PokerStars Blog főcímek
EPT London: Megtört a hajnal a harmadik napon
![]()
Elérkezett az EPT London harmadik napján a reggel, és míg a város a hétvége első pihenőnapjára ébred, más légkör uralkodik a Victoria Casino kártyatermében – vagyis fog néhány óra múlva. Nemsokára ugyanis a kezdeti 596 játékosból 32-en elkezdik a harcot, és leosztásról leosztásra küzdenek, hogy megszerezzék helyüket a holnapi döntő asztalon.
A múlt éjjelt a kanadai Philippe D’Auteuil kezdte a ranglista érén, és ma minden tekintet rá fog szegeződni, ahogy reményei szerint ezt az erőt mások kárára használja fel. Ahogy azonban azt már korábban számtalanszor láttuk, a zsetonfölény egy méreggel teli kehely, egy hatalmas teher lehet néhányak számára, és könnyen elillanhat, ha a pókeristenek olyan hangulatban vannak, hogy veled toljanak ki.
Az egyik játékos, akinek a terve a zsetonlistán való feljebbjutás, nem más, mint a Team PokerStars Pro tagja, Marcin Horecki – a profi csapat utolsó talpon maradt játékosa, aki tegnap éjjel 102,000 zsetonnal zárt. A lengyel játékos idén, a World Series alatt csatlakozott a csapathoz, és talán még nem annyira ismert, mint néhány sokat tapasztalt csapattársa. A PokerStars videóblog csapata mikrofonvégre kapta, aminek az eredményét lent tekintheted meg.
Nézd meg azEPT London 2008: Marcin Horecki című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

