2007-es World Series: Katja Thater, a PokerStars Csapat tagja karkötőt nyert

|

Rengeteg vita szól arról, hogy vajon Babe Ruth valóban a középfalra mutatott-e az 1932-es World Series harmadik meccsén, mielőtt a labdát a falon túlütötte volna. Sok rajongó és történész kitart amellett, hogy valóban megtörtént, és elutasítja a más magyarázatokat, míg mások csak egy újabb trükkös baseball-legendának tudják be a dolgot. Valójában ez a baseball mendemondák része, és a romantikus jellege miatt hiszünk benne.

Már 75 éve annak, hogy ez megtörtént. Itt, a 2007-es World Series-en (ez most póker), Katja Thater tesztelte szerencséjét tegnap este. Mikor az Amazon Teremből sétált ki hajnali 3-kor, elég időre állt meg ahhoz, hogy felidézze a kiábrándító ötödik helyét a hölgyek no-limit versenyén. Egy ötödik hely ezúttal, mondta, nem lehetséges az $1500 Razz versenyen.

"Első, második vagy harmadik" mondta, majd magabiztosan az előcsarnok felé lépdelt.

Amikor Katja ma bement, azt hiszem – velem együtt – rengeteg ember volt, aki láthatta, hogy meggondolta magát. A második vagy harmadik hely sem lenne jó neki. Nyerni fog, és nincs más lehetőség.

Kora délután, ahogy azt a Men a férfi mosdóban című cikkben is olvashatod, Katja számos pot megnyerésével a vezető pozícióért küzdött. A vacsoraszünetre meg is szerezte.



Két történet foglalkoztatta a médiát. Az első Eskimo Clark egészségi állapotának romlása volt a döntő asztalon, a második pedig a tény, hogy ma két hölgy is eljutott a döntő asztalokig, és esélyük volt a karkötőkre. A nap végére Eskimo rendbejött, és a negyedik helyen végzett, az egyik hölgy pedig a második helyre küzdötte fel magát.

Így maradt bent Katja Thater, a hölgy, aki csak 8 éve kezdett el komolyan pókerezni, amikor kedvese, Jan Von Halle helyére ugrott be egy nagy tétes játékba. Azóta Katja tehetsége kinőtte magát. Az idei EPT verseny döntő asztala után a 2007-es WSOP Ladies Event döntő asztaláig is eljutott. Ezek után pedig kikövezte útját a Razz mezőnyön keresztül, hogy a harmadik PokerStars Csapat játékos legyen, aki legalább kétszer döntő asztalig jut az idei WSOP-n. Miközben Jan mintegy másfél méterről a háta mögül figyelte, Katja ma este igazán jó formában volt, ami a Razz-t illeti.

Amikor már 4-1-es zsetonfölénnyel párbajozott, egy igazán mulatságos dolgot vettem észre. Katja és Jan is azok az igazi higgadt németek. Nem számít, hogy épp egy versenyről estek ki, vagy megtriplázták zsetonjaikat, a legtöbb érzelem, amit észrevenni rajtuk, egy vállrándítás: „Na, mit szólsz ehhez?"

Mégis, amikor már csak ketten maradtak, Jan szemei felcsillantak. Annyira nekitámaszkodott a korlátnak, hogy attól féltem, le fog esni az asztalra. Aztán, mikor Katja all-inre hívta Larry St. Jean-t, Jan lecsúszott a padlóra. Amikor az utolsó lapok is lejöttek az asztalra, Jan odaugrott Katjához.



Az arcán még több örömöt láttam, mintha ő maga nyert volna éppen egy karkötőt.

Aztán ott volt Katja. Hátralépett az asztaltól, vett egy mély lélegzetet, aztán felénk, a mögötte összegyűlt csoport felé fordult.

"Na, ez nem semmi" mondta.

Figyeltem, ahogy Jan körültáncolja, majd megkérdi: „Nem semmi? Most nyertél egy WSOP karkötőt, és ennyit mondasz? Nem semmi?”

Vállat vont. "Ja, nem semmi."




Katja mély levegőt vesz győzelme után.

Sok minden történik, ha megnyersz itt egy karkötőt. Van egy pár ünnepség, egy fotózás, és interjúk sora. Katja még ezek során is ugyanolyan higgadt maradt, mint az asztalnál egész nap. Amikor az ESPN arról kérdezte, hogy milyen szerepe van egy nőnek a pókerben, udvariasan válaszolt. „Nem számít, hogy fekete vagy fehér, fiatal vagy öreg vagy. A pókerben egyre megy.”

Emlékszem, hogy a Ladies Eventen is ugyanilyen volt. Míg mások könnyekre fakadtak, amikor túléltek egy-egy all-int, Katja soha nem mutatott semmilyen érzelmet. Talán, gondoltam én, ez a Razz sajátossága. Három napot töltött azzal, hogy a lehető legrosszabb kezet hozza ki, és sikerrel járt. Ő volt, valamilyen módon, a legnyerőbb vesztes.




Katja megkapja karkötőjét a WSOP megbízott Jeffery Pollacktól




Katja interjút ad az ESPN-nek


Amikor már mindennek vége volt, mégis láttam, ahogy Katja egy pillanatra magába roskad. Épp most vert meg több mint 300 embert, és megnyerte első WSOP versenyét, valamint $132653-t.

Bár nincs róla képem, azt gondoltam, nem tenném fel rá az összes pénzem, esküszöm...

Láttam egy könnycseppet letörölni a szeméről.




Katja vonakodva mutatja meg új karkötőjét


Gratulálunk Katja Thaternek, aki a PokerStars Csapatból először nyert karkötőt a 2007-es WSOP-n!






About this Entry

This page contains a single entry by Hillary Corney published on August 13, 2007 1:11 PM.

A PokerStars elindítja az Asia Pacific Poker Tourt was the previous entry in this blog.

A 2007-es PokerStars World Championship of Online Poker (Online póker világbajnokság) is the next entry in this blog.

Find recent content on the main index or look in the archives to find all content.