A 12/21 Sunday Million versenyt KopplarJocke nyerte meg

|

Sunday Million logo.jpg Már csak két vasárnap van hátra 2008-ból, azaz a játékosoknak mindössze két lehetőségük maradt, hogy még idén begyűjtsék a Sunday Million bajnoki címét. Nem lenne jó a szilvesztert és az új évet majdnem $200,000 nyereménnyel és egy rangos online póker bajnoki címmel ünnepelni?

Ennek tudatában összesen 8,015 játékos nevezett december 21-én a Sunday Million versenyre. Az elképesztő mezőny hatalmas , $1,603,000 nyereményalapot halmozott fel, melyből az első helyezett $196,367.50-t vihetett haza. Óriási sikere volt a legközkedveltebb online heti pókerversenynek!

Mindenki tisztában volt vele, hogy 1,170 versenyző fog osztozni az $1,600,000-on, így gyorsan pörögtek az események és mindössze 3 óra 45 perc játékot követően érkeztünk meg a fizetős helyek buborékjához. Pár percig várni kellett, végül Frings27 búcsúzott a kifizetés előtt eggyel, az 1171. helyen. Pillanatokkal később megszületett az első versenyző, aki gazdagabban térhetett nyugovóra, mint ahogy elkezdte a versenyt - Sjelle az 1170. helyen $320.60-t kapott. teljesítményéért.

Egymás után estek ki a versenyzők, de az utolsó két asztalig csak további öt óra játékot követően jutottunk el. És még 45 percbe telt, míg összeállt a finálé kilencfős mezőnye. Ez idő alatt mezyoureyes sikeresen duplázott, és bár jeff710 is hasonló tettel próbálkozott, sorsa máshogy alakult. jeff710 Ad-Qs lapjaival ment all-in flop előtt a nagyvakról, ám pechjére vuki Kh-Ts keze ellen alulmaradt a Kc-7h-8c-9h-Tc boardon. Vuki két párja elég volt a kassza megnyeréséhez és jeff710 kiejtéséhez. Ezáltal jeff710 lett a döntő asztal buborékfiúja, aki 10. helyéért $8,015.00 nyereményben részesült.

A döntő asztal ültetése és zsetonállása:

1-es szék: crazylarry43 (15,059,126 zseton)
2-es szék: tAAggart (2,531,626 zseton)
3-as szék: dstrung (12,033,491 zseton)
4-es szék: KopplarJocke (4,990,670 zseton)
5-ös szék 5: vuki (26,436,817 zseton)
6-os szék: gladik (5,689,408 zseton)
7-es szék: mezyoureyez (2,709,944 zseton)
8-as szék: DFGBOYS (4,995,812 zseton)
9-es szék: phil steve (5,703,106 zseton)

Sunday Million final table 12.21.08.JPG

A döntő asztal kezdetén vuki volt a toronymagas chip leader, míg a short-stackeknek sürgősen duplázniuk kellett az életben maradásért. mezyoureyes pontosan ezzel próbálkozott, ám pechjére osztott kilenceseivel kevésnek bizonyult vuki jóval gyengébb 7s-6s indulólapjai ellen. Vuki a 4h-Js-Ts-3s-2c boardon flösst alakított ki, amivel felülmúlta a kilencedik helyen búcsúzó mezyoureyes-t ($11,221.00).

A következő játékos pár perccel később búcsúzott. tAAggart flop előtt ment all-in 4,403,252 zsetonjával, amit a kisvakról DFGBOYS tartott osztott tízeseivel. tAAggart hiába bízott osztott ászaiba, már a 9h-7c-Th flopra érkezett egy tízes, amivel DFGBOYS szettet alakított ki, és miután sem a Js turn, sem a 4s turn nem segített rajta, tAAggart búcsúzni kényszerült. tAAggart nyolcadik helyezésével $18,434.50-t keresett.

gladik volt a következő, aki duplázni szeretett volna. Egyszer sikerült neki crazylarra43 ellen, majd néhány leosztással később újból szerencsét próbált. galdik 2,000,000 zsetonig hívott flop előtt, majd egy licitháborút követően a Td-7d-8c flopon ment all-in maradék 2,238,816 zsetonjával. gladik Ac-Qh kezével phil steve gyengébb Ad-Jd lapjaival nézett farkasszemet. Ismét nyert azonban a gyengébb lap, miután a 8s turnt és 8d rivert követően phil steve flösst alakított ki, kiejtve gladikot a hetedik helyen ($28,052.50).
DFGBOYS kezdeményezését követően a hátralévő hat játékos közül többen hajlottak egy esetleges alkukötésre, ám dstrung és crazylarry43 tartózkodása miatt, nem tudtak megállapodni a versenyzők.

A szünet után néhány leosztással, a 37. vakszint kezdete előtt, a short-stack dstrung akcióba lendült. dstrung előbb 9s-8s lapjaival került all-inbe phil steve Js-8h keze ellen: a boardra 8c-7d-7s-4s-Ac lapok érkeztek, így a versenyzők „két pár-ász kickerrel" osztoztak a kasszán. Dstrung szerencséjét azonban nem becsülte meg, és a következő leosztásban rögtön all-in ment Js-Th lapjaival, amit DRGBOYS Ad-9c kezével tartott. A 4s-Ks-6h-5s-4h board ezúttal már nem segített dstrung-on, aki a leosztás elvesztésével a hatodik helyen esett ki ($40,876.50).
A következő búcsúzó DFGBOYS lett, aki egy preflop all-int követően osztott nyolcasaival alulmaradt ellenfele, phil steve As-6s lapjai ellen. A Sunday Million döntő asztalán flöss-estét tartottak, így nem meglepő, hogy 4s-2c-7s-9c-3s boardon phil steve flösst alakított ki. DFGBOYS az ötödik helyen távozott. ($56,906.50)
A hátralévő négy játékos magyar idő szerint reggel 9-kor döntöttek az alkukötés mellett. Ekkor zsetonmennyiségük szerint az alábbi kifizetést ajánlották fel nekik:

vuki $133,610.69
phil steve $119,579.58
crazylarry43 $107,565.94
KopplarJocke $100,723.59

A versenyzők a felajánlott összegeket gyorsan elfogadták, majd további $30,000-ért és a bajnoki címért folytatták a küzdelmeket.

A fáradtság már látszott a játékosokon, KopplarJocke például néhány perccel később már A-2-val ment all-in. Lapjaival azonban így is felülmúlta phil steve osztott királyait! Hasonló tettet vitt véghez crazylarry43 is, aki osztott tízeseivel szerencsésen duplázott vuki J-J keze ellen.

Végül vuki ment all-in flop előtt maradék 3,589,208 zsetonjával, ám Ts-9s lapjaival nem tudta felülmúlni megadója, KopplarJocke Ah-6c kezét a Kc-8s-As-6h-Jd boardon, így búcsúzni kényszerült. Vuki a negyedik helyezéséért $133,610.69-t kapott.
Az all-inek és duplázások folytatódtak a háromfős játéknál is, egészen a következő versenyző távozásáig. Ekkor phil steve ment all-in 12,000,000 zsetonnal, ám pechjére 9c-6c lapjaival kikapott KopplarJocke Ah-3d keze ellen. A leosztás érdekessége, hogy KopplarJocke 3-as flössel gyűjtötte be a kasszát az 5d-Qd-Ks-6d-Kd boardon, s így Phil steve a dobogó legalsó fokára állhatott fel ($119,579.59).

Zsetonállás a heads-up kezdetén:

1-es szék: crazylarry43 (19,548,362 zseton)
4-es szék: KopplarJocke (60,601,638 zseton)

Kettejük csatája sokáig elhúzódott, főleg miután crazylarry43 elvitt egy nagyobb kasszát, kiegyenlítve a zsetonmennyiségeket. Egyikőjük sem akarta feladni a meccset, hiszen a tét a bajnoki cím és további $30,000 volt.
Minden véget ér azonban egyszer, így kettejük heads-upja is befejeződött - a 66. leosztásban. Ekkor egy licitháborút követően flop előtt mentek all-in a versenyzők. KopplarJocke Ad-7d lapjai elégnek bizonyultak a Ts-8d-9c-7c-Kc boardon, így crazylarry43-nak kellett a második helyen búcsúznia $107,565.94 nyereményével.
A végén egyedül KopplarJocke maradt életben, aki türelmes játékával egészen a dobogó legfelső fokáig menetelt, begyűjtve a bajnoki címet és a velejáró $130,723.59 fődíjat. Gratulálunk!


Sunday Million Végeredmény 08/12/21:

1. hely: KopplarJocke ($196,367.50)*
2. hely: crazylarry43 ($132,407.80)*
3. hely: phil steve ($119,579.58)*
4. hely: vuki ($133,610.69)*
5. hely: DFGBOYS ($56,906.50)
6. hely: dstrung ($40,876.50)
7. hely: gladik ($28,052.50)
8. hely: tAAggart ($18,434.50)
9. hely: mezyoureyez ($11,221.00)

*osztozkodás 4-fős alku alapján

További információt a hétvégi versenyekre való nevezésről és a selejtezőkről a Sunday Million oldalon találsz.








About this Entry

This page contains a single entry by Imre Kallo published on 2008. december 23. 13:54.

2009 PCA: 40 Caribbean Adventure beülőt osztunk szét! was the previous entry in this blog.

A 12/21 Sunday Warm-Up győztese: snowking_85 is the next entry in this blog.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.