PokerStars Blog főcímek
WCOOP 17-es verseny: poker1O1 iskoláztatta a mezőnyt a pot-limit bajnoki címért
Olyan sokszor megtörtént már, és olyan sokszor meg fog még történni a jövőben is. A dicsőségből történő hirtelen zuhanás a pókerjátékosok tragikus szakmai ártalma.
Annyi tehetséges játékos tapasztalta már meg ezt a hirtelen zuhanást, ami fájdalmas és kiábrándító. Ráadásul egy szempillantás alatt történik meg. Pontosan ez történt Chad Brownnal is, aki ezt a zuhanást a WCOOP $530-os Pot-Limit Hold’em versenyén tapasztalhatta meg. poker1O1 elég szerencsés volt ahhoz, hogy elkerüljön egy hasonló végzetet – valószínűleg azért, mert a saját elmondása szerint „őrületesen jól ment” neki.
Brown azonban csak egy volt abból a számos játékosból a $480,000-os nyereményalapú WCOOP 17-es versenyén, akik a csúcson vagy annak közelében jártak az egyik másodpercben, majd kiestek a másikban. Valójában Brown az első tíz között volt a verseny első tíz órájában. Aztán, lényegében egy leosztás alatt minden véget ért számára. Brown s00tedj0kers osztott királyaiba szaladt majdnem teljes zsetonkészletével, amikor nála nem volt több, mint egy top pár és egy sorhúzó. Rövidesen ki is esett a versenyből, tíz órás kemény, ügyes játékot vesztve el egy leosztásban.
Ezt csak azért mondtam el, hogy megmutassam: ilyen balszerencse a pot-limitben majdnem ugyanolyan hirtelen alakulhat ki, mint no-limitben, és bárkivel megtörténhet. Kérdezd csak meg cdbr3799-et, aki hasonló sorsot tapasztalt meg!
youg171 a mezőny másik végén volt, szinte az egész versenyt az utolsó, még nem kiesett játékosok között töltötte. youg171 számos vakszinten átnavigált kevés zsetonjával – legendás precizitással. Ahogy az egyik ellenfele többször is megjegyezte: “EGYSZERŰEN NEM AKAR MEGHALNI.”
youg171 körülbelül három órán keresztül a mezőny legvégén kullogott, azonban elég sokáig kitartott ahhoz, hogy a kilencedik helyen zárja a versenyt, és begyűjtse a lenyűgöző teljesítményéért járó $8,400-t. Klasszikus törekvést mutatott be, amire bármelyik pókeredző büszke lenne.
Ez azonban mind semmi volt poker101 $80,400-os győzelméhez képest, amit a 960 fős mezőny fölött aratott. YanniYankiev lett a második. poker1O1 elkerülte azt a zuhanást, ami chipleaderként Brown-t és oly sok játékost sújtotta a döntő asztalnál.
![]()
A döntő asztal kezdeti zsetonállása:
1-es hely: poker1O1 1,403,813
2-es hely: mikek15 1,295,635
3-as hely: QUEEN KAZU 236,065
4-es hely: s00tedj0kers 628,000
5-ös hely: YanniYankiev 428,128
6-os hely: Str8$$$Homey 808,359
Str8$$$Homey állt sarkára először a döntő asztalon, kilences párjával helyesen megadva egy hívást egy közel 900,000-es potot vitt el. S00tedj0kers volt az áldozat, aki 240,000-rel próbált blöffölni a riveren. Ezen a döntő asztalon nem járhattál túl ellenfeleid eszén egy blöffel.
s00tedj0kers pillanatokkal később ki is esett, eltérő színű KQ-ját YanniYankiev osztott dáma párja múlta felül. Ez volt YanniYankiev felemelkedésének a kezdete.
poker1O1-et azonban szintén nem lehetett leírni. Több zsetonra volt szüksége. Több zsetont akart. Több zsetont gyűjtött be.
poker1O1 kiejtette Str8$$$Homey-t és elvitte több mint 700,000 zsetonját, mikor a Qc-Tc-3h floppon minden pénz középen volt. poker1O1 osztott bubikkal ment bele a párbajba, míg Str8$$$Homey nyílt végű sorhúzót alkotott Kh-Jc-jával. Két jelentéktelen lap leosztása után poker1O1 még nagyobb hatalommal bírt a döntő asztal fölött, mint előtte.
Erről az uralomról pedig már nem is mondott le. Következő áldozata mikek15 volt. poker101 mind a 723,507 zsetonját betolta, mikor As-6s-a két párt alkotott a floppal. mikek15 6d-8d-a is két párt hozott létre – a turn-ön. A turn lapja nagyban hozzájárult a végzetéhez, a river pedig már nem tudta megmenteni.
A három résztvevős játék kezdetén QUEEN KAZU meglehetősen szegényes vagyonnal rendelkezett, mindössze 320,000 zsetonja volt poker1O1 3.3 milliójához és YanniYankiev 1.1 milliójához képest. Annak ellenére, hogy QUEEN KAZU viszonylag sokáig kitartott, ez a különbség túl nagy volt ahhoz, hogy tovább húzza. poker1O1 végül QUEEN KAZU versenyének is véget vetett, AQ-val AJ ellen.
A heads-up játék az alábbi zsetonállással vette kezdetét:
poker1O1 3,831,726
YanniYankiev 968,275
poker1O1 ismét jelentős zsetonfölényben volt. Brown és számos további játékos balszerencséjét látva azonban világos volt, hogy mindez pillanatok alatt megváltozhat. poker1O1 azonban nem adott erre lehetőséget.
Irányítását az egész heads-up játék alatt megtartotta. Minden véget ért, amikor YanniYankiev utolsó 670,775 zsetonját is középre tolta Ah-Tc-zel. poker1O1-nél Ks-Qs volt, az asztalra pedig a Ts-6d-Qc-7d-Jh lapok jöttek le.
poker1O1 bámulatosan jól teljesített, és sikerült elkerülnie a rettegett hirtelen halált. Mindezért jutalmul a $80,400-os fődíjat és a neves WCOOP győzelemért járó karkötőt kapta.
A WCOOP 17-es verseny döntő asztalának végeredménye:
1. poker1O1 $80,400
2. YanniYankiev $60,000
3. QUEEN KAZU $45,600
4. mikek 15 $31,200
5. Str8$$$Homey $20,592
6. S00tedj0kers $14,400
Amennyiben elszalasztottad volna a 17-es verseny bármelyik mozzanatát, olvasd el az élő blogot (angol nyelven), ami az első leosztástól az utolsó kiesésig mindenről beszámol! A döntő asztal teljes elemzése pedig megtalálható a PokerStars.tv-n (angol nyelven). Minden más információt megtalálhatsz a WCOOP oldalán.
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

