PokerStars Blog főcímek
World Cup of Poker: Ismerd meg onasis16-ot!
A World Cup of Poker döntőit övező magával ragadó és érdekes történetek egyike onasis16 története. A háttere épp oly nemzetközi, mint maga a World Cup of Poker. A barcelonai élő döntőkig még hetek vannak hátra, így itt az ideje egy pár játékos bemutatásának. A következőkben a mexikói csapat kapitánya, onasis16 mutatkozik be saját szavaival.
A nevem Tony. Görögországban élek. Németországban születtem és nőttem fel. Világutazó vagyok, aki szerete különböző országokat és kultúrákat megismerni. Számos országban éltem már, és ennek köszönhetően 5 nyelven beszélek folyékonyan. Németországban a suli után elkezdtem saját vállalkozásomat – egy, a Blockbusterhez hasonló videokölcsönző klubot. Aztán érdekelt lettem az import-export üzletben, és elkezdtem autókat exportálni Németországból Görögországba, és motorokat Olaszországból Németországba. Ezt csináltam egészen 25 éves koromig. Aztán úgy döntöttem, hogy szünetet kell tartanom, így felhívtam a repteret és megkérdeztem, melyik a következő járatuk. Három célt adtam meg – Thaiföldet, Dél-Amerikát és a Karib-térséget. Azzal hívtak vissza, hogy másnap reggel hatkor indul egy gép Santo Domingóba, a Dominikai Köztársaságba.
A megérkezés sokkoló volt számomra. Egész évben nyár, Németországgal ellentétben, ahol minden nap szürke és esős. Itt pedig dögös csajok és türkizkék víz. Vajon a Paradicsomba repültem? Hogy lehet, hogy még soha nem hallottam erről a szigetről?
A két hetes vakációmból 11 év lett a Karib-térségben. Nem esett nehezemre a mínusz 30 fokot plusz 30-ra cserélni az egész évre. Az ottani emberek nagyon barátságosak és nagyszerű a mentalitásuk. Három évig lógtam a parton, a kaszinókban, a diszkókban, és hasonló helyeken. Három év után azonban meguntam, hogy minden nap ugyanúgy telik. Így eldöntöttem, hogy szerzek egy állást és meglátom, mihez tudok itt kezdeni. Időközben tökéletesre fejlődött a spanyol nyelvtudásom, így belecsöppentem a nyaraló értékesítési üzletágba.
Egy gyors kezdés után kilenc hónap alatt felküzdöttem magam a kereskedelmi igazgatói pozícióba. Nagyon izgalmas és szórakoztató volt ez az állás. Elkezdtek jönni az ajánlatok más cégektől is. Nyolc évig ezzel foglalkoztam a Karib-térségben. Miután megismertem a jövendőbelimet és átvészeltem öt hurrikánt, úgy döntöttem, ideje továbblépni.
Így a mexikói Cancun városba utaztam. Öt hónapig maradtam itt, de nem nagyon szerettem a várost, úgyhogy átköltöztem Vallartába. Ott elkezdtem dolgozni, és találkoztam az egyik igazgatóval. Egy nap azt mondta: „Tudod, hogy kell pókerezni?”
Ezt válaszoltam: „Igen, de csak a az ötlapos cserés változatot ismerem.” Rengeteget játszottam ezt a változatot Németországban. Igazából egész tűrhető játékos voltam.
Erre ő ezt válaszolta: „Nem, úgy értem, a pókert! No-limit hold'em!”
Azt mondtam, „Nem ismerem.”
Megkérdezte: „Kipróbálnád?”
Erre azt feleltem: „Persze, miért is ne?”
Így elmentünk hozzám, és nyitottunk egy számlát a PokerStars-on. Regisztráltam és elindultam pár kisebb nevezési díjú többasztalos versenyen. Pár nap múlva harmadik lettem egy rebuy-os versenyen, $2,400-t nyerve! Három nap múlva újra bekerültem a döntő asztalra, ekkor is majdnem $2,000-t nyerve, ezért úgy döntöttem, hogy komolyabban veszem és elkezdem tanulmányozni a játékot. Ez a barát, aki megmutatta az online pókert, coronabeach név alatt játszik (a szerk. megj.: Coronabeach szintén a mexikói csapat tagja).
Két éve és négy hónapja játszom online pókert. Általában a magas alapú 5-card draw játékokból élek. Több asztalon játszom egyszerre, és egész jól megy a dolog. A legnagyobb eredményem a $12,000 értékű WSOP hely, amit idén nyertem a PokerStars-on, és még pár győzelem és pénznyeremény különböző többasztalos versenyeken. A World Cup of Poker kvalifikációját szintén szép eredménynek tartom. A tavalyi évben elvesztettük a rájátszást Costa Rica ellen.
A World Cup nagyszerű élmény volt idáig. Nagyon izgatott vagyok miatta. Csak egy eredményt tartunk elképzelhetőnek a döntőn, ez pedig az, hogy mi nyerjük a versenyt, és hazahozzuk a világkupa győztes címet Mexikóba.

PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEKAPPT
- A Turbo Takedown visszatért a PokerStars-ra!
- LAPT Rio: A kezdet vége
- Victoria Coren csatlakozik a Team PokerStars Pro-hoz

- EPT Monte Carlo: Glen Chorny-t koronázták meg az EPT nagydöntő új bajnokaként
- EPT Monte Carlo: Közel az új bajnokhoz
- EPT Monte Carlo: Folytatódik a 4. nap...
- EPT Monte Carlo: Öt asztalból egyet – elkezdődik a negyedik nap
- EPT Monte Carlo: A 3. versenynapon elérték a fizetős helyeket
- EPT Monte Carlo: Összehúzták a függönyt a második nap után
POKERSTARS BLOGOK
FLERE POKERSIDER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- May 2008
- April 2008
- March 2008
- February 2008
- January 2008
- December 2007
- November 2007
- October 2007
- September 2007
- August 2007