PokerStars Blog főcímek
World Cup of Poker: Guto, a portugál csapat tagja
Folytatjuk a spanyolországi Barcelonában megrendezésre kerülő World Cup of Poker IV. évadjának döntőjébe továbbjutott játékosok bemutatását. Következzen a portugál csapatból Guto bemutatkozása, a saját szavaival.
A portugáliai Lisszabonban élek, gazdasági jogász vagyok. Brazíliából költöztem ide 1990-ben. Kettős állampolgár vagyok, brazil és portugál. Házas vagyok, három gyermekem van. A póker mellett a kortárs művészet a szenvedélyem. Manapság megosztom a szabadidőmet a póker és a művészeti gyűjteményem ápolása között.
A pókert a középiskolában kezdtem el a lapcserés változattal. Abban az időben rendszeresen összejöttünk a barátaimmal péntek és szombat esténként, és órákon át játszottunk. Sajnos a középiskola után megszakadt a kapcsolatom a legtöbb barátommal, és a játékot is teljesen abbahagytam.
Három éve pókeres filmeket kerestem az interneten, és teljesen véletlenül ráakadtam pár internetes oldalakra, és elkezdtem freerollozni a PokerStars-on. Ekkor nem igazán értettem a Texas Holdemhez, és nagy hal voltam az 5 és 10 dolláros versenyeken és Sit & Go-kon.
Hat hónap elteltével úgy döntöttem, hogy utánaolvasok a témának, és elkezdtem olyan nagyszerű könyveket vásárolni és olvasni, mint a Super System I és Harrington három könyve. Úgy érzem, hogy a tavalyi év óta sokat javult a játékom, és ehhez nagyban hozzájárult PXFactor segítsége is.
Úgy tervezem, hogy folytatom az online és az élő pókert, ahol csak lehet, de csak hobbiként. Idén második helyezett lettem egy $109 nevezési díjú, és negyedik egy $55 nevezési díjú versenyen. Szintén második lettem egy élő versenyen a londoni Grosvenor Victoria kaszinóban (£70 nevezési díj) és második, harmadik helyezéseket értem el tavaly a Las Vegas-i Binionban megrendezett néhány versenyen.
Úgy gondolom, hogy nagyon jól játszottam a World Cup of Poker első két fordulójában a portugálok ellen, negyedik lettem a 400-ból, majd a Sit&Go-k során első a 18 játékos közül. Ezt követően nem volt túl jó lapjárásom a csoportrájátszások során, és valamennyire el is vesztettem a türelmemet. Azt hiszem, óvatosabban kellett volna játszanom figyelembe véve, hogy azért játszottunk ekkor, hogy a csapatnak pontokat szerezzünk.
Mélyen lenyűgözött a PokerStars teljesítménye, és már nagyon várom, hogy Barcelonában lehessek – a számos megpróbáltatás, a szórakozás miatt és persze azért, hogy megnyerjük a kupát és hazavihessük Portugáliába.

PokerStars.com
FRISS BEJEGYZÉSEK
- Gabegnagare nyerte a Sunday Warm-Upot
- Eredmények: SCOOP Április 3-4.
- SCOOP 2009 - Az első játéknap összefoglalója
- SCOOP 2009: bakter9
- Eredmények: SCOOP Április 2.
- Eastgate és Demidov csatlakozott a Team PokerStars Prohoz
- Embertörténetek: ikszoorn
- Hétvégi eredmények: március 28-29
- All-Star Hét: A Team PokerStars Pro nagyon szorosan nyerte meg a versenyt
- Acesupper kemény küzdelemben nyerte meg a márciusi Battle of the Planets-et
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
HÉTVÉGI VERSENYEK
MINDEN AMI PÓKER
- Pókerjátékok
- Texas Hold'em
- Pókerversenyek
- World Series of Poker
- Póker Bónusz Promóciók
- Póker Esélytáblázat
TOVÁBBI PÓKERES WEBLAPOK
- Poker Stars
- Team PokerStars
- Chris Moneymaker
- Greg "Fossilman" Raymer
- Barry Greenstein
- Vanessa Rousso
- Isabelle Mercier
- Luca Pagano
- Katja Thater
- Andre Akkari
ARCHÍVUM
- április 2009
- március 2009
- február 2009
- január 2009
- december 2008
- november 2008
- október 2008
- szeptember 2008
- augusztus 2008
- július 2008
- június 2008
- május 2008
- április 2008
- március 2008
- február 2008
- január 2008
- december 2007
- november 2007
- október 2007
- szeptember 2007
- augusztus 2007