PokerStars Blog főcímek
EPT Barcelona: A legerősebbek maradtak
A férfiak általában bármely verseny második napjának a végére elkülönülnek a kisfiúktól. Láthattuk, ahogy a verseny krémje az egekbe tör, míg mások a naplementébe távoznak. A túlélők visszahozzák magukat egészen onnan, hogy már csak egy zsetonjuk és egy székük maradt, mások pedig felrobbannak a feszültségtől. Igen, általában egy könyvre való közhelyet nyelünk le, és csak egy oldalnyit osztunk meg itt, a blogban.
Ezek azonban azért közhelyek, mert igazak, és amikor egy újabb kaotikus nap után leült a por (közhely számláló: 4) az EPT Barcelona színhelyén, a túlélők tudták, hogy bár az egyik legnagyobb hegyet mászták meg, még újabb emelkedők várnak rájuk (5, 6). 36-an maradtak a 203 fős kezdeti mezőnyből – mind fizetős helyen, és mind gazdagabban annak a profitnak köszönhetően, amit már a magukénak tudhatnak ezen a katalóniai kiránduláson. Holnap azonban a tét a döntő asztal, ahol az igazán nagy nyeremények várnak gazdájukra.

A Team PokerStars Pro tagja, Chad Brown mindezt megtapasztalhatja, ugyanis számtalan ezt megelőző alkalommal volt hasonló pozícióban. Az amerikai ranglista szerinti korábbi Év Játékosának versenyeredményei manapság a legjobbak között vannak, és jelenleg éppen az EPT-s zsetonszámok csúcsának közelében helyezkedik el „vagyona”.
Watch EPT Barcelona 2008 Day 2 Chad brown on PokerStars.tv
Brown kicsivel több mint 250,000 zsetont pakolhatott el ma este a kis zsetonzsákba, ami a 10 legtöbb közé sorolja. Mint mindig, a zsetonállást holnap reggelre/délelőttre tudjuk meg, és ITT közzé tesszük azokat, amint mi is megkaptuk.
Szintén a legjobbak között van a német Michael Keiner, Dren Ukella és a PokerStars Shooting Star Sebastian Ruthenberg triója. Ruthenberg volt a chipleader a mai nap kezdetén, azonban körbe volt véve mindazzal, ami gyakran albatroszként lebeg számos játékos nyaka körül (közhely: 7), és ott is lebegett körülötte egész idő alatt. Végül Sebastian több mint 320,000 zsetont rakhatott el holnapra. A Belgiumból érkezett Davidi Kitai törte át a német csapat gátját. A chipleader pozíció felé repült, majd áttörte a félmilliós határt, most pedig 544,000-rel várja a holnapot. A PokerStars játékosa, Jason Mercier még mindig versenyben van a történelmi dupla EPT koronáért (8? Igen, 8), míg az olasz Daniele Mazzia is komoly fenyegetést jelent.
Szintén magasan repül a PokerStars bejutó-gépe, Stevie Chidwick, akinek több mint 350,000 zsetonja van.
Ezen a versenyen azonban még mindenki esélyes. A póker istenei még mindig felemelhetik őket vagy lesújthatnak rájuk (9), mikor holnap visszatérnek. Egészen a döntő asztalig játszanak majd, miután újra összegyűltek itt szombaton délután 3-kor. Csatlakozz hozzánk te is!
(Egyébként az ITT található listán szereplő nevek már felvették nyereményüket és elhagyták a helyszínt. Rajta, egy gyors kattintást megér, hogy megtudd, ki mennyit nyert.)
Mindeközben olvasd el a mai eseményeket néhány további európai nyelven! Gyürkőzz neki spanyolul, svédül, németül vagy olaszul! Az angol nyelvű tudósításokat a következő linkekre kattintva tudod megtekinteni:
Things about to heat up on day 2
The deluge begins
Up to the level nines
One-man wrecking machine
Dispatches from the tournament floor
Poker camp calm before the storm
Busy, busy, busy
You win some, you win some more
Talking Italian with Luca Pagano
End of the road for Akkari
To the point
Money on the horizon
Brown flying solo
Slow down
Video dump
Down to the bubble
Give me the money
Building towers
A videók továbbra is elérhetők a PokerStars.tv-n (angol nyelven), mint például a következő interjú Ramzi Jelassival, aki a versenyről beszél:
Tekintsd meg az EPT Barcelona 2008 2. nap, Ramzi Jelassi című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!
és valóban, a következő pedig Kaló Dénessel:
Nézd meg az EPT Barcelona 2008 2. nap, Kaló Dénes című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

