PokerStars Blog főcímek
APPT T.O.C: Hachem első győzelmét ünnepli Ausztráliában
A Shane Warne Alapítvány $50,000-ral lett gazdagabb, miután a PokerStars Csapat jótékony profi pókerese, Joe Hachem megnyerte az első PokerStars.net APPT Tournament of Champions-t (kb. Bajnokok Versenye).
Hachem – aki 8:1-es zsetonfölényben volt a PokerStars Csapat másik profi játékosával, Greg Raymerrel szemben – a vacsoraszünet után jó lapjárással volt megáldva, ami folytatódott akkor is, amikor Raymer úgy döntött, hogy csatába száll vele a heads-up játék ötödik leosztásában.
Balszerencséjére Qs-Js-jának Hachem Ac-Ks-ával kellett megvívnia, és a 8h 8c 8s Kd 10h asztal gondoskodott arról, hogy a 2005-ös világbajnok megszerezze első győzelmét hazájában.
Hachem, Ausztrália pókerarca elmondása szerint megborzongott attól, hogy az évet ilyen sikeresen fejezi be, és örömöt okoz neki, hogy egy $50,000-os csekket adományozhat a Shane Warne Alapítványnak.

Az ausztrál póker remek 24 órája volt ez, hiszen Grant Levy megnyerte az APPT nagydöntőjét, Hachem pedig három másik világbajnok és négy APPT bajnok fölött győzedelmeskedett a Tournament of Champions-ön.
A PokerStars.net APPT véget vetett kötelezettségeinknek a Star Cityben, az Ausztráliai Sydneyben, és feltette a koronát erre az első alkalommal megrendezett, és máris nagyon sikeres versenysorozatra. Találkozunk 2008-ban!

Joe Hachem, a Tournament of Champions győztese
Az ausztrál póker remek 24 órája volt ez, hiszen Grant Levy megnyerte az APPT nagydöntőjét, Hachem pedig három másik világbajnok és négy APPT bajnok fölött győzedelmeskedett a Tournament of Champions-ön.
A PokerStars.net APPT véget vetett kötelezettségeinknek a Star Cityben, az Ausztráliai Sydneyben, és feltette a koronát erre az első alkalommal megrendezett, és máris nagyon sikeres versenysorozatra. Találkozunk 2008-ban!
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEKAPPT
- A Turbo Takedown visszatért a PokerStars-ra!
- LAPT Rio: A kezdet vége
- Victoria Coren csatlakozik a Team PokerStars Pro-hoz

- EPT Monte Carlo: Glen Chorny-t koronázták meg az EPT nagydöntő új bajnokaként
- EPT Monte Carlo: Közel az új bajnokhoz
- EPT Monte Carlo: Folytatódik a 4. nap...
- EPT Monte Carlo: Öt asztalból egyet – elkezdődik a negyedik nap
- EPT Monte Carlo: A 3. versenynapon elérték a fizetős helyeket
- EPT Monte Carlo: Összehúzták a függönyt a második nap után
POKERSTARS BLOGOK
FLERE POKERSIDER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- May 2008
- April 2008
- March 2008
- February 2008
- January 2008
- December 2007
- November 2007
- October 2007
- September 2007
- August 2007