PokerStars Blog főcímek
A 2007-es APPT Makaó High Roller versenye, 137. leosztás: már csak Sydney van hátra az első APPT nagydöntővel
Sydney volt a beszédtéma a televíziós közvetítésű döntő asztalnál a makaói Grand Waldo Hotel and Casinoban. “Közeleg Sydney, baby” – mondta Scotty Nguyen a népes közönségnek a PokerStars.net Asia Pacific Poker Tour nagydöntőjére utalva, ami december 12-én kezdődik a Star Cityben, Ausztrália legnagyobb városában.
Ennek megfelelően egy fiatal sydney-i bajnokot avattak a $15,000-os APPT Makaó High Roller versenyen. A kikötővárosból érkezett 28 éves Eric Assadourian pókertudását a Star City pókertermében csiszolgatta, és jelen lesz a $6300 nevezési díjú főverseny kezdetekor is két hét múlva a szülővárosában.

Assadourian a világ legjobb játékosaiból álló 64 fős mezőnyt utasított maga mögé, hogy megnyerje a $368,640-os fődíjat. Miután 34 leosztást lejátszottak kettesben Bo Sehlstedttel, Assadourian egy 101,000 zsetonos all-in megadásával ismét bebizonyította, hogy ő Ausztrália egyik legjobb játékosa, valamint egy feltörekvő sztár a világ pókerszínpadán.

Nyolcszoros zsetonfölénnyel Assadourian így szólt: “Hazardírozzunk!”, majd 9h 8d-at mutatott. A flop 5h Qc 9c lett, a turn 10s és a river Jd, így az asztal kilences párt adott Assadouriannak, aki együtt ünnepelte győzelmét jóbarátjával, Kenny Ng-gel, aki a döntő asztal minden egyes leosztását figyelemmel követte.

Ez a győzelem méltó folytatása Assadourian sikersorozatának, amit az előző 18 hónapban vitt véghez. A 2006-os Melbourne Championships főversenyén robbant be a póker színpadára (80,000 ausztrál dollár), ahol a PokerStars Csapat profi játékosát, Joe Hachemet a harmadik helyen ejtette ki.
Ezt követően a Tasman-tengeren át Christchurch-be utazott, ahol két címet is megszerzett. Az egyik a 2007-es Új-Zélandi Pókerbajnokság főversenyének bajnoki címe volt, ahonnan 100,000 ausztrál dollárt vihetett haza.
Szintén kétszer is a döntő asztalig jutott a nemrég Melbourne-ben lezajlott PokerNews Cupon (nyolcadik lett Ausztrália első H.O.R.S.E. versenyén és negyedik helyen végzett a $200-os No-Limit Holdem versenyen).
Assadourian egyszer sem tűnt rémültnek a $15,000-os APPT Makaó High Roller verseny során, ahol olyan nevek vonultak fel, mint Joe Hachem, Vanessa Rousso, Emad Tahtouh, Isabelle ‘No Mercy’ Mercier, Bertrand ‘ElkY’ Grospellier, Lee ‘Final Table’ Nelson, Masa Kagawa, Terrance Chan, Guillaume Patry, Dan Schreiber és Barry Greenstein.
A verseny indulói között volt még az 1998-as WSOP bajnok Scotty Nguyen, a 2007-es WSOP $2000-os Seven-Card Stud verseny bajnoka Jeff Lisandro, John Juanda, az APPT Macau: Asian Poker Open főversenyének döntőse Liz Lieu, Chad Brown, Gary Benson, Van Marcus, Yosh Nakano, Kirk Morrison és Nick Schulman.
Assadourian a döntő asztalt a negyedik legtöbb zsetonnal kezdte, és nagy nyomást gyakorolt rá jó barátja, Emad Tahtouh a PokerStars Csapatból. Áttörő győzelmére készülve Tahtouh erős zsetonfölényben volt Sehlstedt, David Paul Steicke, az amerikai trió, Liz Lieu (akinek ez volt második döntő asztali szereplése az APPT Macau: Asian Poker Open során), Scott Numoto és John Juanda, valamint a döntő asztal egyetlen hong kongi résztvevője, Tony Ng előtt.
Tahtouh nem festett úgy, mint aki jól érzi magát a döntő asztalnál, és mikor a vacsoraszünet előtt kiesett az ötödik helyről, eljött Assadourian ideje.
Sehlstedt zsetonjai 30,000-re fogytak a heads-up párbaj elején, de sikerült újra 300,000 fölé tornáznia stackjét. Azonban Assadourian elképesztő tehetséget mutatott a svéd lapjainak megtippelésében a riveren (egyetlen terítésig eljutott leosztásban sem vesztett), így visszahozta magát és véget vetett a harcnak nem sokkal azután, hogy az óra éjfélt ütött. Ez mindössze hét órával azután történt, hogy elkezdték az első leosztást.
Elképesztően sikeres öt nap volt a póker első debütálása a Kínai Népköztársaságban. Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett az első PokerStars.net Asia Pacific Poker Touron, ami új rekordot állított fel, ugyanis ez volt a valaha megrendezett legnagyobb verseny Ázsiában (352 játékossal).
Az APPT nagydöntője remek tetőpontja lesz az APPT évadjának, ugyanis több mint 600 játékost várnak a versenyre, ahol 3 millió ausztrál dollár fölötti nyereményalapra számítanak.
Köszönjük, hogy figyelemmel követted a Grand Waldo Hotel and Casinoban történteket, találkozunk Sydneyben!

A PokerStars.net $15,000-os APPT Makaó High Roller végeredménye:
- Eric Assadourian, Ausztrália ($US368,640)
- Bo Sehlstedt, Svédország ($US184,320)
- David Paul Steicke, Hong Kong ($US110,592)
- Tony Ng, Hong Kong ($US82,944)
- Emad Tahtouh, Ausztrália ($US64,512)
- John Juanda, USA ($US46,080)
- Scott Numoto, USA ($US36,864)
- Liz Lieu, USA ($US27,648)
PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEKAPPT
- A European Poker Tour bejelentette az 5. évad dátumait
- A 2008-as World Series: Barry Greenstein megnyerte a Razz karkötőt
- A PokerStars 226 World Series helyet osztott ki egy versenyen
- A 2008-as World Series: Daniel Negreanu megnyerte negyedik karkötőjét
- A PokerStars új lobby-stílusa
- A PokerStars és játékosai több mint 2 millió hongkongi dollárt adományoztak a földrengés segélyalapnak
- A PokerStars dupla VPP-t ad a World Series szatellitekért
- LAPT San Jose: San Josétól Magyarországig
- A PokerStars APPT bejelentette a 2. évad versenydátumait
- A PokerStars megnyitja Makaó első pókertermét
POKERSTARS BLOGOK
FLERE POKERSIDER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- June 2008
- May 2008
- April 2008
- March 2008
- February 2008
- January 2008
- December 2007
- November 2007
- October 2007
- September 2007
- August 2007