A Rio Amazon termében nincs hétfő. Nincs július. Az idő és a dátum lényegtelen. Nincsenek hírek a nagyvilágból, nincs siránkozás a gazdaságról, sőt még a szokásos banális társalgás sem az időjárásról. Esnie kellene a sivatagban ahhoz, hogy bárki is felnézzen az égre. A World Series of Poker égindulásában egyedül az élet és a halál számít a pókerasztaloknál. Amint az elesettek távoznak a nekik járó pár másodpercnyi tisztelettel övezve, minden ami marad, az a még életben lévők reménykedése.
Ez volt a helyzet azokon a napokon, melyeket inkább számokkal, mint nevekkel azonosítottak. A négy kezdőnapon, a két második napon és végül a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik napon még a számok szerelmesei is elakadtak. Ma a naptár a hetedik napot mutatta, ami azt jelentette, hogy mindössze 27 embernek maradtak életet adó zsetonjai. Mindenki tudta, hogy a kétharmaduk legalább negyedmillió dollárral, azonban életen át kitartó „mi lett volna ha…” és „mi történhetett volna, ha…” elmélkedéssel távozik. Senki sem tudta volna megjósolni vagy irányítani azt, hogy ki lesz az, aki az éjszaka végéig marad. Mindössze annyit tudtunk, hogy kilencen felszegett fejjel fognak távozni ebből a teremből ma éjjel, szemük előtt pedig a 9 millió dolláros fődíj lebeg majd.
Ők mostantól a Novemberi Kilences néven lesznek ismeretesek – a 2008-as World Series főverseny 6,844 indulójának végső kilenc játékosa, akik ma éjjel megkapták a jogot arra, hogy négy hónap múlva visszatérjenek, és a világbajnoki karkötőért harcoljanak. Ezek között a játékosok között van a PokerStars Hatos, a PokerStars játékosainak és a PokerStars-ról bejutottak kemény egyvelege, akik a történelem részévé válnak novemberben.

Mindent egybevetve, a PokerStars játékosai összesen már több mint 9 millió dollárt nyertek a főversenyen. A PokerStars Hatosnak megadatik az esély, hogy újabb 32.6 millió dollárral emeljék ezt novemberben.
Íme egy kis bemutató azokról a PokerStars játékosokról, akik visszatérve a póker legnagyobb díjáért versengenek majd.
Dennis Phillips (26,295,000)--A Missouri állambeli St. Louis-ból érkezett Dennis Phillips könyvelő, és most már a város büszkesége is. Még nem látták a dedikált St. Louis Cardinals sapkája nélkül, és lelkesen beszél a gyökereiről. Phillips rendszeres vendég a St. Louis-ban található Harrah’s-ban, és annyit játszik élőben, amennyit csak tud. $200-jába került, hogy bejusson a főversenyre. Úgy tervezi, hogy miután elhagyta Vegas-t, a novemberig hátralévő négy hónapban visszatér a munkájához. Ezt tervezi, és ahogy ő mondta: "jó sok pókerezést." Nem rossz terv a World Series chipleaderétől.
Ivan Demidov (24,400,000) -- Ivan Demidov az oroszországi Moszkvából érkezett. "Jó évünk van" – mondja magáról és honfitársairól. Idén 11. lett az $1,000-os rebuy versenyen. A 27 éves fél-profi Demidov mind verseny-, mind készpénzes játékos. Egy barátja és támogatója segített neki összeszedni a főverseny $10,000-os nevezési díját. A 2008-as World Series az első nagy élő versenye. Demidov matematikából diplomázott, és szeretne nagy számokat hazavinni Oroszországba.
Peter Eastgate -- (18,375,000) -- Peter Eastgate a PokerStars 22 éves játékosa. Könyörtelen, azonban változékony játékosként ismert, Dánia öt legjobb online profija között tartják számon. Főleg magas alapú készpénzes játékokban vesz részt – a $200/$400-os kevés résztvevős vagy heads-up a kedvence. Megkérdezték Jacob Rasmussent - aki 5. lett az EPT 4. évadjának dortmundi versenyén -, hogy vajon Peter Eastgate lesz-e a következő Gus Hansen. Így válaszolt: "Nem hiszem. Inkább mondanám, hogy Gus Hansen az első Peter Eastgate." Eastgate azt nyilatkozta korábban, hogy addig nem gondol a döntő asztalra, amíg be nem jut oda. Most már gondolhat rá.
Ylon Schwartz -- (12,525,000) -- Egy őslakos New York-i - Manhattanben született, most pedig Brooklynban él. Ylon Schwartz a sakk mestere és pókerjátékos, 2005-ig visszamenően 11 fizetős helyezést ért el a World Series versenyein. Egyenlő időt tölt otthon, a New York-i Washington Square Parkban sakkozással, mint amennyit a Golden Nugget alacsony alapú készpénzes asztalain való pókerezéssel, vagy a keleti parti kaszinókban, Atlantic Cityben és Foxwoods-ban folyó nagy pókerversenyeken üt el. A PokerStars-on TenthPlanet néven játszik.
Darus Suharto -- (12,520,000) -- A kanadai Torontóból érkezett Darus Suharto könyvelő, és imádja a munkáját - olyannyira, hogy nehezére esne feladnia még akkor is, ha megnyerné a World Series főversenyét. Szeretne több időt szánni a pókerre, de mivel sok időt tölt a munkájával, a legtöbb versenytapasztalata az internetes versenyekből van. A PokerStars-on keresztül jutott be a főversenyre, és már el is felejtette a 2006-os, szerény fizetős helyezését.
David “Chino” Rheem -- (10,230,000)-- David “Chino” Rheemnek nagyszerű éve van, júniusban ugyanis 5. lett az $5,000-os NL versenyen, ami $93,624-t hozott neki. A floridai Miamiban élő 28 éves játékos egy verseny sikersorozat után áll, amibe beletartozik öt WSOP fizetős helyezés is az elmúlt három év alatt, többek között a 2006-os $1,000-os NLHE versenyt, ahol $327,981-t nyert. A főversenyen David a chipleaderek között volt minden nap, és remekül manőverezett, amikor egy sorozatnyi balszerencsés leosztás után majdnem kiesett a verseny későbbi szakaszában – azonban visszahozta magát, és ő is tagja a Novemberi Kilencnek.
Több mint ezer PokerStars-ról bejutott játékos versengett az idei, 39. World Series főversenyen, többek között 45 olyan, aki teljesen ingyen jutott el Vegas-ba, miután indulási jogát a PokerStars egyik HűségPontos (FPP-s) versenyén nyerte meg. A legtovább jutó FPP-s játékos az amerikai Doug Ashmore volt, aki 4,000 FPP-jéből $41,816-t keresett a 124. helyezésével. További figyelemre méltó helyezést ért el többek között van az Illinois-i Tim Loecke, aki a 24. helyen végzett, $257,334-os nyereménnyel. Az indulási jogot egy $63-os szatelliten nyerte meg, és ez volt élete első élő pókerversenye. Az online profi Chris "SLOPPYKLOD" Klodnicki 12. ($591,869), Owen "ocrowe" Crowe pedig 15. lett ($463,201). Mindketten mindössze $215-t költöttek arra, hogy egy PokerStars szatelliten keresztül megszerezzék helyüket a WSOP-re.
A Team PokerStars Pro tagjai szintén nagy erőkkel voltak jelen az idei WSOP-n, többek között indultak a korábbi bajnokok, Chris Moneymaker, Greg Raymer és Joe Hachem, valamint a pókerlegendáink, Daniel Negreanu és Barry Greenstein is. A Team PokerStars Pro tagjai közül, Victor Ramdin tartott ki legtovább, ő a 64. helyen végzett, nyereménye $96,500. A Team PokerStars Pro három további tagja szintén fizetős helyen végzett - Hevad Khan (240.) $35,383-t, Bertrand "ElkY" Grospellier (370.) $28,950-t, Vanessa Rousso (625.) pedig $21,230-t vihetett haza.
Kara Scottot - a PokerStars.com European Poker Tour műsorvezetőjét – a PokerStars szponzorálta a főversenyen, és lenyűgözően teljesített – élete első WSOP-jén –, a 104. helyen zárva a versenyt, $41,816-os nyereménnyel. Az oroszországi Kirill Gerasimov és a németországi Jan Heitmann szintén a PokerStars támogatását élvezte, és mindketten fizetős helyen, a 439., illetve az 585. helyen végeztek. A PokerStars szintén támogatott néhány hírességet, mint Jason Alexandert a "Seinfeld"-ből, a Simpsons társszerzőjét, Sam Simont, a "Vészhelyzet" színészét, Mekhi Phifert, az MMA harcos Chuck Liddellt, valamint az MLB nagyjait, David Wellst és Orel Hershisert és az Indy stock autóversenyzőt, Gualter Sallest.
A PokerStars-ról bejutottak a $10,000-os főverseny nevezési díjon, a költőpénzen és a Palms luxushotelben biztosított szálláson kívül meghívást kaptak a PokerStars lenyűgöző WSOP mulatságára is, ami a Rain éjszakai bárban került megrendezésre hírességek, sztár pókerjátékosok és a burlesque művész, Dita Von Teese közreműködésével.
A befejezés és a késleltetett elégedettség vegyes érzése kavarog bennünk. Ma éjjel mind azzal az érzéssel hagyjuk el ezt az óriási konferenciaközpontot, hogy végeztünk. Pedig mind tudjuk, hogy négy rövid hónap múlva kezdődik csak az igazi verseny, a legnagyobb pénzzel és hírnévvel a téten.
Tudósításunk befejezéseként álljon itt a PokerStars videóblog csapatának egyelőre utolsó összefoglalója...
Nézd meg a WSOP 08: július 14-i hírek című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!
Így tehát ebben az órában nem búcsúzhatunk el végleg. Mindössze jó éjszakát kívánhatunk, és viszlátot mondhatunk. Ez egy újabb meghökkentő
World Series volt a PokerStars és a PokerStars Blog számára. A következő pár hónapban több beszámoló várható a PokerStars Hatosról. Addig pedig, köszönjük, hogy olvastatok minket, és gratulálunk a PokerStars összes játékosának az itt, a 2008-as World Series-en mutatott teljesítményéhez.
· A World Series döntő asztalának zsetonállása megtalálható a 2008-as World Series zsetonállás oldalon.
· Ne feledd el megnézni a 7. és a korábbi napokról készült videóblogjainkat a PokerStars.tv-n!
· Amennyiben más nyelven szeretnéd olvasni a PokerStars blog World Series híreit, tekintsd meg tudósításainkat a német, svéd vagy brazil blogban!
Íme, a 7. nap összes tudósítása.
Sleep when you're dead
TV time at table Table 3
Flying the PokerStars flag
Slowdown delays showdown
The four minute frenzy
The Denmark Syndicate
At the feature table or not...
The Last Supper
Klodnikci just misses final table
Dreams Die
You wait a while and then
Az előző napok tudósításait is megtekintheted a lenti linkekre kattintva.
Az első nyitónap véget ért
A második nap – már túl vagyunk a felén
Bulizunk…
Eljött a harmadik nap ideje
Kipukkant a buborék a 3. napon
Lopakodás a díj felé
Elbuktak, elbuktak és elbuktak
Három asztal keres egyet
Mi, akik itt voltunk a PokerStars Blogtól -- Brad Willis, Howard Swains és Stephen Bartley --, szeretnénk megragadni ezt az utolsó lehetőséget, hogy köszönetet mondjunk mindenkinek, aki számtalan órát áldozott a World Series alatt a PokerStars játékosok figyelemmel követésére. Semmire nem lettünk volna képesek a következő emberek segítsége nélkül: Mad Harper, a statisztikusunk és mindenes írónk/kutatónk; Joe Giron, és az Image Masters teljes csapata; Hass, Rury és Jamie, a videóblog csapattól; Klaus, Robin és Alex a PokerStars német blogjától; Lina a PokerStars svéd blogjától; Maria a PokerStars brazil blogjától; és Nolan Dalla a World Series of Pokertől. Köszönjük mindenkinek az elkötelezettségét és fáradságos munkáját, amivel a világ elsőszámú pókeroldalának játékosaiból bajnokokat faragtatok!