április 2008 Archives

2008. április 28. 13:39

Victoria Coren csatlakozik a Team PokerStars Pro-hoz

2005-ben egy londoni tévéstúdióban voltam, egy süketszobába zárva, és a World Cup of Poker II-t figyeltem. Alig pár méternyire előttem egy szőkeség ült nekem háttal, az egyik legfinomabb hanggal, amit a tíz éves közvetítői pályafutásom alatt hallottam.

"Azt is végighallgatnám, ahogy a telefonkönyvet olvassa fel" - mondtam.

"Ráadásul elég jól is játszik" – válaszolt valaki.

Aznap megjegyeztem, hogy ez a hang Victoria Coren, a tévés közvetítő, író és nagyszerű pókerjátékos hangja. Akiknek megadatott az az élvezet, hogy nézhették a Late Night Pokert a virágkorában, emlékezni fognak Corenre a műsorból. Azóta a már eleve híres Coren a brit pókerélet egyik, ha nem A leghíresebb női szereplője lett. Ezt nem kis részben segítette elő a megkoronázása: Coren az egyetlen női játékos, aki bajnoki címet nyert a PokerStars.com European Poker Tour egyik versenyén. Coren nyerte meg ugyanis az EPT londoni versenyét a 3. évadban, £500,000 pénznyeremény kíséretében.

eptmc-vicky.jpg
Vicky Coren -- © Neil Stoddart

Ma a PokerStars bejelentette, hogy Coren csatlakozik a Team PokerStars Pro-hoz, amiben a világ legjobb profi pókeresei közül jó néhányan tagok. Corent a PokerStars-on a „Vicky Coren” név alatt találhatod meg.

Legközelebb tehát, amikor leülsz az asztalhoz, és felkapod a fejed egy selymes női hangra, nézd meg jól, hogy nem egy PokerStars kalap alól hallod-e azt! Ha Coren az, légy óvatos! A hangja talán elég hipnotikus erővel bír ahhoz, hogy elvonja a figyelmed a tényről: elnyeri tőled az összes zsetonodat!.

2008. április 28. 13:39

Victoria Coren csatlakozik a Team PokerStars Pro-hoz

2005-ben egy londoni tévéstúdióban voltam, egy süketszobába zárva, és a World Cup of Poker II-t figyeltem. Alig pár méternyire előttem egy szőkeség ült nekem háttal, az egyik legfinomabb hanggal, amit a tíz éves közvetítői pályafutásom alatt hallottam.

"Azt is végighallgatnám, ahogy a telefonkönyvet olvassa fel" - mondtam.

"Ráadásul elég jól is játszik" – válaszolt valaki.

Aznap megjegyeztem, hogy ez a hang Victoria Coren, a tévés közvetítő, író és nagyszerű pókerjátékos hangja. Akiknek megadatott az az élvezet, hogy nézhették a Late Night Pokert a virágkorában, emlékezni fognak Corenre a műsorból. Azóta a már eleve híres Coren a brit pókerélet egyik, ha nem A leghíresebb női szereplője lett. Ezt nem kis részben segítette elő a megkoronázása: Coren az egyetlen női játékos, aki bajnoki címet nyert a PokerStars.com European Poker Tour egyik versenyén. Coren nyerte meg ugyanis az EPT londoni versenyét a 3. évadban, £500,000 pénznyeremény kíséretében.

eptmc-vicky.jpg
Vicky Coren -- © Neil Stoddart

Ma a PokerStars bejelentette, hogy Coren csatlakozik a Team PokerStars Pro-hoz, amiben a világ legjobb profi pókeresei közül jó néhányan tagok. Corent a PokerStars-on a „Vicky Coren” név alatt találhatod meg.

So, next time you're sitting at the tables and you hear a voice that makes you turn your head, check to see if it's coming from underneath a PokerStars hat. If it's Coren, be careful. Her voice may be just hypnotizing enough to distract you from the fact she's taking all your chips.

2008. április 18. 3:29

EPT Monte Carlo: Glen Chorny-t koronázták meg az EPT nagydöntő új bajnokaként

Írta:Stephen Bartley és Brad Willis
Fényképek © Neil Stoddart

Glen Chorny kezeit a magasba emelte. Az A-5-e legyőzte Kaló Dénes K-Q-ját, és ebben a pillanatban ő lett a PokerStars.com European Poker Tour nagydöntő új bajnoka.

20080418-_MG_1567.jpg
Glen Chorny, az EPT nagydöntő PokerStarsról bejutott bajnoka

Ez volt az eddigi leghosszabb, legnagyobb és az egyik legjobb EPT. Amikor vége lett a versenynek és Chorny kezében volt a trófea, a játékosok arca szavak ezreit árulták el. Megnyugvás keveredett a fáradtsággal és egy hatalmas adag adrenalinnal. Erős mentális megerőltetések árán jutottak el idáig, azonban csak az egyikük kerülhetett ki győztesként, és a hét őrült tempóját tartva, rendkívül izgalmas játék után ért véget a verseny.

Olyan döntő volt ez, ami rengeteg módon végződhetett volna. Antonio Esfandairi közel került a nevezetés tripla korona megszerzésének lehetőségéhez, mivel csak egy EPT bajnoki cím hiányzik WPT és WSOP győzelmei mellé. Itt volt még Luca Pagano, a Team PokerStars Pro tagja is, akinek ez volt a harmadik EPT döntő asztali szereplése, és próbálta az első évadban hozott formáját nyújtani. Ezen a versenyen már megdöntött egy rekordot kilencedik EPT fizetős helyezésével.

Versenyben volt még Isaac Baron is, aki sokak kedvence lett a verseny során, és képességei alapján az egyik legjobb játékosnak tartják. Az internetes fenegyerekből élő pókerbajnokká válás történetét gyakran elmesélik róla, azonban Isaac itt nem tudta megszerezni első EPT bajnoki címét.

A mai nap kezdetén 10 játékos ült le az asztalokhoz. Stig Top Rasmussen és Henrik Gwinner kiesése után a fények és kamerák kereszttüzében álló döntő asztalhoz ült le a végső nyolcas:

1-es hely: Kaló Dénes -- Magyarország -- 1,190,000
2-es hely: Michael Martin -- USA -- 1,320,000
3-as hely: Luca Pagano -- Olaszország -- Team PokerStars Pro -- 688,000
4-es hely: Valeriy Ilikyan -- Oroszország -- 1,396,000
5-ös hely: Antonio Esfandiari -- USA -- 501,000
6-os hely: Maxime Villemure -- Kanada -- 1,206,000
7-es hely: Glen Chorny -- USA – PokerStarsról bejutott -- 3,613,000
8-as hely: Isaac Baron -- USA -- PokerStarsról bejutott -- 2,853,000

final-players.jpg
Az EPT nagydöntő végső nyolc játékosa


A lelátón izgatottan ülő apja, Claudio árgus tekintete előtt Luca Pagano korán elkezdte a show-t. Először duplázott Isaac Baron kárára, miután emelt és megadott egy visszaemelést KJ-val. Baron – sokkal több zsetonnal – all-in ment a bubi-magas floppon, Pagano pedig megadta ezt, és Baron AK-t fordított fel. Pagano megúszta az ászt, és korai, kulcsfontosságú duplázást könyvelhetett el.

Alig pár perc telt el, mielőtt Pagano ismét emelt. Ezúttal Antonio Esfandiari ment all-in. Mivel 480,000-et kellett megadnia, Pagano keveset habozott, mielőtt megadta volna. Esfandiari A8-at mutatott Pagano AJ-jával szemben. A flop lapjai Pagano számára a lehető legjobb lapok voltak – QTK, amivel Broadway sora lett. Esfandiari csak a három out-os döntetlenben bízhatott, ami azonban nem jött le, és így a nyolcadik helyről távozott, €168,000-s nyereménnyel.

eptmc-atonio-final.jpg
Antonio Esfandiari – 8. hely -- €168,000

Esfandiari távozása közben az első ember, akivel kezet fogott, Luca apja, Claudio Pagano volt. Esfandiari később elmondta, hogy jól tippelte meg Pagano lapjait, azonban ez nem aggasztotta, mikor meglátta saját ászát. Nézd meg, mit mondott még a PokerStars videóblogjának!

Antonio Esfandiari exit interview

Esfandiari kiesése után a játék egy darabig különösebb események nélkül zajlott. Amikor az amerikai Michael Martin – aki egy USA feliratú kapucnis pulóvert viselt – emelt, az orosz Valeriy Ilikyan all-in ment. Az emelését Martin azonnal megadta.

"Hajrá oroszok!" – mondta egyértelmű elégedettséggel. AQ volt nála Ilikyan A4-ével szemben. A flopra lejött egy ász és egy dáma is. A turn és a river nem segített Ilikyanon, aki így a hetedik helyről távozott, nyereménye €253,000.

ept-valeriy-final.jpg
Valeriy Ilikyan—7.--€253,000

Úgy látszott, hogy a két short stack kiejtése begyújtotta a Team PokerStars Pro tagja, Luca Pagano rakétáit. A következő óra játékát leíró potban Pagano 500,000-el nyitott a 9d 4d 2h 4s asztalon, amivel a pot mérete 814,000 lett. Glen Chorny megadta. A riverre a Qh jött le, és Pagano ismét támadt, ezúttal 400,000-el. Chorny megadta és osztott hatosokat mutatott, ami nem volt elég Pagano Kd-Qd-ja ellen. Hirtelen Pagano lett a chipleader 3.3 millió zsetonjával.

Paganónak ez a kilencedik fizetős helyezése a European Poker Tour történelmében, ez a döntő asztal pedig a harmadik, amin szerepel. Ennyi idő alatt azonban még soha nem sikerült győzelmet elérnie. Ezúttal – édesapjával a közönség soraiban – egyértelmű volt, hogy Pagano megérezte első EPT bajnoki címe közelségét.

15 perccel később Luca 130,000-ig emelt, Max Villemure pedig visszaemelt 400,000-ig. Pagano nem várt túl sokáig, mielőtt all-in emelt vissza. Nem volt könnyű eset. Már közel egymillió zsetonnal több forgott kockán. Villemure-t ez azonban mégsem ijesztette el. Gyorsan megadta az all-int, és Pagano osztott bubikat mutatott. Villemure-nél AK volt. A pot több mint 3.4 milliós volt, és egy ász esetén a kanadai nyerte volna meg.

Ez a pot világossá tette mindenki számára, hogy a döntő asztali játék nem fog korán végződni. A 20:15-ös vacsoraszünetnél a játékosoknak még olyan sok zsetonja volt, hogy néhány veterán versenyző azt állította, a csata nem ér véget reggel előtt. Lehet, hogy igazuk volt.

Megváltozott azonban a helyzet Luca számára, mikor a szünet után mindössze 15 perccel kiesett. All-in ment a buttonról Kaló Dénes 125 ezres emelésére. A gyors megadás nem jelentett jót Pagano számára, aki AJ-t mutatott Dénes osztott dámáival szemben. A K-7-7 flop nem volt jó Luca számára, aki egy ászért és még egy esélyért fohászkodott. Az ász azonban nem jött le, és barátságos kézfogások kíséretében hagyta el a döntőt, €337,000-s nyereménnyel.

20080417-_MG_9005.jpg
Luca Pagano, a Team PokerStars Pro tagja – 6. hely -- €337,000.

Két, kiesésektől mentes vakszint következett, majd 15 perc múlva újabb játékos távozott.

Michael Martin tegnap késő este feltört, és a mai nap során is végig a mezőny elején volt, azonban a vezetés számos alkalommal változott, és a nagy potok bármikor, nagyon gyorsan megváltoztatthatták a játék dinamikáját. Amikor Glen Chorny preflop emelt 125,000-ig, Michael megadta azt a nagyvakról, majd checkelt a 6-7-T floppon, amire Chorny ismét nyitott, ezúttal 225 ezerrel. Martin visszaemelt 675 ezerig. Ezzel hirtelen ő lett az irányító, és mikor Chorny all-in ment, Martin számára nem volt más lehetőség, mint megadni QT-el, Chorny osztott bubijaival szemben.

"Ne tedd ezt velem, osztó!" – mondta Chorny, az osztó pedig engedelmeskedett, ugyanis a turnre és a riverrer egy ászt és egy kettest osztott le. Martin versenye az ötödik helyen zárult le, amivel €421,000-s nyereményt vihetett haza. Alig 20 perc alatt a hatból már csak négyen maradtak.

20080417-_MG_8984.jpg
Michael Martin –5. hely -- € 421,000

A vélemények kezdtek afelé hajlani, hogy az egésznek nagyon gyorsan vége lehet, mint azt korábban várták, ugyanis pár perccel később Kaló Dénes ment all-in. Glen Chorny emelt a flop előtt pikk A3-al, amit Kaló AQ-val adott meg. Chorny-nak nem jött le egy outja sem, és Kaló lett a chipleader 4.5 millió zsetonnal.

A verseny szellemiségének megfelelően azonban senki sem adta fel és hagyta, hogy harc nélkül irányítsák a sorsát. Chorny egy 1.7 milliós potot nyert el Maxime Villemure-től AJ-val, ahol a flop bubija elég volt a győzelemhez.

Mostanra már nem volt egyértelmű chipleader, a döntőből pedig négy játékos harca lett, akik közül senkinek sem volt jelentős előnye a többivel szemben. Azonban a pókerjátékosok kedvence talán Isaac Baron volt, akit manapság a játék egyik legjobbjaként emlegetnek.

A következő kiesésre közel három órát kellett várni...

A 29. vakszinten hatalmas pot építését kezdte el Maxime Villemure egy emeléssel, amire Isaac 650 ezerig emelt vissza, majd Maxima all-in ment. Isaac a megadással vele tartott a potért folyó versenyben, osztott nyolcasokat mutatva. Maxime-nál dámák voltak. Egyikük keze sem javult az asztalon, és Maxine ezzel a duplázással már 4 millió zseton tulajdonosa volt. Isaac elvesztette a vezetést, és hirtelen short stack lett alig egymillió zsetonjával.

Isaac-nek azonban visszatért a szerencséje. All-in ment Q3-mal Kaló Dénes ellen, aki AT-el adta meg. Isaac számára minden veszve látszott, amivel a negyedik helyen végzett volna. Ehelyett azonban csodával határos módon lejött egy dáma a riverre. A közönség önkétlen üvöltése Isaac-ot majdnem annyira visszahozta a versenybe, mint amennyire ez a duplázás segített a zsetonjain. Még egyszer ismét visszatért, több mint 2 millió zsetonnal.

Azonban még a legjobb történetek is hirtelen véget érhetnek néha, Isaac számára ezt pedig az AQ-ja és egy osztott ász pár közdelme jelentette. Ez a leosztás mindenkit elnémított és a verseny kedvence számára is a kiesést jelentette. A 6s2c7s floppon Glen nyitott 335 ezerrel, Isaac pedig hosszasan elgondolkozott. Glen számolást kért, amivel Isaac-ot all-in hívására nógatta. Glen ezt rögtön megadta, ászokat mutatva. A turn pikk kilencese meghozta a reményt Isaac számára, mivel az asztal 3 pikkén kívül nála is volt egy, azonban nem jött össze a flösse. Baron a negyedik helyről esett ki, €589,000-s nyereménnyel.

baron.jpg
A PokerStarsról bejutott Isaac Baron -- 4. hely -- € 589,000

Mostanra egy újabb kérdés is nyilvánvaló lett. Maxime egy csúnya megfázás jeleit mutatta az egész héten. Az öt napos stressz és a betegség együttes hatása végül elkezdett mutatkozni rajta.

Glen mostanra már feltört, előbb 6, majd 7 millió zsetonnal. Bár a többiek minden tőlük telhetőt megtettek, hogy kövessék a tempót, a 30. vakszint vakjai már meglehetősen magasak voltak. Max all-in ment AQ-val a majdnem tökéletes T-Q-3 floppon, majd duplázott, amikor Glen Q-J-val adta meg a hívását

A lassú menetelés tovább folytatódott, ahogy az óra hajnali kettőt ütött. Mivel azonban Dénes volt a short stack, Max és Glen küzdött egymással, egyel csökkentve a mezőnyt és létrehozva a heads-upot.

Maxime belimpelt a kisvakról, majd a ThAd4s flop jött le. A turn Js-ja után Maxime 200 ezerrel nyitott, amit Glen megadott. A river 9d-ét egy újabb, 450 ezres tét követte Maxime részéről, majd Glen all-in ment, amit Maxime gyorsan megadott. Maxnak Q8-ával sora volt, Glen KQ-ja azonban jobb sort jelentett. Ezzel Maxime Villemure a harmadik helyen esett ki, amivel €715,000-s nyeremény járt, és már csask két játékos maradt, hogy megküzdjenek a bajnoki címért.

maxime_mc.jpg
Maxime Villemure –3. hely -- € 715,000

Ezt követően egy perc sem telt el a gigászi harc végéig. Majdnem 12 órás játék után Glen tíz-az-egyhez zsetonfölénnyel vezetett a magyar játékossal szemben. Kaló tisztában volt azzal, hogy csak akkor van esélye, ha gyorsan cselekszik. KhQd-val meg is tette ezt: először emelt, majd megadta Glen all-injét, és Ah5h-el találta szemben magát. Az asztalra az AsQs6s6cTd lapok jöttek le, amivel Glen Chorny lett a 4. PokerStars.com EPT nagydöntő bajnoka.

20080417-_MG_1241.jpg
Kaló Dénes, 2. hely, €1,179,000

Cherny a tapsvihar közepette először Kaló Dénessel – méltó ellenfelével -, majd Thomas Kremser versenyigazgatóval rázott kezet. Dénes a második helyezéséért €1,179,000-val mehet haza, míg Chorny nyereménye €2,020,000, valamint a döcsőség, hogy megnyerte az Európa történelmében eddigi legnagyobb pókerversenyt.

Monte Carlo pazarságának, csillogásának és drágaságának a ténye még akkor sem veszett feledésbe, amikor a játékosok a dollármilliókért versengtek. „Még nem tudom felfogni" – mondta röviddel ezután Glen, Kara Scott riportjában. Amikor pedig megkérdezték, hogyan ünnepli meg a kétmillió eurós zsákmányt, a következőket mondta: "Talán egy bárban, azonban biztosan nem a Jimmy'z-ben [a Monte Carlo Bay éjszakai bárja]. Túl drága."

Talán a PokerStars Steps sit&go szatellitjeiről bejutott Glen számára többé már nem az. Ahogy elkezdődött a tűzijáték, mely bevilágította az egész színpadot, a közönség tapssal köszöntötte az új bajnokot, aki még túl fiatal volt a játékhoz az EPT négy évvel ezelőtti indulásakor. Most úgy tűnik, hogy egy ilyen ünneplés méltó tisztelgés előtte.

“Ennél jobban nem is érezhetném magam" – mondta Chorny. "Úgy érzem magam, mint egy rocksztár.”

A győztesek teljes névsorát itt találod.

A szerkesztő megjegyzése: Külön köszönet a PokerStars Blog csapatának önzetlen és fáradhatatlan munkájukért az egész nagydöntő alatt. Stephen, Ed, Steve, Chris, Lina, Noelia, Klaus, Robin és Mad: nagyra becsüllek titeket. Köszönöm. -- BW

2008. április 17. 6:43

EPT Monte Carlo: Közel az új bajnokhoz

Ahogy már olvashattad itt a blogban, a negyedik nap nem úgy zárult, ahogy az várható volt. Öt asztallal kezdve a terv az volt, hogy a döntő asztalig játszanak – nyolc döntősig, akik az eruópai pókerélet legáhítottabb díjáért küzdenek meg.

Ehelyett azonban, ahogy hajnali egyet ütött az óra, a versenynapnak véget vetettek 10 játékossal. Annyira erős volt a nyomás, hogy a játékosok közül senki sem mert kockáztatni, és pont ezért remek pókert láthattunk. Ennek eredménye végül az lett, hogy újra összegyűlünk ma délután, és ismét várjuk a két kiesőt, mielőtt hivatalosan is elkezdődhetne az utolsó nap. Hogy meddig kell erre várni? Meglátjuk.

Ki is ez a végső 10 játékos?

Glen Chorny – Kanada – PokerStars-ról bejutott -- 3,370,000
Isaac Baron – USA – PokerStars-ról bejutott -- 2,365,000
Michael Martin – USA -- 1,579,000
Maxime Villemure – Kanada -- 1,220,000
Kaló Dénes – Magyarország -- 957,000
Antonio Esfandiari – USA -- 735,000
Luca Pagano – Olaszország -- Team PokerStars Pro -- 705,000
Valeriy Ilikyan – Oroszország -- 650,000
Stig Top-Rasmussen – Dánia -- 590,000
Henrik Gwinner – Dánia -- 466,000

Luca Pagano menetel a Team PokerStars Pro zászlaja alatt, 750,000 zsetonnal és a rekorddöntő, kilencedik EPT fizetős helyezésével. Azonban a mezőnyt három PokerStars-ról bejutott játékos vezeti. Glen Chorny vezet több mint 3.3 millióval, tőle valamennyire lemaradva Isaac Baron következik több mint 2.3 millióval, végül pedig ott van Michael Martin, akinek tegnap, az utolsó vakszintek egyikén fordult jóra a szerencséje, és ma valamivel 1.5 millió zseton fölött kezdi a napot.

Szoros játszma volt a Team PokerStars Pro tagja, Joe Hachem számára a tegnapi, aki a 11. helyen esett ki, pillanatokkal azelőtt, hogy véget vetettek a napnak – fájdalmasan közel a tripla korona lehetőségétől. Ma azonban a figyelem az előttünk zajló eseményeken lesz. Tíz játékos játszik addig, amíg csak nyolcan maradnak, majd a döntő nyolcasból kikerül a bajnok. Öt nap, 842 induló, és senki sem siet a távozással.

Otthonod kényelméből követheted figyelemmel az összes leosztást az EPT Live, valamint tájékozódhatsz a legfrisebb zsetonállásról és az eredményekről, amiket folyamatosan frissítünk a nap folyamán. Délután 1-kor kezdünk.

2008. április 16. 19:21

EPT Monte Carlo: Folytatódik a 4. nap...

A negyedik nap negyven játékossal kezdődött, akik közül sokaknak jó esélyük volt a döntő asztalra kerülni. Voltak közöttük játékosok a Team PokerStars Pro-ból, fiatal online csodagyerekek és tapasztalt versenyjátékosok is. Mindenki tudta, hogy mire álomra hajtják fejüket, már meglesz a csütörtöki döntő asztal nyolcasa, akik a 2 millió eurós fődíjért küzdenek meg.

Több mint tizenkét órával később véget ért a negyedik versenynap…azonban nem a terv szerint.

A 23. vakszint végéhez érve függőben volt a menetrend megváltoztatása. Ahelyett, hogy a döntő nyolcasig játszanának, a napot lezárják és a verseny csütörtökön, délután 1-kor folytatódik. A pletykából hamar tény lett, mivel hajnali 1:05-kor véget ért a nap, 10 játékossal.

Jogosan kérdezheted, hogy miért tartott ez ilyen sokáig, és a nap többi részéhez hasonlóan miért nem rendezték le ezt is gyorsan. Nos, a válasz egyszerű. Ez a PokerStars.com EPT nagydöntője, és ha már eljutottál idáig a 842 fős kezdeti mezőnyből, mindent tőled telhetőt megteszel azért, hogy maradhass.

Így mindössze másodpercekkel azután, hogy Joe Hachem, a Team PokerStars Pro tagja kiesett – amivel a WSOP és WPT bajnok minden reménye elszánt a tripla koronát illetően –, véget ért a nap. Elég hosszú nap volt.

eptmc-hachem-tv.jpg
Joe Hachem -- © Neil Stoddart

Az őrült szabadesések helyett minden kiesés jól megérdemelt volt, és azután következett be, hogy a kieső játékosok az összes lehetőségüket ellőtték, és nem volt más választásuk, mint all-in menni és a dicsőséghez fűződő reményeiket a szerencsére bízni. Kimerültség, nedves tenyerek és meggyötört elme voltak a legyőzöttek ismertetőjegyei, a bennmaradtaknak pedig ezeken kívül még jó pár másik.

Vegyes nap volt ez a Team PokerStars Pro tagjai számára is.

Raymond Rahme ezen a héten egyszer sem volt chipleader, egyszer sem hívott olyan all-int, ami ellentmondott volna az oddsnak, vagy üvöltözött volna utána. Ehelyett megmutatta: ahhoz, hogy egy ilyen versenyen ennyire sokáig juss el, nem feltétlenül van szükséged a legtöbb zsetonra, a legnagyobb hangra vagy a leglátványosabb lépésekre – csak tisztában kell lenned azzal, hogy mennyire fontos a túlélés.

eptmc-rahme-3.jpg
Ray Rahme -- © Neil Stoddart

A Team PokerStars Pro két másik tagja is jó történeteket mesélhet útjáról a nap során.

Míg az apa, Claudio végig a fia, Luca nyomában járt, mielőtt kiesett volna a 22. helyen, a Team PokerStars Pro tagja, Luca Pagano újraírta az EPT történelmét a kilencedik fizetős helyezésével. Elszántan próbált eljutni a döntő asztalig, mivel ezt kétszer is megtette már az első évad során; a döntő asztalig, mely oly sokáig elkerülte őt. A nap végén még mindig van zsetonja, és reménykedik az EPT bajnoki címben.

20080416-_MG_0694.jpg
Luca Pagano -- © Neil Stoddart

Ahogy már mondtam, senki nem távozott könnyen a mai napon, és hasonló harci szellemmel tér vissza ide holnap az utolsó 10 játékos.

A mai nap további nagy nevei között van a PokerStars három Supernova Elite játékosa is. Thomas Boekhoff a 14. helyen esett ki, Anders Berg és Alexander Morozov előtt, akik a 37. és a 35. helyen végeztek.

Érdemes még pár szót szólni a PokerStars-ról bejutott Vincent Secherről is. Talán ismerős a neve a hét korábbi bejegyzéseiből, ugyanis Vincent volt az, aki sátorban töltötte az éjjeleit, mivel Monte Carlo hotelei súlyos helyhiánnyal küszködtek a héten. Ennek hallatára a PokerStars szerzett neki egy szobát a Monte Carlo Bay Hotelben, amiért nagyon hálás volt (biztosan hűvös volt az előző pár éjszakája), és ennek jeleként a mai nap folyamán végig a hotel fürdőköpenyében és papucsában játszott. Amikor beszéltem vele, világos lett számomra, hogy a nagydöntő minden percét élvezte, és annak ellenére, hogy a 13. helyen esett ki, ez volt élete élménye, aminek köszönhetően valamivel gazdagabb is lett.

Feszült éjszaka vár ránk, mielőtt újra összegyűlnénk holnap délután, hogy még két ember kiesésével összeüljön a döntő asztal, és végül bajnokot hirdethessünk. Talán Glen Cherny – akinek a közönség soraiból a szülei is szurkolnak – aludhat ma éjjel a legjobban, hiszen több mint 2 millió zsetonjával jelenleg ő a chipleader, míg őt az amerikai Michael Martin – akinek előmenetelét a szülei követik figyelemmel otthonról, az interneten – követi több mint 1.5 millióval.

A mai napon kezdődött el az EPT Live közvetítése, ami holnap is folytatódik, helyi idő szerint délután 1 órától. Végül pedig, a végső 10 játékos zsetonállását itt tekintheted meg, az eredmények összefoglalóját pedig itt.

Ha kíváncsi vagy a mai nap összes eseményére, olvasd el további tudósításainkat az alábbi linkekre kattintva:

Öt asztalból egyet – Elkezdődik a negyedik nap
Sneak peak of PokerStars.tv
Live Action from Level 18/19
Level 20 Live Action
Level 21 Live Action
Level 22 Live Action
Level 23 Live Action

2008. április 16. 7:00

EPT Monte Carlo: Öt asztalból egyet – elkezdődik a negyedik nap

Tegnap késő éjjel Kaló Dénes zárta le a napot a PokerSars.com EPT nagydöntőjén egy király pár segítségével, amivel két ellenfelét is kiejtette. Ezzel 39 játékos fog visszatérni a mai napra, ahol lépésről-lépésre fognak haladni, ahogy a vakszintek emelkednek, míg a nap végére már csak nyolcan maradnak, hogy szembenézzenek az európai pókerélet eddigi legfontosabb döntő asztalával. Senki ne várjon kapkodást vagy figyelmetlen lépéseket a mai naptól!.

Szintén a mai napon veszi kezdetét az EPT Live közvetítése. Az otthonod kényelméből figyelemmel követhetsz minden egyes leosztást a kiemelt asztalon, ahol a kezdéskor ott lesz Luca Pagano a Team PokerStars Pro-ból, valamint Freddy Deeb. A PokerStars blogon kívül bepillanthatsz a játékosok versengésébe ebben a Pazar versenyteremben, a Monte Carlo Bay Hotelben.

eptmc-esfandiari.jpg
A chipleader, Antonio Esfandiari -- © Neil Stoddart

Nem volt hiba abban, hogy melyik játékos végzett tegnap legközelebb az EPT dicsőséghez. Az amerikai profi játékos, Antonio Esfandiari tört a mezőny élére, az első és egyetlen játékosként az előző nap folyamán, aki hét számjegyű stackkel rendelkezett, 1,198,000 zsetonnal. Őt követi 916,000 zsetonnal az angol Robin Keston, aki számos nagy potot megnyert és számos ellenfelet ejtett ki.

Ez azonban mind megváltozhat egy napnyi játék alatt. Láttunk már ilyet ezelőtt is – egy korábban még hatalmas zsetonkupac megsemmisülését, vagy egy olyan fickó diadalát, aki szinte semmivel kezdte a napot –, alig pár napja, San Remóban a végül győztes Jason Merciert már-már a kiesés fenyegette, mielőtt a hetet egy bajnoki cím és egy aktatáskányi pénz megszerzésével zárta volna le.

eptmc-hachem-laugh.jpg
A Team PokerStars Pro tagja, Joe Hachem, aki a napot 214,500 zsetonnal kezdi -- © Neil Stoddart

Azonban amíg a ma visszatérő játékosok mind érdekeltek, addig ez mind a mai nap kérdése. 39 játékosból lesz 8, öt asztalból lesz egy, akármeddig is tart. Az éjszakai állást ezen a linken tudod megtekinteni, ahol szintén megtalálhatod a folyamatosan frissített zsetonállást a mai nap során. Ezen kívül átnézheted az eddigi eredményeket, valamint a nyeremények részleteit is.

A játékosok megérkeztek, újra kicsomagolják zsetonjaikat, és hamarosan kezdődik a játék.

2008. április 16. 1:05

EPT Monte Carlo: A 3. versenynapon elérték a fizetős helyeket

Esfandiari a mezőny elején -- Hachem, Pagano és Rahme még mindig versenyben

A rekord könyvek létezésének megvan az indoka. A mai buborék az egyik ilyen indok.

A mai terv szerint a 124 játékos addig játszik, amíg csak 40-en maradnak versenyben. Úgy tűnt, egyszerű lesz teljesíteni. Azonban egy dolog az útjába állt ennek.

A buborék a póker történelme során az egyik, ha nem a leghosszabb buborék volt. A játékosok szinkronleosztásban játszottak, amikor még 81-en voltak. Végül a buborék több mint két és fél óra múlva pukkadt ki. A versenyek világában jól ismert Surinder Sunar lett a balszerencsés 81. helyezett. Ennek a pillanatnak a rohama kimerítette a legtöbb tapasztalt profit – valamint a többi játékost és a média képviselőit is. A PokerStars lenti videóblogja (melynek főszereplője nem más, mint a mindig élénk Stephen Bartley a PokerStars Blogtól) a rekorddöntő buborék összefoglalója.

A mai nap azonban mégsem azokról szólt, akik nem jutottak el a fizetős helyekig, hanem azokról, akik bejutottak - és még inkább azokról, akik jó eséllyel ülhetnek le majd csütörtökön a döntő asztal köré.

A mai napon, fizetős helyen végzettet között volt Luca Pagano és édesapja, Claudio. Ez volt az első alkalom, hogy apa és fia is fizetős helyen végzett ugyanazon a PokerStars EPT versenyen. Luca számára ez különleges mérföldkő volt. A mai napon végzett kilencedszer fizetős helyen az EPT-n, és ezzel a rekordot már egyedül tartja, mivel eddig vállvetve jegyezte azt Julian Thew-val (nyolc fizetős hellyel). Luca és Claudio Pagano is a harmadik napon estek ki, az első 40 helyezett között.

Luca Pagano

A mai nap szintén jó híreket hozott a PokerStars azon játékosai számára, akik már korábban kiestek a főversenyről. A Team PokerStars Pro játékosa, Andre Akkari második lett az €500-s rebuy versenyen, melynek döntő asztalán szerepelt a teniszbajnok Boris Becker is.

20080415-_MG_0682.jpg
Andre Akkari


20080415-_MG_0676.jpg

Boris Becker

Egy másik helyen a PokerStars rendezte a legelső Stars of Poker $100,000-os egyasztalos versenyt. A verseny, melyen az EPT megalkotója, John Duthie, a Team PokerStars Pro tagjainak egy csoportja, egy EPT bajnok és a PokerStars VIP Klub egyik Supernova Elite játékosa is részt vett, $50,000-os nyereményt kínált a győztesnek. Ilyen kemény mezőnnyel lehetetlen volt megjósolni, hogy ki nyeri meg végül. Nem volt azonban meglepetés, hogy végül a Team PokerStars Pro tagja, Barry Greenstein sétált el a nyereménnyel.

20080415-_MG_0197.jpg
John Duthie gratulál Barry Greensteinnek

A nap legnagyobb feltörése kétségkívül Antonio Esfandiari nevéhez fűződik. Egyesek a „kártyagyilkos” kifejezést használták, azonban a legtöbben egyetértettek azzal, hogy Esfandiari ragyogó játékot hozott a mai napon, és így lépte át az egymilliós zsetonhatárt, amivel ő lett a chipleader. Úgy tűnik, hogy a második helyen a brit profi pókeres, Robin Keston áll, körülbelül 900,000 zsetonnal.

eptmc-esfandiari.jpg
A chipleader, Antonio Esfandiari

Ő is csatlakozik majd csütörtökön a végső öt asztal játékához, amelyből a nap végére már csak a döntő nyolcas marad versenyben. A Team PokerStars Pro három tagja még mindig esélyes a nagy nyereményre. Joe Hachem, Luca Pagano és Raymond Rahme még mindig versenyben vannak.

20080415-_MG_0605.jpg
Joe Hachem kimasszíroztatja magából a görcsöket

A mai egy volt a versenypóker fárasztó napjai közül. Tele volt ígérettel, pénzzel és esetenként szorongással, hogy azoknak, akik még bent vannak, vajon szép álmaik lesznek-e éjszaka. A PokerStars-ról bejutott Vincent Secher remélhetőleg ma már jobban fog aludni. Nem csak azért, mert a legjobb 40 közé jutott, és biztosította esélyét a döntő asztalra, hanem azért, mert már rendes ágyban aludhat. Miután megnyert egy „last chance” helyet a PokerStars-on, Secher nem talált a környéken hotelszobát. Így ő és a barátai sátrat vertek Nizzában, éjszakánként €18-ért. Ebből tanulva a mai napon a PokerStars személyzete egy kis munkával a színfalak mögött biztosított Sechernek egy szobát a Monte Carlo Bay-ben a hét hátralévő részére. Secher üzenete a PokerStars-nak: "Merci."

20080415-_MG_0662.jpg
Vincent Secher

Csütörtökön a legjobb 40 tér vissza a főterembe, hogy a nagydöntő döntő asztaláig játsszanak. Szintén holnap kezdődik az EPT Live élő közvetítése.

Csütörtökön délután 1 órától folytatjuk az élő blogtudósítást. Addig pedig elköszönünk.

***

A mai nap eseményeinek teljes visszatekintéséhez kattints a lenti linkekre! Amint a versenyrendezők ellátnak minket a hivatalos zsetonállással, közöljük azt az EPT Monte Carlo zsetonállás oldalon.

A harmadik versenynap tele meglepetésekkel
EPT Monte Carlo Level 13 Live Blog
EPT Monte Carlo Level 14 Live Blog
EPT Monte Carlo Level 15 Live Blog
EPT Monte Carlo Level 16 Live Blog
EPT Monte Carlo Level 17 Live Blog
Barry Greenstein wins Stars of Poker

2008. április 15. 16:18

EPT Monte Carlo: Összehúzták a függönyt a második nap után

A második versenynap dinamikáját mindig nehéz megjósolni. Az ezt megelőző két nap sétálóutcának tűnt ahhoz a nyaktörő tempóhoz képest, amit ma az 1A és B nap túlélői közösen produkáltak. A rövid bajtársi érzés, amit az első nap túlélése miatt éreztek, gyorsan elillant, és a játék egyszerű, ’mindenki magáért’ természete ismét előbukkant – pont úgy, ahogy annak lennie kell. A mai napon eldől, kit látunk még a héten, és kit nem.

A nap a Team PokerStars Pro két tagja számára is nagy reményekkel indult, ugyanis mindketten a ’lehetetlen visszatérést’ tűzték ki célnak maguk elé. Ez még azelőtt volt, hogy reményeiket lerántották róluk, mint egy takarót.

Az első Victor Ramdin volt, aki a napot kevesebb, mint 2,000 zsetonnal kezdte. A tipikus papírforma az ilyen helyzetekben egy gyors all-in az első pár leosztás egyikében, majd a „Köszi srácok, sok szerencsét!” mondat elhangzása a kiesőtől, mielőtt a közönség soraiba távozik.
A forgatókönyv első része igaz is volt Victorra, azonban az első óra végére – többszöri duplázással - valahogy sikerült több mint 30,000-et összegyűjtenie, amivel már kicsit jobban érezhette magát.

“Most már nem kelt egy őrült módján játszanom!”
Azonban semmi nem tudta megvédeni a rossz szerencséjétől, mikor A-K-val all-in ment egy A-2 ellen, és ellenfele kapott egy kettest a riveren.

eptmc-victor-ramdin2.jpg

Victor Ramdin

Úgy tűnt, hogy Barry Greenstein szolgáltatja a nap „feléledés-sztoriját”. Tartósan kevés zsetonnal játszott már a tegnapi kezdés óta, így Barry azzal töltötte idejét, amivel sokan mások is töltenék ilyen helyzetben: nyugodtan várt egy olyan kézre, amivel duplázhat, és ezzel 70,000 zsetonra tesz szert. Azonban ahogy Victornál is láthattuk, neki sem jött be a taktikája, és a vacsoraszünetre már a közönség soraiban ült.

20080414-_MG_8474.jpg

Barry Greenstein

Hasonlóan rossz nap volt ez a Team PokerStars Pros jó néhány másik tagja - Humberto Brenes, Chad Brown, Noah Boeken és Vanessa Rousso - számára is. Az EPT Koppenhága győztese, Tim Vance a nap legnagyobb részében jó tempóval haladt, azonban a nap végére ő is kiesett, ahogy Gus Hansen, Patrik Antonius, Marc Goodwin, az EPT San Remo győztese, Jason Mercier és az EPT Dortmund bajnoka, Mike McDonald is.
Nem volt kérdésese a nap kellemetlen/kiemelt asztala – akár ott ültél, akár nem.

A Team PokerStars Pro tagja, Joe Hachem vezette a találkozót, amin megjelent Luca Pagano, Ed de Haas, Anna Wroblowski, Dan Glimme, Surinder Sunar és a PokerStarsról bejutott Vincent Secher is, akiről kiderült, hogy €18-t fizet egy éjszakára nizzai sátorhelyéért, mivel nem kapott hotelszobát Monte Carlo-ban. A svéd írón, Glimme-n kívül mindenki biztonságosan átvészelte a napot, jóllehet az út során elszenvedtek pár horzsolást.

eptmc-hachem-laugh.jpg
Joe Hachem

A másik kemény legény az amerikai Antonio Esfandiari volt. “A Mágus” számos alkalommal küzdött meg Barry Greensteinnel, valamint a francia Nicolas Levivel és az internetes mesterrel, Sorel Mizzivel, majd a napot jó formában zárta.

A napot azonban a norvég trió dominálta - Johnny Lodden, Andreas Hagen és Oyvind Riisem. Lodden – aki számára nem idegen a nagy stack – több mint 300,000 zsetonnal zárta a napot. Őt szorosan követte Hagen, Riisem pedig több mint 400,000 zsetonjával chipleaderként kezdheti a holnapot, valamint annak reményében, hogy javíthat a tavaly szeptemberi WSOPE negyedik helyezésén.

Oyvind Riisem

Így tehát a norvég hármas fog vezetni a holnapi versenynap kezdetén. A harmadik versenynapon a játék eléri a fizetős helyeket, és a versenyt az EPT dominancia és az európai póker történelmébe jutás elérésére való gátlástalan törekvéssé faragja. Szintén egy nappal közelebb kerülünk az EPT Live tudósításához, ami csütörtökön kezdődik majd, és esélyt ad arra, hogy a nagydöntő végső szakaszának minden történését figyelemmel követhesd. Ezen kívül a nap összes korábbi történetét megtalálhatod (angol nyelven) a lenti linkekre kattintva. A hivatalos zsetonállásokat ITT közöljük, amint azok elérhetők lesznek.

2008. április 15. 11:16

EPT Monte Carlo: Nagy robaj közepette tértünk vissza a második napra Monacóban

Egy békés este, egy végigaludt éjszaka, egy álmos reggel és egy kellemes séta az asztalodhoz – a legjobb forgatókönyv annak a 382 játékosnak, aki továbbjutott a második napra. Azonban ma reggel nem teljesen ment minden a terv szerint. Egyesek talán a hatalmas robajra keltek fel, amit egy újabb követett, és pár zavart pillanatig azt gondolhatták, hogy talán az ő hibájuk, mert nem zárták elég jó helyen az első napot, és most a fejükre szakad az égbolt.

Villámlott Monaco fölött a mai reggelen, aminek a hangja kísértetiesen hasonlított arra, mintha hatalmas zongorákat dobálnának le a tízedik emeleti erkélyről. Valójában voltak, akik átaludták a vihart, másoknak azonban korai ébresztőt jelentett egy, várhatóan az asztaloknál is viharos nap kezdetén.

shades.jpg

A második napon szembesülnek a játékosok azzal, hogy a verseny sokkal komiszabbá változik, mint amilyennek tegnap tűnt. Az első nap túlélése a nap végén visszatekintve jó eredmény, azonban a brutális igazság az, hogy az első nap csak egy lépés volt a sokból, ami biztosítja majd a hét boldog végét.
Bár a vakok még mindig viszonylag alacsonyak - 200/400, 50-es antéval a 7. vakszint közepén -, a mai nap során azonban az erősek tovább erősödnek, a gyengébbek pedig tovább gyengülnek. A nap zárására nem kizárt, hogy a ranglista tetején lévő nevek közül sokan még nagyobbá és még ismerősebbekké válnak, míg mások számára a nap vége a kijelentkezést és a számla rendezését fogja jelenteni.

Az előbbi pozíciók egyikéért küzdő játékosok visszatérnek a versenyterembe. A zsetonjaik állásának teljes listájáért látogasd meg a zsetonállások oldalt!

A mai napot az első helyen a francia Cyril Bensoussan kezdi 128,300 zsetonnal, míg a mezőny másik végén pedig a Team PokerStars Pro tagja, Victor Ramdin van, mindössze 1,950 zsetonnal.

További hír, hogy megerősítették a nyereménystruktúrát. A győztes a rekordot megdöntő €2,020,000-s fődíjjal térhet haza. A nyeremények teljes listájáért kövesd ezt a linket!

Nemsokára elkezdjük a játékot a PokerStars.com EPT nagydöntőjének második napján. A versenyigazható, Thomas Kremser újra köszöntötte a játékosokat...kezdődjön hát a mészárlás!

Ha kíváncsi vagy visszatekintőnkre az 1B versenynapra, nézd meg az alábbi videóblogot!

2008. április 15. 6:40

EPT Monte Carlo: A harmadik versenynap tele meglepetésekkel

Könnyen elcsodálkozhat bárki azon, hogy mennyi minden történhet 24 óra alatt.
Hétfőn még körülbelül 400 játékos volt ebben a teremben, akik mind azért küzdtek, hogy eljussanak a döntő asztalig. Ma reggel 124 ember tért vissza ebbe a terembe, szemük előtt ugyanezzel a céllal. Azonban csak a legjobb 80-at illeti meg nyeremény. Amint már csak 40 játékos marad, a mai versenynap is véget ér. Könnyen lehet, hogy ez nagyon gyorsan bekövetkezik majd.

Már ennyi is elég lenne. A több mint kétmillió eurós fődíjjal ez a verseny az eddigi legnagyobb és leggazdagabb az európai póker történelmében. Azonban ez még nem minden.

Az $500-os rebuy verseny, ami tegnap kezdődött ugyanitt (ami csupán levezetést jelent azoknak, akik részt vettek a nagydöntőn, és azóta kiestek), már csak négy asztalon zajlik. A chipleader? Talán inkább a pályáról ismerheted őt, mint az asztalról. Ez igaz, a PokerStars nagykövete, Boris Becker jelentős zsetonfölénnyel rendelkezik. Az egyik szemünket rajta tartjuk, és kíváncsian várjuk, hogyan alakul számára a verseny.

Végül egy harmadik verseny is hamarosan elkezdődik a fő színpadon. Tegnap éjjel említést tettünk a Stars of Poker $100,000-os egyasztalos versenyről. Alig pár perc múlva kilenc jól ismert játékos fogja körbeülni az asztalt, hogy az első három helyezettnek járó pénznyereményért küzdjön meg. A játékosok között lesz az EPT alkotója, John Duthie és a Team PokerStars Pro tagjai közül Dario Minieri, Noah Boeken, Barry Greenstein, Daniel Negreanu és ElkY. Az ismert brit játékos és korábbi EPT bajnok, Vicky Coren szintén helyet foglal majd az asztalnál. Végül – de nem utolsó sorban – a versenyen indul a tegnap éjjeli Supernova Elite szatellit győztese, BigJoe2003 is, aki a valaha volt második Supernova Elite játékos.

BigJoe2003

Mindhárom verseny egyidejűleg fog zajlani a mai napon, a PokerStars Blog csapat pedig mindhármat figyelemmel fogja követni. Mindeközben persze ott a fő verseny, amire komolyan figyelnünk kell.

A mezőny legjobb négy játékosa a mai nap kezdetén mind norvég. Oyvind Riisem, Johnny Lodden, Borge Dypvik és Andreas Hagen a tőlük telhető legtöbbet meg fogják tenni azért, hogy kitartsanak a nem sokkal mögöttük lévő kemény ellenfelek ellen.

Ezen ellenfelek között van az az ember is, aki a Tripla Koronát próbálja megszerezni. A Team PokerStars Pro tagja, Joe Hachem már rendelkezik egy WSOP főverseny karkötővel és egy WPT bajnoki címmel. Ma az ötödik legtöbb zsetonnal kezdi majd a versenyt, és úgy tűnik, életrajzát kiegészítheti majd az itteni döntő asztalon való szerepléssel is. Csak két helyezéssel van lemaradva mögötte Luca Pagano, a Team PokerStars Pro másik, a legjobb tíz között szereplő tagja.

A mai nap folyamán az összes vakszintről élő tudósítást közlünk blogunkban, nézz hát vissza ide a legfrissebb információkért!

2008. április 14. 19:04

A PokerStars egymillió dollár értékben oszt ki WSOP helyeket

wsop2008_promothn.jpg

Az elmúlt pár évben nem volt egyszerűbb és olcsóbb módja a WSOP főversenyére történő bejutásnak, mint a PokerStars online selejtezői. Ez azóta sem változott…kivéve talán azt, hogy azóta még olcsóbb lett. Mennyire olcsó?

Ingyenes.

A PokerStars ma bejelentette, hogy egymillió dollár értékben oszt szét díjcsomagokat a WSOP főversenyére. Ezért ilyen olcsó idén a bejutás.

A PokerStars valaha volt legnagyobb WSOP akciója 80 győztesnek az alábbiakat adja:

  • Indulási jog a 2008-as WSOP főversenyén, $10,000 értékben

  • Hotelszállás a Las Vegas-i Palms-ban

  • $2,500 költőpénz

Az Egymillió Dolláros Akció ma éjfélkor (magyar idő szerint holnap 6:00-kor) kezdődik, és egészen június 27-ig tart. A PokerStars minden játékosa indulhat heti egy Round 1 versenyen. Minden Round 1 verseny legjobb 50 helyezettje egy kupont kap a heti döntőre.

A további részletekért látogasd meg az Egymillió dolláros akció weboldalát a PokerStars-on!

Sok szerencsét! Találkozunk a WSOP-n!

2008. április 14. 19:00

A PokerStars új reload bónuszt jelentett be

BOP_thumbnail_13_3_08.jpg

A PokerStars játékosok úgy döntöttek, hogy szeretik a Battle of the Planets-et. Ez elég egyértelműnek tűnt azon tény alapján, hogy mennyi embert láttam a Magas Pálya versenyeken játszani, amikor vasárnap reggel felébredtem. Most pedig a PokerStars a játékosainak még több ösztönzést ad, hogy az asztalokhoz üljenek.

A Battle of the Planets SNG Verseny Élmezőny elindításának megünneplésére a PokerStars egy 20%-os reload bónuszt kínál. Ha április 8., ET 0:00 (CET 6:00) és április 16., ET 23:59 (CET ápr. 17., 5:59) között hajtasz végre befizetést a ’BOP’ bónusz kód használatával, a bónusz megjelenik számládon.

A Battle of the Planets több mint $50,000-os nyereményt kínál minden héten. Csak ki kell belőle venned a részed. Most pedig még több pénzt kereshetsz.

2008. április 14. 12:47

EPT Monte Carlo: Véget ért az 1A versenynap a Monte Carlo-i öbölben

Úgy tűnik, hogy Monte Carlo megfelelő hely egy ilyen csetepatéhoz. Gazdag, történelmi, és majdnem minden téren tökéletes. A nagydöntő pedig pontosan ugyanilyen. Azonban – ahogy ez mindenre igaz, ami tökéletesnek látszik - van egy gyenge pontja, a vad önfeledtség, ami akkor mutatkozik, amikor a legkevésbé számítanál rá. Még ha a PokerStars EPT nagydöntőjének megnyitója nem is mutatta jelét az esemény vadságának, azonnal érzékelhetővé és láthatóvá vált az 1A versenynap utolsó vakszintjein.

Ahogy ma este elpakolták a zsetonokat, a nap előfutárai közül sokat már nem lehetett megtalálni sehol sem. A Team PokerStars Pro tagjai, Tuan Lam és Andre Akkari, akik stílusosan kezdték a napot, az éjszaka végére már nem voltak részesei az eseményeknek. Hasonló sorssal kellett szembenéznie Katja Thaternek a nap korábbi szakaszában. Szintén rossz híreket kell tudatnunk a Team PokerStars Pro tagjáról, Isabelle Mercierről is. Isabelle reményei a második napon való megjelenésről véget értek, mikor all-in ment bubikkal nyolcasok ellen. A flop ártalmatlan volt, a turnre azonban lejött a gyilkos nyolcas, ami kiejtette Merciert az egész napos küzdelem után.

Isabelle Mercier -- © Neil Stoddart

Azonban a Csapat nem minden tagjának szolgált rossz hírekkel ez a nap, mivel a Team PokerStars Pro tagjainak legtöbbje még mindig versenyben volt a nap végén. Humberto Bremes jóvoltából nem csak egy cápa került ki a Team PokerStars Pro tagjai közül, hanem kettő is. A zsetonjait ugyanis két magas oszlopba rendezte, és mindkét torony tetejére egy-egy játékcápát helyezett. Az egyik torony többszínű volt és összesen 30,000 zsetonból épült fel, míg a másik, ugyanilyen magas oszlopot kizárólag zöld, 25-ös zsetonok alkották. Egy dolgos, de jó napot zárhatott Humberto az éjjel.

20080412-_MG_7886.jpg
Humberto Brenes -- © Neil Stoddart

Nem alakultak ilyen jól azonban a PokerStars-ról bejutott Christian Grundtvig dolgai. A WPT Párizs korábbi dán bajnoka all-in ment kevesebb, mint 3,000-ért, és két megadó követte - az egyik közülük Humberto volt. Végig checkeltek a riverig, azonban Humberto-t és Grundtvigot is legyőzte egy ötös pár.

Greg Raymer kemény játékot játszott a mai napon, és úgy látszott, szépen kezd. Az ő végzete azonban ugyanannak az embernek ugyanazzal a lapjaival jött el, aki az éjszaka végén számos játékost kiejtett. Sorel Mizzi egy személyben kiejtett egy asztalnyi játékost, akik egész nap együtt játszottak. Sorel 65,000 zsetonnal zárta a napot.

Greg Raymer -- © Neil Stoddart

A mai este végére versenyben maradt Luca Pagano, Barry Greenstein, Raymond Rahme, Noah Boeken és körülbelül 180 további játékos, akik már a második versenynapon gondolkozhatnak.

20080412-_MG_7521.jpg
Noah Boeken -- © Neil Stoddart

A nap sztorija az északról jött. Stephan Kjerstad őrült rohamot mutatott be, és a napot ránézésre több mint 100,000 zsetonnal zárta. Johnny Lodden – egy olyan ember, akit nem szeretnél zsetonokkal látni – körülbelül 90,000 zsetonnal fejezte be a versenynapot.

A versenyek olyanok, amilyenek. Mégis, a mai nap zárásakor felhalmozott zsetonok körülbelül sejtetik, ki hol fog kezdeni a második versenynapon. Ezek a tapasztalt profik tudták, hogy nem nyerhetik meg az egész versenyt az 1A napon. Most várniuk kell pár napot, mielőtt újra játszhatnának. A termet ugyanis az 1B versenynap játékosai foglalhatják el vasárnap.

A kiemelt zsetonállások megtalálhatók az EPT Monte Carlo zsetonállások oldalon. A teljes állás ugyanitt lesz megtalálható, amint azt a versenyrendezőség közzéteszi.


Az 1B versenynap Monte Carlo-i idő szerint vasárnap délután 1 órakor veszi kezdetét. Ennek teljes beszámolóját megtalálhatod majd itt.

Az EPT nagydöntőjének eddigi teljes tudósítását a lenti linkekre történő kattintással olvashatod el (angol nyelven).

Fortunes by the Sea
Picture perefect on the Cote D'Azure
The party before the poker
Elkezdődött a hajsza a bajnoki címért (magyarul)
Titans clash
Never too soon for some
Profile: Andre Akkari
Greg Raymer: All clammed up
The Negreanu guarantee?
The Stolzmann Crown
Flashing lights and sparkle on table Isabelle
PokerStars Player Lounge
Dinner break odds and ends
Mystery Max and the case of the missing screen name
Heitman takes a hit but Danzer neither shaken nor stirred
Double ups and Team on Team action
Birthday patricide
Passing time and doubling up
The outing of Mystery Max and selected tales
Keeping the opposition right where you want them

2008. április 14. 11:29

EPT Monte Carlo: Felkészülve az első versenynap második felére

Hat és fél vakszintet magában foglaló játékot csomagoltak el ma kora hajnalban, és 189 játékos hagyta el a termet a PokerStars.com EPT nagydöntőjének nyitó napjának a végén. Fáradtak voltak, azonban örültek annak, hogy még voltak zsetonjaik, és visszalátogathatnak ide hétfőn. Most itt az ideje a játékosok második hullámának, akik előtt ugyanezek az akadályok állnak, ugyanilyen nehéz órákat kell kibírniuk és ugyanebben a büfében ehetnek-ihatnak majd – nyakunkon az 1B versenynap!

Az első nap mindenkinek ugyanolyan, azonban az 1A és az 1B versenynap meglehet, hogy látszatra sem lesz ugyanolyan. Elég gyakori eset volt az EPT negyedik évadja alatt, hogy az ’1B versenynap effektus’ erősebb mezőnyt produkált a második nyitónapra. Monte Carlo-ban azonban kevés jele van annak, hogy ez az elmélet fog érvénybe lépni. A játékosok névsorát átolvasva olyan nevek bukkannak fel, mint Hachem, Negreanu, Griffin, Brown, ElkY és Minieri a Team PokerStars Pro-ból, akiknek hasonlóan bőséges szurkológárdájuk alakul majd a közönség soraiból.

A Team PokerStars Pro további profi játékosai is itt lesznek, mint Rousso, Ramdin, Moneymaker, Nelson és Ambrose. Itt lesz továbbá Molander, Hansen G és Hansen T, Ruthenburg, Mele, Lellouche és Esfandiari, Jorgenson és Goodwin, Helppi, Karam és Thorson, Lylloff, Mouawad, Mattern, valamint Vance és Schulze is. És a lista még koránt sem ért véget!

Lesz még egy ismerős név a versenyen…mégpedig Boris Becker.

20080412-_MG_7505.jpg
Boris Becker az 1A versenynapon -- © Neil Stoddart

Egy dolog, ami biztosan ugyanolyan lesz, az a verseny megnyitása. Tegnap az “I like the way you move” című dal mennydörgő hangjai köszöntötték a játékosokat percekkel a kártyák kiosztása előtt, és ugyanez a megnyitó ünnepség várja azokat, akik ma érkeznek; felébresztve a fáradtakat, adrenalinnal ellátva a kalandvágyókat és támogatva a bátrakat. A pókervilág pulzusa ma ebben a teremben lüktet, és ha nem lehetsz itt, a PokerStars blogja talán kárpótol valamelyest.

Ahogy a függöny szétnyílik a főszínpad előtt, a fényárban úszó döntő asztal gyönyörűen tündököl és ragyog, már amennyire a pókerjátékosok törődnek a Team PokerStars Pro tagjainak mosolygó arcával, ahogy az asztalnál ülnek. Szemben a 9 méter magas ablakokat jelenleg fekete függönyök takarják, de ezek hamarosan megnyílnak a Monte Carlo-i panoráma előtt.

Ez még mind hátravan, a játékosok még csak most gyülekeznek. Hamarosan kezdetét veszi a játék.

2008. április 14. 10:50

EPT Monte Carlo: Elkezdődött a hajsza a bajnoki címért

A megnyitónak és a partiknak vége. A francia-olasz határon egy rövid ugrással átkelve, a PokerStars.com European Poker Tour beköltözött szellemi otthonába, hogy ott újra beindítsa a nyüzsgést. Ha szereted a pókert, a gazdagságot és mindent, ami oly jóvá teszi ezt a játékot, nem is vágyhatnál többre.

Csak pillanatokkal ezelőtt, a BodyRocker "I Like the Way You Move" című dalának húzták el a főterem függönyét, ami mögött a fényekkel és füsttel elárasztott asztal bukkant fel, körülötte a Team PokerStars Pro tagjaival. Bár az asztalnál csak az ünnepség miatt foglaltak helyet, a mondanivaló egyértelmű volt: elérkezett a nagydöntő ideje.

eptmc-open.jpg

Amikor az EPT négy évaddal ezelőtt kikötött Monte Carlo-ban, 211 játékos szállt harcba a 2.1 millió eurós nyereményalapért, és végül az első évadot záró versenyt a holland Rob Hollink nyerte meg. Meghatározó pillanat volt Európai és a világ pókeréletében, amikor az EPT felkerült a térképre. Azóta a verseny egyre csak nő és nő, az Atlanti-óceán innenső partjának póker színpada pedig örökre megváltozott.

Visszatérve a jelenbe, semmi sem tűnik természetesebbnek, mint az EPT versenyterme a világ legjobb játékosaival, a háttérben pedig a monaco-i égbolttal. Ha valami Monte Carlo-ban van, annak a legjobbnak kell lennie, akár a szálloda előtt álló csillogó Bentley-ről, akár a járda mellett parkoló tűzpiros Ferrariról van szó. Pontosan ugyanez a helyzet itt, a Bay Hotel & Casino-ban, ahol világbajnokok és Tripla Korona győztesek, valamint sokan mások foglalják el helyüket, hogy megküzdjenek az európai pókervilág legnagyobb nyereményéért.

Tavaly Gavin Griffin – aki most már a Team PokerStars Pro egyik legújabb tagja – győzedelmeskedett a kemény döntő asztalon, és a kanadai Marc Karamot legyőzve, egy elképesztő döntőben megszerezte a bajnoki címet, valamint a lenyűgöző, €1,825,010-s főnyereményt, aminek összege újra megdőlhet pénteken.

Gaviné az irigylésre méltó feladat, hogy megvédje bajnoki címét az őt körülvevő rettegett mezőny profi kihívóitól, akik azon fáradoznak majd, hogy megnehezítsék a dolgát. Természetesen nagy számban vannak jelen, mivel ezen a versenyen mindenki részt akar venni – a bajnokoktól az alacsony limiten játszó emberekig, mindenki megpróbálja megnyerni a fődíjat.

Az indulók között rengeteg ismerős arc van, többek között a Team PokerStars Pro tagjai: Noah Boeken, Isabelle Mercier, Barry Greenstein, Tuan Lam, Humberto Brenes és Andre Akari, valamint Luca Pagano – akinek már az előző hete is sűrű volt San Remo-ban -, Raymond Rahme – aki szintén fizetős helyen végzett a múlt héten -, Katja Thater és a 2004-es világbajnok, Greg Raymer. Fölösleges megemlíteni, hogy mindannyian különleges életrajzzal és kielégíthetetlen vággyal rendelkeznek arra, hogy ez a verseny is felkerüljön dicsőséglistájukra.

A Monte Carlo-i nagydöntő teljesen másnak tűnik a többi EPT versennyel szemben, mivel az is. Egy karácsony, egy születésnap, egy évforduló és talán egy lottónyeremény egyvelege ez, italokkal és a partot nyaldosó tenger hangjaival tálalva. És persze a zsetonok csörgésének hangjával. Kevés más esemény érdemel meg ilyen harsonaszót.

2008. április 5. 15:00

EPT San Remo: Jason Mercier, egy PokerStars-ról bejutó floridai játékos nyert San Remo-ban

mercier_winner.jpg
Az EPT San Remo bajnoka, Jason Mercier

Jason Mercier most akár Amszterdamban is lehetne. Jason, aki a jegyét a PokerStars.com EPT San Remo versenyre a PokerStars-on nyerte, az eredeti terv szerint barátaival utazott volna ide, azonban a barátai az utolsó percben úgy döntöttek, hogy inkább a holland fővárosba utaznak. Szembe kellett néznie azzal, hogy míg barátai Hollandiába mennek, neki egyedül kell ide utaznia, így Jason majdnem visszaváltotta a helyét. Végül a 21 éves játékos döntése, miszerint mégis indul a versenyen, €869,000-val és a PokerStars.com EPT San Remo bajnoki címével tette gazdagabbá.

A floridai Fort Lauderdale-ben élő Jason tanári karrierjét adta fel, mikor felfedezte az online pókert, mint remek hasznot hajtó jövedelemforrást. Az EPT San Remo még csak a második nagy élő pókerversenye volt, és mivel a PCA-ról (első élő versenyéről) már az első napon kiesett, megbocsátható, hogy azt gondolta, egy kicsit több gyakorlásra van szüksége.

Ehelyett azonban San Remo-ba utazott, és az eufórikusan a honfitársainak szurkoló közönség előtt jutott a csúcsra, a heads-up során két „egy-pillanat-alatt-elveszted” leosztás alatt legyőzve a francia Antony Lellouche-t.

Az utolsó leosztás egyszerű eset volt: Jason nyitott, Antony pedig all-in ment, amit Jason megadott. Osztott hetesek Jason K-Q-ja ellen. Jason a floppon kapott egy újabb dámát. Bumm, ennyi volt. Két óra 40 perc. Jason – a hagyományos EPT győztes szokás szerint – úgy nézett ki, mint aki most végzett a műszakjával: boldogan, azonban nem belegondolva, hogy mit jelent milliomosnak lenni – nyereménye $1,340,867, valamint egy hely a következő héten megrendezésre kerülő EPT nagydöntőn, Monte Carlo-ban.

“A két leosztásból álló heads-up párbaj meglepetés volt számomra. Nem igazán tudtam, mi lehet nála, amikor ilyen sokat emelt. Azt gondoltam, hogy talán egy gyenge ásza lehet, vagy egy kisebb pár – esetleg semmi. Így azt gondoltam, hogy talán ez a lehetőség a K-Q-val fontos lehet. Ezen kívül én voltam előnyben, 3.4 millióval a 2.6 millió ellen.”

Íme a döntő asztal a kezdéskor:

1-es hely: Gregory Genovese – Olaszország – 694,000
2-es hely: William Thorson – Svédország -- 418,000
3-as hely: Eric Koskas – Franciaország – PokerStars-ról bejutott -- 449,000

4-es hely: Jason Mercier – Egyesült Államok – PokerStars-ról bejutott -- 1,591,000
5-ös hely: Anthony Lellouche – Franciaország -- 1,192,000
6-os hely: Dario Minieri – Olaszország – Team PokerStars Pro -- 1,832,000
7-es hely: Dag Palovic – Szlovákia -- 585,000
8-as hely: Marcus Bower – Egyesült Államok – PokerStars-ról bejutott -- 278,000

A döntő egy kis színjátékkal kezdődött, vagy másképp nevezve egy kis komikummal, aminek a főszereplője Eric Koskas (aki all-in ment), mellékszereplője pedig a Team PokerStars Pro tagja, Dario Minieri volt. Kettejük párbeszéde szórakoztató színjáték volt, mivel különös módon mindkét játékos kissé őrült viselkedéséről volt híres. Eric szerette volna, ha Dario megadja, ő pedig azt akarta tudni, hogy mi van Ericnél, mielőtt megadná. A könyörtelen orvgyilkosok hirtelen nagyon ingerültek lettek. Miért beszélgetnek egyáltalán?

“Azt hiszed, hogy all-in megyek az első leosztásban, mindezt semmivel?”- kérdezte Eric. “Őrült vagyok, de nem ostoba!”

Dario végül foldolt, és ezzel véget ért a gyorstüzelésű döntő bevezetése.

A PokerStars-ról bejutott Marcus Bower volt a short stack, és mivel leosztásról-leosztásra bedobta lapjait, csak idő kérdése volt, hogy kimenjen a napra, távol a mesterségesen megvilágított helyétől, €76,700 költőpénzzel.

marcus_bower_srlast.jpg
A PokerStars-ról bejutott Marcus Bower

Lellouche tétjére emelve Bower betolta összes zsetonját. A kamera ráközelített a fehér sálat, fehér keretes napszemüveget viselő Marcusra, akinek arcán az elkerülhetetlen tükröződött. Antony A-J-val adta meg az emelését, míg Marcus osztott négyeseket fordított fel. Egészen addig jól állt az amerikai, amíg a riverre le nem jött a végzetes ász.

A szlovák Dag Palovic meglehetős hírnévre tett szert az EPT negyedig évadja alatt, mivel elég nyíltnak és kiszámíthatatlannak bizonyult. Dag tavaly decemberben az EPT Prága döntő asztalán is játszott, így ezen a versenyen is nagy tiszteletnek örvendhetett. Akkor a hetedik helyen végzett, és végül hasonló sorsra volt utalva San Remo-ban is.

dag_palovic_srlast.jpg
Dag Palovic

All-in ment osztott heteseivel a 2-3-8 flopon. Tudta azonban, hogy a dolgok rosszra fordulnak, mikor Dario Minieri rögtön megadta hívását egy hármas szettel, amivel Palovic halálhörgését idézte elő. A turnre és a riverre egy-egy nyolcas jött le, ami nem segített Dagon, és így számára az évad második döntő asztala is a hetedik helyezést hozta, ezúttal €111,800 nyereménnyel.

Másfél órával a kezdés után William Thorson esett ki következőnek. Nyitott, erre ráemelt Mercier, végül ő all-in emelt vissza. Jason ezt A-K-val adta meg, amivel előnyben volt Thorson AQ-ja ellen, és a flopra lejött király véget vetett a versenynek Thorson számára.

thorson_srlast.jpg
William Thorson

A versenypóker rettegett mestere, Thorson a hatodik helyről távozott, és ezzel nem tudta túlszárnyalni a harmadik évadban elért dublini harmadik helyezését. Valószínűleg egy kis vigaszt nyújtott ebben a €140,600-s nyereménye.

Gregory Genovese a Casino San Remo-ba ma Dario Minieri helyettesítő színészének szerepében érkezett. Ha bármi rosszul sült volna el Dario számára – esetleg egy katasztrofális lapütközés az első pár leosztásában -, Gregory lépett volna „az olasz, akinek szurkolni kell” szerepébe. Dario árnyékában Gregory erős döntőt játszott volna a jobbján, duplázva, amikor kell, máskor pedig feszes játékot játszva.

gregory_srlast.jpg
Gregory Genovese

Ironikus módon pont Dario kezdte támadni azt a potot, melyben végül kiesett a honfitársa, egy 90 ezres emeléssel, amit Gregory all-inje követett. Ami az elején egy egyszerű Olaszország-Olaszország párbajnak látszott, végül más irányt vett, mikor Mercier megadta az all-int. Dario ugyanígy tett, azonban nem vett részt a leosztás további részében, mikor a 7-A-5 flopon Jason ismét licitált, ezzel Dario-t arra késztetve, hogy megváltoztassa kezdeti elhatározását. Így Gregory sorsa Jason és a két előtte lévő lap kezében volt – A-3, vagyis pár volt nála Gregory T-9-e ellen. A végeredmény a várható volt, és Gregory Genovese €188,500-s nyereménnyel esett ki.

Húsz perccel később a rikító francia, Eric Koskas volt a következő, akinek mennie kellett, amivel a nem-olasz asztali bohóc reményei teljesen összetörtek. Nincs több beszéd, nincs több dráma. A hét során gyakran chipleader pozícióba jutott játékost (ismét csak) Mercier ejtette ki a negyedik helyről, és ezután gyorsabb tempóra kapcsolt a San Remo-i döntő asztal.

koskas_srlast.jpg
A PokerStars-ról bejutott Eric Koskas

Az asztalra az 5-J-6-8-8 lapok jöttek le. Az utolsó nyolcas előtt Eric all-in ment, ezzel nyomást gyakorolva a sok zsetonnal rendelkező amerikaira, aki hosszan gondolkozott a megadáson. Míg mindenki azt találgatta, vajon mi lehet Eric-nél, Jason a nála lévő 9-5-tel – vagyis ötös párral – csak akkor győzhette le Koskas-t, ha az blöfföl.

Végül megadta, és pontosan azzal állt szemben, amire számított – egy tízes magas kézzel. A francia ezzel számítása előtt esett ki, és €223,600-t kapott a teljesítményéért, ami nem volt elég ahhoz, hogy letörölje a fájdalmat az arcáról.

A nagy sok közepette történt meg a Team PokerStars Pro tagjának, Dario Minierinek a kiesése is. The big shock in amidst all this was the premature exit of Team PokerStars Pro Dario Minieri. Egy olasz versenyző olasz földön túl jónak tűnt ahhoz, hogy lemondjon a sajtóról – vagy legalábbis a helyiekről, akik minden, az olasz EPT bajnoki címhez fűződő reményüket hozzá fűzték, és az olasz trikolorba burkolózva szurkoltak (amihez a hotel lepedőit használták fel).

minieri_srlast.jpg
A Team PokerStars Pro tagja, Dario Minieri

Még a közömbös nézők is beleegyeztek volna abba, hogy ez Dario hete; ennek a kicsi rombolónak a hete, aki végigostromolta a mezőnyt - még akkor is, amikor visszalőttek rá. Amikor ezt tették, ő átdobott egy kis dinamitot, és utat robbantott magának, amivel újra és újra felállásra késztette a közönséget.

crowd_headsup_sr.jpg

Ellene megjátszani egy kezet – akárki is tette azt – olyan volt, mintha egy nyaktekerő utat néznénk végig – mint amikor a pontszámodat várod egy matematika vizsga után. Egy kéz azonban mindent megváltoztatott, és ez a korábbi matematika tanárnál volt. Jason Mercier ismét olyan tesztet állított össze, amin végül Dario megbukott, elnémítva ezzel a zászlókba burkolózott, erős akcentusú szurkolókat.

“Úgy terveztem, hogy elkerülöm Dario-t, amíg hárman, vagy csak ketten maradunk, amikor már nyilvánvalóan nem tehetem meg ezt” – mondta később Jason.

Kettejük között több mint ötmillió zsetonnyi különbség volt, ami hatalmas zsetonfölényt jelentett, és végül ez okozta a nem várt összecsapást, ami után mindenki azt kérdezte: „mi történt?” A pot már 719 ezres volt, mikor megnézték a flopot – 2h-7d-8d. Antony Lellouche bizonyára csodálkozott, hogy mi történik.

another_dario_sr.jpg

Dario 200 ezerrel nyitott, Jason pedig all-in ment. Ideje eldobni a forgatókönyvet- Dario rögtön megadta.

“A buttonról emelt. Én lenéztem, és egy ászt láttam, ezért úgy terveztem, hogy végiglicitálom a leosztást, ahogy szoktam” – mondta Jason. “Amikor rögtön megadta, már nem tudtam, mi lehet nála. Igazából azt terveztem, hogy feladom, hacsak nem kapok egy ászt, illetve egy sor- vagy egy flösshúzót, vagy valami hasonlót. Amikor lejött a flösshúzó, úgy döntöttem, jóval jövedelmezőbb egy check-raise all-in, amivel rögtön nyerek, ha blöfföl. Ezen kívül azt sem akartam, hogy egy all-int kelljen megadnom, miután 500 ezerrel nyitottam.”

Dario gondterheltnek látszott. Előnyben volt, azonban annyival nem, amennyivel szeretett volna. Osztott dámákat mutatott Mercier káró A-4-e ellen. Két káró volt a flopban, valamint egy ász feljövetele is fenyegető lehetőség volt. A turn lapja – a kőr négyes – újabb fenyegetést hozott. A televízióba és a nézők számára megfelelően drámai szünet, és a játékosokat térdre kényszerítő feszültség után leosztották a rivert – a káró hármast, amivel Merciernek a flösst, Dario Minierinek pedig a hirtelen kiesést jelentette.

A közönség olyan hangot adott ki, ami az üvöltés szöges ellentétje volt. A hitetlenségtől megtántorodott Dario arcából kiment a szín, és a mögötte álló barátja, Luca Pagano hasonlóképpen nézett ki. A nap kezdésekor ünnepi hangulatból szörnyű mélypont lett, az olaszok álma a hazai győztesről szertefoszlott, Jason Mercier pedig totális fölénybe került. A hét sokkja, az évad sokkja.

Jason Mercier – Egyesült Államok – PokerStars-ról bejutott – 5,782,000
Antony Lellouche – Franciaország – 1,392,000

Hogy egy pár szót említsünk a franciáról, ő egy kiváló és elismert profi játékos, aki az évad londoni versenyén is a döntő asztalon játszott, és az eruópai versenyéletben a francia játékosok elitje közé tartozik. A győzelemben barátságos és a vesztésben nemes lelkű ember kevés eséllyel állt az ellenfele ellen, akinek a zsetontornyai az eget verdesték. Jason Mercier két leosztás alatt az EPT San Remo bajnoka lett.

lellouche_srlast.jpg
Az EPT San Remo második helyezettje, Antony Lellouche

Antony osztott heteseket kapott, amik jó lapok heads-up, és all-in ment. Egyszerűen csak nem jött be neki. Jason’ flösshúzójából flöss lett a riverre, ami Antony-nak a második helyet és az ezért járó €505,000-s nyeremény jelentette.

“Tudtam, hogy kemény ellenfél lesz heads-up, egész nap jól játszott” – mondta Antony. “Két hetest kaptam, ami heads-up nagyszerű kéz, és én voltam a short stack, így nem foglalkoztam az esetleges coin-flippel (amikor mindkét játékosnak közel egyenlő esélye van a győzelemre), így betoltam a lapjaimat. Második lettem azzal, hogy négy potban vettem részt, melyek még a 100,000-es nagyságot sem érték el. Úgy gondolom azonban, hogy jól játszottam. Nem az én játékomat, de jó játékot hoztam.

“Természetesen örülök a pénznyereménynek, de egy EPT verseny megnyerése sokat jelentene számomra. Egyszer már a döntő asztalig jutottam, és nagyon rosszul játszottam azon a bizonyos londoni döntőn, így be akartam bizonyítani magamnak, hogy bajnok is lehetek. Végül jó játékkal második lettem, és boldog vagyok…85 százalékban boldog, 15 százalékban boldogtalan!”

Jason végigjárta az EPT bajnokoknak kötelező utat. Először a TV-stáboknak, majd a kameráknak, végül pedig a sajtó többi képviselőjének nyilatkozott pár szóban. Röviden elbeszélgetett a hatodik helyezett William Thorsonnal, aki egy szívességet kért tőle – hogy egy másodpercre megfoghassa a bajnoki trófeát. “Sokkal több értéke van ennek, mint a pénznyereménynek” – mondta Jason kezét rázva.

Talán nem bánta meg, hogy hátat fordított Amszterdamnak...

“Úristen, ez nem lehet! Valójában a legviccesebb az a tény, hogy el akartam adni a helyemet, mert az egyik barátom három héttel ezelőtt lemondta az utazást. Két online barátom azt mondta, hogy jön, de nem vesz részt a versenyen, viszont ’találkozhatunk’, és azt gondoltam: a pokolba is, megyek! Ők ketten most nagyon jó barátaim.”

Jason vonakodva választotta Amszterdam helyett a négy nap pókerezést, ami végül látványos módon kifizetődő lett számára, és az utazásra is több pénzt költhet, ha majd ismét beírhatja Amszterdamot a tervei közé. Most azonban a következő héten Monte Carlo-ba megy, azt követően pedig a WSOP-re.

20080405-_MG_7212.jpg
A Monte Carlo-i nagydöntőre készülő Jason Mercier

Azonban ezekkel még várnunk kell, ugyanis most egy telefont kell találnia, hogy felhívja az édesanyját Floridában, a családja ugyanis az előző két nap alatt az ő játékát figyelte az EPT Live-on.

“Amikor már csak 32-en voltunk, mondtam neked, hogy akár nyerhetek is…” – mondta a telefonba.

Teljes mértékben. Jason Mercier az EPT San Remo bajnoka.

Az EPT San Remo döntő asztalának végeredménye...

1. – Jason Mercier – Egyesült Államok – PokerStars-ról bejutott --
€869,000

2. – Antony Lellouche – Franciaország -- €505,000
3. – Dario Minieri – Olaszország – Team PokerStars Pro – 287,000
4. – Eric Koskas – Franciaország – PokerStars-ról bejutott – €223,600

5. – Gregory Genovese – Olaszország – €188,500
6. – William Thorson – Svédország – €140,600
7. – Dag Palovic – Szlovákia – €111,800
8. – Marcus Bower – Egyesült Államok – PokerStars-ról bejutott – €76,700

A mai nap korábbi történéseit elolvashatod a mai korábbi cikkekben (angol nyelven).

Italy braced for final table triumph

Final table player profiles

Final table live update








About this Archive

This page is an archive of entries from április 2008 listed from newest to oldest.

március 2008 is the previous archive.

május 2008 is the next archive.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.