PokerStars Blog főcímek
EPT London: Michael Martin egymilliót keresett
Az egymillió fontos fődíjjal néztek farkasszemet ma este, ami végül a 24 éves Washing Crossból (PA) érkezett Michael Martin új európai bankszámlájára történő első befizetése lett. A népszerű fiatal amerikai szinte mindenét elvesztette, majd újra visszanyerte, és végül remekül helytállt a különösen brutális döntő asztalon. Egy ponton mindössze 95,000 zsetonja maradt a 80,000-es nagyvakon. Ekkor azonban triplázott, duplázott és ismét duplázott, amivel a még talpon maradt három ellenfele ellen megszerezte a zsetonfölényt, és innen már végig ő volt a favorit.

Martin édesanyja, barátnője és jó barátja, Brandon Schaefer mind Londonba repültek, hogy lássák őt a döntő asztalon, és mindannyian gazdag jutalomban részesültek fáradozásaikért. A néhány szerencsétlen kezdeti vakszint ellenére – melyeket a szurkolói ujjaik között nézték végig – Martin egy rövid reneszánszt élhetett át, amit egy újabb válság követett. Ezután azonban a gyors visszatérés következett, mindössze három jelentős leosztás alatt. Amikor pedig valamivel este 11 előtt véget ért a hullámzás, Martin már milliomos volt.
Nézd meg interjúnkat Michael Martinnal, röviddel az EPT London megnyerése után!
Tekintsd meg az EPT London 2008: A győztes - Michael Martin című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!
A döntő asztal nem csak az egymillió fontos fődíj miatt volt emlékezetes. Ez volt ugyanis a francia Antony Lellouche harmadik, valamint Johannes Strassman második fellépése az évben, aki kétszer is egy híján maradt le a döntős nyolcasról. Lellouche számára adva volt a lehetőség, hogy jobban teljesítsen, mint az áprilisi san remói versenyen, ahol második lett; Strassman pedig esélyt kapott, hogy az évad második versenyét is a német Shooting Stars csapata dominálja, Sebastian Ruthenberg múlt havi barcelonai győzelme után.

A döntő asztal játékosai
A versenyen azonban ők voltak az első két távozó. Strassmann ejtette ki Lellouche-t, király-bubival ász-kilenc ellen – bár Lellouche ezelőtt, a döntő első leosztásában már elvesztett egy párbajt, mikor osztott négyesei alulmaradtak Philippe Dauteuil ász-királyával szemben.

Johannes Strassman
Strassman azonban ezt követően ismét pengeélen táncolt, és a beteg szerencse istenei könyörtelenül lecsaptak rá. Martin az első gonosz párbajban duplázott a német kárára, majd a Team PokerStars Pro tagja, Marcin Horecki is kardélre hányta, mikor bubi-dámája Strassmann ász-tízesével csapott össze. A river bubija egy újabb szeletet csippentett le a német zsetonjaiból. Strassmann utolsó leosztásában bubikkal ment király-dáma ellen, melyek Martin kezében voltak. A flopra lejött egy dáma, a Shooting Star pedig kiesett.
A következő áldozat Alan Smurfit volt, az ír játékos, akinek valószínűleg nagyobb élő pókeres tapasztalata van, mint az összes ellenfelének együtt.

Alan Smurfit
A 66 éves ír állítása szerint kedvtelésből játszik, de ezt csak azért állítja, mivel nyilvánvalóan túlságosan élvezi a játékot ahhoz, hogy munkaként tekintsen rá. Nem fér azonban kétség ahhoz, hogy ebből is megélhetne: büszkén használja World Series of Poker karkötőjét kártyavédőként, és rendszeresen ér el fizetős helyezést a világ legnagyobb versenyein.
Ez volt első EPT döntő asztala (bár tavaly ugyanitt 14. lett), ami a hatodik helyen végződött számára, £153,351-os nyereménnyel. Miután zsetonjai megfogyatkoztak, all-in ment ász-néggyel, amit Martin adott meg bubi párral. Smurfit számára nem volt meglepő a kiesés.
A kanadai Philippe Dauteuil lett az ötödik. Hosszú szakaszokon át vezetett a versenyen a második és harmadik napon, azonban küszködött a játékkal a döntő asztalon – annak ellenére, hogy az egyik leghangosabb szurkolótábora neki volt, akik közül egyeseket talán egy-két sört is megihattak, ahogy kiabáltak és dudáltak a nézőtérről, honfitársukat bíztatva – azonban ők is elnémultak, mikor Dauteuil osztott nyolcasokkal Horecki pocket királyaiba szaladt.

Philippe Dauteuil
Míg mindez a lárma és tombolás zajlott a döntő asztal körül, egy ember majdnem mindenkit lenyűgözött, aki valamennyit is ért a pókerhez. Ő a San Francisco-ból érkezett Eric Liu, egy nagyban játszó készpénzes játékos volt, aki idén elkötelezte magát annak, hogy fejlessze versenyjátékát. Ha még tovább fejlődik, ő lesz minden idők egyik legnagyobbja: két teljes napig uralta a kiemelt asztalt úgy, hogy szinte egy kezet sem kellett megmutatnia, és hatalmas stack-et épített fel.
Már csak négyen voltak, mikor Liunak több zsetonja volt, mint ellenfeleinek együtt. Azonban még ő sem tudta túlélni a legbénítóbb küzdelmet, és a negyedik helyről távozott. A verseny után adott interjúban tapasztalatlanságának tudta be bukását, azonban nem tehetsz túl sokat, ha nem jön ki a flöss- vagy sorhúzód egy over lappal, majd egyszínű ásszal szaladsz ászpárba, majd az EPT döntő asztalain valaha látott legőrültebb lapjárás során ütközöl össze egy játékossal (Martinnal). Kétség sem férhet ahhoz, hogy akárhogyan is, de Eric Liu vissza fog térni.
A döntős hármas a már emlegetett Martin, a PokerStars-ról bejutott svéd Michael Tureniec és egy újabb olyan ember volt, akiről még sokat fogunk hallani: Marcin Horecki. A Pole (Pózna) a Team PokerStars Pro legújabb tagja, aki elképesztő eredményeket ért el Európa-szerte, majd a póker legragyogóbb csapatának meghívását fogadta el a World Series of Pokerre.

Marcin Horecki
A Csapat színeiben való első szereplése során csendes és hatékony volt, lenyűgözve asztali játékostársait a szolid agressziójával. Itt, Londonban pedig jó osztalékot fizetett, hogy újra és újra megtalálta a megfelelő alkalmat az all-inre, mígnem egy ponton a legnagyobb lett stackje az asztalon. Természetesen ő sem tudta leírni Martint, és egy hatalmas potot vesztett ellene, mikor az amerikai 10-2 lapjai drillt alkottak a riverre. Végül Horecki maradék zsetonja is középre került király-nyolccal, ami nem tudta legyőzni Tureniec király-bubiját.
A harmadik helyezés elképesztő teljesítmény a lengyel játékostól, ami számos csapattársa European Poker Tour-os teljesítményével felér. Üdv a klubban, Marcin!
Horecki távozásával már csak ketten maradtak - egymillió fontra, ami körülbelül $1,700,000-nak, illetve hatalmas összegnek felel meg bármely pénznemben. Ahogy az lenni szokott, a játék ingatag volt, Martin három az egyhez zsetonfölénye csökkent, majd nőtt, végül megint csökkent. A kritikus pot a 31. vakszinten következett be, melyen a vakok 60,000/120,000-en voltak, Martin pedig leleplezte Tureniec blöffét. A svéd a bubi-magas asztalon nem tudott felmutatni, csak egy dáma-magas kezet, Martin azonban zsetonjai nagy részét kockára tette 10s-el alkotott második párjáért, ami elégnek bizonyult.
Röviddel ezután preflop mentek all-in. Martinnál négyes pár volt, Tureniec-nél pedig király-kilences. A négyesekből szett alakult a turnre és megkoronázhattuk a milliomost.
Egy szót azonban mégis ejtenünk kell Tureniecről. $800-t fizetett az indulásért a PokerStars egyik utolsó szatellitjén, ami a verseny előtti hétvégén került megrendezésre.

Michael Tureniec $800-ból keresett £500,000-ot
Megnyerte a helyet, Nagy-Britanniába utazott, és elkezdődött a menetelés. Több mint félmillió fontot kapott a második helyezésért, amivel csatlakozhatott azon PokerStars játékosok csapatához, akik kis befektetéssel rengeteget nyertek.
Most azonban leült a por, és a nap végén Martin maradt egymillióval és a legszélesebb mosollyal. A póthelyek várólistáján indult a verseny kapacitása miatt, és még az sem volt biztos, hogy egyáltalán kap egy helyet. Az első szint közepe táján azonban behívták, és innen már soha nem nézett hátra. Nagyszerű bajnokká vált, méltó jutalommal.

Jó éjszakát kívánunk az EPT Londonról!
Tekintsd meg itt a nyertesek teljes listáját (angol nyelven), majd folytasd a high roller versennyel, végül pedig tekints vissza a mai napra az alábbi linkeken:
First days and finals
The contenders
Level 25 updates
Level 26 updates
Level 28 updates
Level 28 updates
Level 29 updates
Level 30 updates
Level 31 updates
Mindezt számos egzotikus nyelven is elolvashatod, például németül, olaszul, hollandul, vagy akár svédül!
Ne feledkezz meg a PokerStars.tv-ről sem, ahol remekül szórakozhatsz, ameddig csak szeretnél!
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

