PokerStars Blog főcímek
EPT Budapest: The END
EPT Budapest: The END
Az első budapesti EPT főversenye véget ért, és visszagondolva, rendkívül izgalmas és eseménydús versenyt tudhatunk magunk mögött. Láthattunk hatalmas összeakadásokat és blöfföket, hihetetlen leosztásokat (például Szilasi Viki royál flöss ellen kapott ki, miután ászpárral all-in ment ellenfele A-K keze ellen), és számos játékos nevettette meg a közönséget vagy vitt színt a játékba: többek közt Rutkai József és Ivo Donev megszólalásaikkal és cselekedeteikkel mindig örömöt okoztak a nézelődőknek.
Az elmúlt napokban egyik kedvenc időtöltésem, miközben a játékot és a leosztásokat figyeltem, az volt, hogy a játékosok egyéb cselekedeteit és megmozdulásait vettem szemügyre. A pókerversenyek ugyanis nem csak arról szólnak, hogy egy-egy leosztást, egy-egy kezet hogyan játszanak meg. A versenyzők is emberek, beszélgetnek, esznek, isznak a verseny folyamán, a zsetonokkal játszanak, és a megszólalásaikkal és mozdulataikkal befolyásolják ellenfeleik döntését. Imponáló zsetontornyokat építenek, újságot olvasnak vagy zenét hallgatnak – szórakoztatva nem csak saját magukat, hanem egész környezetüket is. Külön élmény átélni egy ilyen verseny hangulatát, amikor minden pillanatban történik valami és nézőként sem unatkozol.
Véleményem szerint rendkívül jól sikerült az első magyarországi EPT, és remélhetőleg jövő évben is visszatér hozzánk a póker száguldó cirkusza! Addig is kövessétek figyelemmel az EPT többi állomásait és a különböző PokerStars versenyeket!
Köszönöm figyelmetek, megpróbáltam minél többet átadni a verseny hangulatából - remélem sikerült élvezetessé tenni számotokra a közvetítést. További szép napot, és a jövőben is szeretettel várunk itt, a PokerStars magyar blogjában!
Kalló Imre

PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

