EPT Budapest: A második, vagyis harmadik nap végén

|

Attól függ, hogy nézzük. Hivatalosan a mai, csütörtöki nap volt a második játéknap, de gyakorlatilag a PokerStars EPT Budapest harmadik napján vagyunk túl (kedd, szerda és csütörtök).

A mai nap összképéről és kimeneteléről is elmondhatjuk ugyanezt – „attól függ, milyen szemszögből nézzük”. Egyfelől sikeresnek mondható, hiszen négy honfitársunkkal is találkozhatunk holnap, és versenyben van még a Team PokerStars Pro csapatából Alexander Kravchenko. Másfelől számos kiesett versenyző miatt fájhat a szívünk.

A Team PokerStars Pro tagjai közül Kravchenko kivételével mindenki üres kézzel térhetett haza, és a PokerStars által szponzorált játékosok közül is csupán Johnny Lodden van még versenyben. Igaz, a mezőny utolsó női résztvevője, Kara Scott fizetős helyen végzett!

Közben 19 magyar játékostól is elbúcsúztunk - többek közt Kaló Dénes, Gelencsér Péter, Majka és Rutkai József is a mai nap folyamán esett ki. Jó hír azonban, hogy Saskőy Szabolcs, Andrejkovics Milán, Tóth Zoltán és Tolnai Tibor is visszatérnek péteken a Las Vegas Casino-ba!

A holnapra várva
Holnap folytatódik a játék

A játék holnap, magyar idő szerint 13:00-kor folytatódik, a második játéknapról továbbjutó 42 játékossal. A vakok 2,500/5,000-re emelkednek holnap 500-as antéval, és a versenyt addig folytatjuk, míg kialakul a döntő asztal 8 fős mezőnye. Remélhetőleg holnap is izgalmas leosztásoknak és összeakadásoknak lehetünk szemtanúi, és szeretettel várunk ismét mindenkit itt, a PokerStars magyar blogjában!

A Parlament
Jó éjszakát, Magyarország!







About this Entry

This page contains a single entry by Imre Kallo published on 2008. október 30. 22:14.

EPT Budapest: Az utolsó mohikán was the previous entry in this blog.

EPT Budapest: A harmadik játéknap elején is the next entry in this blog.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.