PokerStars Blog főcímek
Előny a pókernél: Boris Becker csatlakozott a PokerStarshoz
A rengeteg pályán eltöltött idő után azt hihetnénk, Boris Beckernek elég ásza volt egy egész életre. Úgy tűnik azonban, hogy nem ez a helyzet. A PokerStars ma bejelentette, hogy a hatszoros grand slam-győztes teniszező csatlakozott csapatához.
Becker világszerte a tenisz bajnokaként ismert. Most, miután éveken át pókerezett kedvtelésből, arra készül, hogy legalább olyan jól teljesít majd a pókerasztalnál, mint ezelőtt a teniszpályán.
“Amikor még profi teniszező voltam, a meccsek között elkezdtem pókerezni tanulni, mivel segített a koncentrációkészségem fejlesztésében,” – mondta Becker – „most tovább akarom fejleszteni a pókertudásom és próbára akarom tenni magamat, hogy igazán jó ellenfél legyek bárki számára a póker magasabb szintjén.”

Bár a tenisz egy szakavatott ismerőjére lenne szükség ahhoz, hogy megértsük a játékok közötti hasonlóságokat, Becker máris felismerte, hogy a stratégia, a pszichológia és a nyomás alatti döntéshozás mindkét sportban nagyon fontos. Már bele is vágott egy pókeres edzéstervbe, ami kikövezi majd bajnoki útját pókeres karrierje során, és már el is kezdett szemezgetni a világ legnagyobb pókerversenyeivel.
Becker elmondta, hogy először a European Poker Touron várhatjuk a felbukkanását. Tervei szerint részt vesz majd az EPT Dortmundon hazájában, Németországban, valamint jövő tavasszal Monte Carloban az EPT nagydöntőjén. A PokerStars blogon minden hírt megtalálhatsz majd Becker asztalnál szerzett tapasztalatairól, valamint információkat a jövőbeli versenyekről, amiken részt vesz majd. Figyeld hát híreinket!
Gratulálunk Boris Beckernek és a PokerStarsnak az újonnan kötött kapcsolathoz, ami majdnem biztosan…szerelem volt első látásra!

PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007