PokerStars Blog főcímek
A 2008-as World Series: Egy újabb hullám özönlötte el a Rio-t
Ahogy késő este elhagytam a Rio-t, ezzel a blogot a kollégám, Stephen Bartley kezeibe adva, kíváncsi voltam, hogy vajon reggel visszatérve itt találom-e még. Akkor a Team PokerStars Pro tagjai, Barry Greenstein és Daniel Negreanu éppen elpakolták zsetonjaikat az $50,000-os HORSE következő napjára, csapattársuk, Victoria Coren és a szponzorált játékos, Kirill Gerasimov a $2,000-os verseny buborékához közeledtek, Bertrand "ElkY" Grospellier pedig az $5,000-os kisasztalos versenyen volt hatalmas zsetonfölényben.
Úgy tűnik, hogy az utóbbiak tartották itt Stephen-t egész éjjel. A hat fős döntő asztalig kell játszaniuk, és úgy néz ki, ElkY jó eséllyel bekerül. Nos, örülök annak, hogy Stephen végre aludni ment, viszont sajnálattal kell közölnöm, hogy ElkY épp most maradt le az első WSOP döntő asztaláról, mivel ász-bubival ászokba rohant, és így a 16. helyen végzett. Ilyen a No-Limit Hold 'em.

Azonban ez még mindig a World Series, vagyis mire az egyik versenynek vége, már legalább egy el is kezdődött, és számos további lép a kritikus középső szakaszba. A mai nap szombat, ami azt jelenti, hogy a Rio jelenleg tele van a No-limit Hold’em rajongóival: a 49-es verseny egyike a mindig népszerű $1,500-os nevezési díjú versenyeknek. Több mint 2,700 játékos indult rajta – telezsúfolták asztalokkal az Amazon és a Brasilia termet, a kaszinó fő pókertermét, sőt, még a tengeri étterem melletti részt is. Ezen kívül– nem vicc – minden liftbe került egy-egy asztal, valamint a medence mellé és a parkolóba is, továbbá minden tágasabb lakosztályba. A verseny délben kezdődik, és a következő órákban megkeressük a mezőny nevesebb játékosait.
Amint ez a verseny elkezdődik, visszatér a $2,000-os verseny 2. napját túlélő 198 játékos. Bár Vicky Coren nem lesz közöttük, mivel tegnap éjjel nem sokkal a fizetős helyek előtt kiesett, Kirill Gerasimov itt lesz.

Kirill előtt 29,800 zseton van az asztalon, ami a mezőny zsetonátlagának környékén van. A pénznyeremény számára már garantált. A mai nap kérdése egyszerűen csak az, hogy mennyi ez a pénznyeremény.
Dobpergést kérünk, hiszen visszatértek a valódi nehézsúlyúak a HORSE verseny utolsó előtti napjára. Ez a verseny a középpont, a presztízs versenye, amit mindenki meg akar nyerni. A 21 versenyben maradt játékos közül pedig hárman képviselik a Team PokerStars Pro-t, egy negyedik pedig a PokerStars SuperNova Elite szintű játékosa, aki ingyen indult a versenyen.
Joe Michael a verseny nevezési díját PokerStars HűségPontjaiból vette, és nagyon-nagyon sokáig jutott ezért a minimális befektetésért cserébe.
A PokerStars csapata a jelenlegi ranglista mindkét végét képviseli. Hivatalosan Chad Brownnak van a legkevesebb zsetonja, szám szerint 81,000.
Chad azonban minden szükséges képességgel meg van áldva ahhoz, hogy visszahozza magát. Kétség nem fér hozzá, hogy ez nem kis teljesítmény, azonban nem lehetetlen. Mindeközben a két ismerős arc, Barry Greenstein és Daniel Negreanu a második, illetve harmadik legtöbb zsetonnal rendelkezik.

Egyenlőre többet nem mondok róluk – semmi olyasmit, hogy mennyire elragadó látvány lenne mindkét játékost látni a döntő asztalon, nehogy még elszóljam magam. A HORSE versenyen azonban hamarosan felteszik az i-re a pontot, és borzasztó nap áll előttük, amíg a fizetős helyekig - 16 hely fizet -, majd estére a döntő asztalig jutnak.
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007

