EPT Budapest: A bizonyos 69

|

A 6-os és 9-es asztalon mindent láthattunk az elmúlt fél órában, ami egy izgalmas versenyhez szükséges. Fortuna egyelőre a nagy zsetonmennyiséggel rendelkezők mellett áll.

A 6-os asztalnál ketten mentek all-in a 8h-Qh-8s flopon, és a short-stack jelentős előnyt élvezett A-A lapjaival ellenfele J-J keze ellen. A szerencse azonban nem kedvezett a kevés zsetonnal rendelkező játékosnak, a 2h turnt és az 5h rivert követően ugyanis ellenfele flösst alakított ki! Sovány vigasz lehet a távozónak, hogy a legerősebb induló lapokkal esett ki.

Ugyanitt, pár leosztással később szomorúan láttam Majka kiesését. A magyar játékos körülbelül 10,000 zsetonnal rendelkezett, mikor all-in ment A-6 lapjaival. Pechjére ellenfele J-J-t mutatott, és a 3-4-8-Q-Q board már semmin sem változtatott. A sztár csalódottan távozott a játéktérről, csupán 20 perc játékot követően.

9-es asztal = magyar asztal. Kaló Dénes, Tóth Tibor és Tóth Zoltán egymás mellett ülnek. Közülük Tóth Zoltán örülhetett a legjobban, miután remek játékot követően 75,000-re növelte stackjét. Dénes is próbálkozott, és kisebb potokat nyert is – igaz, pechjére 6-4 lapjaival a 7-6-10-4-7 boardon végül osztoznia kellett a kasszán ellenfelével, aki 6-5-öt mutatott.

A 9-es asztal főszereplői azonban nem a magyarok voltak. Az első leosztások egyikében a Dénes balján ülő kopasz úr ugyanis a flop előtti all-int követően 8-8 lapjaival legyőzte ellenfele osztott királyait a 8-7-J-A-4 boardon, és körülbelül 90 ezerre növelte stackjét. Pár leosztással később majdnem megismétlődött az egész…

Emlékszem, az első napon még láttam Kwaysser Waldemar Ákos (Luigi) kártyavédőjét, egy korongot, melyre az alábbi mondat volt írva: „in order to live, you must be willing to die” (ahhoz, hogy élhess, akarnod kell a halált). Kicsit így érezhetett Kaló Dénes asztalánál az a fiatal játékos, aki a 3-4-7 flopon all-in ment A-A lapjaival, s a kopasz úr 4-es szettjébe szaladt. A pillanatnyi halál azonban hihetetlen föltámadássá változott, miután a riverre egy ász érkezett, s megduplázta zsetonmennyiségét!








About this Entry

This page contains a single entry by Imre Kallo published on 2008. október 30. 13:52.

EPT Budapest: A harmadik nap elején - kezdődnek az izgalmak was the previous entry in this blog.

EPT Budapest: Romba dőlt álmok is the next entry in this blog.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.