PokerStars Blog főcímek
A Sunday Warm-Up győztese: mmmbillski
A múlt héten 3,899 játékos indult a Sunday Warm-Up versenyen biztosítva a $750,000 garantált nyereményalap elérését. Összesen 585-en vették ki részüket az így kialakuló $779,900 nyereményalapból. A legtöbbet természetesen az első helyezett versenyző vihette haza, akinek alku nélkül $101,374 volt biztosítva.
A versenyben vezető játékosok közül az első óra chip leadere sokáig eljutott, sasodiits ugyanis a 96. helyen búcsúzott. Némileg később követte a második óra chip leadere, amarillion, aki négy óra játékot követően a második, hat órát követően pedig a 15. helyen állt, ám végül a 42.-ként fejezte be a küzdelmeket.
A harmadik órát követően, a mezőny élén álló jumps13 a 180. , az ötödik órában vezető 9ballor8 az 53., míg philivey6922 (aki a negyedik órában végig vezetett) végül a 31. helyen végzett.
Hat óra játékot követően már csak 49-en voltak életben, mikor hidalgo18 ugrott a mezőny élére 1,800,000 zsetonnal. Egy órával később, már csak 18-an versenyeztek, és hidalgo18 elképesztő 5,900,000-s stackkel továbbra is az élen állt. Akkoriban mortens22 állt hozzá a legközelebb 4,320,000 zsetonnal. Hidalgo18 stackje azonban folyamatosan csökkent a döntő asztalhoz közeledve. Végül, a 31. vakszint végén, Mi||a.TiMe kiejtette TurboToadot a 10. helyen, így összeállt a döntő asztal 9-fős mezőnye:
1-es szék: mmmbillski (7,904,813 zseton)
2-es szék: yokerface (1,846,960 zseton)
3-as szék: D1rtyR1v3r (5,252,272 zseton)
4-es szék: riddup (2,525,008 zseton)
5-ös szék: mortens22 (6,216,701 zseton)
6-os szék: DenyoDeluxXe (2,724,503 zseton)
7-es szék: suckedoutagn (5,429,773 zseton)
8-as szék: Mi||a.TiMe (5,705,289 zseton)
9-es szék: hidalgo18 (1,384,681 zseton)
A finálé short-stackje hidalgo18 távozott elsőként. A döntő asztal hatodik leosztásában, hidalgo18 1,030,000 zsetonjával, középső pozícióból ment all-in, ám pechjére Kd-Qc lapjaival beleszaladt a szintén kevés, 1,430,000 zsetonnal rendelkező yokerface Ad-Tc kezébe. Igaz a 2d-Qs-6s flopon hidalgo18 top párt alakított ki, de a turnre érkező Ah visszaállította a flop előtti erőviszonyokat, és miután a 4s river már semmin nem változtatott, hidalgo a 9. helyen búcsúzott.
Csupán három leosztással később, yokerface 3x 600,000 zsetont emelt középsőből, mire a kisvakról 2,730,000 zsetonnal DenyoDeluxXe all-in ment. DenyoDeluxXe pechjére a nagyvakról suckedoutagn osztott ászokat rejtegetett, s így szintén középre tolta össze – 5,180,000 zsetonját. Yokerface persze elengedte lapjait, így DenyoDeluxXe imádkozhatott 8s-8h kezéért. Segítség azonban nem érkezett a 4c-Td-Kd-Jd-9d boardra, így DenyoDeluxXe a 8. helyen távozott.
A következő két kiesőre sem kellett sokat várni. Először yokerface ment all-in 1,890,000 zsetonnal Jh-Qh lapjaival, amit riddup tartott Ad-Qd kezével. A boardra nem érkezett bubi (csak egy ász), így yokerface a 7. helyen esett ki. A rá következő leosztásban, mmmbillski emelt 512,505-ig flop előtt, amit mortens22 a kisvakról és suckedoutagn a nagyvakról tartott. A 6s-Ah-Ts flopon a vakok checkeltek, mire mmbillski 845,400-zal– azaz körülbelül a pot felével emelt. Mortens22 erre all-in ment 5,860,000 zsetonnal, amit mmbillski egyből megadott.
mortens22: Qd-As
mmmbillski: Td-Th
mortens22 top párt alakított ki a flopon, ám pechjére beleszaladt mmbillski tízes-szettjébe. A turnre Kh, a riverre 5h érkezett, így mortens22is hamar búcsúzott. Csupán 15 leosztást követően már csak 5-en maradtak életben a döntő asztalon.
A nyolcadik óra végére mmbillski vette át a vezetést kicsivel több mint 16,000,000 zsetonnal, míg őt követte suckedoutagn 7,040,000, Mi||a.TiMe 5,970,000, D1rtyR1v3r 5,610,000, és riddup 4,250,000 zsetonnal.
Hamar, azonban, suckedoutagn lett a chip leader, miután 12,000,000 zsetonos kasszát nyert mmmbillski ellen. Pedig a leosztás nyugodtan kezdődött, suckedoutagn a nagyvakról tartotta mmmbillski preflop emelését. Mindketten checkeltek a 7h-2s-2s flopon. A 8h turnön aztán suckedoutagn előbb checkelt, majd tartotta mmmbillski 860,000-es emelését. A riverre 8s érkezett, és suckedoutagn megint checkelt, mire mmmbilinski 1,450,000 zsetont tolt középre. Hatalmas meglepetésre, suckedoutagn erre all-in ment 4,530,000-rel. Mmmbillski sokáig gondolkozott, végül tartotta az emelést Qc-2c lapjaival kialakított full house-zal. Csakhogy suckedoutagn nagyobb full-house-t hozott össze A-8 kezével, így átvette a vezetést a versenyben.
Ezután hosszú ideig preflop dőltek el a leosztások, oda-vissza vándoroltak a zsetonok. Ez idő alatt mmmbillski visszavette a vezetést 16,000,000 zsetonnal, míg riddup vált short-stackké kevesebb, mint 2,000,000-s stackkel. Riddup ezáltal nyílván nagyon örült a zsetonállás szerint 3. és 4. helyezett D1rtyR1v3r (5,010,000) és Mi||a.TiMe (4,000,000) hatalmas csatájának. Mi||a.TiMe 885,700-ig emelt a gombról, mire D1rtyR1v3r all-in ment a nagyvakról. Mi||a.TiMe sokáig gondolkozott végül 7s-7c lapjaival tartotta az emelést. D1rtyR1v3r Qh-Qc keze azonban kitartott a 9h-Th-3h-5s-8d boardon, így Mi||a.TiMe távoznia kellett.
Négyfős játék következett, és riddup boldogan ment all-in a következő leosztásban. Riddup ráadásul Ac-Ts lapjaival megkétszerezte stackjét mmmbillski 9d-8d keze ellen. Riddup öröme nem sokáig tartott azonban, miután 2,630,000 zsetonját osztott dámáival veszítette el D1rtyR1v3r T-T keze ellen. A flopra érkező tízes láttán riddup így reagált a chat ablakban: „nooooo” („neeeem”). Sem a turnre, sem a riverre nem érkezett dáma, így D1rtyR1v3r „gg…ul” (gg=good game=jó játék, ul=unlucky=peches) kifejezéssel válaszolt a 4. helyen kieső riddup-nak.
mmmbillski továbbra is az élen állt 15,840,000 zsetonnal, mikor elkezdődött a háromfős játék, míg D1rtyR1v3r 12,870,000-rel és suckedoutagn 10,260,000-rel rendelkezett. Kilenc leosztással később a játékosok alkut kötöttek. Ekkora D1rtyR1v3r vette át a vezetést (16,770,000), míg mmmbillski (12,390,000) a második, suckedoutagn (9,810,000) pedig a harmadik helyen állt.
A versenyigazgató elmagyarázta, hogy legalább $10,000-t hátra kell hagyniuk a versenyzőknek a végső győztesnek. A zsetonállás szerinti kifizetést ismertették a versenyzőkkel, ám D1rtyR1v3r és mmmbillski is többet akart a felajánlottnál. Suckedoutagn azonban nem tágított a neki felkínált összegtől, így a verseny folytatódott.
Az elkövetkezendő 20 leosztásban, D1rtyR1v3r tetemes előnyre tett szert, átlépve a 23,000,000 zsetonos határt. Ekkor mmmbillski 6,800,000 zsetonnal all-in ment Kd-4d lapjaival, amit D1rtyR1v3r As-4c kezével tartott. A flopra érkező király megfordította az erőviszonyokat, és D1rtyR1v3rnek nem érkezett segítség, így jelentősen visszaesett. Hat leosztással később, D1rtyR1v3r újabb nagy kasszát veszített, miután osztott bubijaival beleszaladt suckedoutagn As-Ad kezébe.
Több se kellett, és D1rtyR1v3r stackje kevesebb, mint 5,000,000 zsetonra süllyedt, így nem sokkal később Jd-6d lapjaival már saját bennmaradását kockáztatta. D1rtyR1v3r ezúttal sem volt szerencsés, ugyanis mmmbilinski osztott dámáiba szaladt bele, és miután sem bubi, sem hatos, sem káró lapok nem érkeztek a boardra, D1rtyR1v3r a harmadik helyen végzett.
Ekkor mmmbilinski és suckedoutagn szinte pontosan ugyanakkora zsetonmennyiséggel rendelkeztek (fejenként 19,500,000-res stackkel), így hamar alkut kötöttek és csupán a maradék $10,000-ért mérkőztek meg egymással.
A heads-up korai szakaszában mmmbillski ugrott az élre és a kilencedik óra végére 23,200,000 zsetonjával vezetett suckedoutagn 15,700,000-res stackjével szemben. 50 leosztás elteltével, mmmbillski ugyanekkora előnnyel rendelkezett. Suckedoutagn ezután megindult és a 60. leosztás végén átvette a vezetést. Majd jött az első hatalmas kassza – suckedoutagn a Qs-As-Kh flopon all-in ment Ad-7d lapjaival, ám pechjére beleszaladt mmmbillski Ac-Kd kezébe. mmmbillski lapjai kitartottak, így begyűjtötte a 37,700,000 zsetonos kasszát. suckedoutagn stackje közben mindössze 1,220,000-re csökkent.
Suckedoutagn azonban számos all-in túlélt, és a 80. leosztásra már 11,000,000 zsetont birtokolt a lehetséges 40,000,000-ból. Ekkor következett a 85. leosztás.
A vakok 400,000/800,000 voltak (38. vakszint), mikor suckedoutagn limpelt a kisvakról/gombról és mmmbillski checkelt a nagyvakról. A Jd-Ks-Qd flopon mmmbillski előbb checkelt, majd tartotta suckedoutagn 10,200,000 zsetonos all-injét.
mmmbillski: 9d-Th
suckedoutagn: Qc-6s
mmmbillski flopra sort alakított ki, míg suckedoutagn csupán egy dáma párral rendelkezett. A turnre 3s, a riverre Kd érkezett, így mmmbillski gyűjtötte be a győztesnek hátrahagyott $10,000-t. gratulálunk mmmbillskinek és mindenkinek aki bejutott a fizetős helyekre!
Sunday Warm-up Végeredmény: 08-12-14
1. mmmbillski $90,788*
2. suckedoutagn $80,788*
3. D1rtyR1v3r $46,788.00
4. riddup $38,990.00
5. Mi||a.TiMe $31,192.00
6. mortens22 $23,394.00
7. yokerface $15,596.00
8. DenyoDeluxXe $9,747.50
9. hidalgo18 $6,706.28
*ketten alkut kötöttek
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

