szeptember 2007 Archives

2007. szeptember 20. 12:12

A PokerStars Csapat négy új taggal bővült

A PokerStars profi pókerjátékosokból és pókerrajongókból álló elit csapata négy új taggal bővült, csupa olyan játékossal, akiket jól ismerhetsz. Nem könnyű feladat hibát találni a PokerStars Csapattagjaiban, és ez a négy játékos is bizonyított az idei World Series versenyeken. Ha még nem láttad volna őket a tévében, tartsd nyitva a szemed, mert hamarosan fogod!

Ki is az a négy játékos, aki most lépett be a PokerStars Csapatba?

Tuan Lam azért kezdett pókerezni, hogy az egyik barátja pókertermében osztóként dolgozhasson. Hamarosan kiderült, hogy ezzel mind saját, mind családja életét megváltoztathatja. Miután profi játékosnak állt, Lam elindult a 2007-es World Seriesen, és majdnem megnyerte a főversenyt. Második lett, amivel közel 5 millió dollárt nyert.





Dario Minieri egyike Olaszország legismertebb pókerjátékosainak. Ennek egyik oka talán az, hogy a PokerStars HűségPontjaiból vásárolt egy Porsche-t. Minieri a 2007-es World Seriesen is jól teljesített és idén a European Poker Tour egyik versenyén is a döntő asztalig jutott.





Hevad "RaiNKhaN" Khanról egyszer azt hitték, hogy egy bot (robotjátékos), mert annyi Sit&Go-n játszott párhuzamosan. Persze kiderült, hogy ő egy eleven játékos, aki rengeteg dologra tud egyszerre figyelni. RaiNKhaN 2007-es World Series főversenyén a döntő asztalig jutott, és közel 1 millió dollárt nyert.





Raymond Rahme volt az első játékos az afrikai kontinensről, aki a World Series főversenyének döntő asztaláig jutott. Ez 2007-ben történt, alig két évvel az után, hogy a Texas Holdemet felfedezte. Rahme harmadik helyen végzett, és több mint 3 millió dollárt nyert.






Ha többet szeretnél megtudni ezekről a játékosokról vagy elit csapatunk más tagjairól, látogass el a PokerStars Csapat oldalára!.

2007. szeptember 6. 12:03

Parise-t koronázták meg elsőként APPT bajnokként

Iktatta: Sean Callander

Brett Parise

Brett Parise neve örökre beíródott a póker történelmébe, mint az új PokerStars.net Asia Pacific Poker Tour (APPT) első győztese.

Parise, a 22 éves politológia szakos hallgató az egyesült államokbeli Indianából származik, és a Fülöp-szigeteki Manilában lévő Hyatt Hotal and Casino-ban 255 indulót megelőzve nyerte meg az első helyért járó $179,775-t, ami az ázsiai pókervilág egyik legnagyobb versenynyereménye.

Ami Parise teljesítményét még inkább lenyűgözővé teszi, az az, hogy egy ingyenes versenyen keresztül kvalifikálta magát a PokerStars-on.

Parise 2:1-es zsetonfölénnyel kezdte el a végső heads-up párbajt a thaiföldi származású USA-beli ügyvéddel, Ira Blumenthallal, és fokozatosan gyengítette le nála tapasztaltabb ellenfelét. Az utolsó leosztásban Parise megadta Blumenthal all-in tétjét egy 10-es párral. Blumenthal-nál J 5 volt, és nem tudott feljavulni, az asztal Ks Qc 9c Kh 9h volt.

A további helyezettek: harmadik lett a szintén USA-beli Nicholas Bamman, negyedik lett a PokerStars Supernova szintű játékosa, Van Marcus (Ausztrália), és ötödik helyen végzett Maor Feldinger, egy izraeli hallgató, akinek ez volt élete első nagy versenye.

Az APPT a jövő hónapban a Paradise Seoul Casino-ban folyttatódik, ami a Walker Hill Hotelben található a dél-koreai Szöulban. Az a verseny szeptember 26-30-ig van kiírva. Az APPT nagydöntőjét pedig a sydney-i Star City Casino-ban fogják tartani december 13-16-ig.

A végső eredmények (APPT Manila, Hyatt Hotel and Casino, Manila, Fülöp-szigetek)

  1. Brett Parise (USA) $179,775
  2. Ira Blumenthal (Thaiföld) $113,858
  3. Nicholas Bamman (USA) $62,921
  4. Van Marcus (Ausztrália) $44,940
  5. Maor Feldinger (Izrael) $35,955
  6. Roger Spets (Svédország) $26,966
  7. Bas van Liere (Hollandia) $20,974
  8. Kazuhiro Sato (Japán) $14,981
  9. Derrick Hernandez (Fülöp-szigetek) $11,386
  10. Steve Junhee Yea (Dél-Korea) $8390
  11. Carlo Gosselin (Thaiföld) $8390
  12. D’amor Nario (Fülöp-szigetek) $8390
  13. Alexander Fitzgerald (USA) $5993
  14. Carlos Lascano (Fülöp-szigetek) $5993
  15. Ronald Javier (Fülöp-szigetek) $5993
  16. Se Jin Lee (Dél-Korea) $5993
  17. Eric Sia $4794
  18. Nicolas Chouity (Libanon) $4794
  19. Steven Djingga (Indonézia) $4794
  20. Kelly Flynn (USA) $4794
  21. Seung Soo Jeon (Dél-Korea) $4794
  22. Ronald Singson $4794
  23. Jean-Marc Hauducoeur (Franciaország) $4794
  24. Dan Idema (Kanada) $4794

2007. szeptember 6. 9:05

A PokerStars vasárnapi versenyeredményei (2007.09.02.)

A PokerStars vasárnapi versenyeredményei (2007.09.02.)

Elmondtam már, de újra elmondom. Soha nem tudhatod, ki fog felbukkanni a vasárnapi versenyeken. A hétvégi harcosoktól a legprofibbakig, a mezőny tele van. Ezen a héten sok ismerős arcot láttunk, többek között Daniel "KidPoker" Negreanut, aki a High Stakes showdown-on indult...és megnyerte. Gratulálunk Danielnek! Szintén gratulálunk Dynamite321-nek, az e heti Sunday Million győztesének, aki $160,000-t nyert, miután alkut kötött a PearlJammer nevű online játékossal. Találkozunk következő vasárnap. Most pedig következzenek az e heti eredmények:

PokerStars Sunday Warm-Up

1. 88BillyD88 (Kanada) $82,286.28
2. TCarrico (Brazília) $41,520.60
3. TADELE (Norvégia) $29,525.76
4. ViennaNights (Ausztria) $23,905.80
5. TommyT83 (Egyesült Királyság) $18,747.18
6. BWFCLEE (Egyesült Királyság) $14,133.78
7. Krutov (Svédország) $9,939.78
8. Petor (Hollandia) $6,165.18
9. Stu_Hunger (Egyesült Királyság) $3,690.72

PokerStars Sunday Hundred Grand

1. PureCash25 (Egyesült Államok) $18,478.34
2. TheLynchGang (Egyesült Államok) $9,323.01
3. ineksans (Hollandia) $6,120.33
4. VINDOG1 (Egyesült Államok) $4,359.69
5. heemergloban (Egyesült Államok) $2,934.41
6. gamblinj'ass (Egyesült Államok) $2,179.85
7. prutser170 (Hollandia) $1,592.97
8. pentaproduct (Németország) $1,173.77
9. toenail27 (Egyesült Államok) $838.41

PokerStars High Stakes Showdown

1. KidPoker (Egyesült Államok) $50,000.00
2. gibralter11 (Egyesült Államok) $30,000.00


PokerStars Sunday Million
A végeredmény, valamint két fős osztozás alapján

1. Dynamite321 (Anglia) $163,795.94
2. PearlJammer (Egyesült Államok) $100,000.00
3. Mikelars (Dánia) $65,014.18
4. Anna508 (Egyesült Államok) $50,660.40
5. drball (Németország) $38,719.02
6. fwilliams007 (Elefántcsontpart) $27,742.60
7. chrisbond (Németország) $19,902.30
8. Does888 (Hollandia) $12,062.00
9. Loonbat (Anglia) $7,478.44

2007. szeptember 6. 9:01

EPT Barcelona: Nincs jobb egy pókeres barátnál

Gyors, gyors, lassú, gyors.

A nap kezdetén azt találgattuk, hogy vajon még másnap is várni fogjuk-e ennek az érdekes PokerStars.com EPT versenynek a végét. Tizenhárom játékos jött be a katalóniai napról, hogy megnyerje az 1.1 millió eurós nyereményt, ami a győztesnek jár. Mielőtt azonban az óra éjjeli fél egyet ütött volna, az verseny történelmében az egyik leggyorsabb végjátékot követően már meg is volt a győztesünk.

Sander Lylloff: a győztes

Sander Lylloff aki a dániai Koppenhágából érkezett, folytatta az északiak uralámát az EPT-n, amikor először bejutott a döntő asztalra, majd az első két órában három ellenfelét is látta kiesni. Aztán maga Sander is csatlakozott a mészárlásba, és építgette zsetontornyait, ahogy a végső öt ellenfele közül hármat is kiejtett. A végén pedig közeli barátját és hotelbéli szobatársát, a brit Mark Teltschert végezte ki egy gyors heads-up során.

A Cristal pezsgő, amit Teltscher rendelt kettejüknek, hogy barátibbá tegye a párbajt, meg sem érkezett, mire minden zseton már középen volt. Teltscher el volt ragadtatva: királyai voltak. Lylloff lapjai (J-10) gyengécskének tűntek, de két bubi is lejött – a flopon és a riveren -, amivel elnyerte a kérkedés jogát, valamint az €1,170,700-ról szóló csekket.

De kezdjük az elején!

Amikor délután fél négykor összegyűltünk, a chip leader Nikolaus Jedlicka, a PokerStars Supernova fokozatú játékosa volt Ausztriából. Kb. 100,000-rel több zsetonja volt, mint a finn Mika Paasonennek, és a most már ismerős Lylloff-nak, Teltschernek és a spanyol Juan Maceiras-nak.

Amíg ők négyen kemény küzdelmet folytattak, a kevesebb zsetonnal rendelkezők elkezdtek távozni, gyakran a fiatal amerikai PokerStars szenzációnak, Gregory Dyernek köszönhetően.

Az első kieső a finn Voitto Rintala volt, szintén Dyer áldozata. Aztán Philip Yeh utazhatott haza Svédországba, aki Davidi Kitai big slickjén csúszott el. Kitai azonban hamarosan maga is távozott, egy szerencsétlen összecsapás következtében, ahol dámái Lylloff ászaiba botlottak.

Ekkor kicsit lassult a tempó…egy pillanatra. Egy kis zsetoncsere után Patrick Bruel, a francia színész/énekes/pókerjátékos és Teltscher között, Mohamad Kowassie vesztette el a türelmét, és Q-3-mat mutatott. Gregory Dyer, a csendesen mosolygó orvgyilkos egy újabb big slickkel kiejtette Kowassie-t a versenyről.

Ezzel el is jutottunk a döntő asztalhoz. Kilenc játékos ült le döntősként, ami túl sok volt az EPT televíziós eljárásnak. Valaminek történnie kellett, és Juan Maceiras-szal, a népszerű helyi játékossal, akit lármás spanyol közönség támogatott, meg is történt a baj. Maceirasnál A-6 volt, de Dyer-nél ismét A-K.

Kiesett. Már csak nyolcan voltak.

Mikor összejött a végső nyolc, változás történt a mezőny elején. Dyert hihetetlen szériája az egymilliós vonal fölé vitte, míg Nikolaus visszacsúszott a negyedik helyre. A döntő asztal a következőképp nézett ki:

1 - Gregory Dyer (USA) - 1,606,000
2 - Adam Junglen (USA) - 320,000
3 - Nikolaus Jedlicka (Ausztria) - 569,000
4 - Mika Paasonen (Finnország) - 924,000
5 - Mark Teltscher (UK) - 676,000
6 - Sander Lylloff (Dánia) - 502,000
7 - Trond Eidsvig (Norvégia) - 452,000
8 - Patrick Bruel (Franciaország) - 374,000

Azonban úgy látszott, hogy senki nem volt abban a hangulatban, hogy a zsetonjaira üljön. Három leosztás után elvesztettük Bruelt, aki rárabolt egy ász magas, csupa kőr flopra pocket tízesekkel. Mark Teltschernél volt egy ász, és egy kőr is. Végül ez lett az énekes hattyúdala. C'est la vie.

Aztán Jedlicka rúgta fel a port, ismét Teltscher ellen, és ismét pocket tízesekkel a kieső játékos kezében. Teltschernél ász-dáma volt, és mindkettőből lejött egy-egy az asztalra, amivel nyert az angol.

A hatból öt lett. Adam Junglen, a 19 éves játékos Ohio-ból, aki júliusban megnyerte a PokerStars Sunday million-t, és számtalan más nagy versenyeredménnyel büszkélkedhet, volt a következő jelölt. All-in ment A-4-gyel, és Sander megadta pocket nyolcasokkal, amivel kiejtette Junglent.

Egy szempillantással vagy egy zsetonfeldobással később már csak négyen voltak. Trond Eidsvig nem játszott egy leosztást sem a döntő asztalon, mikor csapdád állított egy bubi magas flopon. A várt tétet azonban nem kapta meg Mika Paasonentől. Ehelyett Mika akkor tüzelt, egy tízes jött ki a turnre – jó indokkal, hiszen legfelső két párja volt, tízesek és kilencesek. Eidsvig saját magát ejtette csapdába.

Greg Dyer volt az utolsó négy döntős chipleadere, Sandor Lylloff pedig a short stack. Dane viszont egy Dyerrel szembeni korai duplázásnak köszönhetően elkezdett feltörni.

Eközben Mark Teltscher fizetett Mika Paasonennek. Egy masszív vakharc után a finnt kivégezte Greg Dyer.

A játékosok száma háromra csökkent, és végre egy kicsit lelassult a játék. Valójában körülbelül két óra plusz a vacsoraszünet telt el addig, míg csak hárman maradtak. Zsetonokat, zsetonfölényt cseréltek, kiegyenlítődtek, elhúztak, majd ismét kiegyenlítődtek. A sor azonban Dyeren volt, és a számos all-in túlélése ellenére ászokba futott, és ezt már nem tudta túlélni.

Végül eljutottunk a heads-upig, Lylloff Teltscher ellen. Jóbarátok, és ráadásul még a hotelszobájuk is közös. Mégis ez az EPT koronájáért és az egymillió eurós díjért folytatott csata volt. Számukra ez arról szólt, hogy ki fog a vesztes ágyban aludni.

Nagyon gyors volt. Mark királyokat kapott, Sander pedig nagyszerűen spekulált J-10-zel. A pókerben pedig néha a szerencse a bátrakat segíti. A flop bubija veszélyesnek tűnt, a második pedig a riveren döntő volt.


Teltscher, aki elsőként nyerhetett volna két EPT koronát, a vereséget barátságosan viselte volt és átölelte barátját.

A bulijukra mindenkit szeretettel vártak.

Jó éjt Barcelonából!

2007. szeptember 3. 9:35

EPT Barcelona: döntő asztal

Mindennek vége! Mark Teltschernek sikerült Sandert J-10-el all-inre kényszeríteni preflop, ami egy tökéletes lehetőség volt a britnek, hogy duplázzon. Osztott király párja van, de Sander kapott egy bubit a flopon, majd egy másikat a riveren, és ennyi. Sander Lylloff a PokerStars.com EPT Barcelona győztese.

0.15: A Heads-Up zsetonaránya:
Sander Lylloff (Dánia): 3,658,000
Mark Teltscher (Egyesült Királyság): 1,765,00

(És egy üveg Cristal pezsgő – aminek megosztását Mark Teltscher kérte a Heads-Up játékosai között)

0.10: Gregory Dyer esett ki harmadikként. Ráemelt Sander preflop emelésére, és jogosan rettegett Dane azonnali megadásától. Sander két piros ászt mutatott; Greg K-8-a nem tudta megverni, így kiesett. Nyereménye a harmadik helyért €388,800.

0.05: Egy nagy potot vitt el Sander Lylloff. Sikerült kifizettetnie két magasabb párját (ász és tízes pár bubi és kilences pár ellen), és ezzel chipleader lett.

0.00: A legfrissebb zsetonarányok az örök zsetonszámlálónak, Thomas Kremsernek köszönhetően:

Mark Teltscher (Egyesült Királyság) - 2,500,330
Sander Lylloff (Dánia) - 2,299,000
Greg Dyer (USA) - 591,000

23.45: Greg Dyer ismét duplázott, ezúttal Sander preflop hívására visszaemelve. Sandernek meg kellett adnia kb. további 100,000-ért még úgy is, hogy csak 10-4 volt a kezében. Gregnél A-2 volt, és további két ásszal túlélt egy backdoor sorhúzót.

23.00: Greg Dyer duplázott K-Q-val. Sandernek meg kellett adnia. Nem csak azért, mert ez neki csak 300,000-be került, de ráadásul A-5 volt nála. A flop meghozta a királyt, és végül full lett belőle, mivel három hetes is lejött az asztalra.

22.50: Greg hanyatlása folytatódott. Ezúttal undorral dobta be lapjait, miután Mark Teltscher 160,000-es tétjét adta meg a riveren. Teltscher egy riverelt két párt mutatott. Greg all-in ment a következő leosztásban és…túlélte.

22.40: Miután Sander és Mark egy kis zsetoncserét bonyolított le, Greg úgy döntött, hogy beszáll, és valószínűleg azt kívánta, bárcsak ne tette volna. Végül 300,000-et rakott be a potba a riveren, mikor az asztal 9s-Jd-4s-7d-4c. Amikor Sander megadta, Gregnek meg kellett mutatnia 8 magas kezét (6-8), és Sander pocket ötös párja egy remek call után megnyerte a potot a dánnak.

22.15: A játékosok épp most tértek vissza a vacsoraszünetből, hogy elkezdjék a végső szakaszt. Ezen fickók egyike az éjjel végére milliomos lesz:

Mark Teltscher (Egyesült királyság) - 2,128,000


Sander Lylloff (Dánia) - 2,064,000


Gregory Dyer (USA) - 1,221,000



20.45: Mark Teltscher elvitt egy méretes potot Greg Dyer elől. Mindketten kb. 100,000-et tettek be preflop, majd Greg check-callt játszott Mark 300,000-es tétjére a 9s-3h-6h flopon. Mark aztán a turnön (8h) hívott, és Greg bedobta lapjait.

20.35: Sander Lylloff épp most duplázott Mark Teltscher kárára. All-in mentek preflop ász-dámával (Mark), illetve ász-királlyal (Sander). Az asztal nem hozott dámát, így most Teltscher harmadik körülbelül 1.6 millióval, Sander második 1.8 millióval, Greg pedig első 2 millióval.

Az utolsó három döntős zsetonaránya:

Mark Teltscher (Egyesült Királyság) - 2.7 millió
Greg Dyer (USA) - 2 millió
Sander Lylloff (Dánia) - 900,000

12,000-24,000-es vakokkal és 3,000-es antéval játszottak.

20.25: Mika Paasonen kiesett. Greg Dyer nyitotta a potot, Mika berakta maradék 60,000 zsetonját, és Sander is beszállt. Végigcsekkolták a riverig, ahol egy király jött le, és Greg nyitott. Sander bedobta, és Greg K-10-et, vagyis riverelt top párt mutatott. Mikánál A-7 volt, ami nem volt elég, így €301,000-val ment haza.

20.15: Mark Teltscher egy hatalmas potot vitt el, ezzel Mika Paasonen megtörve. Minden akció a 8c-4c-Kh flop után történt. Mika nyitott 200,000-rel és Mark megadta. A turn 5s volt és Mika checkelt. Mark egy 300,000-res tétet rakott be, és Mika all-in ment. Mark azonnal megadta, K-4-et, vagyis két párt mutatva. Mikának K-Js-el top párja és flushhúzója, vagyis sok outja volt. Egy bubi vagy egy nyolcas is megtette volna számára. A river azonban 10c volt és Mika zsetonjai leapadtak kb. 70,000-re. Marknak közel 3 milliója lett.

20.05: Sander Lylloff duplázott. Osztó pozícióból preflop nyitott, majd Greg Dyer ráemelt, all-int mondva a nagyvakról. Sander számításai szerint ezzel az újabb 450,000-rel (ennyi az összes zsetonja) közel 1 milliója lehetne, és megadta. A-9-et mutatott, Greg K-10-et. Az asztal nyitott végű sorhúzót hozott Gregnek, de nem jött ki a sora, és Sander duplázott.

19.50:

Az utolsó négy döntős:

Greg Dyer (USA) - 2,138,000
Mika Paasonen (Finnország) - 1,394,000
Mark Teltscher (Egyesült Királyság) - 1,361,000
Sander Lylloff (Dánia) - 530,000

19.40: Szűkült a mezőnyt, ezúttal Trond Eidsvig esett ki. Mika Paasonen emelt a cutoff helyről, Trond pedig a kisvakról megadta. A flop 6c-9d-Jc volt és mindkét játékos checkelt. A turn tízes sok akciót hozott. Trond nyitott és Mika all-in ment. Trond azonnal megadta. A norvég játékos K-J-t, vagyis top párt mutatott (emlékezzünk, hogy checkelt a flopon), Mika azonban 10-9-et, vagyis két párt mutatott. A river egy újabb tízes volt, Mikának ezzel fullt adva, és majdnem a chipleader pozíciójába juttatva őt. Trond €250,800-t nyert ötödikként.

19.30: Ekkor csökkent a játékosok száma ötre. Ezúttal Adam Junglen rakta be utolsó 280,000 zsetonját. Mark Teltscher hosszasan időzött, mielőtt foldolt volna, majd Sander Lylloff megadta a hívást. Sander 8-8-at, Adam A-4-et mutatott, a K-K-Q-2-6 asztal nem javított egyikük kezén sem. Adam €196,500-t vihet haza hatodikként.

Az utolsó hat döntős zsetonaránya:

Greg Dyer - 1,596,000
Mark Teltscher - 1,519,000
Mika Paasonen - 959,000
Sander Lylloff - 638,000
Trond Eidsvig - 443,000
Adam Junglen - 282,000

19.20: Mindennek vége Nikolaus Jedlicka számára. Mark Teltscher korai pozícióból emelt rá, Nikolaus pedig all-inig emelt vissza a kisvakról. Teltscher A-Q-val adta meg, és Nikolaus pocket tízes párjával kellet megvívnia. Teltscher győzött: a flopra lejött egy dáma, egy ász a turnre, tízest viszont nem hozott az asztal. Jedlicka hetedik helyezettként €154,700-t nyert.

19.15: Teltscher azonban hamarosan visszaszerezte zsetonjait, megadva Mika kis preflop emelését, majd egy 2-3-9-es flop után visszaemelve rá. Mark felvitte egészen 240,000-ig Mika 90,000-es tétjét. Mika bedobta. "Bárcsak most játszottam volna meg egy rossz squeeze play-t," mondta a nagyvakról Adam Junglen. "Kettes-hármasom volt."

19.10: Mark Teltscher minden potra ráemelt, de épp most kapta el Sander Lylloff, aki visszaemelt rá, amivel dobásra késztette. Sok csevely, kevés akció.

19.00: Mika Paasonen épp most vitt el egy szép potot Nikolaus Jedlicka elől, valahol 200,000 környékén. Vakharc volt, majd egy treff flop -- 9-3-J --, amire Nikolaus nyitott. Mika megadta, majd Nikolaus újabb tétjét is a turnön (7h). Nikolaus lelassított a riverre (3h), de Mika nem hagyta ezt, és 120,000-et licitált. Nikolaus sokáig gondolkozott, és úgy látszott, dobni fog, ehelyett azonban egy oszlopnyi barna zsetont tolt be. 8-3-mal, vagyis riverelt drillel verték meg, és ő nem mutatta meg lapjait.

18.55: Óvatos játék, ahogy az várható volt. Greg Dyer az osztógombról emelt, Nikolas Jedlicka pedig megadta a nagyvakról. Végigcheckelték, és Greg 10-7-et mutatott. Nikolaus dáma magasat mondott be. A flop segített Greg hetesének, és elvitte a kis potot.

18.45: Körülbelül három leosztás ment le, és már el is vesztettük az első játékost. Ő Patrick Bruel, aki all-in ment egy ász magas kör flopra. Mark Teltscher egy pillanatra elgondolkozott, mielőtt megadta volna az emelést, majd A-9-et mutatott, kör kilencessel. Bruel lopni akart a flopon. Pocket tízesei, kőr nélkül, nagy segítségre voltak utalva, azonban nem kapták meg. A negyedik kőr a turnön felhozta Teltschert egymillió fölé, Bruelt pedig visszaküldte Párizsba.

A döntő asztal a következő játékosokkal vette kezdetét, akik az izgatottság és a magabiztosság különböző szintjén ülték körül az asztalt.

1 - Gregory Dyer (USA) - 1,606,000
2 - Adam Junglen (USA) - 320,000
3 - Nikolaus Jedlicka (Ausztria) - 569,000
4 - Mika Paasonen (Finnország) - 924,000
5 - Mark Teltscher (Egyesült Királyság) - 676,000
6 - Sander Lylloff (Dánia) - 502,000
7 - Trond Eidsvig (Norvégia) - 452,000
8 - Patrick Bruel (Franciaország) - 374,000

Röviden róluk:

1. szék: Greg Dyer, 20 éves, Minneapolis - 1,606,000

A harvardi statisztika hallgató Greg annyira fiatal, hogy az Államokban még nem is játszhat kaszinóban – azonban online már jelentős sikereket ért el, mióta pár éve elkezdte a játékot. Tavaly februárban £21,000-ot nyert egy $150-os versenyen a PokerStarson, és a kezdeti $5-t – amit egy barátja kölcsönzött neki - $150,000-ra gyarapította. Greg nem tervez pókeres karriert, de szüleivel sokat „beszélgetett” az új elfoglaltságáról. "Igazából nem nagyon aggódtak egészen addig, amíg el nem kezdtem sokat nyerni."

2. szék: Adam Junglen, 19 éves, Stow, Ohio, USA - 320,000

Lehet, hogy csak 19, de Adam Junglen máris hírnevet szerzett magának online és az élő versenyeken is. A PokerStarson "AJunglen7" néven játszva, ő nyerte meg a Sunday Milliont júliusban, nyereménye közel $200,000 volt – és ezen kívül még számos jelentős versenyt nyert a site-on. Szintén fizetős helyen végzett az idei Aussie Millionson és ötödik lett a Pot Limit versenyen a Johnny Chan Poker Classic-on Kanadában. Kezdetben nem mentek ilyen jól a dolgok itt, Barcelonában – a légitársaság elvesztette a poggyászát -, de Adam szerencséje megváltozott azóta. Túlélt egy asztalt az 1B napon, ahol Greg Raymer és Patrick Antonius is játszottak, és azóta is szárnyalt. Ez az első döntő asztala az EPT-n.

3. szék: Nikolaus Jedlicka, 20 éves, Bécs, Ausztria - 569,000

A fiatal osztrák Nikolausnak egész jó nyara volt. Júniusban megnyerte az Austrian Masters főversenyét €70,940 pénznyereménnyel, és további kisebb osztrák versenyeken is a fizetős helyeken végzett az előző évben. A PokerStarson "RealAndyBeal"-ként ismert Nikolaus Supernova fokozatú játékos, és W-Dollárokért jutott ki Barcelonába. Csak egy pár éve játszik, általában Omaha készpénzes játékokat.

4. szék: Mika Paasonen, 29 éves, Haamenlinna, Finnország - 924,000

A korábban biztonsági őrként dolgozó Mika Paasonen Helsinkiben él, és élete három éve változott meg, amikor a „Pókerarcok” című filmet látta néhány barátjával. Elkezdtek egy kis alapú otthoni játékot, ami Mikát az online játék elkezdésére sarkallta. Hónapról-hónapra stabil profitja után profi játékos lett belőle mindössze egy év után. Itt, Barcelonában feszes-agresszív játékot játszik, és a chipleaderek között van az első nap óta.

5. szék: Mark Teltscher, 27 éves, London, Egyesült Királyság - 676,000

Mark már hatalmas sikereket ért el az EPT-ken – megnyerte az EPT2-t Londonban £280,000-ért, majd 11-dik lett a nagydöntőn €33,500-ért. Ezen két sikere között volt egy másik óriási nyeremény – az $5,000-os No Limit Holdem verseny a Five Diamond World Poker Classic-on a nevadai Las Vegasban – további $374,965-t jelentett. 2007-ben majdnem egymillió dollárt nyert az élő versenyeken. Marknak backgammon és bridge háttere van – 18 év alatti bridge bajnok volt.

6. szék: Sander Lylloff, 25 éves, Koppenhága, Dánia - 502,000

Sander Lylloff backgammonos körökben ismertebb, mint a pókerben – valójában sokan a világ legjobb játékosaként emlegetik. A backgammont sikertelen egyetemi felvételije után kezdte el, előtte pedig ifjúsági sakk bajnok volt. Nem idegen az EPT versenyeken, a 2. évadban egy mellékversenyt nyert Monte Carlóban a nagydöntőn. Ő és a másik döntős, Mark Teltscher szobatársak itt, Barcelonában, de nem fognak összeveszni, ha az egyikük kiejti a másikat!

7. szék: Trond Eidsvig, 22 éves, Aalesund, Norvégia - 452,000

A barcelonai EPT döntő asztalára való bejutás idáig Tronde legnagyobb sikere a pókeres karrierje során. 18 hónap után lett profi pókeres, és tavaly játszott az EPT Dortmundon, de a második nap elején kiesett.

8. szék: Patrick Bruel, 47 éves, Franciaország - 374,000

Patrick Bruel, az első franciaként ismert, aki WSOP karkötőt nyert (1999-ben), valamint ő a francia WPT tévéműsor házigazdája is. Otthonában Patrick különösen elismert színész, énekes és média személyiség több mint 40 filmszerepével; többek között a Sabrinában is játszott Julia Ormanddal és Harrison Forddal. 2003-mas albumát, az Entre Deux-t több mint 2 millió példányban adták el. Bár sok EPT-n részt vett már, ez Patrick első EPT döntő asztala.