A 2008-as World Series: Eljött a harmadik nap ideje
Nem lesz több ilyen nap, idén legalábbis nem. Nem lesz több olyan nap, amikor matematikai köd lebeg a főverseny fölött, ahogy próbálod kiszámolni a zsetonátlagot vagy az új arcok egymást követő napjai számát, akiknek rajongása semmit nem tud az őket elérő ismétlésről, ugyanazon út ismétléséről. Holnapra már minden tisztázódni fog, és azt kapjuk, amit látunk.
A 2A nap 466 játékossal ért véget. A 2B nap végső számai még nem hivatalosak, azonban a mezőny a nap végén még egy kicsit 800 fölöttinek tűnt. Vagyis még mindig több mint 1,000 játékos kezdi a 3. napot, köztük több mint 100 PokerStars-ról bejutott játékossal és a Team PokerStars Pro néhány tagjával.
A még mindig a mezőnyben lévő tagok között van Victor Ramdin, az egyszeres World Poker Tour bajnok, aki első karkötője megnyerésére készül. A Bronxban élő játékos fél órás késéssel érkezett meg az első napon, és azóta sem nézett vissza, ehelyett inkább elindult a chipleader pozíciója felé vezető úton, és nem mutatja jelét sem a lassításnak. A közepe tájt Victor már a 250,000-es határ körül lebegett. A játék végén ez már inkább 305,000 volt.

Íme Victor Ramdin bemutatkozása a PokerStars.tv-n.
Nézd meg a Team PokerStars Pro: Victor Ramdin című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!
ElkY nagyot ugrott ma este - 5,400-ról 121,000-re -, mindössze egy vakszint alatt. Olyan teljesítményt mutatott, amit senki sem hinne el, amíg a saját szemével nem látná a számokban és színekben pompázó zsetontornyait. Kevesen tennék meg valaha is, hogy nem veszik figyelembe a franciát, azonban már annyira kevés zsetonja volt, hogy nehéz volt nem kiesőként tekinteni rá. Egy ilyen elképesztő feltörés csak jókat jósol a Team PokerStars Pro tagjának a harmadik napra.

Holnap szintén visszatérnek a következő játékosok, hogy a Team PokerStars Pro-t képviseljék: Chris Moneymaker, Hevad Khan, John Duthie, Vanessa Rousso és Noah Boeken. Ők mind elég zsetonnal élték túl a második versenynapjukat ahhoz, hogy esélyesként térjenek vissza – bár a mezőny egyre szűkül, az idő és a lehetőségek száma pedig egyre csökken.
A szponzorált játékosok - Kara Scott és Kirill Gerasimov - szintén megérdemlik, hogy megemlítsük őket, mivel túljutottak a mai minden erőt igénybe vevő öt vakszintet. Az EPT műsorvezetője, Kara 111,000 zsetonnal kezdett, majd (ételmérgezése ellenére) jó néhány ingadozást túlélve, 66,000 zsetonnal zárta a napot. Kirill tovább pedig folytatja élete World Series-ét a saját, csöndes stílusában halmozva fel a zsetonokat – holnap 160,000-el kezd. A nap utolsó pillanataiban Hevad Khan szinte Balboa-szerű visszatérést könyvelhetett el, amikor hármas pókerrel egyre apadó zsetonjai számát 88,000-re tornázta fel – többre, mint a versenysúlya.
Ennyit mára a Team PokerStars Pros tagjairól és a szponzorált játékosokról, nagy nap volt ez azonban több PokerStars-ról bejutott játékos számára is.
Steve Chung majdnem lemaradt Vegas-ról, mivel majdnem lemaradt Makaóról, ahol az általa megnyert szatellit versenyt megóvták a PokerStars vadonatúj kártyatermében. Azonban most minden nehézség ellenére eljutott ide, játszhatott, megnyerte a helyét és a nap folyamán közel járt a 300,000 zsetonhoz, amivel megízlelhette a chipleader pozíció ízét.

Steve Chung
A spanyolországi Madridból érkező PokerStars játékos, Alberto Fontrytzner a mai napon az ESPN reflektorai alatt kapott esélyt, azonban (saját bevallása szerint) rosszul játszott, és valószínűleg csak az utolsó kiadásba sikerül bejutnia azzal a jelenettel, amikor királyaival ászokba szaladt. Szerencsére az asztalát elköltöztették, és ő elkezdett kivirágozni – annyira, hogy végül közel 250,000 zsetont gyűjtött össze a késői órákra.
A baltimore-i Andrew Brokos nyugodt és stabil stílusban közelítette meg a 200,000-es zsetonszámot, míg az angliai Berkshire-ból érkező Bill Purle először rontott, majd javított zsetonállásán. Purle az est folyamán kiejtett egy játékost, amivel átlépte a 240,000-es vonalat, és így versenyben maradt. Brandon Schaefer eközben mindig mosolyog, akármi is történjen körülötte – 220,000 zsetonja éppen elég okot ad a jókedve. Végül Bryan Tiffin csendesen, 45,000 zsetonnal zárta a napot.

Amennyiben csak most léptél be, a lenti linkekre kattintva megtekintheted a 2B nap összes tudósítását (angol nyelven).
Numbers, numbers everywhere
From one extreme to another
PokerStars homegame in the Green Zone
The current adventures of Team Moneymaker
Moneymaker back on TV
The Washington Globetrotter
The quarter of a million mark
Qualifier looking for a big score
Swimming ahead of the shoal
The all new Hevad Khan
A PokerStars videóblog csapata keményen dolgozik, hogy megoszthassa videóblogjait a World Series-ről a vadonatúj PokerStars.tv oldalon. Ne feledd megnézni a videókat, és szerezd meg a PokerStars.tv freeroll jelszavát.
Íme, a 2B nap hírei.
Nézd meg a Főverseny, 2B nap hírek című kisfilmet a PokerStars.tv-n (angol nyelven)!
A 2B nap kiemelt zsetonállását a 2008-as World Series zsetonállás oldalon tekintheted meg (angol nyelven). Amint nyilvánosságra kerül a teljes zsetonállást, ugyanezen az oldalon tesszük azt közzé.
Szeretnéd egy másik nyelven megtekinteni a blogot? Látogasd meg a német, svéd és brazil blogunkat!
Amennyiben újra elolvasnád a négy első nap történéseit, bátran kattints az alábbi linkek bármelyikére (angol nyelven)!
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEKAPPT
- EPT Varsó: Dario ismét szárnyal
- EPT Varsó: Az első kiesők
- EPT Varsó: Kinek kell A-A? Ott a 8-2!
- EPT Varsó: Ismerkedés
- EPT Varsó: 24
- APPT Manila: A szerencse jegyében
- EPT Varsó: Megérkeztünk!
- EPT Varsó: A buborékfiú
- EPT Varsó: Dario, a mester
- EPT Varsó: Közel a végéhez
POKERSTARS BLOGOK
FLERE POKERSIDER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

