000-ek 4,000-es antéval.

21.10 - Chen Zi Ping kiesett, miután osztott királyaival kikapott ellenfele Gáll Zsombor Q-T keze ellen a T-5-6-T-8 asztalon.

21.05 - Gáll Zsombor osztott tízeseivel duplázott Chen Zi Ping A-T keze ellen a 2-3-2-T-7 boardon.

20.45 - Díjátadás a 4-6. helyezett játékosoknak

20.40 - Jelenlegi Zsetonállás

Kővári Balázs - 1,564,000
Chen Zi Ping - 1,178,000
Gáll Zsombor - 803,000


20.38 - Szamosi Gábor kiesett, miután 7h-5h lapjaival kikapott ellenfele, Kővári Balázs A-K keze ellen a Ts-Jh-Ah-6s-6c boardon.

20.33 - És egy újabb all-in - Chen Zi Ping Szamosi Gáboron keresztül duplázta fel magát, miután A-K lapjai kitartottak - igaz némi izgalmat követően - Szamosi A-J keze ellen a 9-9-J-7-K boardon.

20.28 - Kővári Balázs megkétszerezte stackjét, miután all-int nyert osztott királyaival Szamosi Gábor J-T keze ellen az A-3-4-4-4 boardon.

20.25 - Andre One 3-3 lapjaival búcsúzott, miután Szamosi Gábor As-Ks keze ellen alulmaradt a 7-2-7-T-T asztalon.

20.20 - Szép Attila rendkívül balszerencsés körülmények között búcsúzott, miután A-T lapjaival alulmaradt Chen Ac-4c keze ellen a Qs-3c-7s-Jc-Qc boardon.

2008. december 7. 19:49

BPO 2008: 4. helyezett - Szamosi Gábor

logo6.jpgSzamosi Gábor hiába növelte stackjét 1,000,000 zseton fölé, csupán negyed óra alatt elvesztette előnyét a többiekkel szemben, és a negyedik helyen búcsúzott. Teljesítményével így is 7.282.000 forintot keresett, ami rendkívül szép teljesítmény ugyanis élő selejtezőből került be a versenyre.

Szamosi Gábor három leosztás alatt vesztette el hatalmas zsetonmennyiségét. Először J-T lapjaival kapott ki Kővári Balázs osztott királyai ellen.

Board: A-3-4-4-4

Majd Szamosi A-J kezével felduplázta az A-K-t birtokló Chen Zi Pinget is.

Board: 9-9-J-7-K

Ezt a két leosztást követően rendkívül short-stackké vált az Argentína becenéven futó játékos, s végül négy nagyvaknyi stackjét 5h-7h lapokra tette fel. Szamosinak ezúttal sem volt azonban szerencséje, miután Kővári Balázs A-K keze ellen kapott ki.

Board: Ts-Jh-Ah-6s-6c

Szamosi a flopon még reménykedhetett flöss-húzójában, végül azonban kitartottak Kővári lapjai. Következik a háromfős játék.

IMG_001111.jpg

Szamosi "Argentína" Gábor

2008. december 7. 19:42

BPO 2008: 5. helyezett - Andrei One

logo6.jpgSzép Attila épphogy kiesett a versenyből, rögtön követte őt Andrei One. Andrei One 325,000 forintért fizette be magát a főversenyre, amit eredményével meg 15szörözett, hiszen 5.140.800 forintot kapott ötödik helyezéséért. Andrei ezzel effektív 4,815,000 forint profitot termelt magának.

Akárcsak a közvetlen előtte kieső Szép Attila, Andrei is rendkívül csúnya körülmények között búcsúzott. Bár az ő all-inje flop előtt egy pénzfeldobásos szituáció volt, osztott hármasaival mégis peches körülmények között kapott ki ellenfele, Szamosi Gábor A-K lapjai ellen.

Board: 7-2-7-T-T

Andrei nyerési esélye a türnön már átlépték a 80%-ot, ám pechjére osztott hármasainál két magasabb párral duplikálódott a riverre a board, így ász-magas kezével Szamosi gyűjtötte be a kasszát.

IMG_0007(1).jpg

Andrei One - 5. helyezett

2008. december 7. 19:34

BPO 2008: 6. helyezett - Szép Attila

logo6.jpgRöpke fél órán belül három játékos is kiesett a versenyből. A lavinát Szép Attila kiesése indította meg, aki hatodik helyezésével 4.498.200 forintot keresett. Szép Attila 25,000-es élőselejtezőből jutott be a versenyre, amit eredményével meg 180szorozott, s így effektív 4,473,000 profitot termelt magának.

Szép Attila gyakorlatilag Chen Zi Peng ellen búcsúzott rendkívül balszerencsés körülmények között, miután A-T lapjaival alulmaradt Chen Ac-4c keze ellen.

A board: Qs-3c-7s-Jc-Qc

Szép Attila végig jónak tűnt a leosztásban, ám riverre ellenfele flösst alakított ki, így Szépnek búcsúznia kellett a 2008-as BPO-tól.

IMG_0003(1).jpg

Szép Attila - 6. helyezett

2008. december 7. 18:45

BPO 2008: 27. vakszint - 15,000/30,000/3,000

A 27. vakszint eseményeit ebben a bejegyzésben követhetitek figyelemmel, de a kiesőkről külön bejegyzést is találtok. A vakok 15,000/30,000-ek 3,000-es antéval.

19.45 - Jelenlegi zsetonállás

Szép Attila - 281,000
Kővári Balázs - 511,000
Chen Zi Ping - 370,000
Andrei One - 775,000
Gáll Zsombor - 890,000
Szamosi Gábor - 705,000


19.26 - Szmutka István kiesett! Szmutka 8s-9s lapjaival ment all-in flop előtt, ám keze nem tudta felülmúlni ellenfele, Szamosi Gábor K-Q lapjait a 7s-Ad-6d-Qh-Jd boardon, így távozni kényszerült.

19.17 - Szép Attila duplázott és 360,000-re növelte stackjét, miután 5h-6h lapjaival legyőzte Andrei Q-K kezét a 9-2-T-2-6 boardon.

2008. december 7. 18:23

BPO 2008: 7. helyezett - Szmutka István

logo6.jpgA 2008-as BPO-n a 7. helyen végzett a Szmutka István, amiért 3.641.000 forint nyereményben részesül. Szmutka 25,000 forintos élőselejtezőből jutott be a versenyre, amit eredményével meg 150szerezett, s effektív 3,616,000 forint profitot termelt magának.

Szmutka 8s-9s kezével ment all-in flop előtt 219,000 zsetonjával a 15,000/30,000/3,000 kisvak/nagyvak/anté szinten, ám pechjére beleszaladt Szamosi Gábor K-Q lapjaiba.

Board: 7-A-6-Q-J

Szmutka hiába kapott egy rendkívül jó flopot, ahol két élőlapja továbbbővült egy soreséllyel is, outjai nem érkeztek a turnre és a riverre sem, így a hetedik helyen búcsúzott a BPO-tól.

2008. december 7. 17:47

BPO 2008: 26. vakszint - 12,000/24,000/2,000

A 26. vakszint eseményeit ebben a bejegyzésben követhetitek figyelemmel, de a kiesőkről külön bejegyzést is találtok. A vakok 12,000/24,000-ek 2,000-es antéval.


19.13 - Andrei One duplázott Szép Attilán keresztül, így előbbinek 750,000-re nőtt stackje, míg utóbbi short-stackként küzdhet maradék 148,000 zsetonjával. Az all-inre a 4h-8h-3d flopon került sor - Andrei Q-8-at, azaz top párt, míg Szép Ah-Qh lapokat, azaz egy overlapot és flösshúzót mutatott. Szép számára azonban nem érkezett segítség a 2d turnön és a Kc riveren sem, így csupán 6 nagyvaknyi zsetonja maradt.

18.58 - Jelenlegi zsetonállás

Szép Attila - 345,000
Kővári Balázs - 500,000
Chen Zi Ping - 454,000
Andrei One - 476,000
Szmutka István - 179,000
Gáll Zsombor - 1,111,000
Szamosi Gábor - 460,000

18.50 - Chen Zi Ping is megkétszerezte stackjét, miután A-J lapjaival diadalmaskodott ellenfele, Kővári Balázs 8c-9c keze ellen a Q-Q-3-7-7 boardon.

18.43 - Szamosi "Argentína" Gábor duplázott, miután K-Q lapjaival flop előtti all-int nyert Andrei One A-8 keze ellen a 4-5-T-T-Q asztalon.

18.35 - Chen Zi Ping és Szmutka kerültek all-inbe flop előtt, ám nem került sor sem kiesőre, sem duplázásra, miután a játékosok osztoztak a kasszán. Chen A-J, míg Szmutka A-5 lapokat rejtegett, ám az 5-Q-K-A-Q boardon elfelezték a kasszát.

2008. december 7. 15:47

BPO 2008: 24.-25. vakszint - 8,000/16,000/1,000 és 10,000/20,000/2,000

A 24.-25. vakszint eseményeit ebben a bejegyzésben követhetitek figyelemmel, de a kiesőkről külön bejegyzést is találtok. A vakok 8,000/16,000-ek 1,000-es antéval, illetve 10,000/20,000/2,000 voltak ezen leosztások ideje alatt.

17.55 - Szünet

17.50 - Andrei újabb kasszát nyert flop előtt, s több mint 700,000 zsetonra tett szert.

17.45 - Andrei egy remek blöffel hatalmas kasszát vitt. Gáll Zsombor 65,000-ig emelt a gombról flop előtt, amit Andrei hátsóból tartott. A Tc-Qs-9d flopon Andrei előbb checkelt, majd Gáll 90,000-es emelésére 190,000-ig visszahívott. Gáll eldobta lapjait.

17.35 - Andrei One A-J-val duplázott preflop all-int követően Chen Zi Ping 9-8 keze ellen, miután 3-T-Q-8-9 boardon. Andreinek 350,000-re nőtt, míg Chennek 150,000-re csökkent stackje.

17.20 - Végre be tudtam menni a döntő asztal mellé, így sikerült lapokat is elcsípnem Chen duplázásánál. Chen osztott kilenceseivel diadalmaskodott Gáll Zsombor 6-6-ja ellen a J-5-A-7-T boardon.

17.10 - Szamosi Gábor duplázott Kővári Balázs ellen.

16.55 - Visszatérve a Tropicana, láttam nem sok változást történt az elmúlt időszakban. Folyamatosan flop előtt vagy flopon dőlnek el a kasszák, mutatásra alig volt példa, és a zsetonok ide-oda vándorolnak az asztalon. All-in megadásra nem is került sor - gyakorlatilag unalmasan telnek a vakszintek.

16.50 - Az elmúlt egy órában a női mellékversenyt követtem figyelemmel, ahol két -12.00-kor és 16.00-kor kezdődő selejtezőkből - továbbjutók küzdenek meg a 20.00-kor kezdődő döntőben. A versenyen többek között Tóth Ricsi barátnője is szerepelt - igaz nem sikerült neki továbbjutni a döntőbe.

2008. december 7. 15:37

APPT Sydney: Rowe-t koronázták meg az APPT nagydöntő bajnokaként

Új bajnokot avattunk a PokerStars.net APPT nagydöntőjén: a Sydney-ben élő Martin Lowe-t. Lowe lett a póker legújabb milliomosa. Egyirányú utca volt a verseny az új bajnok számára, aki szép sorban minden ellenfelét kiejtette a döntő asztalon.

A verseny utolsó leosztásában Jason Gray a buttonról limpelt, Rowe pedig azonnal visszaemelt 250,000-ig. Jason gyorsan all-int mondott, Martin pedig ugyanilyen gyorsan megadta, majd ász-dámát mutatott. Jason sóhajtott, majd kilences-ötöst fordított fel. A közönség meglepődött, ugyanis mindez egy több órás kemény csatát követően történt.

Az A-Q-5 flop után egy kilences jött le a turnre. Ezzel mindkét játékosnak két párja lett, azonban Jasonnek még kellett a négy out egyike, hogy életben maradjon. A river nem hozta el a csodás lapot Jasonnek, Martin pedig győzedelmesen emelte a magasba kezét.

Martin Rowe

Martin Rowe, Ausztrália legújabb dollármilliomosa

Gray keményen harcolt, és egyszer hatalmas zsetonhátrányból még fel is hozta magát azzal, hogy a zsetonoknak körülbelül 40 százalékát megszerezte. A második helyezett AUD $476,000-ról szóló csekkje talán enyhíti annak fájdalmát, hogy milyen közel járt a bajnoki cím megszerzéséhez szülővárosában.

Martin Rowe nem profi pókerjátékos, azonban talán most már fontolgatja, hogy elhagyja munkáját a biztosítási üzletágban, miután a PokerStars által szponzorált tavalyi bajnok, Grant Levy lábnyomába lépett. Annak ellenére, hogy már ezelőtt is elkönyvelhet néhány kisebb versenysikert mint a Star City-ben, mind a Melbourne-i Crown Casino-ban, Rowe pókeres karrierjének kétségkívül ez a csúcspontja.

Martin érzelmektől áthevülve lépett oda Jasonhoz, hogy megköszönje neki ezt a nagyszerű heads-up párbajt:

“Köszi pajti, ez nagyon kemény volt. Nem volt valami jó érzés, amikor visszahoztad magad. Szédültem, és tudtam, hogy rosszul cselekedtem. Az utolsó italom után elkezdtek jönni a lapok, és tudtam, hogy csak ki kell tartanom. Szerencsés lapjárásom volt, amivel kitartottam a végéig” – mondta.

A PokerStars.net APPT nagydöntő végeredménye

1 Martin Rowe (Ausztrália) AUD $1,000,000
2 Jason Gray (Ausztrália) AUD $476,000
3 Tony Basile (Kanada) AUD $266,000
4 Antonio Fazzolari (Ausztrália) AUD $182,000
5 Timothy English (Ausztrália) AUD $140,000
6 Frank Saffioti (Ausztrália) AUD $100,800
7 Daniel Kowalski (Lengyelország) AUD $72,800
8 Hai Bo Chu (Ausztrália) AUD $53,200
9 Tom Rafferty (Ausztrália) AUD $39,200

2008. december 7. 14:18

BPO 2008: 23. vakszint - 6,000/12,000/1,000

A 23. vakszint eseményeit ebben a bejegyzésben követhetitek figyelemmel, de a kiesőkről külön bejegyzést is találtok. A vakok 6,000/12,000-ek 1,000-es antéval.

15:50 Jelenlegi zsetonállás

Szép Attila - 630,000
Kővári Balázs - 710,000
Chen Zi Ping - 185,000
Andrei One - 147,000
Szmutka István - 300,000
Gáll Zsombor - 1,400,000
Szamosi Gábor - 210,000

2008. december 7. 14:04

BPO 2008: 22. vakszint - 5,000/10,000/1,000

A 22. vakszint eseményeit ebben a bejegyzésben követhetitek figyelemmel, de a kiesőkről külön bejegyzést is találtok. A vakok 5,000/10,000-ek 1,000-es antéval.

15:06 - Andrei One duplázott
Chen Zi Ping K-J lapjaival emelt flop előtt 28,000-ig, mire Andrei One J-8 kezével all-in ment közel 100,000 zsetonnal. Chen tartotta az emelést, de hiába dominálta ellenfele lapjait, a J-8-3-3-5 boardon elveszítette a leosztást. Andrei 211,000-es kasszát vitt el.

14:50 - Nemes András kiesett
Nemes András K-Q lapjaival maradt alul ellenfele, Gáll Zsombor osztott hármasai ellen a 8-7-A-4-6 boardon.

2008. december 7. 13:54

BPO 2008: 8. helyezett - Nemes András

logo6.jpgMegszületett a 2008-as BPO döntő asztalának első kiesője, a nyolcadik helyezett Nemes "Betis" András, aki teljesítményéért 2.998.800 forintot vihet haza. András befizette magát a budapesti versenyre 325,000 forintért, amit eredményével majdnem meg tízszerezett, és effektív 2,600,000 forintot profitot termelt magának. András az 5,000/10,000/1,000-es kisvak/nagyvak/ante szinten búcsúzott.

András K-Q kezével ment all-in Gáll Zsombor 30,000-res emelésére, ám pechjére a tipikus pénzfeldobásos szituációt elvesztette Zsombor osztott hármasai ellen.

Board: 8d-7d-As-4d-6d

Hiába várt dámára vagy királyra, esetleg sorra vagy flössre, segítség nem érkezett az asztalra, így Nemes András kevesebb mint 1 óra játékot követően búcsúzott.

Gratulálunk!

2008. december 7. 13:04

BPO 2008: A finalisták

A döntő asztal játékosai:


Név: Andrei One

Zsetonmennyiség: 269.000

Születési hely, dátum: Zalan, 1984.01.08

Lakhely: Kolozsvár

Foglalkozás: Diák

Családi állapot: Nőtlen

Gyerekek száma:

IMG_0040.jpg

Andrei One


Mióta pókerezel? 4 éve
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Hol szeretsz leginkább játszani: interneten -------- élőben
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem: extasyman
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi
Legnagyobb eredményed: verseny neve: Platinum Casino Tournament helyezés: 1. nyeremény: €10,000

Hányadik BPO versenyed az idei: 1.
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak
Mennyit fizettél így az induláshoz: 325,000 forint

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen: Patrick Antonius
Kedvenc lapod: 7-8s

----------------------------------------------------------------------


Név: Chen Zi Ping

Zsetonmennyiség: 319,000

Születési hely, dátum: Kína, 1965.03.25

Lakhely: Kecskemét

Foglalkozás: asztalitenisz játékos

Családi állapot: nőtlen

Gyerekek száma: 1

IMG_00022.jpg

Chen Zi Ping


Mióta pókerezel? 3 éve
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Hol szeretsz leginkább játszani: interneten -------- élőben
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem:
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi
Legnagyobb eredményed: Általában nem jár versenyre

Hányadik BPO versenyed az idei: 1
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak
Mennyit fizettél így az induláshoz: 325,000 forint

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen:
Kedvenc lapod: A-A

----------------------------------------------------------------------


Név: Szamosi Gábor

Zsetonmennyiség: 294,000

Születési hely, dátum: Mezőkövesd, 1982.10.20.

Lakhely: Mezőkövesd

Foglalkozás: Egyetemista

Családi állapot: nőtlen

Gyerekek száma:-

IMG_0011.jpg

Szamosi "Argentína" Gábor


Mióta pókerezel? Három éve
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Hol szeretsz leginkább játszani: interneten -------- élőben
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem: Argentína
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi

Hányadik BPO versenyed az idei: 3
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen: Daniel Negreanu
Kedvenc lapod: 9d7d

----------------------------------------------------------------------


Név: Nemes András

Zsetonmennyiség: 145,000

Születési hely, dátum: Budapest, 1983

Lakhely: Budapest

Foglalkozás: Egyetemista

Családi állapot: Nőtlen

Gyerekek száma: -

IMG_0015.jpg

Nemes "Betis" András


Mióta pókerezel? 3 éve
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem:
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi
Legnagyobb eredményed: verseny neve: online verseny helyezés: 1
nyeremény: $25,000


Hányadik BPO versenyed az idei:
1
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak
Mennyit fizettél így az induláshoz: 325,000 forint

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen: Argentína
Kedvenc lapod: 8-9s

----------------------------------------------------------------------


Név: Szmutka István

Zsetonmennyiség: 277,500

Születési hely, dátum: Budapest, 1973.03.20

Lakhely: Budapest

Foglalkozás: Vállalkozó

Családi állapot: Nős

Gyerekek száma: 2

IMG_0054.jpg

Szmutka István


Mióta pókerezel? 3 éve
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Hol szeretsz leginkább játszani: interneten -------- élőben
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem: SZMUTI
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi
Legnagyobb eredményed: verseny neve: $10,000 garantált helyezés: 2 nyeremény:$2,385


Hányadik BPO versenyed az idei:
3
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak
Mennyit fizettél így az induláshoz: 25,000 forint

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen: Gus Hansen
Kedvenc lapod: 9-T

----------------------------------------------------------------------


Név:Kővári Balázs

Zsetonmennyiség: 591,000

Születési hely, dátum: Miskolc, 1980.03.24.

Lakhely: Miskolc

Foglalkozás: asztalitenisz versenyző

Családi állapot: nős

Gyerekek száma: 1 lány

IMG_0004(2).jpg

Kővári Balázs


Mióta pókerezel? 4 éve
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Hol szeretsz leginkább játszani: interneten -------- élőben
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem: bruszli46
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi
Legnagyobb eredményed: verseny neve: online verseny helyezés: 1. nyeremény: $1,500


Hányadik BPO versenyed az idei:
2.
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak
Mennyit fizettél így az induláshoz: $10 (azaz, 2,000 forint)

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen: Phil Ivey
Kedvenc lapod: T-T

----------------------------------------------------------------------


Név: Szép Attila

Zsetonmennyiség: 510,000

Születési hely, dátum: Budapest, 1955.02.20

Lakhely: Budapest

Foglalkozás: pénzügyi tanácsadó

Családi állapot: nős

Gyerekek száma: 2

IMG_0019.jpg

Szép Attila


Mióta pókerezel? 2 év
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Hol szeretsz leginkább játszani: interneten -------- élőben
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem:
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi
Legnagyobb eredményed: verseny neve: - helyezés: 1.
nyeremény: 400,000 forint


Hányadik BPO versenyed az idei:
1
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak
Mennyit fizettél így az induláshoz: 25,000

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen:
Kedvenc lapod: A-A

----------------------------------------------------------------------


Név: Gáll Zsombor

Zsetonmennyiség: 1,161,000

Születési hely, dátum: Szikszó, 1983.08.01

Lakhely: Sály

Foglalkozás: Közgazdász

Családi állapot: nőtlen

Gyerekek száma: -

IMG_0046.jpg

Gáll Zsombor


Mióta pókerezel? 4 éve
Melyiket szereted jobban: versenypóker ------- készpénzes játék
Hol szeretsz leginkább játszani: interneten -------- élőben
Játszol a PokerStars oldalán: nem ------- igen, a felhasználó nevem: Dzsomba
Hogyan tekintesz a pókerre: főállás ------- mellékállás ------ hobbi


Hányadik BPO versenyed az idei:
3
Hogyan jutottál be: befizettem ------- élő selejtezőből ------- internetes selejezőből ------ szponzoráltak

Van példaképed a pókeréletből: nincs --------- igen: Sam Farha
Kedvenc lapod: J-8

----------------------------------------------------------------------

2008. december 7. 13:00

BPO 2008: A finálé

Perceken belül kezdődik a 2008-as PokerStars.com Budapest Poker Open döntő asztala. Vajon ki gyűjti be a verseny bajnoki címét, és a velejáró közel 27,000,000 forintot? Hamarosan kiderül.
A döntő asztal összetétele:

Gáll "Barta Zsolt" Zsombor 1.161.000
Kővári Balázs 591.000
Szép Attila 510.000
Chen Zi Ping 319.000
Szamosi "Argentina" Gábor 294.000
Szmutka István 277.500
Andrei One 269.000
Nemes András 145.000

A játékosok profiljaival hamarosan jelentkezem.

2008. december 7. 0:45

BPO 2008: A döntő asztal

Íme a holnapi döntő asztal összetétele:

Gáll "Barta Zsolt" Zsombor 1.161.000
Kővári Balázs 591.000
Szép Attila 510.000
Chen Zi Ping 319.000
Szamosi "Argentina" Gábor 294.000
Szmutka István 277.500
Andrei One 269.000
Nemes András 145.000

2008. december 6. 23:19

BPO 2008: A 2. játéknap végén

logo6.jpg
Vége. Mármint a második játéknapnak. 12 vakszintet követően érkeztünk meg a döntő asztal 8 fős mezőnyéhez, ahhoz a 8 játékoshoz, akiknek holnap lehetőségük lesz a bajnoki cím megszerzéséhez, és a velejáró közel 27,000,000 forintos fődíj megnyeréséhez. Ők nyolcan: Andrei One, Chen Zi Ping, Gáll Zsombor, Kővári Balázs, Nemes András, Szamosi Gábor, Szép Attila, Szmutka István.
Ültetés és zsetonállás hamarosan.

A mai nap folyamán 96 játékos kezdte meg a küzdelmeket, de a sztárokkal teli tűzdelt mezőnyben, nagyon kevesen jutottak be a póker elit tagja közül a fizetős helyek egyikére. Többek között Andrejkovics „Mili” Milán , Csermely Balázs, Koroknai András, Majoros Péter (Majka), Markovits Ádám, Pőcze László , Rátkai "Selindek" István, Scheili ”Riki” Richárd és Szilasi Viki sem kerültek be a kifizetésbe.

A nap egyik buborékfiúja, a 31. helyezett Miklós Csaba, a másik pedig a 9. helyen végző Suki Flórián lett. Miklós a kifizetés előtt egy hellyel, míg Suki a döntő asztal 8 fős mezőnyének kialakulása előtt eggyel búcsúzott a 2008-as BPO-tól.

A nyereménystruktúrába ért játékosokról itt a blog bejegyzések között, vagy a nyereménystruktúra menüpont alatt olvashattok.

A 2008-as PokerStars.com Budapest Poker Open holnap 14:00-tól folytatódik a fináléval, és
szeretettel várok mindenkit itt a PokerStars magyar blogjában akkor is!

Jó éjszakát!

2008. december 6. 22:39

BPO 2008: 9.-10. helyezett

logo6.jpg
Megszülettek a 9-10. helyezett játékosok - s ez egyben a mai nap végét jelenteni. A döntő asztal előtt kieső utolsó két játékos a a 6,000/12,000/1000-es vakszinten búcsúzott: a 10. helyezett Gombkötő Tamás 1.927.800, míg a 9. helyen végző Suki Flórián 2.356.200 forintot keresett teljesítményével.

9. helyezett: Suki Flórián

Suki Flórián és Szép Attila a 3-5-6 flopon kerültek all-inbe. Suki 10-5 lapjaival már a flopon hátrányba került Szép 7-6 keze ellen, s miután sem a 7 turnre, sem a K riverre nem érkezett segítség számára, Suki kiesett a 2008-as BPO versenyből.

10. helyezett: Gombkötő Tamás

Gombkötő Tamás és Gáll Zsombor csaptak össze - a zsetonok az As-5d-7s-5s boardon kerültek középre. Gáll A-K lapjaival ekkor jelentősen vezetett, s Gombkötő egyedül Ks-Qx flösshúzójában bízhatott. A riverre azonban újabb ász érkezett, így Gáll full house-zal nyerte meg a leosztást, míg Gombkötő kiesett.

2008. december 6. 21:31

BPO 2008: 11.-15. helyezett

logo6.jpg
Megszülettek a 11.-15. helyezett játékosok. Ők mind 1.499.400 forintot vihetnek haza. Nagy Imre és Zachar Tibor a 4,000/8,000/800 kisvak/nagyvak/anté szinten távozott, míg Lendvai Tamás, Csűrös Dávid és Benkő Tibor az 5,000/10,000/1,000-es szinten búcsúzott.

11. helyezett: Benkő Tibor

Benkő Tibor Jh-Th lapjaival maradt alul flop előtti all-int követően ellenfele Gáll Zsombor A-T keze ellen a 4-7-T-4-8 boardon.

12. helyezett: Csűrös Dávid

Csűrös Dávid kiejtője Gombkötő Tamás volt. UTG pozícióból, Gombkötő 25,000-ig emelt flop előtt, amit Csűrös a nagyvakról adott meg. A Qc-3c-3s flopon Csűrös egyből all-in ment, amit hosszas gondolkozás után Gombkötő 6c-7c lapjaival, azaz flösshúzóval tartott. Érdekesmód, nagyon jó megadás lett Gombkötő döntéséből, ugyanis Csűrös 6-8-at fordított fel, azaz a flössön kívül a hetesek, vagy az osztozkodás is segített Tamáson. A turn 4h nem változtatott a helyzeten, Csűrös vezetett, ám a 10c riveren Gombkötő kialakította flössét és begyűjtötte a kasszát.

13. helyezett: Lendvai Tamás

Gáll Zsombor beindult, előbb 400,000-re növelte stackjét, majd kiejtette Lendvai Tamást. Az all-inre a 8c-2s-3s flopon került sor. Mindkét játékosnak szép lapja volt, Gáll kezében 6s-8s, azaz flösshúzó és top pár, míg Lendvainál flopon erősebb T-8, azaz top pár és nagyobb kicker volt. A turnre érkező 6d, majd a 7s river azonban végleg megpecsételte Lendvai sorsát, ellenfele ugyanis előbb két párt, majd flösst alakított ki az asztalon, s megnyerte a leosztás.


---------------------------------

23:02: Gáll Zsombor duplázott, miután osztott tízeseivel egy preflop all-int követően legyőzte Csűrös Dávid Q-8 lapjait. Gáll a gombról emelt 22,000-ig, mire Csűrös több, mint 200,000 zsetonnal all-int tolt. Gál egyből tartotta az emelést, majd begyűjtötte az óriási potot a 2-A-9-8-4 boardon, s 400,000 körülire növelte stackjét. Csűrös nagy bajba került, miután zsetonmennyisége csupán 60,000-re csökkent.

23.00: Chen Zi Ping all-int és hatalmas kasszát nyert Andrei One ellen, s így 320,000 körülire növelte stackjét, míg Andrei zsetonmennyisége 250,000-re csökkent. A versenyzők az 5-3-2 flopon mentek all-in.

Chen: 9-9
Andrei: A-2

A 7 turn és a J river már nem változtatott az erőviszonyokon, így a kínai, Chen nyerte a leosztást.

---------------------------------
14. helyezett: Zachar Tibor

Zachar Tibor 43,000 zsetonnal, 5-6-tal ment all-in a cut-offról, ám kevésnek bizonyult ellenfele, a jelenlegi chip leader, Kővári Balázs 9-T lapjai ellen a 6-2-T-4-J boardon. Kővárinak közel 500,000 zsetonja van.

15. helyezett: Nagy Imre

Nagy Imre flop előtt rendkívül kevés, 10,000 zsetonjával ment all-in, ám A-5 lapjaival alulmaradt ellenfele Chen Zi Ping A-Q-jával szemben a T-2-8-J-K boardon.

2008. december 6. 20:22

BPO 2008: 16.-20. helyezett

logo6.jpg


Megszülettek a 16-20. helyezett játékosok, Czagány Attila, Szabó Gergő, Krencz Balázs, Graffits Tamás és Kis Attila. Ők mind 1.285.200 forintot vihetnek haza.

16. helyezett: Kis Attila

Szmutka István előbb 300,000-es kasszát veszített Nemes András ellen, miután 8c-9c lapjaival flop előtt megadta Nemes all-injét, s alulmaradt játékostársa A-A lapjai ellen, majd Kis Attila all-injét is tartotta a korábbi chip leader. Ezúttal Szmutka azonban A-K lapokat fordított fel, ami elég volt Kis Attila A-J kezének legyőzéséhez az 5-2-6-9-7 boardon.

17. helyezett: Graffits Tamás

Graffits Tamás short-stackként 50,000 zsetonnal ment all-in flop előtt, ám J-7 lapjaival pont Suki Flórian J-J kezébe szaladt bele, így szinte esélye sem maradt a győzelemre. Nem is történt csoda a Q-8-6-9-8 board volt az utolsó, amit Graffits láthatott.

18. helyezett: Krencz Balázs

19. helyezett. Szabó Gergő

Szabó Gergő hiába nyerte meg az előtte lévő leosztást, kiejtve Czagány Attilát, hamar csatlakozott Szmutka István áldozatai közé. Szabó osztott dámáival ment all-in flop előtt, ám pechjére alulmaradt Szmutka A-T lapjai ellen az A-3-6-6-3 boardon.

20. helyezett: Czagány Attila

Czagány Attila búcsúzott a 20. helyen egy hármas all-int követően. Czágány Attila Ks-Qs-val, Krencz Balázs a nagyvaknál kevesebb 4,400 zsetonnal vakon 8-6 lapokkal, míg Szabó Gergő A-A-szal tolt középre összes zsetonját.

A board: 7-5-2-9-4

Czágány Attila alulmaradt mindkét ellenfelével szemben, így búcsúzni kényszerült, de Krencz Balázs, a túlélő, sort alakított ki az asztalon, így feltriplázta rendkívül kicsi stackjét és bennmaradt a versenyben.

2008. december 6. 20:10

BPO 2008: 21.-23. helyezett

logo6.jpg


Megszülettek a 21-23. helyezett játékosok, Kéri Károly, Sas Szilárd és Jerney Ádám.Ők mind 1.071.000 forintot vihetnek haza. A maradék 20 játékost két asztalra ültették össze, a kifizetés emelkedik.


21. helyezett: Jerney Ádám

Jerney Ádám előbb hatalmas kasszát vesztett osztott királyaival Szamosi Gábor esélytelenebb A-J keze ellen a 2-7-Q-K-6 boardon, majd K-Q lapjaival alulmaradt Szamosi A-K kezével szemben és kiesett.

22. helyezett: Sas Szilárd

Sas Szilárd osztott dámáival búcsúzott, miután pechjére beleszaladt ellenfele, Zachar Tibor A-A kezébe. A T-T-3-7-A boardra nem érkezett segítség, így Sas Szilárd búcsúzni kényszerült.

23. helyezett: Kéri Károly

Kéri Károly 2,100 zsetonnal ment all-in 5-4 lapjaival a 3,500/7,000-es vakszinten, de alulmaradt ellenfele, Jerney Ádám osztott királyai ellen a 7-T-6-A-2 boardon.

2008. december 6. 19:49

BPO 2008: 24.-27. helyezett

logo6.jpg

Megszülettek a 24-27. helyezett játékosok, Földes Gábor, Grünwaldné Iván Éva, Lakatos Béla és Kamarás Péter. Ők mind 1.071.000 forintot vihetnek haza. A vakok 3,500/7,000 voltak 700-as antéval.

24. helyezett: Lakatos Béla

25. helyezett: Kamarás Péter

Kamarás Péter osztott négyeseivel búcsúzott Kővári Balázs J-J keze ellen a Q-T-Q-5-A boardon.

26. helyezett: Grünwaldné Iván Éva

A sorozat sajnos megtört, az utolsó női játékos is kiesett, miután overlapjai veszítettek: Grünwaldné Iván Éva Q-T lapjaival maradt alul ellenfele osztott hatosai ellen a A-8-9-5-A asztalon.

27. helyezett: Földes Gábor

Földes Gábor osztott ötöseivel ment all-in egy licitháborút követően, ám az alacsonyabb osztott pár ismét alulmaradt a két overlap ellen, ezúttal Kővári Balázs A-Q-ja diadalmaskodott a Q-7-J-K-2 boardon.

2008. december 6. 19:36

BPO 2008: 28.-30. helyezett

logo6.jpg


Megszülettek a 28-30. helyezett játékosok, Lendvay Endre, Schulcz József és Selmeci Zoltán. Ők mind 1.071.000 forintot vihetnek haza.


28. helyezett: Selmeci Zoltán


29. helyezett: Schulcz József

Schulcz József megpróbált 45,000-es emelésével squeezelni egyet (előtte emeltek 16,000-ig, amit egy játékos adott meg, és megpróbálta őket kiszorítani a leosztásból saját all-injével), ám pechjére visszaemelését mindkét ellenfele megadta. Schulcz 3-8 lapjaival így nagy bajba került, s végül ki is kapott Csűrös Dávid K-Q keze ellen a 8-Q-T-6-X boardon és kiesett.

30. helyezett: Lendvay Endre

Lendvay Endre 7,100 zsetonnal ment all-in a 2500/500-es vakoknál, ám pechjére A-K lapjai nem tartottak ki a nagyvak, Szmutka István 3-4 kezével kialakított drill ellen, miután 3-3-Q-K-5 lapok érkeztek a boardra.

2008. december 6. 19:27

BPO 2008: Megérkeztünk

logo6.jpg
És megérkeztünk a kifizetésbe, innentől kezdve folyamatosan frissítve lesz a Nyereménystruktúra menüpont.


A 31. helyen Miklós Csaba végzett, miután osztott dámáival alulmaradt Lendvai Tamás A-4 keze ellen. A rendkívül short-stack Miklós all-injét ketten is megadták, majd következett a szokásos "riverig checkelünk, hogy kiejtsük a short-stacket" hozzáállás. Végül Lendvai kezéhez érkezett egy ász a boardra, így Miklós Q-Q keze kevésnek bizonyult az A-pár ellen.

96. Fülöp Zoltán
95. Andreiszki Richárd
94. Ruzicin Slobodan
93. Schreiber István
92. Tuza Lajos
91. Cseh Tamás
90. Pattzai Tamás
89. Kránitz Kornél
88. Ősi Olivér Mihály
87. Szilasi Viktória
86. Kárpáti Kornél
85. Szatmári Sándor
84. Gazsi Attila
83. Claude Voel
82. Lanszki Zoltán
81. Walter Tamás
80. Czeroczki Zoltán
79. Farkas Péter
78. Capitan Bagdan
77. Siba László
76. Bognár Zoltán
75. Cserháti Zsolt
74. Koroknai András
73. Simon János
72. Leisztinger Tamás
71. Pőcze László
70. Csendes Zoltán
69. Kapitány Zoltán
68. Bucsi Attila
67. Farkas Péter
66. Farkas Gábor
65. Marjai Gábor
64. Lakatos László
63. Bank Gábor
62. Majoros Péter
61. Soung Dond Sheng
60. Dékány Gergely
59. Bubor László
58. Markovits Ádám
57. Mayer Szabolcs
56. Rátkai "Selindek" István
55. Csorba Zsolt
54. Szabó Máté
53. Fábry Péter Pál
52. Harmath Zsolt
51. Szabó Zoltán
50. Mandel Roland Péter
49. Rácz Csaba
48. Dögei Csaba
47. Boros Mátyás
46. Skrinyár Gábor
45. Csermely Balázs
44. Vígh Ádám
43. Andrejkovics Milán (Mili)
42. Suchovski Romulus
41. Takács Gergely
40. Tussinger Richárd
39. Takács Gergely
38. Pásztor Péter
37. Molnár András
36. Kalmár Attila
35. Karaszi István
34. Fortuna Gábor
33. Schmidt Zoltán
32. Scheili Richárd
Buborékfiú: 31. Miklós Csaba

A maradék életben maradt versenyzőt 3 asztalra ültették össze - ők 30-an már mindenféleképpen gazdagabban térnek haza, mint ahogy érkeztek.

A kifizetés:

1. - 26.775.000
2. - 17.136.000
3. - 10.710.000
4. - 7.282.000
5. - 5.140.800
6. - 4.498.200
7 - 3.641.000
8. - 2.998.800
9. - 2.356.200
10. - 1.927.800
11 - 15. - 1.499.400
16 - 20. - 1.285.200
21 - 30. - 1.071.000

2008. december 6. 19:17

BPO 2008: Riki búcsúzott

logo6.jpgSajnos a 2008-as PokerStars.com Budapest Poker Open egyik színfoltja, Scheili "Riki" Richárd is búcsúzott, miután egy tipikus pénzfeldobásos szituációt veszített el. A vacsoraszünetben Riki megemlítette, hogy a cél nem a kifizetésbe bekerülni, hanem eljutni a döntő asztalig - s nyílván ez a cél lobogott a szeme előtt, mikor osztott kilenceseivel all-in ment. Ellenfele, Graffits Tamás A-K-lyal tartotta az emelést. A kilencesek ismét nem tartottak ki, miután a flopra érkező király mindent eldöntött - sajnos ez egyben Riki kiesését jelentette.

IMG_0007.JPG

Scheili "Riki" Richárd - 32. hely

2008. december 6. 18:59

BPO 2008: Kamarás duplázója kiesett

logo6.jpgKét leosztás alatt búcsúzott Schmidt Zoltán a 2008-as BPO-tól. Előbb felduplázta Kamarás Pétert, majd Csűrös Dávid ellen búcsúzott.

1. Kamarás Péter a gombról mondott all-int, ami hosszas gondolkozást váltott ki Schmidt-ből, akinek a kisvakról zsetonjainak 80%-át kellett kockáztatnia az all-in megadásához. Végül Schmidt osztott kilenceseivel tartotta az emelést, ám pechjére lapjai nem tartottak ki Kamarás K-T keze ellen a 7-Q-T-4-J boardon.

2. Schmidt maradék zsetonja pár leosztással később került középre, ám 9-5 kezével nem talált segítséget Csűrös Dávid J-Q lapjai ellen a Q-K-3-J-9 boardon, s távozni kényszerült.

2008. december 6. 18:52

BPO 2008: Feszes játék

logo6.jpgAhogy minden pókerversenyen a fizetős helyekhez közeledve belassul a játék, hiszen mindenki feszülten várja bejusson a kifizetésbe. Már csak két helyre vagyunk ettől, miután a 35. helyen Fortuna Gábor, míg a 34. helyen Karaszi István végzett.

A kiesésekről:

Fortuna Gábor osztott tízeseivel szaladt bele Szmutka István K-K kezébe egy preflop all-int követően, és miután nem érkezett segítség az A-3-4-8-8 boardra, kiesett a versenyből.

Karaszi István A-6 lapjaival maradt alul ellenfele, Andrei One ellen, akik osztott hatosokat mutatott. A boardra nem érkezett ász, s Karaszi távozni kényszerült.

Már csak 33-an vannak játékban

2008. december 6. 17:42

BPO 2008: Zsetonállás a vacsoraszünetben

Még 35-en vannak versenyben, az átlagzseton 101,000. Hamarosan megérkezünk a fizetős helyekig.

1 Csűrös Dávid 321500
2 Andrei One 280800
3 Nemes András 228300
4 Szmutka István 195900
5 Graffits Tamás 136300
6 Jerney Ádám 134800
7 Kővári Balázs 132900
8 Scheili Richárd 129300
9 Szamosi Gábor 128100
10 Kis Attila 127400
11 Chen Yi Ping 121700
12 Gombkötő Tamás 115500
13 Grünwaldné Iván Éva 114400
14 Gáll Zsombor 108400
15 Szép Attila 101700
16 Földes Gábor 97700
17 Schmidt Zoltán 88800
18 Szabó Gergő 86600
19 Suki Flórián 80800
20 Zachar Tibor 77000
21 Czagány Attila 70500
22 Sas Szilárd 66200
23 Selmeczy Zoltán 61600
24 Krencz Balázs 48500
25 Lendvai Tamás 47300
26 Lakatos Béla 45200
27 Miklós csaba 42300
28 Karaszi István 39300
29 Schulcz József 33600
30 Kamarás Péter 30600
31 Nagy Imre 29500
32 Lendvay Endre 21000
33 Benkő Tibor 19300
34 Kéri Károly 13700
35 Fortuna Gábor 10000

2008. december 6. 17:28

BPO: Mili gyors búcsúja

logo6.jpgAz egyik pillanatban Andrejkovics "Mili" Milán, aki fizetős helyen végzett a budapesti EPT-n, tegnap pedig megnyerte a BPO egyik mellékversenyét, még átlag fölötti 100,000 körüli stackkel rendelkezett, a másikban ,azonban, már csak a nézőtérről követheti figyelemmel az eseményeket.

Mili 11,000-ig emelt flop előtt , mire ellenfele visszahívott rá. Mili talán nem vette jó néven ezt a cselekedet, így all-int jelentett. Ellenfele, Nemes András nem sokáig habozott - gyorsan megadta az emelést.

Mili: A-9
Ellenfele: A-K

A Qs-6c-Ks-Tc-8d boardon nem érkezett segítség Mili számára, így ideje korán búcsúzott a 2008-as BPO-tól.

IMG_0012(3).jpg

Mili búcsúzott

2008. december 6. 17:16

BPO 2008: Ami elkerülhetetlen volt?

logo6.jpg
Két hatalmas kasszát láthattunk az elmúlt fél órában, előbb egy 180,000-es kasszát, majd egy 250,000-es potot hoztak össze a versenyzők.

Az elsőben Benkő Tibor és Vígh Ádám mentek all-in a 7-8-9-J boardon.

Benkő: Q-T
Vígh: K-T

Mindkettejüknek sora alakult ki turnre, ám Benkő dáma-magas sorával legyőzte Vígh bubi-magas sorát, s begyűjtötte a hatalmas kasszát.

A másodikban Csűrös Dávid még nagyobb potot vitt el, miután osztott dámaival legyőzte ellenfele, Schulz József A-J lapjait. Az all-inre flop előtt került sor.

Csűrös: Q-Q
Schulz: A-J

A boardra érkező 4d-Ks-5d-7h-Js lapok nem változtattak az erőviszonyokon, s így Csűrös a mezőny élére ugrott, begyűjtve a közel 250,000-res kasszát, míg Schulz stackje rendkívül megfogyatkozott.

Csűrös azonban nem elégedett meg ennyivel, és néhány leosztással később K-K lapjaival kiejtette az egyik short-stacket, s 311,000 zsetonnal toronymagas chip leaderré lépett elő. Igaz a történethez hozzá tartozik, hogy a flop előtti all-int követően, Csűrös a short-stack osztott ászait győzte le az 5-8-10-K-6 boardon!

IMG_0014.jpg

A jelenlegi chip leader, Csűrös Dávid

2008. december 6. 16:39

BPO 2008: Az ászok kitartanak...

logo6.jpgvagy mégsem?

Az elmúlt fél órában egymást követik az all-inek, és szinte törvényszerűnek tűnik, hogy a short-stackek egymás után esnek ki a versenyből. Nyer a nagy zsetonos - ha A-A-szal, akkor azért, de akkor is, ha A-A ellen.

1. Schulcz József több mint 100,000-re növelte stackjét, miután osztott ászaival kiejtette a short-stack, Szabó Zoltánt, aki osztott bubijaival ment all-in. A boardra érkező 9-T-4-5-3 lapok nem változtak az erőviszonyokon, így Szabó Zoltánnak búcsúznia kellett.

2. Krencz Balázs közel 70,000-res kasszát nyert meg, miután osztott ászai kitartottak ellenfele, Dögei Csaba Ad-Qd lapjai ellen. Igaz Balázsnak kicsit izgulnia kellett a 7d-3d-5h flopot követően, de miután Csaba flösse nem alakult ki a 7s turnön majd a 3h riveren sem, Balázs közel 80,000-re növelte stackjét, míg Csaba kiesett.

3.Természetesen az ászok nem mindig tarthatnak ki, így például a short-stack Rácz Csaba osztott ászokkal esett ki a versenyből. Csaba rendkívül csalódottan vette tudomásul, hogy hatalmas balszerencsével, ellenfele 8-5-je ellen búcsúzott a Q-8-2-5-7 asztalon.

2008. december 6. 15:58

BPO 2008: Az M-betűsök

Majka, Markovits, Mili. Három játékos a póker elitből, de közülük csupán egy versenyző van még életben.

Majoros Péter (Majka) és Markovits Ádám hasonló körülmények között búcsúzott a 2008-as BPO-tól, míg Andrejkovics "Mili" Milán több, mint 100,000-re növelte stackjét!

Majkának nem volt szerencséje ma, J-J-val veszített 5-7 ellen, osztott tízeseivel beleszaladt ellenfele J-J lapjaiba, végül maradék 5,000 zsetonját A-7-tel veszítette el ellenfele osztott nyolcasai ellen.

IMG_0100.jpg

Majka búcsúzott


Markovits Ádám is hasonló sorsra jutott, mint a médiasztár. Előbb hatalmas kasszát vesztett A-K lapjaival, miután ellenfele, Karaszi István K-Q kezével riverre flösst alakított ki, s így szerencsés körülmények között megnyerte a leosztást, majd Mili 4-6 lapjai ellen bizonyult kevésnek, flop előtti all-int követően. Markovits K-Q kezével ugyanis alulmaradt, a tegnapi 50,000 forintos second chance BPO verseny győztese, Andrejkovics Milán lapjai ellen a 4-A-7-A-3 boardon.

IMG_0005.jpg

Markovits is távozott


A leosztás megnyerésével Mili több mint 100,000-re növelte stackjét, és továbbra is remek formában játszik - a fiatal játékos tegnap megnyerte ugye a BPO egyik mellékversenyét, és ma is jól halad a fizetős helyek egyikének megszerzése felé.

IMG_0006 (4).jpg

Mili jó formában

2008. december 6. 15:41

BPO 2008: Kamarás vs Riki

logo6.jpgKamarás Péter és Scheili "Riki" Richárd hatalmas, 60,000-res kasszát hoztak össze. Kamarás 8,000-es emelését Riki tartotta flop előtt, majd a játékosok a riverig checkeltek a A-9-2-6-T boardon. Ekkor azonban Riki nem habozott és 21,000-ig emelt. Kamarás hosszas gondolkozás után tartotta a hívást.

Kamarás: X-T
Riki: T-6

Riki két párral megnyerte a leosztást, s így az élmezőnybe ugrott, miközben Kamarás Péternek csupán 20,000-re maradt.

IMG_0024(1).jpg

Kamarás Péter és Riki

2008. december 6. 15:23

BPO 2008: Nagy csaták

logo6.jpgA magas pároknak nincs sok szerencséje ma. Nemrég a K-K és a Q-Q is all-int veszített. Egyik leosztás érdekesebb volt, mint a másik.

Farkas Gábor K-K lapjaival reménykedett a duplázásban, ám az ördög száma közbeszólt - ellenfele ugyanis osztott hatosokat mutatott, és a 8-9-5-A-6 boardon riverre érkező hatossal, hatos szettel (666) megnyerte a leosztást. Hiába volt 80% nyerési esélye Farkasnak, Fortuna istennője közbeszólt, és a játékosnak búcsúznia kellett.

Negyed órával később az osztott dámák is hasonló sorsra jutottak, igaz Karaszi István legalább azzal vígasztalódhatott, hogy ellenfelével osztoztak a kasszán. Játékostársa Boros Mátyás J-Q-val ugyanis megúszta a vereséget, miután K-2-A-K-A lapok érkeztek a boardra, s dáma-magassal osztoztak Karaszi Istvánnal a poton.

2008. december 6. 15:15

BPO 2008: Akció a szünet előtt

logo6.jpgA 14. vakszintet követően 15 perces szünet következik a 2008-as BPO-n, mikor még 61-en vannak játékban. A szünet előtt percekkel Andrei One ugrott a verseny élére, miután hatalmas kasszát vitt el. Az A-7-6 flopon mentek all-in ellenfelével, s Andrei 7-es szettje kitartott ellenfele A-Q keze ellen, így több, mint 200,000 zsetonnal vezeti a mezőnyt.

Közben Majka hatalmas kasszát veszített, és majdnem kiesett. A médiasztárnak nincsen szerencséje a BPO 2. játéknapján, korábban J-J kezével veszített ellenfele 7-5-je ellen egy flop előtti all-int követően, most pedig osztott tízeseivel szaladt bele ellenfele J-J lapjaiba. Majkának körülbelül 5,000(!) zsetonja maradt, mikor a vakok 1500/3000.re fognak emelkedni.

2008. december 6. 15:01

BPO 2008: Jó formában

logo6.jpgAz asztalok között sétálva nézegettem a játékosok zsetonmennyiségét, összegyűjtve a jelenlegi chip leadereket. Az 1200/2400-as vakoknál 250-es antéval gyorsan forognak a zsetonok, és hatalmas kasszákat lehet összehozni. Mindenesetre egyelőre nincs sok változás az élmezőnyben - olyanok helyezkednek el a tabella élén, akik egyébként is sok zsetonnal érkeztek a mai napra.

1. Szmutka István: 160,000 zseton körül
2. Kővári Balázs: 135,000 zseton körül
3. Schmidt Zoltán: 130,000 zseton körül
4. Andrei One: 120,000 zseton körül
5. Chen Zi Ping: 115,000 zseton körül

A chip leaderek közül legutóbb Kővári Balázs és Chen Zi Ping nyert nagyobb kasszát.

Chen Zi Ping flop előtt tartotta egy short-stack 23,000 körüli all-injét, és A-2 lapjaival felülmúlta ellenfele 7-8 kezét a T-Q-2-K-T boardon.

Kővári Balázs körülbelül 30,000-res kasszát vitt el, miután UTG pozícióból, 18,000-es hívásávál kiemelte ellenfeleit a leosztásból az Ah-5d-6h-Qd boardon. Miután ellenfelei eldobták lapjaikat, Balázs Ad-Td mutatott játékostársainak.

2008. december 6. 14:15

BPO 2008: Lassulás

logo6.jpg130-cal megyünk az autópályán, majd egyszer csak levesszük lábunkat a gázpedálról - még mindig relatíve gyorsan megyünk, de folyamatosan lassulunk. Kicsit így jellemezhető ideáig a mai nap. Rendkívül gyorsan búcsúztunk az első 15 játékostól, azóta viszont egyre feszesebb a mezőny. Természetesen folyamatosan esnek ki a versenyzők, de már sokkal lassabban mint eddig.

Szmutka István és Scheili "Riki" Richárd továbbra is az élmezőnyben helyezkednek el, miután mindketten kiejtettek egy-egy játékost.

Kettejük közül Szmutkának volt könnyebb dolga, ugyanis Siba László balszerencsés rablását csípte el osztott tizeseivel. Siba 8-3-mal próbált rabolni, ám pechjére pont beleszaladt ellenfele osztott párjába. Az A-2-4-A-6 boardon ugyan volt izgulnivalója Szmutkának, végül azonban T-T keze kitartott és kiejtette ellenfelét.

IMG_0081(1).jpg

Szmutka István


Rikinek jóval nagyobb akadályt kellett vennie, miután Tc-9c lapjaival tartotta egy short-stack all-injét, aki A-J-t rejtegetett. A BPO egyik kedvelt színfoltja, azonban a 3c-7c-Kd-4h-6c boardon flösst alakított ki, s megnyerte a leosztást!

IMG_0117.jpg

Scheili "Riki" Richárd


További kiesők:

86. Kárpáti Kornél
85. Szatmári Sándor
84. Gazsi Attila
83. Claude Voel
82. Lanszki Zoltán
81. Walter Tamás
80. Czeroczki Zoltán
79. Farkas Péter
78. Capitan Bogodan
77. Siba László
76. Bognár Zoltán
75. Cserháti Zsolt

2008. december 6. 13:40

BPO 2008: Vi-(ki)-esett

logo6.jpgKicsit a férfi játékosok számára is unalmasabb lesz a 2008-as BPO, miután a versenyben lévő néhány női játékosok közül, Szilasi Viktória búcsúzott. Viki, Magyarország egyik legjobb női játékosa, egy flop előtti all-int követően, K-Q lapjaival veszített ellenfele, Karaszi István A-J keze ellen a 6-J-2-A-4 boardon, s így kiesett a versenyből. "Lehet nem kellett volna rátolni" - mondta utólag szomorúan Viki.

További kiesők:

91. Cseh Tamás
90. Pattzai Tamás
89. Kránicz Kornél
88. Ősi Olivér Mihály
87. Szilasi Viktória

2008. december 6. 13:22

BPO 2008: 5-7

logo6.jpgAz 5-7 egy misztikus kombináció lehet a mai napra nézve, hiszen kétszer is nyert egymás után flop előtti all-int követően. Még hozzá nem is akárhogyan!

Előbb Rátkai "Selindek" István duplázta fel zsetonmennyiségét 5-7-tel, miután flop előtti all-injét A-J-val tartották. Selindek számára, a leosztás, a 8-Q-2-8 boardon elég reménytelennek tűnt a river előtt, ám az ötödik utcára érkező 5-ös mindent megváltoztatott, és Selindek megkétszerezte stackjét!

IMG_0004(1).jpg

Rátkai "Selindek" István

Közben: Több mint 50,000 zsetonja lehetne, ha nem veszít hatalmas favoritként, ha kitartanak az osztott bubik, ha nem annyira szerencsés ellenfele. De nem így történt. Majoros Péter (Majka) hatalmas kasszát veszített egy flop előtti all-int követően, s jelenleg az átlagzseton felénél, 20,000 zseton körül tanyázik. Most még inkább short-stackként kell játszania. Persze egy duplázással még visszatérhet, semmi sem reménytelen.

A leosztásban Kárpáti Kamil ment all-in 17,000 körüli stackjével a cutoff-ról, amit Majka a kisvakról tartott.

Kárpáti: 7-5
Majka: J-J

Majka rendkívül örülhetett ennek a mutatásnak, hiszen több, mint 80% volt a nyerési esélye flop előtt. Ám Fortuna istennő nem állt a médiasztár oldalán, miután A-7-5-9-4 lapok érkeztek a boardra, és Majka ellenfele két párt alakított ki. Kárpáti felduplázta zsetonmennyiségét, míg Majka rendkívül csalódottan vette tudomásul a leosztás kimenetelét.

IMG_0003.jpg

Majoros Péter (Majka)

2008. december 6. 13:15

BPO 2008: Ami várható volt

logo6.jpgKét versenyzőnek rendkívül kevés zsetonja volt - ők voltak a mezőny short-stackjei, kevesebb, mint 3,000 zsetonnal. Azaz kevesebb, mint két nagyvakjuk volt. Nyílván várható volt, hogy már az első leosztásokban all-in mennek, és nagy valószínűséggel kiesnek. Hiszen az anték miatt nem várhattak ki a lapot.

Fülöp Zoltán búcsúzott a 96. helyen, miután J-T lapjaival alulmaradt ellenfele J-J keze ellen. Igaz némi eséllyel még kecsegtetett a 7-8-K flop Zoltán számára, ám miután A-A érkezett a turn-riverre, elvesztette a leosztást és kiesett a versenyből.

Ruzicin Slobodan sem bírta sokkal tovább, igaz nem 95.-ként búcsúzott, hanem a 94. helyen végzett. Kiesését megelőzően ugyanis Andreiszki Richárd távozott a játéktérről. Slobodan egy hármas all-int követően búcsúzott, ahol osztott nyolcasaival, ellenfelei 5-5 és A-K kezei ellen csapott össze. A 3-K-J-6-4 boardra érkező egyetlen király döntötte el a leosztás sorsát, és egyben Slobodan kiesését is jelentette.

Eddigi kiesők:

96. Fülöp Zoltán
95. Andreiszki Richárd
94. Ruzicin Slobodan
93. Schreiber István
92. Tuza Lajos

2008. december 6. 12:34

BPO 2008: Kezdődik a 2. játéknap!

A PokerStars.com Budapest Poker Open második játéknapja hamarosan kezdődik. Ma 96 versenyző tér vissza az asztalokhoz, hogy folytassák a küzdelmeket a döntő asztal mezőnyének kialakulásáig.

30-an végeznek majd fizetős helyen, azaz 66 embernek kell kiesnie, míg eljutunk a kifizetésig. Aztán 8 főig meg sem állunk, hiszen holnap már csak a döntő asztal kerül megrendezésre. A mai nap végén már többet fogunk tudni - vajon kinek lesz lehetősége a majdnem 27,000,000 forint megnyerésére a holnapi fináléban?

Az összesített zsetonállás a selejtező (1A,1B és 1C) játéknapokat követően:

1. Lendvai Tamás 111.375
2.Marjai Gábor - 99.950
3.Kamarás Péter - 85 675
4.Andrei One - 81.675
5.Scheili Richárd 78.350
6.Gombkötő Tamás - 76 400
7.Harmath Zsolt - 75 550
8.Chen Zi Ping 74.350
9.Suki Flórián 72.500
10.Claude Noel - 71.025

11.Schmidt Zoltán - 69.400
12.Boros Mátyás 61.550
13.Csermely Balázs - 61 150
14.Jerney Ádám - 61 100
15.Soung Dond Sheng 60.750
16.Szatmári Sándor - 60.275
17.Szmutka István 57.525
18.Benkő Tibor - 56 075
19.Andrejkovics Mili Milán 52.725
20.Graffits Tamás 50.975

21.Vígh Ádám - 50.650
22.Bubor László - 49 600
23.Fábry Péter Pál - 48 925
24.Kővári Balázs - 47 625
25.Schulz József - 47 425
26.Sas Szilárd - 46 300
27.Cserháti Zsolt - 45.850
28.Kalmár Attila - 45.700
29.Szamosi Gábor - 45.175
30.Csűrös Dávid - 45 150

31.Selmeczy Zoltán - 43 300
32.Nagy Imre - 42.600
33.Szabó Zoltán - 41.950
34.Gall Zsombor - 41 150
35.Farkas Péter - 41.100
36.Lakatos László 39.975
37.Lendvay Endre 38.900
38.Zachar Tibor - 37 700

Átlagzseton: 37163

39.Lakatos Béla 36.400
40.Czagány Attila - 36 025

41.Siba László 36.025
42.Mayer Szabolcs - 34 950
43.Rácz Csaba 34.175
44.Szabó Gergő - 34 050
45.Csendes Zoltán - 33 650
46.Tussinger Richárd - 33 475
47.Dögei Csaba 32.375
48.Gazsi Attila 32.150
49.Földes Gábor - 32.025
50.Cseh Tamás 31.600

51.Krencz Balázs - 31.050
52.Majoros Péter (Majka) 30.450
53.Bognár Zoltán - 30.175
54.Horváth Zoltán - 30.100
55.Fortuna Gábor - 29.600
56.Dékány Gergely 28.275
57.Farkas Péter 28.175
58.Karaszi István 27.250
59.Markovits Ádám 26.850
60.Capitan Bogdan - 26.625

61.Szép Attila 25.600
62.Suchovsky Romulus - 25 575
63.Schreiber István 25.425
64.Farkas Gábor - 25.350
65.Nemes András - 24.800
66.Csorba Zsolt - 23 925
67.Kéri Károly 23.850
68.Patzai Tamás - 23.850
69.Grönwaldné Iván Éva - 23 125
70.Simon János - 22.525

71.Molnár András - 21.850
72.Szilasi Viktória - 21 225
73.Pőcze László 20.650
74.Skinyár Gábor - 20.325
75.Kránicz Kornél - 20 150
76.Szabó Máté - 20.025
77.Bank Gábor 19.575
78.Kárpáti Kamil 18.900
79.Miklós Csaba - 18.775
80.Rátkai István - 18.250

81.Takács Gergő - 17.875
82.Pásztor Péter - 17 750
83.Walter Tamás - 16 825
84.Leisztinger Tamás - 16.025
85.Koroknai András - 15 550
86.Czeroczki Zoltán - 15 125
87.Lanszki Zoltán - 15.050
88.Mandel Roland Péter - 14 400
89.Kapitány Zoltán - 14.350
90.Ősi Olivér Mihály - 13.950

91.Tuza Lajos 13.200
92.Andreiszki Richárd - 12.650
93.Kis Attila - 12.375
94.Bucsi Attila - 10 975
95.Fülöp Zoltán - 2.700
96.Ruzicin Slobodan - 2.225

Az átlagzseton 37,000, ám a 800/1600-as vakoknál ez csupán 20-25szörös nagyvaknak számít. Cselekedni kell. Az elején rengeteg all-inre számíthatunk, különösen a 10,000 körüli és alatti zsetonosoktól. Lesznek túlélők és kiesők bőven - hamarosan minden kiderül!

2008. december 6. 11:04

APPT Sydney: Saffioti vezet

Egy fárasztó, de lenyűgöző 2. nap ért véget, és a talpon maradt 48 játékos már garantáltan nyer, mivel a buborék a nap utolsó leosztásában pukkant ki a PokerStars.net APPT nagydöntőjén.

217 játékossal kezdtünk, többek között a Team PokerStars Pro tagjai (Lee Nelson, Gavin Griffin és Chris Moneymaker), valamint a PokerStars által szponzorált Ivan Tan, Van Marcus, Masa Kagawa és Eric Assadourian is a mezőnyben volt. Közülük csak Assadourian – a Sydney-ben élő játékos – maradt versenyben a nap végén.

Eric Assadourian

Eric Assadourian: a helyi hős

A 2. nap további nagy nevei többek között: John Juanda, Wooka Kim, Dory Zayner, Chris Levick, Harris Pavlou, Julius Colman, Jimmy Siu, Martin Cardno, Mark Vos, Dennis Huntly, Carter Gill, Nobbi Tanaka, Emanuel Seal, Warwick Mirzikinian, Alex Dickinson, Suzy Khoueis, Assadour Assadourian, Andrew Scott, Leo Boxell, Sam Korman, Kent Hunter, Tony Dunst és Jonathan Karamalikis.

Frank Saffioti a chipleader, aki a buborék kipukkasztásában is közreműködött, ami egy hosszú és feszült időszakot követően történt meg.

A balszerencsés áldozat David Sanis volt. A 8d-5c-Jd flopon minden zseton középre került, Sanis pedig osztott ászokat mutatott Saffioti dáma-kilencese ellen. A turnre a 6h, a riverre pedig a mindent eldöntő 10h érkezett, ami Saffiotit egy hatalmas pottal gazdagította. Ezt követően Sanis all-in ment ász-nyocassal, azonban Tim English osztott dámáiba szaladt. A 8s-Qc-9c-10s-3h asztal végleg eldöntötte Sanis 49. helyen történő távozását.

Ez a leosztás jellemző volt a napra, mely során gyakran alulmaradt a jobb induló kéz egy szett-szett elleni csatában – sőt, a póker sem volt szokatlan.

Saffiotit a Melbourne-i Brendan Edmonds (500,000), Phil Willcocks (390,000), Marlon Goonawardana (370,000) és Jamie Pickering (360,000) követte. Az AUD $1,000,000-ért küzdő további kiemelkedő nevek között van Jason Gray (270,000), Graeme Putt (130,000), a zsokébajnok Shane Dye (130,000), David Gorr (115,000) és Frank Bianco (65,000) is.

Helyi idő szerint délután fél egykor térünk vissza, és a 2008-as PokerStars.net APPT finálé döntő asztaláért történő küzdelmek mellett a AUD $15,000-os High Rollers verseny kezdete is programon lesz este negyed héttől.

Búcsúzóul betekintést engedünk a Team PokerStars Pro párja, Vanessa Rousso és Chad Brown gondolataiba – úgy tűnik, elég jól ismerik egymást!


Tekintsd meg az APPT Sydney 2. évad: egy profi páros gondolatai című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!

2008. december 6. 3:21

BPO 2008: Az 1C játéknap zsetonállása

36 játékos jutott tovább, a holnapi szombati játéknapra, ők pedig:

1. Marjai Gábor - 99.950
2. Andrei One - 81.675
3. Claude Noel - 71.025
4. Schmidt Zoltán - 69.400
5. Szatmári Sándor - 60.275
6. Vígh Ádám - 50.650
7. Cserháti Zsolt - 45.850
8. Kalmár Attila - 45.700
9. Szamosi Gábor - 45.175
10. Nagy Imre - 42.600
11. Szabó Zoltán - 41.950
12. Farkas Péter - 41.100
13. Földes Gábor - 32.025
14. Krencz Balázs - 31.050
15. Bognár Zoltán - 30.175
16. Horváth Zoltán - 30.100
17. Fortuna Gábor - 29.600
18. Capitan Bogdan - 26.625
19. Farkas Gábor - 25.350
20. Nemes András - 24.800
21. Patzai Tamás - 23.850
22. Simon János - 22.525
23. Molnár András - 21.850
24. Skinyár Gábor - 20.325
25. Szabó Máté - 20.025
26. Miklós Csaba - 18.775
27. Rátkai István - 18.250
28. Takács Gergő - 17.875
29. Leisztinger Tamás - 16.025
30. Lanszki Zoltán - 15.050
31. Kapitány Zoltán - 14.350
32. Ősi Olivér Mihály - 13.950
33. Andreiszki Richárd - 12.650
34. Kis Attila - 12.375
35. Fülöp Zoltán - 2.700
36. Ruzicin Slobodan - 2.225

2008. december 5. 22:43

BPO 2008: Az 1C játéknap véget ért

logo6.jpgTúlvagyunk a PokerStars.com BPO második selejtező napján is, és ezúttal a 118 nevezőből 36-an csatlakoztak az eddigi 60 továbbjutóhoz. Ők 96-an folytatják holnap a küzdelmeket a második játéknapon.

Hiába vonultak fel a pokerelit legnagyobb sztárjai ma is, sajnos a legtöbben kiestek a versenyből. Többek között a kétszeres EPT második helyezett Kaló Dénes, a WSOP pro Tóth Richárd, a budapesti EPT 7. helyezettje Tóth Zoltán, Tóth Csaba, a 2006-os bajnok Pintér Márk, Karkus András valamint Bodnár Pál is a mai nap folyamán búcsúztak.

A továbbjutó játékosokról és zsetonmennyiségükről hamarosan szolgálhatok több információval.

Addig is hangoljatok a holnapi játéknapra - a BPO holnap a 2. játéknappal 14:00-tól folytatódik, és
szeretettel várok mindenkit itt a PokerStars magyar blogjában.

Jó éjszakát!

2008. december 5. 22:00

BPO 2008: Nagy megmenekülések

logo6.jpgFél óra sincs már hátra az utolsó vakszintből, de még 40-en vannak versenyben. Egymást követik az all-inek, ahogy a short-stackek jó lapot találnak vagy megunják a játékot.

Nagy Imre ismét all-inbe került, és ezúttal bár favoritként kezdte a leosztást, mégis rendkívül szerencsés körülmények között gyűjtötte be a kasszát. Az all-inre flop előtt került sor, és Nagy osztott királyaival hatalmas előnybe került ellenfele A-K lapjaival szemben. Az Ac-Qh-2c flopon Nagy nyerési esélyei azonban rendkívül kicsire (9%-ra) csökkentek, mégis a 9c turn, majd 4c river az ő győzelmét hozta, miután treff királyával flösst alakított ki.

A 10-es asztalon egy 1,500 zsetonnal rendelkező short-stack is hasonló körülmények között menekült meg. A short-stack A-Q lapjaival ment all-in, és egy A-T-től érkezett megadás. A K-T-8 flopon majd 8 turnön, szinte kilátástalannak tűnt a bennmaradás a kevés zsetonnal rendelkező játékos számára - végül azonban egy bubi érkezett a riverre, amivel a short-stack sort alakított ki, és megmenekült a kieséstől.

2008. december 5. 21:21

BPO 2008: Közeledünk a végéhez

logo6.jpgKözeledünk az 1C játéknap végéhez - hamarosan kezdődik az utolsó, 11. vakszint. Jelenleg 500/1000-es vakokkal játszanak a versenyzők, így nem meglepő, hogy a short-stackek 8-15,000 zsetonnal all-in mennek.

A 11-es asztalnál hatalmas összeakadásokra van példa. Nagy Imre előbb hatalmas kasszát vitt, majd óriási potot vesztett - mindkettőben nagyon erős lapja volt.

Az elsőben Nagy egy short-stackkel ment all-in a 7-8-9 flopon.

Nagy: 10-J
Short-stack: 9-10

Tipikus cooler szituáció volt (nagy összeakádos leosztás), a short-stack pontosan erre a lapra várt régóta - top pár és alul-felül nyitott sorhúzó, míg Nagy Imrét tökéletesen eltalálta a flop - nut sort alakított ki ugyanis a játékos. Osztozkodásra még lett volna lehetőség, ha egy bubi érkezik a turnre vagy a riverre, de miután nem így történt, a kasszát Nagy Imre gyűjtötte be, míg a short stack szomorúan hagyta el a játékteret.

Pár leosztással később Nagy Imre volt a szenvedő fél, miután osztott királyaival beleszalatt egy A-A-ba, és óriási kasszát vesztett el. Nagynak még így is körülbelül 25,000 zsetonja maradt, amivel átlag körül helyezkedik el.

Közben a 10-es asztalon, a short-stack Rátkai "Selindek" István is duplázott, miután Q-9 lapjaival felülmúlta ellenfele J-J kezét, a Q-9-7-2-9 boardon. A leosztás megnyerésével Selindek 15,000 körülire növelte stackjét, de még így is jóval az átlag zseton alatt helyezkedik el.

2008. december 5. 21:06

BPO 2008: A 2006-os bajnok kiesett

logo6.jpgA 2006-os BPO bajnoka, Pintér Márk is búcsúzott az idei küzdelmektől, miután újból peches körülmények között vesztett all-int. Pintér korábban A-A-szal, majd K-K-lyal is alulmaradt jóval gyengébb ellenfelei ellen, ezúttal pedig A-J lapjaival kapott ki a nagyvak K-Q keze ellen.

Pintér ráadásul nagyon közel állt a duplázáshoz, miután 3-2-J-5 lapok érkeztek a boardra, ám a riveren következő dáma mindent megváltoztatott - s Pintér kiesett a versenyből!

IMG_0006.jpg

Pintér Márk

2008. december 5. 20:38

BPO 2008: Hatalmas kasszák

logo6.jpg
Két hatalmas leosztásra került sor az elmúlt fél órában - mindkettőben közel 45,000 zseton került kasszába.

Az elsőben a 8-as asztalon csapott össze két átlag feletti zsetonmennyiséggel rendelkező játékos:

1-es játékos: Kc-Jc
2-es játékos: 9d-10d

Az 1-es játékos végig emelt a leosztásban, a flopon 1,600-at, turnön 3,500-et, míg riveren 5,000-et. Ellenfele, a 2-es versenyző pedig végigtartotta a liciteket, végül a riveren , az 5,000-es hívásra all-in ment. Az 1-es játékos hosszas gondolkozás után saját all-injével tartotta az emelést, s a leosztás megnyerésével közel 45,000-res kasszát gyűjtött be.

A másik leosztásra a 11-es asztalon került sor, ahol a rendkívül agresszív korábbi chip leader, Farnod és Schmidt Zoltán egy licitháborút követően került all-inbe flop előtt.

Farnod: As-6s
Schimdt: J-J

A J-K-Q-6-K boardra nem érkezett segítség az A-6-nak, ráadásul Schmidt full-house-t alakított ki, így begyűjtötte a 45,000-res potot.

2008. december 5. 20:26

BPO 2008: Küzdelem

logo6.jpgMicsinay Balázs duplázott, miután egy pénzfeldobásos szituációt megnyert. Balázs K-Q-val kétszerezte meg stackjét, miután ellenfele osztott nyolcasait legyőzte egy riverre érkező kósza királlyal. Balázs közel 15,000-re növelte stackjét.

Styevlik Imre csupán 8,000 zsetonnal küzd a bennmaradásért, de legutóbb 2,000-es kasszát vitt el, miután ellenfele emelésére all-in ment osztott királyaival. Játékostársa hosszasan gondolkozott végül elengedte lapjait.


2008. december 5. 19:50

BPO 2008: Négyen flop előtt

logo6.jpg
Ritkán látunk négyes all-int flop előtt, ám a BPO 1C játéknapján most már erre is láttunk példát:

Előbb két short-stack ment all-in a 12-es asztalnál, majd további két játékos tolta középre a stackjét:

1-es játékos: K-K
2-es játékos: Q-Q
3-as játékos: A-Q
4-es játékos (a legnagyobb stackes): Q-J

A végén Cserháti Zsolt osztott királyai diadalmaskodtak flössel, így a játékos közel 35,000-re növelte stackjét!

A leosztás egyik kiesője Purak Zoltán volt, aki osztott dámákat mutatott. "De short-stackként mit tudtam volna csinálni?" - mondta a rendkívül csalódott játékos.

2008. december 5. 19:46

BPO 2008: Folytatódik a pechsorozat

logo6.jpgA 2006-os BPO győztesnek, Pintér Márknak nincs szerencséje a magas osztott párokkal. Korábban A-A kezével kapott ki ellenfele jóval gyengébb A-8 lapjai ellen egy flop előtti all-int követően, most pedig osztott királyaival szenvedett vereséget.

Pintér és Noszály Sándor flop előtt mentek all-in.

Pintér: K-K
Noszály: A-9

Az erőviszonyok már az A-7-6 flopon megváltoztak, és Pintér csupán két outjában bízhatott. Nem érkezett azonban király sem a turnre, sem a riverre, így Márk 15,000-es kasszát veszített, és csupán 4,000 zsetonja maradt.

2008. december 5. 19:10

BPO 2008: Fájó búcsú

logo6.jpgTóth Csaba is csatlakozott névrokonaihoz, Zoltánhoz és Ricsihez, miután két leosztás alatt kiesett a 2008-as BPO-ról.

Az elsőben Csaba 3bettelt ellenfele 2,000-es hívására, ám pechjére beleszaladt a nagyvak osztott királyaiba, aki all-in ment. Csaba 6,500-al volt benn a kasszában, tehát még elengedhette volna A-Q lapjait, de miután tartotta az emelést, csupán 30% esélye volt a győzelemre. Csaba hiába várt az ászokra, nem érkezett segítség a boardra, így csupán 9,000 zsetonja maradt.

A második leosztásban maradék zsetonját a 7-8-T flopon tolta középre, ám megint nem volt szerencséje, ugyanis A-8 lapjaival kevésnek bizonyult ellenfele osztott ászai ellen. Csabával valószínűleg jövő héten találkozhatunk következőleg, mikor a prágai EPT-ről jelentkezem élő tudósítással.

2008. december 5. 18:19

BPO 2008: Vacsoraszünet és a 7. vakszint

logo6.jpg
A 6. vakszintet követően 30 perces vacsoraszünet következett, majd megkezdődött a 7. vakszint 200/400-as vakokkal. Nem sok akció történt, a játékos inkább a bőséges és rendkívül finom vacsorájuk emésztésével foglalkoznak.

Egy-két kiesőre azért volt példa Gyarmati Gábor például 7-9-cel búcsúzott ellenfele A-J keze ellen, míg Berényi László K-J-val kapott K-Q ellen.

Purak Zoltán stackje is jelentősen megfogyatkozott, miután A-K lapjaival beleszaladt ellenfele jóval erősebb osztott ászaiba, s jelenleg 6,500 zsetonnal küzd a bennmaradásért.

2008. december 5. 17:48

BPO 2008: Tóth Ricsi is búcsúzott

logo6.jpgSajnos Tóth Richárd is búcsúzott a 2008-as BPO-tól, miután dáma top párjával, csupán kisebb kicker miatt maradt alul ellenfelével szemben. Pedig Ricsi nem állt rosszul, hiszen átlag feletti stackkel rendelkezett.

Ricsi és ellenfele a Qs-2h-9c flopon mentek all-in, ám Ricsi pechjére J-Q lapjaival beleszaladt ellenfele K-Q kezébe, és miután nem érkezett segítség a boardra, Magyarország egyik legnagyobb versenyjátékosa kiesett. Akárcsak Kaló Dénesnek, Ricsinek sem megy a játék a magyar fővárosban, hiszen az EPT Budapesthez hasonlóan, itt is az első játéknapon búcsúzott.

IMG_0012(2).jpg

Tóth Richárd

2008. december 5. 17:29

BPO 2008: Feltörekvőben

logo6.jpgFöldes Gáborról, Purak Zoltánról és Tóth Csabáról szólt az elmúlt 10 perc, miután mindkét játékos "messze" az átlag fölé növelte zsetonmennyiségét.

Földes Gábor hatalmas, közel 30,000-res kasszát vitt el Erdeitől, miután a 8h-Ac-6d flopon all-in mentek. Mindkettejüknek szép lapja volt, ám Erdei szomorúan vette tudomásul, hogy A-Q kezével szinte esélye sincs megnyerni a leosztást ellenfele osztott hatosai ellen. Ráadásul Földes a lehető legjobb módon "erősödött tovább" riveren, miután újabb hatos érkezett a boardra. A 6-os pókerrel Földes rendkívül megerősödött, és az élmezőnybe ugrott.

Közben Purak Zoltán is megerősödött, Zoltán csupán 6,000 zsetonról jött vissza, hogy jelenleg messze a 14,000-es átlag fölött, 23,000 zsetonnal folytassa a küzdelmeket. Igaz ehhez kellett egy K-K is, amellyel ellenfele osztott hetesei ellen duplázott.

IMG_0035.jpg

Purak Zoltán

Tóth Csaba, aki rendkívül közel került a fizetős helyekhez a varsói EPT-n, is közel 20,000 -re növelte stackjét, miután A-Q lapjaival legyőzte ellenfele, Jáger László J-J kezét. A leosztás elvesztésével Jáger búcsúzott a 2008-as BPO-tól.

IMG_001333.jpg

Tóth Csaba


2008. december 5. 17:05

BPO 2008: Nagyon csúnya?

logo6.jpgA no-limit hold'em legerősebb lapja, az A-A sokszor veszít flop előtti all-int követően, de mégis a legrosszabb érzés, mikor osztott ászaiddal egy A-X ellen, azaz mindössze 7% nyerési esély ellen veszítesz.

A-A lapokkal bármilyen kombináció ellen legalább 79% esélyed van nyerni flop előtti all-int követően, még a legerősebb lap az osztott ászok ellen az egyszínű 5-6. Az esélyek természtesen a flopon már módosulhatnak. Pintér Márk A-A lapjaival a Qh-8c-7s flopon ment all-in, és megadója nem más volt, mint az A-8 kezet rejtegető Nagy Imre.

Pintér: Ad-Ac (91% esély a győzelemre)
Nagy: As-8d (9% esély a győzelemre)

Pintér Márk jogosan volt rendkívül mérges, mikor a turnre 8s, míg a riverre 3s érkezett, hiszen ellenfele 8-as drilljével elvitte a 12,000-res kasszát, míg Márk stackje 12,000 körülire csökkent. A szerencse mindig szerepet játszik a pókerben, de így is rendkívül fájó hatalmas favoritként veszíteni! Fel a fejjel, Márk!

2008. december 5. 16:38

BPO 2008: Gyorshírek

logo6.jpgKaló Dénesnek nem megy Budapesten. A kétszeres EPT második helyezett versenyző az EPT Budapest után a 2008-as BPO-n is az első játéknapon távozott. Dénesnek egész nap nem ment a játék, végül egy hatalmas összeakadásban búcsúzott.

Dénes körülbelül 5,000 zsetonnal ment all-in az Ad-5d-8h flopon 6d-3d lapjaival, ám pechjére ellenfele Fülöp Zoltán A-8-at rejtegetett. Bár Dénesnek szinte minden káró lap segített volna, a turnre érkező 8d nem volt outjainak egyike, ugyanis Dénes hiába alakított ki flösst, ellenfele full house-ra (AA888) tett szert, így Dénesnek riverre már esélye sem vol nyerni. Talán majd Prágában az EPT-n!


Gyorshír: néhány játékos zsetonállása:

Tóth Ricsi: 14 ezer
Pintér Márk: 17 ezer felett
Selindek: 19 000

2008. december 5. 16:08

BPO 2008: Rossz blöff

logo6.jpgKaló Dénes továbbra sem találja helyét a 2008-as BPO-n, s bár kezdőzsetonra visszaküzdötte magát, egy újabb rossz blöffel több ezer zsetont veszített, és jelenleg 5,000-es stackkel rendelkezik.

Dénes a J-7-3-3-9 boardon nagyjából 3,000-es kasszára 1,500-at emelt első beszélőként, ám pechjére ellenfele kiszimatolta a blöfföt és osztott ötöseivel tartotta a hívást, és megnyerte a leosztást. Dénes nem mutatta lapjait.


IMG_001666.jpg

Dénes:"Nem megy"

2008. december 5. 15:10

BPO 2008: Összefoglaló

logo6.jpg3 vakszintet követően, még 104 vannak versenyben, az átlagzseton 11,346. A jelenlegi chip leader Pirayehgar Farnod, akitől korábban egy kétes szituációban 15,000 zsetont vettek el, végül azonban, videófelvétel megtekintését követően, visszakapta a zsetonmennyiséget, és jelenleg 30,000-es stackkel rendelkezik.

Újabb jelentős kiesőkről kell beszámolnom, előbb Karkus András búcsúzott miután A-8 lapjaival kikapott ellenfele osztott hetesei ellen a 2-2-4-2-Q boardon, majd Diószegi Csilla is távozott a játéktérről, miután Ah-9c kezével veszített Erdei János Js-8s lapjai ellen a 4s-7s-9d-3s-8h boardon.

IMG_00277.jpg

Karkus András

2008. december 5. 14:59

BPO 2008: Duplázások

logo6.jpgHárom all-in, és három duplázás, és egy kiesés. Előbb Pintér Márk sikeresen duplázott miután osztott ászai kitartottak ellenfele, Bodnár László Q-Q keze ellen, majd Diószegi Csilla kétszerezte meg zsetonmennyiségét osztott dámáival ellenfele A-K keze ellen a A-3-4-Q-K boardon.

Végül egy rendkívül érdekes all-inre került sor, Stump András a 3-5-5 flopon ment all-in K-J lapjaival, amit Csősz osztott hatosaival adott meg. A boardra nem érkezett segítség a K-J-nak, így Stump András kiesett a versenyből, míg Csősz majdnem megduplázta stackjét.


2008. december 5. 14:49

BPO 2008: 4-5

logo6.jpgA 4-es és az 5-ös asztalon játszik Selindek, Karkus András és Kaló Dénes. Utóbbiaknak nagyon nem megy a játék, Karkus András csupán 2,100 zsetonnal rendelkezik, míg Kaló Dénes a kezdőzseton felénél tanyázik. Igaz all-ineket nem veszítettek még, de kisebb-nagyobb kasszákat igen, így short-stackként küzdenek a bennmaradásért.

Nem így, Rátkai "Selindek" István, aki nagyon jól rajtolt az 1C játéknapon, és két vakszintet követően az élmezőnyben helyezkedik el. Legutóbb például majdnem 7,000-es kasszát nyert Selindek, miután A-K lapjaival diadalmaskodott ellenfele A-8 keze ellen, az A-5-9-4-Q boardon.

Selindek.jpg

Rátkai "Selindek" István

2008. december 5. 14:29

BPO 2008: Lenn

logo6.jpgHatalmas összeakadások. Így jellemezhetjük Tóth Zoltán és Bodnár Pál kiesését is.

A budapesti EPT 7.helyezett játékosa elmondása szerint mindössze három leosztásban vett részt, de egyszer sem volt szerencséje, hiába voltak jó lapjai, ellenfelei mindig begyűjtötték előle a kasszát Végül 5,500 zsetonnal ment all-in flop előtt A-K lapjaival, ám pechjére beleszaladt ellenfele osztott ászaiba, így korán kellett búcsúznia a 2008-as BPO-tól.

IMG_0004.jpg

Tóth Zoltán


Közben Bodnár Pál (Paulescape) is búcsúzott, miután osztott ászaival alulmaradt ellenfele 7-es szettje ellen. Ez megint egy elkerülhetetlen szituáció volt, a zsetonok turnön, a 9-7-3-2 boardon kerültek középre, és mivel nem volt flöss/sor-esély, Bodnár nyugodtan jelentett all-int, a csupán alacsony lapokat tartalmazó asztalon. Pechjére ellenfele 7-7 kezet mutatott, és miután nem érkezett ász a riverre, Bodnár is korán távozott a helyszínről.

IMG_0050.jpg

Bodnár Pál

2008. december 5. 14:14

BPO 2008: Fenn

logo6.jpgNoszály Sándor rendkívül jól kezdte a BPO 1C játéknapját, és jelenleg 20,000 zsetonnal rendelkezik. 4-en limpeltek be egy leosztásban, majd az 5d-8s-Qd flopon Noszály 200-as emelését mind a három ellenfele, Pintér Márk, Reich Roland és Nagy Imre is tartotta.

A turnre 8d érkezett, és Noszály folytatta az emelést, 600-ig hívott. Pintér még tartotta az emelést, majd érkezett egy visszahívás 2,500-ig Recihtől. Nagy és Pintér eldobták lapjaikat, de Noszály megadta az emelést.

A 4d riveren Noszály előbb checkelt, majd egyből tartotta ellenfele all-injét.

Noszály: Ad-8d

Noszály flösst alakított ki riverre, ami elég volt Reich kezének legyőzéséhez, így Reich búcsúzott a 2008-as BPOtól, míg Noszály az élmezőnybe ugrott.

IMG_0029.jpg

Noszály Sándor

2008. december 5. 13:45

BPO 2008: Ez aztán a dobás!

logo6.jpgVan egy híres pókermondás, miszerint "nem az számít, hogy egy jó lappal mekkorát nyersz, hanem hogy egy jó lappal minél kevesebbet veszíts!". Pintér Márk játékára tökéletesen ráillik ez a mondás, miután a 2006-os BPO győztes hatalmas dobást mutatott be.

A flopra Js-As-7s érkezett, majd egy licitháborút követően Pintér ellenfele, Erdei János hatalmas over-bettel all-in ment (A kassza 2,000 körüli volt, mikor Erdei all-in ment). Pintér Márk 10s-3s lapokat rejtegett, azaz harmadik nut flösse volt, ám rendkívül jól olvasta ellenfelét és elengedte lapjait. Márk dobását követően, Erdei Qs-2s-t mutatott. Nem sokan tudták volna elengedni Pintér lapjait egy ilyen floppon, de a korábbi győztes megmutatta tudását!

IMG_0001 (3).jpg

Pintér Márk

2008. december 5. 13:38

BPO 2008: Ez nem a királyok napja

logo6.jpgA mai nap eddig nem az osztott királyokról szól. Miután Jávroszky Rudolf osztott királyokkal esett ki, Zanyi András is majdnem búcsúzott, miután csupán 800 zsetonja maradt.

A Qd-6s-8d flopon Zanyi nyitott 950-el, mire Kalmár Attila visszaemelt 2,500-ig. András nem sokáig habozott és all-in ment, amit Kalmár azonnal tartott és Qc-Qs-t fordított fel - azaz dáma-szettet.
Zanyi nem tudta elengedni a királyokat, s ez majdnem a versenyébe került, miután a turnre 10c, a riverre pedig Ah érkezett, s így elvesztette a leosztást.Igaz még bennmaradt, de az 50/100-ra emelkedő vakszinten alig 8 nagyvakkal rendelkezik.

Zanyi esélyei nagyon lecsökkentek a továbbjutásra, de már láttunk csodákat...

2008. december 5. 13:10

BPO 2008: Izgalmas első negyed óra

logo6.jpgIzgalmasan kezdődött a 2008-as BPO 1C játéknapja, miután 15 perc alatt izgalmas leosztásoknak és két kiesésnek lehettünk szemtanúi. 118-an indultak a mai játéknapon, de a maradék két helyet még néhány óráig be lehet tölteni.

Első kiesőként Jávorszky Rudolf végzett, aki osztott királyaival maradt alul ellenfele A-A lapjai ellen. Ez tipikus no limit hold'em összeakadás, ami az esetek 90%-ában all-inben végződik - szinte elkerülhetetlen, és mégis rendkívül fájó így kiesni. A 117. helyen Zhong Zen Liang végzett.

Közben kialakultak a játékospárosítások is, a legizgalmasabb asztaloknak az 5-ös és a 11-es ígérkezik - előbbinél Karkus András és Selindek, utóbbinál Noszály Sándor és Pintér Márk helyezkedik el. Közülük Selindek már all-inbe is került, igaz ellenfele nem tartotta az emelést, így Selindek begyűjtötte a hatalmas kasszát és közel 15,000-re növelte stackjét.

A mai napot továbbá a Tóthok napjának is nevezhetnénk, hiszen Tóth Ricsi, Tóth Csaba és Tóth Zoltán is a mai napon kezdte meg a küzdelmeket.

2008. december 5. 12:20

BPO 2008: 1C játéknap

logo6.jpgMegérkeztünk a 2008-as PokerStars.com Budapest Poker Open, harmadik, egyben utolsó selejtező napjához, és akárcsak az 1A játéknapon, ma is telt házas verseny elé nézünk, 120 fő részvételével.

A magyar pókerelit tagjai közül legnagyobb versenyjátékosaink, többek között a kétszeres EPT második helyezett Kaló Dénes, WSOP pro Tóth Richárd, a két évvel ezelőtti BPO győztes Pintér Márk, Karkus András, egyik legjobb online készpénz játékosunk Tóth Csaba, a budapesti EPT-n 7. helyen végző Tóth Zoltán és a PokerStars BPO + Prága díjcsomagát begyűjtő, az online póker hazai atyja, Rátkai "Selindek" István is részt vesz a mai küzdelmekben.

Az egyik legsokoldalúbb versenyző ma azonban Noszály Sándor lesz, a korábbi teniszcsillag, majd a Nagy Ő sztárja ugyanis a pókeréletben is kipróbálja magát.

A kezdőzseton ezúttal is 10,000, az első vakszint pedig 25/50 lesz. A nap legfontosabb pillanatait élőben követhetitek majd itt, a PokerStars magyar blogjában! Szurkoljunk együtt!

2008. december 5. 0:03

BPO 2008: Az 1B játéknap összefoglalója

logo6.jpgTúlvagyunk a PokerStars.com BPO második selejtező napján is, és ezúttal a 118 nevezőből 29-en csatlakoztak a tegnapi 31 továbbjutóhoz. Ők 60-an már biztosan visszatérnek szombaton, hogy folytassák a küzdelmeket.

A mai nap végére Lendvai Tamás vette át a vezetést a versenyben, aki több, mint 100,000 zsetonra tett szert, míg az üldőzőbojban Scheili "Riki" Richárd (78,350) és Chen Zi Ping (74,350) található:

Lendvai Tamás 111.375
Scheili Richárd 78.350
Chen Zi Ping 74.350
Suki Flórián 72.500
Boros Mátyás 61.550
Soung Dond Sheng 60.750
Szmutka István 57.525
Andrejkovics Mili Milán 52.725
Graffits Tamás 50.975
Lakatos László 39.975
Lendvay Endre 38.900
Lakatos Béla 36.400
Siba László 36.025
Rácz Csaba 34.175
Dögei Csaba 32.375
Gazsi Attila 32.150
Cseh Tamás 31.600
Majoros Péter (Majka) 30.450
Dékány Gergely 28.275
Farkas Péter 28.175
Karaszi István 27.250
Markovits Ádám 26.850
Szép Attila 25.600
Schreiber István 25.425
Kéri Károly 23.850
Pőcze László 20.650
Bank Gábor 19.575
Kárpáti Kamil 18.900
Tuza Lajos 13.200

A BPO holnap az 1C játéknappal 14:00-tól folytatódik, és, akárcsak ma, a 11. vakszint végéig küzdenek majd a versenyzők. A beülők már szinte teljesen elfogytak a holnapi valószínűleg telt házas selejtezőnapra! Szeretettel várok mindenkit holnap is, itt a PokerStars magyar blogjában.

Jó éjszakát!

2008. december 4. 22:18

BPO 2008: Az 1B játéknap véget ért

logo6.jpgA 2008-as PokerStars.com Budapest Poker Open 1B játéknapján 118 versenyző ült le az asztalokhoz játszani, és közülük 29-en jutottak tovább a szombati második játéknapra.

A mai nap izgalmas leosztásokról, hatalmas összeakadásokról, és a póker hírességek show-járól szólt. Rendkívül erős mezőny gyűlt össze a Tropicana kaszinóban a mai nap folyamán, többek között a tavalyi BPO győztes Duró Gyula, Démi Zoltán, Gelencsér Péter (Iteo), Hapák Samu, Hoffmann Tibor, Koszta Miklós, az LAPT San José győztese Kwaysser Waldemár Ákos (Luigi), Markovits Ádám, Novák István, Scheili Richárd (Riki), Somodi Balázs, Szikrai István, Szikrai Álmos, Várady Béla, Zakhar Péter és a budapesti EPT-n fizetős helyen végző versenyzők közül Andrejkovics "Mili" Milán, Saskőy Szabolcs,Tolnai Tibor, valamint a magyar médiasztárok képviseletében Majoros Péter (Majka) is a mai napon versenyzett.

Közülük nagyon sokan hullámvasúton utaztak a mai nap folyamán, például Luigi az átlagzseton feléről kúszott fel az élmezőnybe 50,000 körüli stackre, majd pár leosztáson belül el is veszítette egész zsetonmennyiségét a chip leader ellen. A fiatal sztárok közül például az utolsó negyed órában távozó Gelencsér Pétertől és Somodi Balázstól is búcsúztunk, míg a veteránnak számító versenyzők közül például Saskőy Szabolcs, Várady Balázs és Tolnai Tibor sem élték túl az első játéknapot.

Igaz átlagzseton alatt, de versenyben maradt még Markovits Ádám és a médiasztár Majoros Péter (Majka) is, míg a BPO egyik színfoltja Scheili Richárd (Riki) valamint az ismét jó formába lendülő Andrejkovics "Mili" Milánnal is hatalmas stackkel folytathatják a küzdelmeket a szombati játéknapon.

További információt a továbbjutókról és a játékosokról hamarosan.

2008. december 4. 22:00

BPO 2008: A szerencse néha segít

logo6.jpgA pókerhez szerencse is kell - de gondolom ezt már mindenki átélte aki valaha kártyázott életében. A szerencse azonban forgandó, Andrejkovics Milán short-stackként küzdött az elmúlt órákban, ám egy jókor érkező A-K-lyal megduplázta zsetonmennyiségét ellenfele A-Q keze ellen, s közel 35,000 zsetonnal rendelkezik.

Kevésbé volt szerencsés a 10-es asztal 1-es székén ülő játékos, aki A-K lapjaival turn-riverre kialakuló flössel kapott ki ellenfele Qc-5c keze ellen, az Ah-7c-Js-6c-3c boardon és kiesett a versenyből. A szerencsés győztes Karaszi István volt, aki korábban Majka ellen is hatalmas kasszát nyert, miután riverre sort alakított ki J-Q lapjaival a 9-9-7-8-T boardon, és legyőzte a médiasztár A-K kezét.

2008. december 4. 21:29

BPO 2008: Short-stack sorsok

logo6.jpgSosem könnyű egy versenyen short-stackből játszani, de a cél mindig egyszerű: duplázni kell! Ez valamikor sikerül, valamikor pedig nem. Gelencsér Péternek sikerült, Tolnai Tibornak sajnos nem.

Gelencsér Péter (Iteo) estéje sem volt egyszerű, és legutóbb negyed óra alatt két all-int is át kellett élnie. Az elsőben Kiss Sándor all-injét adta meg A-T-zel, ám a preflop all-in nem sikerült túl jól Iteo számára, miután ellenfele gyengébb, Ac-8c lapokkal kialakított flössel diadalmaskodott a Jd-7c-Kc-6d-5c boardon. A második all-inben már Iteo bennmaradása volt a tét, és a játékosnak sikerült megnyernije a pénzfeldobásos szituációt, miután Q-T lapjaival legyőzte ellenfele, Drágár Péter osztott heteseit az A-3-9-8-T boardon. A leosztás megnyerésével Iteo átlagzsetonra jött fel 28,000-es stackkel, míg Drágár búcsúzott a 2008-as BPO-tól.

Miközben Iteo hullámvasúton utazott, Tolnai Tibor kiesett a versenyből. Tolnai hátsó pozícióból emelt, mire Scheili "Riki" Richárd all-in ment. Tolnai hosszas gondolkodás után tartotta maradék 7,000 zsetonjával az all-int, ám pechjére A-Q lapjaival beleszaladt Riki osztott királyaiba. A boardra nem érkezett segítség így Tolnai kiesett a versenyből, míg a remek formába lendülő Riki közel 50,000-re növelte stackjét.

IMG_0013.jpg

Tolnai Tibor búcsúzott

Már csak 40-en vannak játékban, az átlagzseton majdnem 30,000.

2008. december 4. 21:27

BPO 2008: Zsetonállás frissítés

A 15 perces szünet zsetonállása:

7. asztal

1 Nyuli Ferenc 10025
2 Gazsi Attila 14650
4 Suki Flórián 86375
5 Boros Mátyás 53925
6 Rigó Csaba 5750
7 Andrejkovics Milán 12975
8 Lendvay Endre 28325
9 Kárpáti Imre 11325
10 Farkas Péter 10450

8. asztal

1 Kiss Sándor 15450
2 Gelencsér Péter 20275
3 Tuza Lajos 20900
4 Siba László 24125
5 Cseh Tamás 34100
6 Lendvai Tamás 44100
7 Szép Attila 22675
8 Bukta Tamás 15100
9 Friedrich Zsolt 9500
10 Drágár Péter 16050

9. asztal

1 Graffits Tamás 62300
2 Tolnai Tibor 15000
3 Zámbori Zsolt 11125
4 Assenbrenner György 7925
5 Schreiber István 36925
6 Scheili Richárd 27125
8 Ádám Krisztián 16650
9 Kéri Károly 8375
10 Lakatos László 29700

10. asztal

1 Szulyák Imre 19400
2 Dékány Gergely 22825
3 Rácz Csaba 21250
4 Baranyi Róbert 18450
5 Dögei Csaba 27550
7 Karaszi István 32100
8 Lakatos Béla 37975
9 Majoros Péter 46075
10 Pőcze László 21225

11. asztal

1 Forgács Gyula 19075
2 Chen Zi Ping 71300
3 Papp András 12675
5 Markovits Ádám 25400
6 Bank Gábor 22125
7 Soung Dong Sheng 28275
8 Szmutka István 51875
9 Kárpáti Kamil 19275
10 Bardóczky Kornél 12500

2008. december 4. 20:37

BPO 2008: Rövidzárlat

logo6.jpg10 perc sem telt bele, hogy Kwaysser Valdemár Ákos (Luigi) 45,000-re növelte stackjét, de már nincs a versenyben maradt versenyzők között.

Luigi óriási kasszát bukott, melynek végén Suki Flórian toronymagas chip leaderré lépett elő. Egy flop előtti licitháborút követően, a Q-4-7 flopon Suki 6,000 zsetont emelt a 12,000-res kasszára, amit Luigi csak megadott. A turnre 10h érkezett és Suki folytatta a licitálást, ám 12,000-res emelésére Luigi all-in ment. Suki egyből tartotta az emelést és osztott dámákat mutatott, azaz dáma-szettet, ami bőven elég volt Luigi 9-9 keze és flösshúzója ellen, miután 3c érkezett a riverre.

Luigi hiába állt az átlagzseton kétszeresén, egy leosztás alatt mindent elvesztett, és kiesett. Suki közben a mezőny élére ugrott elképesztő 90,000-es zsetonmennyiséggel!

2008. december 4. 20:11

BPO 2008: Luigi szárnyal

logo6.jpgNemrég Luigi még 10,000-nél kevesebb zsetonnal rendelkezett, ám egy óra leforgása alatt 45,000-re növelte stackjét - igaz kellett hozzá a 2008-as BPO Omaha győztese, Somodi "Mogyoró" Balázs is, aki érdekes megadást csinált flop előtt.

Luigi körülbelül 23,000 zsetonra küzdötte fel magát, mikor egy licitháborút követően középre tolta összes zsetonját. Somodi rövid gondolkozás után 8c-9c lapjaival tartotta, saját 21,000-es stackjével az all-int.

Somodi: 8c-9c
Luigi: A-A

Mogyoró pont átlag zsetonmennyiséggel rendelkezett, így érdekes megoldásnak számított tőle az all-in megadása - igaz többször játszottak már egymás ellen, tehát lehet Mogyoró is meglepődött mikor Luigi osztott ászokat mutatott.

IMG_0001.jpg

Somodi Balázs: "Eddig tartott"

A boardra érkező 4-T-K-6-9 lapok nem változtattak az erőviszonyokon, így Somodi Balázs kiesett, míg Luigi az élmezőnybe ugrott 45,000 körüli zsetonmennyiségével.

IMG_0008.jpg

A boldog győztes, Luigi

2008. december 4. 19:41

BPO 2008: A túlélés

logo6.jpgEmelkednek a vakok, és a short-stackeknek egyre csak fogy az ideje és a zsetonja - duplázni kell a túléléshez, vagy távozni kell a játéktérről. A vakok jelenleg 300/600, 50-es antéval

Vannak akik egyelőre túlélték:

Andrejkovics Milán stackje csupán 5,700-ra fogyatkozott, de a legjobbkor osztott ászokat kapott és egy preflop all-int követően sikerült dupláznia ellenfele Q-Q keze ellen az A-J-K-3-8 boardon.

Gelencsér Péter (Iteo) is sikeren megkétszerezte stackjét, igaz pénzfeldobásos szituációt kellet megnyernie ehhez. Szerencsére Iteo osztott kilencesei kitartottak ellenfele A-K lapjai ellen a 2-9-8-4-3 boardon, így majdnem átlagzseton körüli zsetonmennyiséggel rendelkezik jelenleg.

Vannak akiknek duplázniuk kell:

Tolnai Tibor stackje rendkívül fogyóban van, csupán 5,000 zsetonnal rendelkezik, ami már 10 nagyvaknak sem felel meg, s Kwaysser Valdemár Ákosnak is sürgősen dupláznia kell, miután kevesebb, mint 10,000-es stackje van.

És vannak akiknek egyelőre nem kell aggódnia, ugyanis a 20,000 körüli átlagzseton körül vagy fölött helyezkednek el.

Markovits Ádám 30,000 zseton körül mozog, igaz szerencsésen túlélt egy turn-allint A-9 lapjaival a 2-A-A-J-J boardon, miután a riverre érkező lap következtében ellenfele A-Q-ja ellen osztoztak a kasszán.

A sztárok közül legjobban a médisztár Majoros Péter (Majka) áll, aki több, mint 40,000-es stackkel rendelkezik. Majdka rendkívül élvezi a játékot, ami nem is meglepő, hiszen az élmezőnyben helyezkedik el!

2008. december 4. 19:04

BPO 2008: Mili hullámvasúton

logo6.jpgAndrejkovics Mili Milán hullámvasúton utazik a mai nap folyamán. Közel 55,000-re növelte stackjét a vacsoraszünet előtt, ám az elmúlt vakszinten több, mint 45,000 zsetont elveszített.

Először Somodi Balázst duplázta fel K-Q lapjaival, miután "Mogyoró" A-Q kezét nem tudta felülmúlni, majd hatalmas kasszát vesztett egyik asztaltársa ellen.

Mili rendkívül agresszívan játszik, és egy rosszul sikert blöffel 21,000 zsetont vesztett. Mili középsőből emelt 1,400-ig a 200/400-as vakszinten, amit a nagyvakról és az UTG pozícióról is tartottak. A 7s-7x-4s flopon ellenfelei checkeltek, ám Mili As-6s lapjaival folytatta az emelést és 2,000-ig hívott. A nagyvak elengedte lapjait, de az UTG-ről instant megadás érkezett. A 7x turn hasonlóan zajlott le, az UTG előbb checkelt, majd tartotta Mili 4,000-es emelését. A riverre érkező tízes már elgondolkodtató volt mindkét játékos számára, végül az UTG ismét checkelt és következett Mili emelése - 15,000 zsetonig. Az UTG hosszas gondolkozás után, hátralévő stackjének 80%-val tartotta a hívást, és két kilencest fordított fel.
Mili elképedve látta a remek megadást, majd szomorúan vette tudomásul, hogy elbukta a 45,000-res kasszát.

A történet azonban nem ért itt véget. Pár leosztással később Mili A-J-val ment all-in a 2d-Tc-Qd flopon, ám pechjére beleszaladt ellenfele tízes szettjébe, és hiába nőttek esélyei a 9h turnön, a riverre 7c érkezett, így újabb potot veszített el a budapesti EPT-n fizetős helyig jutó játékos.

Milinek jelenleg 9,000 körüli stackje van, s ezzel short-stackként folytatja a küzdelmeket.

IMG_0006.jpg

2008. december 4. 19:02

BPO 2008: Zsetonállás a 6. vakszint végén

1. asztal

1. Rácz 11 425
2. Schimdt 6 000
3. Nyuli 37 300
4. Kun 6 500
5. Hetesi 5 800
6. Lakatos B 25 350
7. Várady 9 600
8. Duró 13 550
9. Sonny 12 875
10. Siba 16 400

2. asztal

1. Baranyi 6 400
2. Luigi 7 550
3. Tarkó A 17 075
4. Szulyák 17 700
5. Zámbori 18 050
6. Somody 8 450
7. Iteo 14 000
8. Bardóczky 12 950
9. Schreiber 25 225

7. asztal

1. Bende 13 225
2. Hapák Samu 10 350
3. Maráczy Endre 7 350
4. Suki Flórián 26 400
5. Boros Mátyás 23 600
6. Rigó Csaba 5 100
7. Andrejkovics Milán 49 700
8. Lendvay Endre 11 350
9. Huszty Gábor 5 000

8. asztal

1. Kiss Sándor 19 150
2. Szikrai 2 075
3. Tuza Lajos 24 700
4. Zsoldos Sándor 8 775
5. Kun 4 725
6. Lendvai Tamás 20 875
7. Szép Attila 19 950
8. Bukta Tamás 17 450
9. Friedrich Zsolt 14 225
10. Drágár Péter 12 250

9. asztal

1. Csőger 11 350
2. Tolnai 11 700
3. Garai 5 275
4. Assenbrenner 16 275
5. Cseh 14 900
6. Scheili 14 075
7. Sugár 5 025
8. Ádám Krisztián 8 625
9. Kéri 16 850
10. Lakatos L 14 250

10. asztal

1. Szikrai 3 675
2. Milánkovics György 9 625
3. Kiss Albert 5 300
4. Baranyi Róbert 12 150
5. Dögei Csaba 8 550
6. Kádas Péter 15 200
7. Gazsi Attila 15 775
8. Bartháné Kóródi Katalin 11 450
9. Majoros Péter 17 900
10. Pőcze László 18 575

11. asztal

1. Vitézy Péter 8 875
2. Chen Zi Ping 63 000
3. Papp András 8 450
4. Kárpáti Imre 17 925
5. Markovits Ádám 24 650
6. Mayer Zsolt 2 675
7. Tóth Béla 5 475
8. Szmutka István 36 225
9. Kárpáti Kamil 18 225

12. asztal

1. Forgács 19 175
2. Graffits T 28 175
3. Karaczi 31 175
4. Farkas P 13 625
5. Kovács A 19 100
6. Bank 42 400
7. Zombori 15 575
8. Dékány 23 350
9. Telek 5 300

2008. december 4. 17:34

BPO 2008: Vacsoraszünetben

logo6.jpgA 2008-as PokerStars.com BPO egyik legkellemesebb újítása a budapesti EPT-hez képest a játékosoknak és a sajtónak biztosított svédasztalos étkezési lehetőség, ahol este melegétellel, egyébként pedig szendviccsekkel várja a látogatógat a Tropicana kaszinó.

Mindenféleképpen frissítő élmény a BPO-n résztvevők számára a vacsoraszünet, kicsit felállnak az asztaloktól, megmozgatják az elzsibbadt izmokat, és teli hassal térnek vissza a játéktérre, hogy maximális erőbedobással koncentráljanak a folytatásra.

Sajnos Hoffmann Tibor és Koszta Miklós abban a tudatban ültek le vacsorázni, hogy akárcsak 40 társuk, már kiestek a versenyből. Jelenleg 78 vannak még életben, és az átlagzseton 15256, mikor a vakok 200/400-ra emelkednek 50-es antéval.

2008. december 4. 17:20

BPO 2008: Sztárok egy helyen

logo6.jpgKwaysser Valdemár Ákos rendkívül megerősödött, miután Q-8 lapjaival 14,000-es kasszát vitt el ellenfele A-J keze ellen, a 10d-7h-Qc-6d-Qh boardon. Luigi stackje így majdnem 25,000-re dagadt. A helyzet persze nem egyszerű számára, ugyanis a BPO 1B játéknapjának egyik legerősebb asztala alakult ki a Tropicana kaszinó belső részében, miután a 2-es asztalra az alábbi versenyzők gyűltek össze:

Gelencsér Péter (Iteo)
Tarkó Attila
Luigi
Koszta Miklós
Somodi Balázs
Hoffmann Tibor

Izgalmas leosztások elé nézünk...


2008. december 4. 17:09

BPO 2008: Saskőy lenn, Szmutka fenn

logo6.jpgSajnos a budapesti EPT-n fizetős helyig jutott Saskőy Szabolcs búcsúzott a 2008-as BPO küzdelmeitől, miután rendkívül peches körülmények között távozott a játéktérről. Saskőy egy licitháborút követően tolta középre összes zsetonját, ám hiába dominálta A-K lapjaival ellenfele A-Q kezét, a fortuna ezúttal nem mellett állt. A boardra ugyanis az A-Q-6-9-J lapok érkeztek, így Saskőy top párjával alulmaradt ellenfele két párjával szemben. Majd jövőre!

Közben Szmutka István lépett el a mezőnytől, miután számos ellenfelét kiejtve, 50,000 körülire növelte zsetonmennyiségét.
Szmutka előbb egy licitháborút követően, flop előtti all-innel emelti ki ellenfelét, Somodi Balázst a leosztásból, és így 27,000-es kasszát vitt el, majd 16,000-es kasszát zsebelt be, miután osztott ászaival könnyedén legyőzte a 8,000 zsetonos short-stack A-K lapjait, egy flop előtti all-int követően.
Szmutka a budapesti EPT-t is hasonló lendülettel kezdte, kérdés, hogy ezúttal sikerül e megtartani a hatalmas zsetonmennyiséget.

2008. december 4. 16:30

BPO 2008: 4. vakszint végén

A negyedik vakszint véget ért, és a vakok 150/300-ra emelkedtek.

Néhány játékos zsetonállása:

Riki: 15 500
Majka: 13 000
Mili: 22 000
Tolnai Tibi: 12 800
Saskőy Szabolcs: 4 000
Markovits Ádám: 17 500
Iteo:13000
Várady Béla:12000
Hoffmann Tibor:6500
Luigi:14000
Vitézy Péter:15000

Az elmúlt fél órában rengeteg akciónak lehettünk szemtanúi, repkedtek az all-inek és a nagy leosztások. A legérdekesebb leosztást a 2-es asztalnál láttam:

1-es játékos: Qc-Qh
2-es játékos: 8c-8s

A versenyzők egy licitháborút követően 3,000-es kasszát alakítottak ki, majd megnézték a 7c-6c-9c flopot, ahol mindketten checkeltek. A 10s turnön az 1-es játékos 2,500-as emelését könnyen adta meg a 2-es versenyző, aki sort alakított ki. A riverre érkező 10c tette érdekessé a dolgokat, ugyanis az 1-es játékos dáma-magas flösst, míg a 2-es versenyző színsort alakított ki. A riveren újabb 4,000 zseton került középre, így végül 12,000-es kasszát nyert a 2-es játékos.

2008. december 4. 15:58

BPO 2008: Jelenlegi helyzet

logo6.jpgHárom vakszintet követően, még 107-en vannak versenyben, az átlagzseton pedig 11,121. A vakok közben 100/200-ra emelkedtek. A jelenlegi chip leader Nyuli Ferenc megközelíteleg 29,000 zsetonnal rendelkezik, míg a póker elit tagjai többnyire kicsivel átlagzseton felett mozognak; egyedül Markovits Ádám emelkedik ki a mezőnyből 20,000 körüli stackjével.

2008. december 4. 15:43

BPO 2008: A befizetés története

logo6.jpgA harmadik vakszint véget értével 10 perces szünetet élvezhettek a játékosok, ám Somodi "Mogyoró" Balázs ismerőseként számomra nem volt megállás. A Las Vegas Casinoba sétáltunk át a zuhogó esőben, hogy Mogyoró egyik barátját, a korábban budapesti EPT-n is szereplő Purak Zoltánt befizesse a ma este 18:00-kor kezdődő 100,000+8,000 forintos mellékversenyre. Kiváncsi voltam, hogyan is zajlik a nevezési díj befizetése, így átkísértem Balázst a PokerStars.com BPO másik helyszínére, a Sofitel Budapest Las Vegas Casinoba.

A kaszinóba megérkezve leolvasták klubkártyánkat, majd felsétáltunk az emeletre, hogy a pénztárnál elvégezzük a befizetést. Balázs egy pár szót váltott a Las Vegas dolgozójával, hiszen nem saját beülőjét akarta kifizetni. Két papírt nyújtottak Mogyorónak, az egyik a részvételi, a másik egy meghatalmazási okmány volt. Balázs mindkettőt kitöltötte, a verseny-részvételit Purak Zoltán adataival, a meghatalmazásit pedig sajátjaival.

Balázs ezután 108,000 forint készpénzt adott át a kaszinó dolgozójának, aki kitöltött egy részvételt igazoló lapocskát, amin a versenyző neve, a beülő összege, és Mogyoró aláírása szerepelt. Zoltán ugyanis ennek a papírnak a felmutatásával igazolhatja majd magát a verseny kezdetekor, 18:00-kor.

A befizetést követően Mogyoró felhívta barátját, majd visszarohantunk a Tropicana-ba, ahol közben elkezdődött a negyedik vakszint. Jó tett helyébe, jót várj...

Mogyoró jelenleg átlag alatti, 7,000-es stackkel rendelkezik.

2008. december 4. 14:45

A PokerStars bemutatja a Russian Poker Tourt

A PokerStars Oroszországba tart, és te is vele tarthatsz útján!

A PokerStars nemrég jelentette be a Russian Poker Tourt. Az RPT már szemet vetett Moszkvára és Szentpétervárra, neked pedig esélyed nyílik arra, hogy megnyerd a helyed.

Január 25. és február 1. között a PokerStars első Russian Poker Tour versenyét rendezi meg Szentpéterváron, néhány héttel később pedig Moszkvában pörgeti fel az eseményeket.

Az elmúlt években a világ legjobb játékosai közül jó néhányat ismerhettünk meg Oroszországból – talán a legismertebb közülük a Team PokerStars Pro tagja, Alexander Kravchecnko és a World Series második helyezettje, Ivan Demidov. Ők ketten a mai napig több pénzt nyertek, mint az összes többi orosz játékos.

A PokerStars-on már javában zajlanak az RPT szatellitjei. A győztesek egy $8,000 értékű díjcsomagot nyernek, ami fedezi a nevezési díjat, a szállást és az útiköltségeket. Mindez akár már $2.22-ért vagy 111 HűségPontért elérhető. A szatellitek megtalálhatók a PokerStars lobbyjában, az Események -> Speciális lapfül alatt.

További információkért látogasd meg a Russian Poker Tour oldalát!

Találkozunk Szentpéterváron!

2008. december 4. 14:33

BPO 2008: A tízesek trónolnak

logo6.jpg

Az osztott királyoknak 80% esélye van a győzelemre a T-T kéz ellen, de ezúttal a tízesek elfoglalták a trónt a királyoktól.

1-es játékos: K-K
2-es játékos: T-T

A flop előtt érkező emelést egy játékos tartotta az asztalnál, így ketten vettek néztek flopot.

Flop: 10d-10h-9c

A 2-es játékos rendkívül megnyugodhatott a flopon, hiszen pókert alakított ki osztott tizeseivel. Az 1-es játékos nem is sejtette ellenfele lapjainak erősségét, így előbb 1,000-ig hívott, majd tartotta a 2-es játékos 2,000 zsetonos visszaemelését.

A turn: 4s

Az 1-es játékos nem habozott sokáig, rögtön all-in ment, amit a 2-es játékos vígan tartott, majd felfordította tunrön verhetetlen lapjait.


2008. december 4. 14:21

Újra megnyerhető a PokerStars Útlevél

Dustin Mele számára meglehetősen jól telt az év. Ő ugyanis az a fickó, aki szinte mindenhová eljutott a világon, miközben a legnagyobb versenyeken vehetett részt, amiért pontosan nulla dollárt kellett fizetnie. Mindezt hogyan? Ő nyerte meg a 2008-as PokerStars Útlevelet. Azóta fogta a PokerStars pénzét, és pókeres hírességként járta be a Földet.

Most itt az esély, hogy Mele szerepében tündökölhess.

Egy újabb pecsét Mele útlevelében

A PokerStars Útlevél, amit egy játékos megszerezhet a Verseny Élmezőnyben nyújtott teljesítménye alapján. Idén a PokerStars több mint $200,000 értékben oszt ki pénznyereményt és további díjakat a játékosainak. Akár te is lehetsz az, aki eljut Rióba, Vegas-ba, vagy átutazhatod Európát. Csak rajtad múlik, hová utazol és hol pókerezel (nem rossz időtöltés, ha megvan hozzá az anyagi háttered).

Ha még nem tudnád, íme a PokerStars Útlevélért folytatott versengés menete. A decemberi TLB legjobb 1,000 helyezettje számára esély nyílik arra, hogy egy egypecsétes PokerStars Útlevélért és több ezer dollárnyi pénznyereményért játsszon. A legjobb 100 azonban még nagyobb nyereményért szállhat harcba. A pénznyereményeken túl ugyanis egy egypecsétes, egy hárompecsétes és egy hatpecsétes Útlevél vár gazdára. Minden egyes pecsét egy újabb PokerStars által szponzorált esemény vagy a World Series főversenyére ad indulási jogot.

Az összes további részlet, a menetrend és a nyereménystruktúra megtekinthető a PokerStars Útlevél weboldalán.

2008. december 4. 14:18

BPO 2008: Az első nagyobb siker

logo6.jpgMinden pókerverseny egyik kulcsmomentuma, mikor megnyerjük első nagyobb kasszánkat, mellyel az átlagzseton fölé növeljük stackünket, és ezáltal kicsit megnyugszunk - hiszen van keresnivalónk a pókerasztalnál.

Az elmúlt fél órában ez Kwaysser Valdemár Ákosnak (Luiginek), Scheili Richárdnak és Majoros Péternek (Majkának) is sikerült.

1. Az LAPT San José nyertese, Luigi nyert egy hatalmas kasszát, miután A-2 lapjaival full house-t alakított ki a Q-3-2-A-A boardon. A leosztás megnyerésével 15,000 körülire növelte stackjét a fiatal tehetség.

IMG_0053(2).JPG

Luigi


2. Riki is megszerezte első nagyobb kasszáját, miután kiemelte ellenfelét a K-9-8 boardon.

IMG_0002 (2).jpg

Scheili "Riki" Richárd


3. Hosszas várakozást követően Majka is nagyobbat nyert, miután a 10d-Kd-6h-9h-10h boardon sort alakított ki Qc-Jc lapjaival és legyőzte ellenfele Jd-8d kezét. Majkának jelenleg 13,000 körüli stackje van.

IMG_0025.jpg

Majka rendkívül jókedvű

2008. december 4. 13:51

BPO 2008: Az Omaha győztes

logo6.jpgA tegnapi Omaha verseny győztese Somodi Balázs nagyon sok leosztásban részt vesz, de rendkívül megfontoltan játszik. Igaz kisebb kasszákat nyert, de közben egy-egy nagyobbat veszített, s jelenleg 11,000 zseton körül mozog. A Somaként vagy Mogyoróként ismert játékos magabiztosan nyerte meg tegnapi versenyt, kérdés azonban, hogy vajon hold'emben is sikerül e megállnia a helyét...

IMG_0067.jpg

Somodi Balázs

2008. december 4. 13:42

WBCOOP 2008: A bloggerek versenye

Ismét elérkezett az évnek ez a bizonyos része, amikor a bloggerek szünetet tartanak és pókereznek egyet. Újra itt van ugyanis a PokerStars WBCOOP. Amennyiben még nem tudnád, mi ez: a World Blogger Championship of Online Poker (Bloggerek Online Póker Világbajnoksága) egy olyan versenysorozat, mely során a világ bloggerei esélyt kapnak arra, hogy megszerezzék a bajnoki címet.

A következő módon vehetsz részt: ha van egy blogod és be szeretnél kerülni, először regisztrálnod kell és el kell fogadtatni a blogod. Ezt követően csak annyit kell tenned, hogy egy új bejegyzést írsz – amiben tudatod mindenkivel, hogy részt veszel a bajnokságban!

Ha mindezt megtetted, a PokerStars egy kupont küld neked, amit felhasználhatsz bármely (vagy akár az összes!) freeroll selejtezőn történő indulásra, amik december 15. és 20. között zajlanak különböző pókerváltozatokban. Amennyiben elég jó helyezést érsz el a selejtezőkön, nem csak a WBCOOOP döntőjébe juthatsz be, hanem kuponokat nyerhetsz a vasárnapi nagyversenyekre és különböző Steps szatellitekre is.

Azonban maga a döntő az, ahol a komoly díjak kezdődnek – díjcsomagok a PokerStars Caribbean Adventure-re és a European Poker Tourra, és még rengeteg további nyeremény. Íme egy kis ízelítő abból, amit megnyerhetsz:

A WBCOOP döntő nyereményi

1. helyezett : PokerStars Caribbean Adventure díjcsomag
2. helyezett : European Poker Tour díjcsomag + Step 6 kupon
3. helyezett : European Poker Tour díjcsomag

Mi lehetne jobb zárása az évnek, mint az, hogy bebizonyítod: te vagy a legjobban pókerező blogger a bolygón? Annál pedig bizonyosan nincs jobb módja az új év kezdésének, mint hogy januárban a Bahamákon süttesd a hasad a PCA alatt.

Amennyiben további információkat szeretnél megtudni a nyereményalapról és a regisztráció menetéről, látogasd meg a World Blogger Championship of Online Poker weboldalát!

2008. december 4. 13:41

BPO 2008: Érdekes párosítások

logo6.jpg
A kezdeti all-ineket követően kicsit belassult a játék, így időm jutott kicsit széttekinteni az asztalok között.

A küzdelmek 12 asztalon folynak jelenleg, de 4-en különösen érdekes párosítások alakultak ki:


1-es asztal:
Többek között, a tavalyi BPO győztes Duró Gyula, Gelencsér Péter (Iteo) és Várady Béla

2-es asztal:
Többek között, Hoffmann Tibor, Koszta Miklós és Kwaysser Valdemár Ákos (Luigi)

7-es asztal:
Többek között, Andrejkovics "Mili" Milán, Hopák Samu, Zakhar Péter

9-es asztal:
Többek között, Saskőy Szabolcs, Scheili "Riki" Richárd és Tolna Tibor

A leghangosabb és legszórakoztatóbb asztal, azonban mindenféleképpen a 10-es, ahol Majoros Péter (Majka) társaságát élvezhetik a játékosok. Minden körben találnak valami érdekeset, repkednek a poénok, a "beszólások" - s ezáltal rendkívül élvezetessé teszik környezetük számára is a BPO versenyt!

2008. december 4. 13:13

APPT Sydney: Kínt a napfény, bent Gray dominál

A zsetonok bekerültek a zsákokba és már útban vannak a széf felé, miután egy igencsak szórakoztató játéknap kellékeiként szolgáltak a PokerStars.net APPT nagydöntőjén a Star City-ben, az ausztráliai Sydney-ben.

A nap kezdetén 172 játékos hallgatta végig Michael Carr előadásában a Waltzing Matilda/The Gambler egyedi verzióját, azonban csak 83-an lesznek ismét itt pénteken, a 2. versenynapon.

Közöttük lesznek a Team PokerStars Pro mai három játékosából ketten: Gavin Griffin és Lee “Final Table” Nelson. A páros szerencséje ellentétes volt – Griffin szárnyalását követően az estét a legjobbak között, körülbelül 130,000 zsetonnal zárta.

Gavin Griffin

Gavin Griffin jó helyen várhatja a 2. napot

Nelsonnak keményebb napja volt, ugyanis nem sikerült zsetont gyűjtenie a vacsoraszünetig. A napot azonban erősen zárta, 41,445 zsetonjával az átlag fölött van. A 2006-ban az Aussie Millions-t megnyerő új-zélandi játékos célja az egymást követő két APPT döntő asztali szereplés.

A dél-afrikai Raymond Rahme-tól búcsúznunk kellett az 1B versenynap közepén – a Team PokerStars Pro tagja a tavalyi Sydney-i teljesítményét tükrözte, amikor az első nap elején jelentős zsetonelőnyre tett szert. Rahme ismét a legjobbak között volt, azonban a nap közepén kiesett.

Szintén ma próbált szerencsét a PokerStars által szponzorált két játékos – a címvédő Grant Levy és Eric Assadourian. Levy-nek nem ment jól a játék, és a vacsoraszünet előtt távozni kényszerült, Assadourian viszont versenyben maradt és valamivel 40,000 zseton alatt zárta a napot.

Egy újabb Sydney-i lakos, a tapasztalt ausztrál profi pókeres Jason Gray zárta végzett ma a csúcson, 180,000 zsetonnal. A csendes, azonban eltökélt Gray a szingapúri fiatalember, Nathanael Seet kárára építette fel zsetontornyait. Gray egy emeléssel nyitott, amit egy ellenfele megadott, majd Seet 9,000-ig hívott vissza. Ezt már csak Gray adta meg.

Jason Gray” class=

Az 1B nap és az összesített chipleader, Jason Gray

A 10c-9d-7h flop után Gray megadta Seet tétjét, amit a Js követett. Seet checkelt, Gray pedig 13,000-rel hívott. Seet check-raiselt 54,000-ig, amit Gray megadott.

Seet osztott dámákat mutatott, amivel az asztalnál nagyobb párja és nyílt végű sorhúzója volt, Gray-nél azonban egy már létrejött kéz volt (8d-5d). Ezzel és a river újabb tízesével hazaküldte Seet-et. Ez a pot Gray-t több mint 170,000 zsetonnal gazdagította, amit meg is tudott tartani az est hátralévő részében.

Vince Ha

Vince Ha a harmadik legtöbb zsetonnal büszkélkedhet

A verseny már túl van 280 indulón, azonban a legnagyobb mezőnyt a harmadik nyitónaptól várjuk, amelyben jelen lesz a Team PokerStars Pro tagjai közül Joe Hachem és Chris Moneymaker, a 2008-as WSOP főverseny-bajnok Peter Eastgate, valamint a PokerStars által szponzorált Tony Hachem, Daniel Craker, Bryan Huang, Ivan Tan, Eddy Sabat, Masa Kagawa, Van Marcus, Yoshihiro Tasaka és Emad Tahtouh is. Borzongató napra számíthatunk tehát, ami helyi idő szerint délután fél egykor veszi kezdetét.

2008. december 4. 13:11

BPO 2008: Gyors kezdet

logo6.jpgAz 1A játéknappal ellentétben, ma rendkívül akciódús játéknak lehetünk szemtanúi már közvetlenül a verseny elején. Csupán 10 perc alatt már 3 játékos kiesett, s így 117 versenyző van még életben.

A 118. helyezett játékos Kugel Zoltán érdekes körülmények között távozott. A 10-es asztalnál, közvetlenül Majka bal oldalán ülő Pőcze László egy licitháborút követően ment all-in flop előtt, amit Kugel egyből megadott osztott kilenceseivel. Pechjére, Pőcze A-A-t rejtegetett, és miután Kd-7c-Qh-6c-Qs érkezett a boardra, Kugel versenye gyorsan véget ért, míg Pőcze a mezőny élére ugrott 21,000 körüli stackjével!

IMG_0012(1).jpg

Majka és Pőcze

2008. december 4. 12:21

BPO 2008: A második nap elején

logo6.jpgA PokerStars.com Budapest Poker Open 1B játéknapja hamarosan kezdődik, és teltház esetén ismét 120 fő részvételével kezdődnek a küzdelmek. A játékosok 11 vakszinten keresztül fognak megmérkőzni egymással, melynek végén az életben maradt versenyzők továbbjutnak a szombati második játéknapra.

A mai napon is számíthatunk a póker elit legjobb tagjainak megjelenésére, többek között a mai napon indul a tavalyi BPO győztes Duró Gyula, Démi Zoltán, Gelencsér Péter (Iteo), Hapák Samu, Hoffmann Tibor, Koszta Miklós, az LAPT San José győztese Kwaysser Waldemár Ákos (Luigi), Markovits Ádám, Novák István, Scheili Richárd (Riki), Szikrai István, Szikrai Álmos, Várady Béla, Zakhar Péter és a budapesti EPT-n fizetős helyen végző versenyzők közül Andrejkovics "Mili" Milán, Saskőy Szabolcs,Tolnai Tibor. A magyar médiasztárok képviseletében Majoros Péter (Majka) fog a mai napon versenyezni.

A 2008-as BPO első győztesével is találkozhatunk a mai napon, ugyanis a tegnapi omaha verseny nyertese, Somodi Balázs (Mogyoró) is részt vesz a küzdelmekben.

A kezdőzseton ezúttal is 10,000, az első vakszint pedig 25/50 lesz. A nap legfontosabb pillanatait élőben követhetitek majd itt, a PokerStars magyar blogjában! Szurkoljunk együtt!

2008. december 4. 0:15

BPO 2008: Az 1A játéknap összefoglalója

logo6.jpgTeltházzal vette kezdetét az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő, de először PokerStars szponzorációban megszervezett 2008-as Budapest Poker Open 1A játéknapja. 120 fő nevezett a versenyre, közülük 31-en élték túl a 11. vakszintet, hogy szombaton a 2. játéknapon folytathassák a küzdelmeket.

A verseny élére a többek között Kuremszki Csabát is kiejtő Kamarás Péter ugrott 85,675 zsetonnal, míg az üldözőbojban Gombkötő Tamással (76,400 zseton) és Harmath Zsolttal (75,550 zseton) találkozhatunk. A korábbi toronymagas chip leader Jerney Ádám 61,000 zsetonra esett vissza, amivel éppenhogy az ötödik helyen található a negyedik Csermely Balázs (61,150 zseton) mögött.

A mezőny két női versenyzője remekül szerepelt a nap folyamán, ha átlagzseton alatt is, de továbbjutott Szilasi Viktória és Grönwaldné Iván Éva is a második játéknapra!

Az átlagzseton jelenleg 38,710, és a vakok 800/1600-ra fognak emelkedni 150-es antéval, mikor szombaton visszatérnek a küzdőtérre a versenyzők.

7. asztal

1. Selmeczy Zoltán - 43 300
2. Szilasi Viktória - 21 225
4. Koroknai András - 15 550
5. Suchovsky Romulus - 25 575
6. Grönwaldné Iván Éva - 23 125
7. Gombkötő Tamás - 76 400
9. Zachar Tibor - 37 700
10. Schulz József - 47 425

8. asztal

1. Harmath Zsolt - 75 550
2. Tussinger Richárd - 33 475
3. Csendes Zoltán - 33 650
4. Kránicz Kornél - 20 150
6. Csűrös Dávid - 45 150
7. Kővári Balázs - 47 625
8. Benkő Tibor - 56 075
10. Walter Tamás - 16 825

9. asztal

1. Jerney Ádám - 61 100
2. Mandel Roland Péter - 14 400
3. Czagány Attila - 36 025
4. Kamarás Péter - 85 675
5. Fábry Péter Pál - 48 925
6. Bucsi Attila - 10 975
7. Czeroczki Zoltán - 15 125
10. Pásztor Péter - 17 750

10. asztal

2. Mayer Szabolcs - 34 950
3. Bubor László - 49 600
4. Szabó Gergő - 34 050
6. Csermely Balázs - 61 150
8. Gall Zsombor - 41 150
9. Csorba Zsolt - 23 925
10. Sas Szilárd - 46 300

A BPO holnap az 1B játéknappal 14:00-tól folytatódik, és akárcsak ma a 11. vakszint végéig küzdenek majd a versenyzők. Szeretettel várok mindenkit holnap is, itt a PokerStars magyar blogjában.

Jó éjszakát!

2008. december 3. 22:34

BPO 2008: Az 1A játéknap véget ért

A PokerStars által szponzorált Budapest Poker Open 1A játéknapja véget ért a 11. vakszint befejeztével. A 120 indulóból 31-en folytathatják majd a küzdelmeket szombaton.

A végére is maradtak érdekes leosztások, például A-K vs A-K all-inben, licitháborúk és hatalmas kasszák.

Gombkötő Tamás például rendkívül szerencsés körülmények között duplázott, miközben kiejtette ellenfelét, Jablonkai Balázst. Egy licitháborút követően, flop előtt kerültek középre a zsetonok:

Gombkötő: 10h-9c
Jablonkai: Qd-Qs

Bár flop előtt mindössze 16% nyerési esélye volt Gombkötőnek, a boardra 10-J-7-2-9 érkezett, így megnyerte a leosztást, és hatalmas zsetonmennyiségre tett szert.

Ezután következett a nap utolsó 5 leosztása, amikben semmi érdemleges nem történt, fejben már mindenki elkönyvelte továbbjutását.

Pontos információ a játékosokról és zsetonmennyiségükről hamarosan!

2008. december 3. 21:56

BPO 2008: Walter Tamás túlélte, Kuremszki nem

Walter Tamás még mindig játékban van, miután szerencsésen túlélt egy pénzfeldobásos szituációt.

Walter Tamás: A-Q
Csepi Bertalan: 8-8

A boardra A-K-T-A-T lapok érkeztek, így Walter Tamás felduplázta zsetonmennyiségét, és játékban maradt.

Nem sokkal később Kuremszki Csaba búcsúzott a második legnagyobb budapesti versenytől, miután flöss-húzójával beleszaladt ellenfele, Kamarás Péter nagyobb szín-húzójába.

Az all-inre a 2h-7d-6h flopon került sor.

Kuremszki: 4h-7h
Kamarás: Jh-Kh

Igaz flöss nem érkezett a boardra, de a Ks turn és a Jc river megfordította az erőviszonyokat, és végül Kamarás megnyerte a leosztást. Sajnos ez egyben Kuremszki Csaba búcsúját is jelentette.

2008. december 3. 21:33

BPO 2008: Kuremszki és Viki királyai

Kuremszki Csaba 30,000-zsetonra duplázta fel magát, miután osztott királyaival király-pókert alakított ki a 2-K-J-6-K boardon. Csabának már nagyon kellett ez a duplázás, ugyanis az átlagzseton felénél mozgott. Ellenfele Benkő Tibor volt, aki, nem meglepő módon, osztott nyolcasaival kevésnek bizonyult ellenfele ellen.

Közben Szilasi Viki is felduplázta stackjét 26,000 körülire, miután osztott királyai kitartottak ellenfele Dudás Sándor Q-Q keze ellen, a J-7-4-5-T boardon.

Még 42-en vannak játékban, a vakok 500/1000 az anté pedig 100. Az átlagzseton 28,571.

2008. december 3. 21:16

BPO 2008: A szünet utáni kiesők

A játékosok visszatértek a rövid szünetről, és még legalább két vakszinten folytatják a BPO 1A játéknapjának küzdelmeit.

Nem sokkal a játék folytatása után ketten is búcsúztak a versenytől, miután a húzólapok egyszer sem érkeztek a boardra.

Az elsőben a tízes asztalon akadtak össze a versenyzők.

1-es játékos: As-Ts
2-es játékos: J-Q

Board: 9s-Td-3s-Ad-Qs

Az all-inre flopon került sor, és hiába reménykedett a 2-es játékos, nem érkezett számára segítség a boardra, így kiesett a versenyből. Az 1-es játékos a leosztás megnyerésével közel 50,000-re növelte stackjét.

A másodikban Jónás Tamás búcsúzott, miután az 5d-9h-Qd flopon all-in mentek ellenfelével, Fábry Pállal.

Jónás: Kd-Td
Fábry: Ad-Qs

Jónás Tamás hiába rendelkezett flöss-húzóval, lyuksor-eséllyel, és egy overlappal (a királlyal), egyik outja sem érkezett a 9s-Ts boardra, így búcsúzott a BPO-tól. Fábry Pál közben közel 40,000-es stackre tett szert.

2008. december 3. 21:14

BPO 2008: Jelenlegi zsetonállás

A chipleader továbbra is Jerney Ádám, aki közel 90,000 zsetonnal rendelkezik.

7. asztal

1. Selmeczy Zoltán - 53 775
2. Szilasi Viktória - 13 450
3. Szűrös János - 8 150
4. Koroknai András - 13 650
5. Suchovsky Romulus - 11 600
6. Szabó István - 8 875
8. Jablonkai Balázs - 15 550
9. Nyakas Dániel - 25 050
10. Schulz József - 40 725

8. asztal

1. Harmath Zsolt - 42 275
2. Tussinger Richárd - 45 400
3. Csendes Zoltán - 41 600
4. Kránicz Kornél - 32 900
5. Schatz Róbert - 22 800
6. Csűrös Dávid - 28 200
7. Kővári Balázs - 29 150
8. Benkő Tibor - 48 350
9. Dudás Sándor - 7 175
10. Kiszely Lajos - 11 375

9. asztal

1. Jernei Ádám - 86 900
2. Mandel Roland Péter - 11 525
3. Jónás Tamás - 20 175
4. Kamarás Péter - 43 800
5. Fábry Péter Pál - 20 175
6. Bucsi Attila - 28 450
7. Czeroczki Zoltán - 11 125
8. Kuremszki Csaba - 16 050
9. Garaczki László - 13 500
10. Pásztor Péter - 18 750

10. asztal

1. Csepi Bertalan - 27 725
2. Mayer Szabolcs - 55 750
3. Bubor László - 32 625
4. Szabó Gergő - 12 850
6. Walter Tamás - 17 325
7. Vikor Dániel - 11 975
8. Gall Zsombor - 19 250
9. Csorba Zsolt - 32 725
10. Farkas István - 24 075

11. asztal

1. Sas Szilárd - 14 725
2. Csermely Baláts - 53 675
3. Grünwaldné Iván Éva - 20 900
4. Zachar Tibor - 11 175
5. Czagány Attila - 11 250
6. Gombkötő Tamás - 45 950
8. Szabó Zsolt - 20 825
9. Pátzay István - 14 650
10. H. Ferenc - 6 425

2008. december 3. 20:24

BPO 2008: Amikor baj van

Szliasi Viki és Kuremszki Csaba is bajba került, és jelenleg short-stackként küzdenek a bennmaradásért.

Szilasi Viki számos leosztást elveszített, többek között T-T kezével kapott ki ellenfele osztott királyai ellen, így végül all-inre kényszerült. Maradék 5,000 körüli stackjét tolta középre 4s-7s lapjaival, és ugyan szerencsére is szüksége volt ellenfele A-K lapjai ellen, de végül megnyerte a leosztást, miután J-8-9-4-Q érkezett a boardra.

Közben Kuremszki Csaba hatalmas kasszát veszített rossz blöffjével, így átlag alá csökkent zsetonmennyisége. Csaba a 8-10-6-7-5 boardon emelt 4,000-et J-Q lapjaival a 6,000-es kasszára, amit ellenfele hosszas gondolkozás után tartott. "Szerintem megvan a sorod, de azért megadom" - mondta Csaba játékostársa, és Q-T-et fordított fel. Csaba nem mutatta meg lapjait.

2008. december 3. 19:51

BPO 2008: az A-K kevés

Egyelőre az osztott párok nyerik a leosztások többségét, és az A-K kéz képtelen a közepes és kicsi párok ellen nyerni. Igaz, tegyük hozzá már nem A-K nyert osztott ászok ellen!

"Szettem van" - jegyezte meg az egyik játékos a 9-es asztalnál, miután 6,000-es all-injét megadta Kamarás Péter. Bár valójában a játékosnál osztott tízesek lapultak, de szinte a jövőbe látóan kiáltott fel hangosan a versenyző, a flopra ugyanis 10-2-3 érkezett. Kamarás Péter hiába reménykedett a turn-riverre kialakuló sorban vagy full-houseban, a turnre érkező 8-as mindent eldöntött, és a short-stack felduplázta magát.

Közben a 8-as asztalnál Csűrős Dávid nyert osztott hatosaival, igaz szerencsésen alakult számára a leosztás, miután ellenfele ász top párját legyőzte a riverre érkező hatossal a 3-A-2-8-6 boardon! Az A-K ismét alul maradt.

2008. december 3. 19:24

BPO 2008: Női uralom kialakulóban

Mindössze két női játékos indult a 2008-as BPO 1A játéknapján, de mindketten nagyon jól - körülbelül az átlagzseton kétszeresén állnak.

Egyikük, Szilasi Viki, aki a legjobb magyar női játékosok közé tartozik, ismét megmutatta kiváló képességeit. Viki remekül olvassa ellenfeleit, így idén is nagy eséllyel pályázik a fizetős helyek egyikének megszerzésére.

Először osztott bubijaival megadta ellenfele all-injét a 3d-Ah-6h-8d boardon, és játékostársa hiába bízott Qd-2d lapjaiban, a riverre 2s érkezett, így Viki nyerte meg a leosztást. A kassza megszerzésével Viki majdnem 40,000-re növelte stackjét és kiejtette ellenfelét.

A másodikban pedig egy hatalmas dobást mutatott be a női versenyző, miután J-J kezét flop előtt elengedte; ellenfele osztott ászokat mutatott!

IMG_0063.jpg

2008. december 3. 19:02

BPO 2008: Tele hassal

A vacsoraszünet véget ért és a játékosok tele hassal folytatták a küzdelmeket. Az eddigi feszes mezőny pillanatok alatt megfogyatkozott, csupán 70-en vannak még játékban.

Sajnos a szünet után búcsúzók közt találjuk Magyaroszág legjobb online játékosát, Turmezey Pétert is, aki hiába triplázta meg zsetonmennyiségét 3,000-re, J-Q lapjaival kiesett ellenfele K-Q keze ellen a 8-T-6-5-6 boardon!

Közben Kuremszki Csaba újult erővel láthat neki az elkövetkezendő vakszinteknek, miután sikerült duplázni.

Csermely Balázs kevésbé volt szerencsés, miután T-T lapjaival 35,000-es kasszát veszített ellenfele 4-4 keze ellen az 5-4-2-A-5 boardon!

2008. december 3. 19:00

BPO 2008: Zsetonállás a szünetben

1. asztal

1. szék: Kővári Balázs - 14875
2. szék: Jerney Ádám - 52900
3. szék: Ganyu Sándor - 5275
4. szék: Varga László - 3700
5. szék: Vikor György - 13350
6. szék: Németh János - 7075
7. szék: Törő István - 7100
8. szék: Kamarás Péter - 40275
9. szék: Selmeczi Z. István - 52850
10. szék: Léránt Zsolt - 11925

2. asztal

1. szék: Kiszely Lajos - 19550
2. szék: Grünwaldné Iván Éva - 12700
3. szék: Bondor László - 7625
4. szék: Jónás Tamás - 14050
5. szék: Mayer Szabolcs - 17675
6. szék: Zachar Tibor - 5950
7. szék: Nyakas Dávid - 17175
8. szék: Nagy Attila - 4925
9. szék: Pásztor Péter - 10300
10. szék: Turmezey Péter - 1025

7. asztal

1. szék: Papp Kristóf - 7025
2. szék: Szilasi Viktória - 23025
3. szék: Szűrös János - 9925
4. szék: Koroknai András - 17425
5. szék: Suchovszky Romulus - 7600
6. szék: Szabó István - 13875
7. szék: Karip Tibor - 12600
8. szék: Jablonkai Balázs - 15825
9. szék: Dudás Sándor - 15825
10. szék: Schultz József - 23200

8. asztal

1. szék: Harmat Zsolt - 12250
2. szék: Tussinger RIchárd - 32600
3. szék: Csendes Zoltán - 36275
4. szék: Kránicz Kornél - 20725
5. szék: Kiss Kálmán - 9825
6. szék: Csűrös Dávid - 25425
7. szék: Pusztai László - 3300
8. szék: Mészáros Tamás - 12100
9. szék: Csiki Péter - 16900
10. szék: Nagy László - 10250

9. asztal

1. szék: Csomák Soma 9825
2. szék: Ocztos Tibor 29225
3. szék: Örkényi Béla 8525
4. szék: Obál Krisztián Frici 2275
5. szék: Fábry Péter Pál 6925
6. szék: Bucsi Attila. 17825
7. szék: Czerocky Zoltán 15675
8. szék: Kuremszki Csaba 10925
9. szék: Kárisz Attila 13425

10. asztal

1. szék: Láng Lóránd - 9950
2. szék: Vígh Sándor - 9125
3. szék: Bubor László - 10800
4. szék: Szabó Gergő - 9250
5. szék: Tábor István - 3100
6. szék: Walter Tamás - 19750
7. szék: Garaczi László - 18250
8. szék: Gáll Zsombor - 19000
9. szék: Csorba Zsolt - 38950
10. szék: Farkas István - 10425

11. asztal

1. szék: Sas Szilárd - 20825
2. szék: Karsai Dávid - 4825
3. szék: Schatz Róbert - 10775
4. szék: Véninger Róbert - 7750
5. szék: Czagány Attila . 6825
6. szék: Gombkötő Tamás - 22200
7. szék: Pátzay István - 12350
8. szék: Lévai Szabolcs - 6275
9. szék: Vikor Dániel - 27925
10. szék: Loksa Ferenc - 7375

12. asztal

1. szék: Mandel Roland Péter - 5250
2. szék: Jakab László - 16200
3. szék: Szabó Zsolt - 11950
4. szék: Benkő Tibor - 23650
5. szék: Varga Zoltán - 5875
6. szék: Demeter Roland - 18775
7. szék: Szomor Dávid - 22475
8. szék: Csepi Bertalan - 22450
9. szék: Kármán Antonio - 8000
10. szék: Csermely Balázs - 35275

2008. december 3. 18:02

BPO 2008: Turmezey a kiesés szélén

Néhány leosztással később, az asztalhoz érkező Turmezey Péter került középpontba, miután ellenfele 6,000 körüli all-injét tartotta a 4s-7d-10c flopon. A leosztás érdekessége, hogy a kassza mindössze 2,000 volt, mikor a flopon egyből all-in ment a kisvakról Túrmezey ellenfele.

Túrmezey: 7-5
Ellenfele: 10-2

A turnre 2-es, a riverre pedig 8-as érkezett, így Turmezey a megadással 10,000-re csökkentette stackjét.

A történet azonban nem ért itt véget, ugyanis Turmezey a szünet előtt közvetlenül A-Q lapjaival all-in ment, ám pechjére beleszaladt ellenfele osztott dámáival és kikapott.

Ugyan versenyben van még a Sunday Million múlt heti győztese, de mindössze 1,000 zsetonnal rendelkezik.

IMG_0034.jpg

2008. december 3. 17:51

BPO 2008: Rutkai kiesett

A budapesti EPT-n majdnem fizetős helyekig eljutó Rutkai József, a vacsoraszünet előtt nem sokkal búcsúzott a PokerStars BPO versenyétől, miután egyszínű A-5 lapjaival kikapott ellenfele A-K keze ellen. Az all-inre flop előtt került sor.

Flop: A-K-K

A leosztás már a flopon eldőlt, ugyanis Rutkainak nyerési esélyei 0-ra csökkentek ellenfele A-K full house-a ellen.


IMG_0053(1).jpg


A vacsora perceken belül kezdődik, a játék 19:30-kor folytatódik a 200/400-as vakszinten!

2008. december 3. 17:42

BPO 2008: Hangzavar

Ez elmúlt negyed órában a 3-as asztal játékosaitól volt hangos a terem a Budapesti Poker Open 1A játéknapján.

A játékosok körülbelül 10 percig, vagy mondhatnánk, Túrmezey Péter érkezéséig folyamatosan az egyik leosztásról vitatkoztak. A bizonyos körben Kamarás Péter közel 40,000-re növelte zsetonmennyiségét, miután all-in mentek ellenfelével a T-K-K-6-5 boardon. A vita tárgya egyszerű volt, az este folyamán eddig végig feszesen játszó Kamarás Péter végig check-emelt a leosztásban, ám ellenfele nem tudta elengedni K-Q lapjait, így elveszítette a riveren az all-int és kiesett. Kamarás A-K lapokat szorongatott ugyanis, így magasabb kickerrel begyűjtötte a kasszát.

2008. december 3. 16:57

BPO 2008: Törő dupláz

Az 1-es asztalnál ülő Törő István jól kezdte a versenyt, de az utóbbi órában még all-inbe is került. A zsetonok végül az 5h-Th-3d flopon kerültek középre:

Törő: Js-Ts
Ganyu: Ad-6d

Törő lapjai kitartottak a riverig, így felduplázta zsetonmennyiségét 30,000 körülire, és továbbra is jól áll a versenyben.

IMG_0015 (2).jpg

2008. december 3. 16:49

BPO 2008: Kétszer a két király

Az osztott királyok egyelőre kitartanak - legalább is úgy tünik, miután újabb két játékos duplázott a no limit hold'em második legerősebb indulókezével.

Előbb Németh Ákos duplázott Rutkai József kárára:

Németh: K-K
Rutkai:: 7-7

Board: T-9-T-J-A

Majd Kránicz Kornél duplázott hazánk angol játékosa, Benjamin ellen. Izgalmas leosztás volt, miután a egy flop-licitháborút követően, Benjamin rögtön all-in ment a turnön.

Board: J-5-J-8-(X)

Kornél rendkívül sokáig gondolkozott, ugyanis ellenfele 9,000 körüli stackkel ment all-in a 10,000 körüli kasszára, és az emelés megadása Kornél versenyébe kerülhetett volna. "Két ászod van?"-kérdezte folyamatosan Kornél, végül, 5 perces gondolkozást követően, osztott királyaival tartotta a hívást. Ellenfele megdícsérte Kornélt, végül A-T-ez fordított fel. A riverre nem érkezett ász, így Kornél megnyerte a leosztást, és közel 30,000-re növelte stackjét.


2008. december 3. 16:32

BPO 2008: Hullámvasút

Mindig vannak játékosok, akik hullámvasúton utaznak egy verseny folyamán. Ezúttal Horváth Dávid és Jerney Ádám elmúlt órája volt izgalmakkal teli.

Sajnos Horváth Dávid már nincs versenyben; hiába kúszott fel 34,000 zsetonra percek alatt, mindössze egy óra kellett, hogy elpazarolja a hatalmas zsetonmennyiséget, majd egy dáma magas boardon J-Q lapjaival kiessen ellenfele A-Q keze ellen.

Vele ellentétesen Jerney Ádám éppen robog felfelé a hullámvasúton, és egyelőre nem akar megállni. Legújabb áldozatával riveren mentek all-in, és Jerney király-magas flössével diadalmaskodott ellenfele alacsonyabb, J-9 flösse ellen. A leosztás megnyerésével Jerney több, mint 40,000-re növelte stackjét!

IMG_0018 (2).jpg

2008. december 3. 16:03

BPO 2008: Rossz időzítés

Némileg felgyorsult a játék a kezdethez képest, de még mindig nagyon lassan fogy a mezőny. Megközelítőleg még 100-an vannak játékban, a jelenlegi vakszint 100/200.

Az elmúlt időszakban néhány rossz időzítésű all-int láthattunk.

1. Rossz blöff: A hármas asztalról Endre Mihály esett ki, miután ellenfelével a riverig checkeltek a 5-3-9-8-3 boardon, majd hatalmas meglepetésre riveren all-in ment. Ellenfele osztott heteseivel tartotta az emelést, és könnyedén ejtette ki a bubi-magassal blöffölő Endre Mihályt.

2. Peches all-in: A kilences asztalnál a Q-T-X flopon mentek ketten all-in.

1-es játékos: K-K
2-es játékos: T-T

Bár flop előtt az osztott királyok voltak a favoritok, a flop all-int követően csupán 8% esélye maradt a győzelemre az 1-es játékosnak. Elképesztőmód a turnre király érkezett, és miután a riverre nem érkezett tízes, az 1-es játékos megnyerte a leosztást és kiejtette ellenfelét.

3. Korai búcsú: Időközben kiesett Varró Dániel a versenyből!

2008. december 3. 15:30

BPO 2008: Zsetonállás a szünetben

Néhány játékos zsetonállása az első szünetben:

Karsai Dávid: 11 500
Horváth Dávid: 21 000
Rutkai József:12 300
Papp Kristóf:13 000
Kuremszki Csaba: 11 000
Turmezey Péter: 8 000
Darabont Gergő: 7 000
Varga Zoltán: 18 700
Csermely Balázs: 20 000
Szidiropulosz András: 7 000
Szilasi Viki: 15 900
Lehőcz József: 20 000
Kármán Antonio: 5 500
Harmath Zsolt: 12 000
Németh János: 13 000
Walter Tamás: 11 000
Szabó István: 9 000
Selmeczi Zoltán: 10 000
Kránitz Kornél: 13 000
Obál Krisztián (Frici): 6 100
Lebor Benjamin: 13 000
Grünwaldné Iván Éva: 15 000
Greiling Mihály: 5 500

2008. december 3. 15:12

BPO 2008: Horváth Dávid a terminátor

Horváth Dávid már a budapesti EPT-n is sokáig eljutott, még ha nem is került fizetős helyre, és most a PokerStars BPO-n is remekül teljesít. Csupán negyed óra alatt 34,000-re növelte stackjét, miközben kiejtette a korábban nagy stackkel rendelkező Szűcs Zoltánt!

Mindez két leosztás alatt történt. Az elsőben Szűcs Zoltánon keresztül duplázott Horváth Dávid, majd a másodikban kiejtette ellenfelét.

1. Board: 7-6-J-A-7

Horváth: A-3
Szűcs: K-J

Az all-inre turnön került sor, és a leosztás végére 26,000-re növelte stackjét Horváth Dávid.

2. Board: 4-6-7-K-9

Horváth: T-8
Szűcs: A-K

IMG_0007 (2).jpg


Az all-inre ismét a turnön került sor, és igaz Dávid nyerési esélyei csekélyek voltak (5-össel vagy 9-sel nyerhetett), a riverre érkező lappal azonban sort alakított ki, megnyerte a leosztást, kiejtette ellenfelét és 34,000-re növelte zsetonmennyiségét!

2008. december 3. 14:49

BPO 2008: Lehetséges chipleader

Másfél órát követően a jelenlegi chip leader valószínűleg Varga Zoltán, aki közel 30,000 zsetont birtokol.

Zoltán hatalmas, 25,000-es kasszát vitt a harmadik vakszint elején, így a mezőny élére ugrott.

A leosztásban flop előtti licitháborút követően majdnem 13,000 zseton került a kasszába. Varga Zoltán előbb 1,250-ig emelt, majd Takács Péter 2,500-as visszaemelésére, 6000-ig hívott. Takács csak megadta az emelést.

Az 5d-8c-2c flopon egyből all-in ment Takács Péter közel 6,000 zsetonnal, amit Varga rövid gondolkozás után tartott.

Varga: A-A
Takács: J-J

A turn-riverre nem érkezett bubi, így Varga Zoltán megnyerte a leosztást, és begyűjtötte a nap eddigi egyik legnagyobb potját.

"Min gondolkoztál?" kérdezték Varga Zoltántól játékostársai.
"Féltem a flöss-húzótól"-válaszolta Varga, és hatalmas nevetésben tört ki társaival együtt.

2008. december 3. 14:46

BPO 2008: 2 vakszint végén

Egy kis összefoglaló az elmúlt két vakszintről.

120-an kezdték meg a játékot, és eddig ketten estek ki a versenyből:

120. Baranyi Tamás
119. Vitalis Csaba

Az átlagzseton 10,169 jelenleg, mikor a vakok 75/150-re emelkedtek.

IMG_0037(1).jpg

2008. december 3. 14:03

BPO 2008: Érdekes játék

A 6-os asztalon érdekes leosztásnak lehettünk szemtanúi.

Az 50/100ra emelkedő vakoknál hátsóból hívtak 300-ig flop előtt, amit egy úriember a cut-offról tartott. Következett tehát a gombról Silimon Dániel aki 1,000-ig emelt vissza, amit a nagyvak és a hátsóból mindenki tartott.

Flop: Qc-Ts-8c

Négyen néztek tehát flopot, miközben 4,000-es kasszát halmoztak fel. Flopon Silimon folytatta az emelést és újabb 1,000-es zsetont dobott középre. A nagyvak erre 4,000-ig visszaemelt, mire hátsóból eldobták lapjaikat a játékosok. Silimon hosszas ideig gondolkozott, végül tartotta az emelést, és csupán 2,100 zsetont hagyott hátra.

Turn: Th

A turnön a nagyvak checkelt, mire Silimon felszólalt: "két pár" és már készült lapjait felfordítani, mikor játékostársai megállították: "Várjál, még a river hátra van."

River: Kh

A riveren a nagyvakon ülő Benkovics Pál all-inbe emelte ellenfelét, ám végül Silimon eldobta lapjait. És nagyon jól tette, ugyanis Benkovics felfordítva mutatta meg osztott dámáit!

Silimon érdekes játékát követően, csupán 2,100 zsetont szorongat kezében.


Gyorshír: Törő István kisebb kasszát nyert 9-8 lapjaival, miután ellenfele A-K kezét legyőzte a J-T-8-K-9 boardon.

2008. december 3. 13:57

BPO 2008: Dávid vs Dávid

A Dávidok összecsaptak a 8-as asztalnál. Az események rendkívül felpörögtek a második vakszint kezdetén, melynek többek között Horváth Dávid sem örülhetett. Igaz, a másik (Csűrős) Dávid sokkal mosolygósabb "névrokonánál", miután 8,000-es kasszát vitt el.

Horváth Dávid: T-T
Csűrős Dávid: J-J

Board: 8-J-8-J-T

Talán ha a riverre nem érkezik tízes, akkor nem is alakul ki hatalmas kassza, ám a riveren Horváth Dávid tartotta ellenfele 2,000-es emelését, majd elképedve nézte, ahogy Csűrős bubipókert mutat.

"Vagy nagyobb fullra, vagy A-K-ra tettelek" - mondta Horváth miközben fejét csóválta.

2008. december 3. 13:34

BPO 2008: Az első nagyobb összeakadás

Az első nagyobb összeakadást a 10-es asztalnál láthattuk, ahol Láng Lóránd és Csorba Zsolt folytattak licitháborút a 3d-9c-Jc-7c-9h flopon.

Láng: 8c-10c
Csorba 3h-3d

A mutatásnál alig hittek a szemüknek a játékosok, Csorba ugyanis full house-t, míg Láng színsort alakított ki

Csorba stackje 6,000 körülire csökkent, míg Láng jelentősen, a 10,000-es kezdő stack másfélszeresére növelte zsetonmennyiségét!

2008. december 3. 13:21

BPO 2008: Szokásos kezdet

Nem sokban különbözik a 2008-as PokerStars Budapest Poker Open első fél órája a legtöbb póker nagyversenytől, hiszen a verseny eleje itt is ugyanarról szó, tapogatózós játék, és 1-2 nagy összeakadás.

Mindenkinek idő kell, hogy megszokja a környezetet, az asztalánál ülő játékostársakat, és bemelegedjen a játékba. A legfontosabb természetesen megismerni az ellenfeleket, így az első néhány vakszint az ismerkedésről és a tapogatózásról szól. Néha előfordul egy-két nagyobb összeakadás, de többnyire kisebb kasszájú leosztásoknak lehet szemtanúi.

Az elmúlt fél órában a póker elit tagjai közül Törő István nyert nagyobb kasszát.

Törő István és ellenfele Czakó Tamás az A-K-A-J-6 boardon alakított ki körülbelül 6,000-es kasszát, és végül Törő vitte el a kasszát A-Q lapjaival, míg ellenfele csak kisebb kickerrel, A-T-zel maradt alul Törővel szemben.

2008. december 3. 12:40

BPO 2008: 1A játéknap

Az 1A játéknap részt vevői között számos magyar póker hírességgel találkozhatunk, többek közt:

Csermely Balázs, Csendes Zoltán, Darabont Gergő, Gáll Zsombor, Horváth Dávid, Jerney Ádám, Karip Tibor, Kuremszki Csaba, Mészáros Tamás, Rutkai József, Szabados Róbert, Szilasi Viktória, a Sunday Million győztes - Turmezey Péter, Törő István, Varró Dániel, Vikor Dániel és Walter Tamás.

2008. december 3. 11:39

BPO 2008: Kontraszt

logo6.jpg2008 történelmi év a magyar pókerélet szempontjából. Hazánkba is berobbant a világ legnagyobb és legnépszerűbb online pókerterme, a PokerStars - és egy hónapon belül két hatalmas élő-versennyel kápráztatja el a pókertársadalmat.

Egy hónappal ezelőtt Európa legnagyobb versenysorozata a PokerStars European Poker Tour (EPT) látogatott hazánkba, és az először megrendezésre kerülő budapesti állomás hatalmas sikert aratott. 532 játékos nevezésével messze túlszárnyaltuk az előre kitűzött célokat, és a maximalizált 500 fős keretet is átléptük a megengedett határon belül! Magyar játékosaink is remekül teljesítettek, négyen - Andrejkovics Milán, Saskőy Szabolcs, Tolnai Tibor, és a döntő asztalig jutó, végül 7. helyen végző Tóth Zoltán is fizetős helyen végzett.

Új nap és új kihívások. December 3-án a hagyományosnak mondható magyarországi nagyverseny ismét megrendezésre kerül, ám ezúttal a PokerStars szponzorációjában indul a Budapest Poker Open. Immáron negyedszerre rendezik meg - az EPT megjelenése előtt- legnagyobbnak számító magyarországi pókerversenyt, ahol idén 300,000+25,000 forint nevezési díj ellenében vásárolhatják meg az indulási jogot a játékosok.

IMG_0010.jpg

A maximum indulók száma ezúttal 360 fő, azaz teltház esetén 108,000,000 forintot osztanak szét a legjobb harminc játékos között, és közülük az első helyezett elképesztő 27,000,000 forintot vihet majd haza! A versenyzők mintegy 90%-a magyar lesz, és a hazai mezőny krémje is jelen lesz a budapesti versenyen.

Többek közt legjobb versenyjátékosaink, a kétszeres EPT második helyezett Kaló Dénes, az LAPT San José győztese Kwaysser Waldemár Ákos (Luigi), Tóth Richárd és legjobb online játékosunk a november 30-án a PokerStars Sunday Million versenyén diadalmaskodó Túrmezey Péter (twirlpro) is részt vesznek a küzdelmekben.

A PokerStars BPO legfontosabb pillanatait élőben követhetitek itt a PokerStarsblog magyar oldalán. Az 1A játéknap 14:00-kor kezdődik! Tartsatok velünk!

2008. december 3. 6:30

Ma nem volt lopkodás, GB2005 legyőzte young_jedi76-ot a Battle of Planets bajnoki címéért

PokerXFactr a Battle of the Planets $50,000 összdíjazású Triple Shootout verseny döntő asztala felé haladt, hiszen ő volt az első, aki megnyerhette volna a második forduló heads-up-ját. Azonban GB2005-nek más tervei voltak, és a 3:1 arányú hátrányból győzni tudott PokerXFactr felett, és ő lett a negyedik játékos, aki megküzdhetett a $12,000-os első helyért járó nyereményért. A mai verseny 506 Sit and Go királyt és királynőt vonzott az asztalokhoz, és közülük mindannyian, akik megnyerték az első fordulót, $195-t vihettek haza, valamint a döntő asztal résztvevői legalább $775 nyereménnyel számolhattak, és mindegy volt, hogy a magas alapú Jupiter divízióból, vagy a pár dolláros Merkúr divízióból kerültek be.

BrandonB11 volt az első, aki megszerezte döntős helyét, és egy kiadós pihenést is megengedhetett volna magának, amíg eldőlt, ki lesz a döntő asztal kilenc játékosa. Betgo, aki másodikként végzett az idei WCOOP 13-as számú versenyén, és $64,473.50-t nyert, majdnem megint döntő asztalra került az éjszaka során, hiszen 12. lett. Juice It Up és eagle_ke mindketten “buborékfiúknak” érezhették magukat, hiszen Twisted Echo kiejtette Juice It Up-ot, mikor mindketten legmagasabb párt alakítottak ki flopon, és young_jedi76 A2o-al kettes drillt flopolt eagle_ke 8c-9c-ce ellen, és végig erősebb maradt.

Az “égi” bajnokok a következőképpen sorakoztak fel éjszaka:

BoP113008.jpg

Kattints a képre a nagyításhoz

1.szék: quaid745
2.szék: zelotalot
3.szék: young_jedi76
4.szék: TwistedEcho
5.szék: BrandonB11
6.szék: Ennessem
7.szék: Mortenlan
8.szék: GB2005
9.szék: dreamgirl3


BrandonB11-et elcsípték az egyik leosztásban, mikor Mortenlan minimumot emelt UTG-ből, 10/20-as kezdeti vakoknál, és ezt GB2005 megadta tőle balra, valamint zelotalot is bekapcsolódott a partiba középső pozícióból. BrandonB11-ig mindenki más dobott, aki kisvakról 200-ig hívott. Mortenlan 40 zsetonját elengedte, azonban GB2005 3-betelt a maradék 1,470 zsetonjával. Egy rövid lapokról való diszkurzus után, BrandonB11 megadta egyszínű ász-királlyal (Ad-Kd) és GB2005 osztott ászaival nézett farkasszemet. A flopra nem jöttek a flösshöz az outok, hiszen 4c-Qh-Ks jött le, de így két outtal mégis király drillt hozhatott volna. Azonban BrandonB11 ma nem volt igazán szerencsés, hiszen Qs és 4h jött turnre valamint riverre, ezzel BrandonB11-nek 160 zsetonja maradt. Két leosztással később Ebbessem begyűjtötte azt a 160 zsetont, egy “nagy-ász” “kisebb-ász” elleni csatában, így $775-ral gazdagodott a kilencedik helyen a SilverStar státuszban lévő BrandonB11, aki először került be, és elsőnek esett ki.

BrandonB11 kiesése után, az akció lecsillapodott, és egy darabig csak a nagy zsetonszámmal rendelkező játékosok lopták a vakokat, húsz leosztással később az egyetlen all-in Ennessem és quaid745 között zajlott, akik mindketten ász-királlyal betolták flop előtt minden zsetonjukat középre, és így felezték a kasszát. Egy újabb húsz leosztást követően, az asztalon még mindig ugyanúgy néztek ki a zsetonarányok, mint húsz leosztással korábban, GB2005-nél még mindig dupla zsetonmennyiség volt, zelotalot is dupla zsetonszámot (3,000 zseton) szedett össze “lopásaival”, és az asztal többi tagja még mindig 1,000 és 1,500 közötti zsetonhalmazzal rendelkezett, mikor a vakok 50/100-ra váltottak.

Úgy, hogy 989-1-hez esélyed van a győzelemre, nem a legmókásabb kiesni egy versenyből, de Mortenlan pont ebben a szituációban találta magát, miután all-in ment maradék 833 zsetonjával az UTG után két hellyel, Js-Ts-zel, mikor a vakok még mindig 50/100-nál jártak. A játékosok TwistedEcho-ig bedobták lapjaikat, aki nagyvakban megadta, és így körülbelül 1,500 zsetont hagyott meg, Ad-Qd-t mutatott. A flop Qd-Ac-As szinte tökéletesen alakult Twisted Echo számára, és Mortenlan már csak a Ks-ban és a Qs-ban reménykedhetett, hogy turn-riverre kialakuló Royal Flushe lehessen. Sajnos e helyett 5s és 4s jött le, így SuperNova státuszban lévő Mortenlan $1,200-t zsebelt be a nyolcadik helyért.

Nyolc leosztással később úgy tűnt, hogy a short-stack quaid745 jókor próbálja növelni zsetonszámát, mikor Ad-Qd kezével megadta az all-int amit dreamgirl3 1,060 zsetonnal tolt be. Dreamgirl3 Kh-Th-et fordított fel, ám hiába volt hátrányban flop előtt, a 6h-6c-Ts flopon azonnal párt alakított ki. A Jc turnnel kicsit több outja lett quaid745-nek, de a 3s river távozásra kényszerítette őt, így $1,700-ral távozott a hetedik helyen. Ez “felébresztette” young_jedi76-ot aki a következő leosztásban betolta maradék 605 zsetonját, és duplázott GB2005 ellen, valamint ezután úja duplázott dreamgirl3 ellen, akinek osztott bubi párja nem tartott ki young_jedi76 Ad-Ts-e ellen, hiszen az flopra két párt alakított ki, és turnre továbbfejlődött full-ra.

A szünetben a zsetonállás a következő képpen nézett ki:

zelotalot (2540 zseton)
young_jedi76 (1750 zseton)
TwistedEcho (2943 zseton)
Ennessem (1175 zseton)
GB2005 (3090 zseton)
dreamgirl3 (2002 zseton)

A szünet utáni első leosztásban GB2005 osztott ász párt kapott, és cutoff-ból 400-ig hívott, mikor a vakok még mindig 75/150-en álltak. Normál esetben dreamgirl3 A-Qo lapjai jó lapok visszaemelésre, és így betolta középre az előtte lévő 2,227 zsetont gombról. GB2005 természetesen megadta az emelést, és a 4d-Tc-2c-6s-Ks asztalon kitartottak lapjai, így reggel 2 órakor a 4,679 zseton GB2005-höz vándorolt. Dreamgirl3 nyugodtabban pihenhetett, hiszen $2,200-ral nőtt PokerStars számlája a hatodik helyért.

Öt leosztással később Ennessem short-stack-ként 875 zsetonnal osztó pozícióban Kh-Qh-t kapott. Ezzel természetesen all-in kellett mennie úgy, hiszen a vakok a következő leosztásban 100/200-as szintre váltottak volna. GB2005-nél azonban olyan lap volt, mellyel megadhatta a hívást, és kisvakról osztott hetesekkel (7d-7s) betolta zsetonjait. Mikor GB2005 a Td-7h-5c flopra szettet alakított ki, Ennessem már csak a turn-riverre kialakuló sorban vagy flössben bízhatott, de egyik sem jött le, és a 2s turn után már nem nyerhetett. $2,735-ral több lett Ennessem számláján, miután ötödik helyen végzett.

Zelotalot nem kapott igazán jó lapot azóta, mióta a szünetben közepesen állt, így csupán 1,190 zsetonnal két figurás lappal (Qc-Js) all-in ment. TwistedEcho azonban a kisvakban d-9c-cel várt rá, és megadta az emelést, így pénzfeldobásos szituáció alakult ki. A Kh-2c-9h flop nem változtatott a flop előtti erőviszonyokon, azonban zelotalot-nak sor-húzója lett. Nem jött se tízes, se dáma, se bubi turnre vagy riverre, mivel azok helyett Kd és 7s így a wellingtoni zelotalot kiesett, és $3,350-t keresett negyedik helyével.

Young_jedi76 ravasz rókaként megpróbálta bezsebelni TwistedEcho zsetonjait a következő leosztásban, és sikerült is feldupláznia magát TwistedEcho-n keresztül, mikor TwistedEcho flopra két párt alakított ki (Ks-Tc) de beleszaladt egy flössbe a 4s-Th-Kh-3s-8h asztalon. Young_jedi76 betolta maradék 1,575 zsetonját riveren, és TwistedEcho megadása után, Ah-2h-t fordított fel, és nut flössével, 5,350 zsetonos kasszát nyert. A maradék 1,533 zsetonnal, kisvakról ment all-in TwistedEcho flop előtt Qs-8h-cal, amit GB2005 a nagyvakról megadott 4,884 zsetonjával, és erősebb Ac-9d lapjaival. Egy lyukas sorhúzó hozott pár outot, azonban ez nem TwistedEcho éjszakája volt, mivel 6d és 2h jött le turnre valamint riverre, és ezzel kiesett a harmadik helyen. A tornaeredményekért megrendezett verseny további $4,511-ral növelte kártyatőkéjét.

A heads-up fordulatosan kezdődött, hiszen young_jedi76 felduplázta magát GB2005-ön, mikor mindketten Tc-8s-3h-Qs-Kh flopra két párt alakított ki, azonban young¬_jedi76 Th-8h lapjai jobbnak bizonyultak GB2005 8d-3d keze ellen, így young_jedi76 10,700 zsetonja volt 2,800-al szemben. Öt leosztással később GB2005 következett, aki a flop előtti 50-50 szituációt megnyerte Kc-Qs-val young_jedi76 Ac-Jc-ja ellen, így 7,300 zsetont nyert a kasszával, és kevéssel ugyan, de vezetett, amikor a vakok 125/250-re emelkedtek, és az ante 25 lett.

GB2005 kitartása kifizetődött a döntő asztalon. Sikerült Fortuna kegyeit kivívnia, mikor a vakok 200/400 ra váltottak 50-es ante mellett, és mindkét játékos all-in ment flop előtt - GB2005-nek 4,980 zsetonja maradt,és felfordították a lapokat:

GB2005 Ac-Qc
young_jedi76 Ks-Qs

A nagy flop előtti dominancia kitartott a 3s-4c-7h-Jd-6c asztalon, így a maradék 8,520 zseton GB2005-höz vándorolt, hiszen ász magas keze volt. A második helyezett Supernova státuszban lévő young_jedi76 $7,000-t zsebelt be, mivel Fortuna a végén nem neki kedvezett. A havi Battle of Planets Bajnoka GB2005 lett, aki $12,500-ral gazdagodott a verseny megnyeréséért.

A döntő asztal végeredménye:

A novemberi Battle of the Planets 08-11-30
1. GB2005 $12,500.00
2. young_jedi76 $7,000.00
3. TwistedEcho $4,500.00
4. zelotalot $3,350.00
5. Ennessem $2,735.00
6. dreamgirl3 $2,200.00
7. quaid745 $1,700.00
8. Mortenlan $1,200.00
9. BrandonB11 $775.00

2008. december 2. 23:55

Yankees31 nyerte a Sunday Warm-Up-ot

A Sunday-Warm-up egyre nagyobb lesz, ezt bizonyítja, hogy ezen a héten 4,066 játékos vet részt a versenyen, amelynek garantált nyereményalapja $750,000 volt. A játékosok nevezései által a nyereményalap $813,200.00-ra növekedett, a bajnok tehát hat számjegyű összeget vihetett haza. Ezen az estén 585 játékost díjaztak, a buborék játék utáni helyezések $406.60-t értek.

Soren “Kongsgaard” Kongsgaard ismét jól szerepelt a vasárnapi megmérettetésen. A korábbi Sunday Million-győztes ezen az estén a 38. helyen végzett, amiért $1,463.76-t kapott. Az ismert online játékos, TwistedEcho-aki a harmadik helyen végzett ebben a hónapban a Battle of the Planets sit n go versenysorozatban. TwistedEcho a 40.helyen végzett a Sunday Warm-up-on, így még pluszban $1,463-t keresett (a Battle of Planets Triple Shootout freerollon $4,500-t tehetett zsebre a harmadik helyért).

A fent említett játékosok nem jutottak el a döntő asztalig, amely csak egy hosszúra nyúló buborékjáték után alakult ki. A peches banda7381 úgy esett ki különböző színű AT lapjaival ClaudeX különböző színű A4 kezével szemben, hogy ClaudeX riverre flösst alakított ki riválisával szemben.

SunWarmUp113008.jpg

1-es szék: propell (6418140 zseton)
2-es szék: Gbgwrestler (3500886 zseton)
3-as szék: yaron1209 (974912 zseton)
4-es szék: moaninator (5452431 zseton)
5-ös szék: Yankees31 (3634317 zseton)
6-os szék: Troels1 (1301149 in zseton)
7-es szék: ClaudeX (13413780 zseton)
8-as szék: frost10000 (3500363 zseton)
9-es szék: Hallrmonky2 (2464022 zseton)

Yaron1209 nem sok időt pazarolt a kivárással. Mindössze négy leosztás telt el a döntőből, amikor középső pozícióból 794,912 zsetonnal all-in ment Qs-Js lapjaival. Az aktuális chip leader ClaudeX 5s-6h kézzel megadta az emelést a 100,000/200,000/20,000-es vakszinteknél. 1.8 millió zseton csúszott ClaudeX elé, miután az alábbi boardon nut sora lett: 4c-8h-7d-Tc-Th. Yaron1209 a kilencedik helyről kényszerült távozni, amiért vigaszdíjul $6,993.52-t tehetett zsebre.

Amikor a vakszintek magasra emelkednek nagyon fontossá válik a vaklopás, és ha szerencsés az ember, akkor ilyenkor mutatás nélkül is meg tudja nyerni a kasszát. A 125,000/250,000/25,000-es vakszinteknél Hallrmonky2 a cut-off pozícióról all-int mondott maradék 804,022 zsetonjával, 7d-Td lapjaival. A gombon ülő játékos dobott, de Gbgwrestler megadása Kd-Jh-val jogosnak bizonyult, és a 3h-Qh-6h-5s-3d asztal után a kétmilliós kassza az ő tulajdonába került. A nyolcadik helyért monkey $10,165.00-os nyereményben részesült.

14 millió zseton.

Körülbelül ekkora stackje volt ClaudeX-nek a döntő asztal kezdeténél. Azonban a zsetonjainak egy része az asztal közepére került, miután hárman is all-in mentek az egyik leosztásban (ClaudeX, Gbgwrestler és moaninator).

Moaninator 1.9 milliós stackjével ment all-in UTG pozícióból, amit ClaudeX a cut-offról tartott, és ugyanígy cselekedett Gbgwrestler a nagyvakról a 200,000/400,000/40,000-es vakoknál. A 7d-Tc-2d flopon Gbgwrestler checkelt, ClaudeX viszont két millióig emelt. Ekkor Gbgwrestler all-int mondott hátralevő 4.07 millió zsetonmennyiséggel, ClaudeX pedig megadta az emelést.

Gbgwrestler keze: Ad-Kd
ClaudeX keze: 6s-6d
Moaninator keze : Ac-3d

A turnre érkező Td-zel Gbgwrestler-nek ász magas flösse lett, a riveren pedig nem tudták őt lejavulni, ezzel Gbgwrestler vette át a vezetést a mezőnyben, miután az osztó odacsúsztatta neki a 14 milliós kasszát. Moaninator a hetedik helyezésért $16,264.00-t kapott.

Frost10000 és Troels1 is duplázni tudott, propell viszont nem járt ilyen sikerrel. A 200,000/400,000/40,000-es vakszinteknél propel all-int mondott, középső pozícióból, Ad-4d lapokkal és hátralevő 3.2 milliós stackjével. Gbgwrestler közvetlenül propell bal oldalán ült, és megadta az emelést Js-Kh kézzel. Az Ah-Qh-9c flop kiváló volt propel számára, mivel ász top párja lett, de a turn Tc azt jelentette, hogy propel számára véget ért a verseny. Gbgwrestler tehát kialakította a sorát, kiejtve ezzel propellt, aki a hatodik helyezéssel $24,396.00-t keresett.

Nehéz időszak következett ClaudeX számára: először feltriplázta Gbgwrestler-t, majd all-int vesztett frost10000-rel szemben. Ezután short stackként all-in ment a cut-off pozícióból, Ad-9d kézzel és 2,6 millió zsetonnal. Yankees31 megadta az emelést, és két piros kettest fordított fel. A balszerencse-sorozat folytatódott, mivel a Kd-Jc-5c-Js-8c asztalon nem érkezett segítség ClaudeX-nek, így a számára csalódást keltő ötödik helyről hagyta el a versenyt. Teljesítményéért $32,528-ral gazdagabban térhetett nyugovóra.

Yankees31 folytatta az agresszív játékát, miután duplázni tudott osztott ász párjával frost10000 ellen. A négyfős partiban Yankees31 14 millióig emelt a gombról (all-in ment), és az eddig csendben üldögélő Troels1 azonnal tartott a kisvakról maradék 4.8 milliós stackjével, Kc-Ac lapokkal. Yankees31 nehéz helyzetben volt, mivel ő Ks-5s kezet mutatott. A 3h-8c-6d flop jónak tűnt Troels1 számára, de a turn 5d mindent megváltoztatott. A river 2s után Yankees31 kaparintotta meg a 10 milliós potot. Troels peches volt, így a negyedik helyről búcsúzott a döntőtől, amiért $40,660.00-os jutalomban részesült.

Amikor valakinek nagyon jó estéje van, akkor minden összejön, nem számít, hogy azember milyen lapokat kap, és milyen esélyei vannak. Yankees31 is hasonlóképpen vélekedett, miután Gbgwrestler piros királyaival pre-flop 3.5 millióig emelt. Ekkor Yankees31 all-in ment As-3s kézzel, amit a rivális természetesen tartott, így egy 25 milliós kassza alakult ki. A kassza győztesének nagyon jó esélyei voltak a verseny megnyerésére, mivel ekkor a vakok 250,000/500,000/50,000 voltak. A flop Qd-4h-6h nem változatott az esélyeken, de a turn 5c-tel már 11 outja voltYankees31-nek. Riverre Ac érkezett, ami azt jelentette, hogy Gbgwrestler számára is véget ért a megmérettetés. A csalódott kieső a harmadik helyezésért $48,792.00-os nyereményben részesült.

A heads-up párbaj előtt az alábbi volt a zsetonok megoszlása:

frost10000: 7,019,544
Yankees31: 33,640,456

Frost10000 hirtelen duplázni tudott, miután Yankees31 5d-4d lapokkal all-in ment a gombról. Frost10000 Ad-4h kézzel tartott, és a 8d-Jc-8c-Ac-Js flop után már majdnem 14 milliós stackje lett, Yankees31 26 milliós zsetonmennyiségével szemben. Hat leosztással később következett a döntő parti, amikor a zsetonok 7.8-30.9 millió arányban oszlottak meg (Yankees31 javára). Frost10000 1.25 millióig emelt a gombról, mire válaszul Yankees31 ismét all-int mondott. Frost10000 megadta az emelést, aminek köszönhetően egy 18.3 milliós kassza alakult ki.

frost10000: As-Td
Yankees31: Ad-2h

Ezúttal az Ah-9h-8h flopon Yankees31-nek egy flösshúzója alakult ki. A turnre érkező 6s nem módosított semmit, viszont a riverre érkező 3h-sal kialakult a Bronx Bomber rajongó flösse, és megnyerte a versenyt. Frost10000 végzett a második helyen, amiért $73,188.00-t kapott. Yankees31 ezzel a győzelemmel, és a $105,716-os nyereménnyel egy bérelt helyet vásárolhat magának a Yankees Stadionban!

A végeredmény:

1. Yankees31 $105,716.00
2. frost10000 $73,188.00
3. Gbgwrestler $48,792.00
4. Troels1 $40,660.00
5. ClaudeX $32,528.00
6. propell $24,396.00
7. moaninator $16,264.00
8. Hallrmonky2 $10,165.00
9. yaron1209 $6,993.52.

2008. december 2. 23:51

Mindenki fenn, senki lenn: Higote nyerte a novemberi Turbo Takedown versenyt

5,000 Frequent Player Points hűségponttal sok mindent vásárolhatsz a VIP áruházban, többek közt a SilverStarsoknak járó $50 VIP Reward bónuszt is. De $100,000 nem tetszene jobban?

A legtöbb embernek jobban tetszene.

Az $1,000,000 nyereményalapú Turbo Takedown verseny valójában egy hatalmas freeroll azoknak, akik 5,000 hűségpontjukat valós pénzzé szeretnék beváltani – tegnap este például 4,000 játékos bővítette számláját legalább $90-ral. Ráadásul a 9,746 indulónak csak a mezőny felét kellett maga mögé utasítania a fizetős helyek eléréséig. Hatórás eseménydús játékot követően érkeztünk el a döntő asztalig, ahol a 9 életben maradt játékos legalább $5,500 nyereménnyel számolhatott. Összefoglalva, ingyenes nevezési díj, csupán kedvenc sit’n go-id, MTT versenyeid és készpénzes játékaid során gyűjtött pontokból építhetsz hatalmas kártyatőkét.

Miután cnew27 Ad-Td lapjaival felülmúlta Gameo osztott hatosait, a Turbo Takedown döntő asztalának mezőnye összeállt; a szerencsés kilenc játékos:

TurboTake113008.jpg

kattints a nagyításhoz

1-es szék: RCT355spyder (2360680 zseton)
2-es szék: Buckyaw (3248891 zseton)
3-as szék: koolie222 (3950401 zseton)
4-es szék: rivermanl (3161454 zseton)
5-ös szék: DJTACO (1922851 zseton)
6-os szék: Bulldogs2002 (3042670 zseton)
7-es szék: abschnitt (5067119 zseton)
8-as szék: Higote (3019153 zseton)
9-es szék: cnew27 (3464781 zseton)

A döntő asztal első nagy kasszáját DJTACO nyerte meg, miután a 9c-4c-5d-9s-Qh boardon osztott heteseivel felülmúlta Bulldogs2002 A-K lapjait, és több mint 4,000,000 zsetonos potot gyűjtött be. Bulldogs2002-nek még 762,819 zsetonja maradt, ám a 60,000/120,000-es vakszintnél 12,000-es ante mellett sürgősen dupláznia kellett. Csupán három körrel később meg is próbálta a játékos, ám ismét alulmaradt DJTACO-val szemben. Bulldogs2002 osztott heteseivel veszített DJTACO jóval erősebb K-K keze ellen, így kilencedik helyével, ha nem is $100,000-t, de mégis kielégítő $5,500 nyereménnyel térhetett nyugovóra.

Folytatódott az akció dús játék; hat leosztással később koolie222 420,000-ig emelt kisvakról, mire rivermanl a nagyvakról 1,100,000 visszahívott. Koolie222 nem sokáig gondolkozott és all-in ment, amit rivermanl egyből tartott osztott királyaival (Kd-Ks). Rivermanl viszont hiába vezetett ellenfele Ah-3c lapjai ellen, kevesebb zsetonmennyisége miatt egész versenyét tette kockára királyaival. A 2c-8c-Jc flopon koolie222 esélyei ráadásul továbbnövekedtek, és ugyan a turnre biztonságos 6h érkezett, de a 7c river mindent megváltoztatott, és a SuperNova Elite rivermanl a nyolcadik helyen búcsúzott. Mindenestre rivermanl-et nem kell félteni, $10,000 nyereményével akár 15 perc alatt képes less 5,000 FPP-t összegyűjteni.

Izgalmasan folytatódott a verseny ezt követően is, miután négy leosztással később cnew27 és abchnitt akadtak össze. Flop előtt nem sok minden történt, abschnitt limpelt a gombról, mire a nagyvak cnew27 checkelt, a 9d-5c-Qc flop azonban mindent megváltoztatott, abschnitt előbb, cnew 320,000-es hívására, visszaemelt 640,000-ig, majd tartotta ellenfele “2,600,000 zsetonos all-injét. Abschnitt hiába fordította azonban fel osztott ászait, cnew27 jelentősen vezetett (Qs-9c) lapjaival. Abschnittnek ötösre vagy ászra volt szüksége a leosztás megnyeréséhez, és miután a turnre 5h, a riverre pedig Ad érkezett, ismét fordult a kocka, és cnew27 csúnyán búcsúzott a hetedik helyen ($15,000).

Nehéz elviselni, mikor előnyből veszítünk all-int. Koolie222-nek is szembesülnie kellett ezzel a ténnyel, mikor a 9d-8d-Kd flopon Higote 840,000-es emelésére kellett cselekednie. Koolie222 válaszként kilences szettjével 2,800,000 zsetonig all-in ment a 70,000/140,000/14,000-es kisvak/nagyvak/ante szinten. Higota As-Qd lapjaival, majdnem egész zsetonmennyiségével tartotta az emelést. A 7d turnön Higota flössel átvette a vezetést, és miután ellenfelének nem alakult ki erősebb lapja riverre, így koolie222 távozott a hatodik helyen $20,000-ral a zsebében.

Higote nehéz döntés elé került, mikor a 80,000/160,000-es vakszintnél RCT355spyder 2,400,000 zsetonnal flop előtt all-in ment. Végül Higote stackjének felével tartotta az emelést és Qs-Th lapjaival jelentősen dominálta ellenfele 7d-Tc. A 2h-5s-9h-Qh-Ks boardon nem történt változás az erőviszonyok tekintetében, így RCT355 távozott az ötödik helyen $25,000 nyereménnyel.

Szerencse, vagy isteni sugallat, mindenesetre abschnitt gyűjtötte be a kasszát. Abschnitt és DJTACO egy licitháborút követően látták meg a 2h-Qh-Qc flopot, amelyen DJTACO előbb 600,000-ig hívott, majd tartotta abschnitt minimum visszaemelését. A Js turnön mindketten checkeltek, majd a 4s riveren all-inekre került sor. Abschnittnek sikerült elcsípnie DJTACO ász-magas blöffjét, így osztott hármasaival megnyerte a leosztást, és kiejtette ellenfelét, aki negyedik helyével $32,500-t gyűjtött be.

A rá következő leosztásban abschnitt újból all-inben találta magát, mikor a gombról 8,200,000 zsetont tolt középre a 100,000/200,000/20,000-es vakszintnél. Higote majdnem teljes zsetonmennyiségével tartotta az emelést, csupán 423,365 zsetont hagyott hátra.

Higote: Ah-Ks
abschnitt: 6d-6s

Komoly összegért harcoltak, hiszen a második és harmadik hely között $20,000 volt a különbség. A leosztás már szinte a Tc-2s-Kd flopon eldőlt, és nem is változtak az erőviszonyok, miután a turner 4c, a riverre Jd érkezett. Abschnitt így a dobogó legalsó fokára állhatott fel, amiért $40,000-t kapott.

A zsetonállás a heads-up kezdetén:

Higote: 17,767,007
Buckyaw: 11,470,993

Buckyaw duplázott először; a leosztásban Buckyaw 600,000-es emelését flop előtt tartotta Higote, majd következett a Jc-Ad-Ac flop. Higote ezt követően is folyamatosan megadta Buckyaw hívásait, flopon 800,000-es, turnön 1,200,000-es emelést, míg riveren Buckyaw 7,900,000-es all-injét is tartotta Higote. Buckyaw ász-drilljével erősebbnek bizonyult Higote hármas párja és flöss-húzója ellen, így megnyerte a leosztást, és 21,000,000 zsetonra tett szert, míg Higote stackje 8,000,000-ra csökkent.

Higote nem sokkal később visszanyerte elhullajtott zsetonjait, miután osztott királyaival felülmúlta Buckway 8d-5d lapjait. A zsetonokat az 5h-4s-3d flopon tolták középre, és miután a 6h turn és a Kd river sem változtatott az erőviszonyokon, Higote 19,300,000 zsetonnal átvette a vezetést Buckyaw 9,800,000-s stackjével szemben.

Több, mint negyven leosztással később került sor a döntő leosztásra, mikor Buckyaw 8s-9s lapjaival all-in ment 6,000,000 zsetonjával a 2s-3c-Js flopon. Higote nem engedhette el két párját (2d-3d), és miután a turnre 7c, a riverre pedig 5h érkezett, a verseny véget ért. Buckyaw második helyezésével $60,000-t vihetett haza, míg a novemberi Turbo Takedown bajnoki címét és a velejáró $100,000-t Higote szerezte meg.

A Végeredmény:

A novemberi $1,000,000 nyereményalapú Turbo Takedown verseny végeredménye
1. Higote $100,000.00
2. Buckyaw $60,000.00
3. abschnitt $40,000.00
4. DJTACO $32,500.00
5. RCT355spyder $25,000.00
6. koolie222 $20,000.00
7. cnew27 $15,000.00
8. rivermanl $10,000.00
9. Bulldogs2002 $5,500.00

2008. december 2. 22:02

Turmezey Péter (twirlpro) nyerte november 30-án a Sunday Million versenyt

2008 novemberének utolsó napja… Ugye milyen hihetetlen? Egy újabb év repült el, de még mindig van lehetőségetek az év utolsó Sunday Million versenyein részt venni mielőtt a szilveszteri ünneplés megkezdődne. És az utolsó novemberi versenyen összesen 8,001 játékos állt a rajtkőhöz, hogy az elképesztő $1,600,000-os nyereményalapból vegyék ki részüket és kis zsebpénzt gyűjtsenek a karácsonyi bevásárlásra.

A mezőny hatalmas nyereményalapot halmozott fel - az $1,600,200-t - a legjobb 1,170 játékos között osztották szét, és a legtöbbet - $196,024.50-t a végső győztes vihette haza. Valakinek ajándékokban gazdag karácsonya lesz...

A megszokott módon, négy óra elteltével érkeztünk meg a fizetős helyekig. A szimultán leosztások pontosan 3 óra és 47 perc elteltével kezdődtek meg, négy perccel később, pedig kobeshomie személyében megszületett a buborékfiú, az 1171. helyezett versenyző. Kobeshomie kiesésének legjobban az 1170. helyen végző Majkal örülhetett, aki $320,04-t keresett teljesítményével. További négy játékos esett még ki a szimultán leosztások utolsó körében, majd további két perc alatt újabb 70 versenyzőtől búcsúztunk el. Egy óra elteltével pedig a mezőny megfeleződött, és csupán 500-an maradtak versenyben.

Számos Team PokerStars Pro csapattag is részt vett a küzdelmekben, beleértve Alexandre Gomest, Barry Greensteint, Noah Boekent, John Duthie-t, Daniel Negreanut, Isabelle Merciert, Hevad Khant, Steve Paul-Ambrose-t és William Thorsont, de egyiküknek sem sikerült a fizetős helyekre bekerülni. A legközelebb még Bertrand “ElkY” Grospellier került a kifizetéshez, aki az 1906. helyen végzett.

A verseny utolsó két asztalához 8 óra és 20 perc játékot követően érkeztünk meg, az élen pedig a magyar Turmezey Péter (twirlpro) állt. A buborékfiúnak hála, mindössze 25 perc elteltével alakult ki a döntő asztal mezőnye.

Az egész úgy kezdődött, hogy a short-stack, martyyy all-in ment a kisvakról 1,623,726 zsetonnal. Az eredeti emelő, PureProfitFo As-Jh lapjaival tartotta az emelést, ezáltal martyyy jelentős hátrányba került Ad-9h kezével. A Kh-3d-Ah-Qd-5c board nem változtatott az erőviszonyokon, így martyyy a tízedik helyen búcsúzott $8,001 nyereménnyel a számláján.

A döntő asztal zsetonállása és ültetése:

1-es szék: twirlpro (12,725,996 zseton)
2-es szék: omba (1,880,872 zseton)
3-as szék: 1bobbyL (6,220,333 zseton)
4-es szék: Terkel1 (2,165,369 zseton)
5-ös szék: svansa (19,352,418 zseton)
6-os szék: ankolo (4,635,660 zseton)
7-es szék: NewsKoooL (3,712,744 zseton)
8-as szék: PureProfitFo (11,800,471 zseton)
9-es szék: fratzl (17,516,137 zseton)

Sunday Million final table 11.30.08.JPG

Bár twirlpro visszaesett a harmadik helyre zsetonállás szerint, de győzelmi esélyei nem sokkal csökkentek. Svansa és fratzl stabilan tartották vezetői pozícióikat, és a short-stackeknek szinte esélye sem volt utolérni a mezőny éllovasait.

A short-stackek egyike, omba nem is játszott sokáig a döntő asztalon, miután 1,760,872-es all-injét NewsKoool Ah-Qs lapjaival tartotta. Omba As-Js-t fordított fel, ám gyengébb lapjaival nem sikerült befolyásolnia a leosztás kimenetelét, így az 5s-Kh-9h-Th-5d volt az utolsó board amit omba láthatott. omba kilencedik helyével $11,201.40-t nyert.

A játék ezután lelassult, és sokáig kellett várni az újabb összeakadásra. Akkor azonban, újabb játékossal bővült a kiesők listája. PureProfitFo előbb 650,000-ig hívott, majd svansa 1,750,000-es visszaemelésére all-in ment J-J kezével. Svansa As-Kh lapjaival tartotta a hívást, és a Kd-2c-2h-9d-9s boardon megnyerte a leosztást, kiejtve PureProfitFo-t a nyolcadik helyen ($18,402.30).

Az új short-stack ankolo lett, aki nem is várt sokáig, rögtön akcióba lépett, mikor fratzl emelésére all-in ment a nagyvakról. fratzl Ks-Qs lapjaival tartotta az all-int, míg ankolo J-J-t mutatott. Az J-J kéz ezúttal sem tartott ki, hiába reménykedett ankolo, a 4h-5c-Ah-Qd-9s boardon kikapott lapjaival, így hetedik helyen $28,003.50 nyereménnyel térhetett nyugovóra.

1bobbyL hullámvasúton utazott a döntő asztalon, short-stackként kezdte meg a küzdelmeket, majd fratzl-en keresztül felduplázta zsetonmennyiségét, végül twirlproval akadt össze - és a magyar játékos végzetesnek bizonyult. 1bobbyL a nagyvakról ment all-in 8,450,666 zsetonjával, amit az kezdeti emelő, twirlpro tartott a kisvakról. A magyar játékos Ac-Qh lapjaival adta meg az emelést, és jelentős előnyt élvezett 1bobbyL Th-5h kezével szemben. A Qc-6c-5c-7c-4d board nem változtatott az erőviszonyokon, így 1bobbyL a hatodik helyen búcsúzott, mellyel $40,805.10 keresett.

Terkel1 hosszabb ideig nem tudott jelentős potot nyerni, így stackje rendkívül megfogyatkozott. Amikor twirlpro a kisvakról emelt flop előtt, Terkel1 már csupán 6,151,476 zsetonnal ment all-in Ad-6d lapjaival. A magyar játékos ugyan hátrányban volt flop előtt Kc-7s kezével, de a Kd-7h-4s-2c-3c board twirlpronak kedvezett és mindent megváltoztatott. A magyar játékos újabb kasszát gyűjtött be, míg Terkel1 az ötödik helyen esett ki, amiért $56,807.10-ral gazdagította PokerStars számláját!

A játék képe ezután gyökeresen megváltozott –a négyfős küzdelem ugyanis rendkívül elhúzódott. NewsKool kétszer duplázott fratzl-en keresztül, majd fratzl a magyar játékos, twirlpro kárára duplázta meg zsetonmennyiségét. Az all-inek rendkívül gyakoriak voltak, de még gyakrabban dobták el lapjaikat a játékosok, és senki sem akart kiesni. Svansa, miután a második helyre lépett elő zsetonszám tekintetében, felvetette az alku ötletét, ám senki sem támogatta elképzelésében. Folytatódott tehát a játék.

Végül svansa unta meg a hosszas játékot, és egy licitháborút követően, 10,000,000 zsetonos kasszát alakított ki twirlproval flop előtt. A 7d-9s-Ah flopon twirlpro 8,400,000-ig emelt 8s-7s lapjaival, amit svansa maradék 7,587,889 zsetonjával és Ad-6c kezével tartott. A magyar játékos ismét hátrányban találta magát, de a szerencse újból honfitársunk oldalán állt, miután a turnre Ts, a riverre pedig 5s érkezett, amikkel Péter flösst alakított ki és megnyerte a leosztást. Svansa negyedik helyezettként $72,809.10-t nyert.

NewsKoool hiába próbált megegyezni a kifizetést illetően, a két hatalmas stackkel rendelkező ellenfele nem akart alkut kötni. Végül NewsKoool all-inre kényszerült, és maradék 8,570,492 zsetonját Ah-5h lapjaira tette fel. Ellenfele a magyar játékos, twirlpro volt, aki Kc-6c kezével ismét hátrányból várta a folytatást. Igaz ezúttal nem a flop, hanem a 8d-4c-Jd-Qc-9c board segített twirlpro-n, aki turn-riverre kialakuló flössel gyűjtötte be a kasszát. NewsKool így a dobogó legalsó fokára állhatott fel - $89,611.20-ral gazdagabban.

A heads-up párbaj végül a 38. vakszint végén kezdődött meg, a vakok 500,000/1,000,000 voltak 100,000-es antéval és a zsetonállás a következő volt:

1-es szék: twirlpro (37,782,346 zseton)
9-es szék: fratzl (42,227,654 zseton)

fratzl szép lassan vesztette el a vezető pozícióját, míg twirlpro folyamatosan növelte zsetonmennyiségét, átlépve az 50,000,000 zsetonos határt. Végül fratzl 20,047,654 zsetonnal ment all-in twirlpro emelésére, ám pechjére Ac-Qd lapjaival beleszaladt a magyar játékos osztott királyaiba. Hiába nőttek fratzl esélyei a 2c-Qh-Jc flopon, az este a Turmezey Péterről szólt, aki az 5c turn és Kh rivert követően a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Fratzl-nek pedig második helyezésével kellett megelégednie – igaz $132,176.52-ral vígasztalódhatott.

És ezúttal Turmezey Péter, azaz twirlpro gyűjtötte be a Sunday Million bajnoki címét és a velejáró $196,024.50-t, bizonyítva a magyar játékosok online előretörését. Gratulálunk!

Sunday Million Végeredmény - 2008/11/30:

1. helyezett: twirlpro ($196,024.50)
2. helyezett: fratzl ($132,176.52)
3. helyezett: NewsKoool ($89,611.20)
4. helyezett: svansa ($72,809.10)
5. helyezett: Terkel1 ($56,807.10)
6. helyezett: 1bobbyL ($40,805.10)
7. helyezett: ankolo ($28,003.50)
8. helyezett: PureProfitFo ($18,402.30)
9. helyezett: omba ($11,201.40)

További információt a hétvégi versenyekre való nevezésről és a selejtezőkről a Sunday Million oldalon találsz.

2008. december 2. 3:44

A PokerStars rajthoz állt

A PokerStars mindig is az online versenyzés leggyorsabb szereplője volt, de ezúttal a valós élet száguldásában is szerepet vállalt.

Az évente, a brazíliai Florianopolisban megrendezésre kerülő Kart race International Stars Challenge versenyen, a világ legjobb versenyzői mérték össze tudásukat, és többek között a PokerStars.net vezetője Thiago Camilio is rajthoz állt.

camilo-cart.jpg

A PokerStars által szponzorált Thiago Camilo Brazília legjobb újonc vezetői közé tartozik. Amikor éppen nem versenyez, akkor élőben vagy a PokerStars oldalán pókerezik. Camilo az International Stars Kart Challenge első futamában harmadik helyen végzett, így, ha a legalsó fokára is, de felállhatott a dobogóra.


podium-brazil.jpg

A Stars Bajnokság azonban nem csak a versenyzésről szólt a hétvégén. A résztvevők ugyanis pénzt gyűjtöttek és adományoztak a brazil katasztrófa, melyben több százan haltak meg és több ezren maradtak fedél nélkül a hatalmas árvíz miatt, áldozatainak.

Gratulálunk a PokerStars játékosának, Thiago Camilonak remek hétvégi teljesítményéhez!








About this Archive

This page is an archive of entries from december 2008 listed from newest to oldest.

november 2008 is the previous archive.

január 2009 is the next archive.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.